Ezt olvasta már?


Koronavírus - Felpezsdült az élet vidéken

Érezhetően felpezsdült az élet a hétvégén a koronavírus-járvány miatti korlátozások enyhülésével a vidéki településeken: az óvintézkedések betartásával újra benépesültek a pihenőhelyek, a vendéglők kerthelyiségeibe pedig visszatértek a vendégek.

A debreceni Nagyerdőben újra megnyitották a Békás-tavat is magába foglaló parkerdőt és a város legnagyobb játszóterét, az Ötholdas Pagonyt. Bár az ilyenkor megszokottnál még kevesebben voltak, sokan sétáltak, napoztak a Békás-tó és a Nagyerdei Stadion környékén. A gyerekes családok pedig nagy számban keresték fel az állatkertet és a most megnyílt vidámparkot is. A belvárost inkább fiatalok népesítették be: az éttermek, kávézók, presszók teraszai mind megteltek. A lakosság nagy része együttműködő, betartja a védelmi előírásokat - közölte a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság sajtószolgálata az MTI-vel.

Hétfőn a Debrecen környéki erdőgazdasági kilátókat is megnyitották a látogatók előtt. Szalacsi Árpád, a Nyírerdő Zrt. vezérigazgatója közölte: az erdőspusztai arborétum kilátója, valamint a fancsikai és a hármashegyi kilátó is látogatható, de egyszerre kettőnél többen nem lehetnek egy-egy létesítményen. Látogatható az erdőspusztai arborétum is, de a bemutatóházat továbbra is zárva tartják.

Szolnokon szombattól fokozatosan nyitnak a kültéri sportpályák és a játszóterek. Érezhető volt, hogy többen mozdultak ki otthonról az elmúlt hétvégén, mint a kijárási korlátozás idején, de a szabályokat az emberek betartották - közölte Pókász Endre, a polgármesteri hivatal sajtóreferense.

A Nyíregyházi Állatparkot az elmúlt hétvégén kétszer annyian keresték fel, mint a tavalyi év azonos hétvégéjén, több mint négyezren - közölte Gajdos László igazgató hétfőn az MTI-vel, hozzátéve, a vendégek elmondásuk szerint "alig várták, hogy jöhessenek". Reményeik szerint a két állatparki szálloda a pünkösdi hétvégén megnyithat, ezeknek júliusra és augusztusra 80 százalékon áll a foglaltságuk.

Szombathelyen is érezhetően felpezsdült az élet a hétvégén, sokan sétáltak a város főterén, visszatértek a vendégek a vendéglők kerthelyiségeibe, a kávézók teraszaira is, a Csónakázó-tó körül kutyát sétáltattak, kocogtak az emberek. A legtöbben ügyeltek a másfél méteres távolság betartására, de szabadtéren csak kevesen hordtak maszkot, az üzletekben viszont szinte mindenki viselte a védőeszközöket. A templomokban újra részt vettek szentmiséken, istentiszteleteken az emberek, de itt is megfelelő távolságot tartottak egymástól.

Győr és Sopron belvárosában is tele voltak a hétvégén a vendéglátóhelyek teraszai - tapasztalta az MTI tudósítója. A vendégek és az üzemeltetők is betartották a járványügyi szabályokat, a pincérek maszkot és kesztyűt is viseltek. A meleg időben mindkét település belvárosában sétáltak, kerékpároztak, fagylaltoztak az emberek. Idősek is sétáltak, többségük maszkot viselt. Sopronban a játszótereken is voltak családok, Győrben azokat egyelőre nem használhatják.

Kaposvár fokozatosan enyhít a korlátozásokon. Szita Károly polgármester a Facebook-oldalán bejelentette: a Deseda tónál kinyithattak a büfék, újra használható a parkoló, hétfőn megkezdődött a város szökőkútjainak beüzemelése, a játszóterek megnyitását a járványügyi helyzet e heti alakulásától teszik függővé. Szólt arról is, hogy koronavírus-járvány ellenére folytatódnak a helyi beruházások. Bár idén kevesebb bevételre számíthatnak, a polgármester optimista, mert a város 2020-as költségvetését jelentős tartalékkal fogadták el, ezért a beruházások sem állnak le.

A Mecsekerdő Zrt. kezelésében lévő Mecsextrém Park és a Zselici csühögő kisvasút is fogadott már látogatókat a hétvégén. Az előbbi kedd és vasárnap között fogadja - biztonsági korlátozások mellett - az érdeklődőket, míg az utóbbi hétvégenként jár. Mindkét helyszínen élénk volt a forgalom. A Duna-Dráva Nemzeti Park szabadtéri ökoturisztikai helyszínei szintén megnyitottak a hétvégén: a pécsi Pintér-kert Arborétum, a barcsi Dráva Kapu Bemutatóközpont, a Mohácsi Nemzeti Emlékhely és a Szaporcán található Ős-Dráva Látogatóközpont korlátozások mellett fogad látogatókat.

A vasárnaptól nyitva álló pécsi állatkert - ahol egyszerre négyszázan tartózkodhatnak - kedvezményes jegyárakkal vasárnap nyílt meg és több mint 1600 látogatót vonzott. Az üzemeltetők közlése szerint a várakozási idő nem volt több mint egy átlagos májusi hétvégén, hétfőtől a látogatás tervezését könnyíti, hogy a honlapjukon számlálón követhető a vendégek létszáma. Szintén élénk forgalomról számoltak be a baranyai üdülőtelepülések.

Nagyatádon Ormai István polgármester engedélyezte a helyi piac megnyitását, a strand várhatóan pünkösdtől látogatható újra.

Dombóváron vasárnap ismét a korosztályok korlátozása nélkül rendeztek vásárt, a közterület-felügyelők adtak maszkot azoknak, akik nem viseltek.

Miskolc az idén a koronavírus-járvány miatt másképp ünnepli a város napját, amelyet a közgyűlés 1993-as döntése óta május 11-én tartanak, megemlékezve arról, hogy 1909-ben ezen a napon adott a településnek címeres kiváltságlevelet Ferenc József osztrák császár, magyar király. Az ünnepi közgyűlés idén elmarad, de a kitüntetettek névsorát nyilvánosságra hozzák.

Csongrádon a tervek szerint május 21-én vagy 22-én nyit meg a városi fürdő.

Bátonyterenyén csütörtökön újra megnyitják a piacot, de a sportcsarnok, az uszoda és a művelődési központ egyelőre zárva marad.

Székesfehérvár polgármestere, Cser-Palkovics András a mentők napja alkalmából több mint 18 millió forintos támogatásról döntött, ezt a helyi mentősök kapják meg. Az összegből három új, a járművek fertőtlenítéséhez használt egészségügyi modult és egy izolációs folyosót vesznek.







0
0
0

hírek innen, onnan

320 ezer fájlt szivárogtattak ki a hackerek, 39 iskola és óvoda érintett: figyelmeztetést adott ki a bristoli önkormányzat

Iskolák és óvodák, köztük speciális intézmények is érintettek lehetnek abban a szeptember végi adatszivárgásban, melynek elkövetőit...

Klónozással próbálják megmenteni a Partium kincsét

Szegedi és nagyváradi szakemberek közös kutatással próbálják megmenteni a püspökfürdői hévízi tündérrózsát.

Fehér Viktória lehet az X-Faktor következő nagy felfedezettje?

Fehér Krisztián után most a húga, Fehér Viktória kapott esélyt arra, hogy bizonyítson az X-Faktorban. A 19 éves énekesnő már a...

Házi őrizetbe került a bankcsőd miatt eltávolított paraguayi elnök

Santiago Peñát hivatali visszaéléssel vádolják.

Nem húzzák az elszámoltatást: két nap alatt újabb két évet kapott a milliárdos oligarcha

Gyorsan lezavarták Ausztriában René Benko, Európa egyik legismertebb ingatlanmilliárdosának újabb számonkérését: mindössze két...

Nemcsak az a kérdés, mennyi zsírt eszel, hanem az is, hogy milyet: ezek a legjobb választások

Ha elhatározzuk, hogy egészségesebben szeretnénk étkezni, sokunknak elsőként az jut eszébe, hogy a zsíros ételeket kellene...

Hét-nyolc milliós fizetés mellé autó, sofőr, business class és akár szolgálati lakás is járt a HUN-REN vezetőinek

A Telex közadatigényléssel kikérte a kutatói hálózat októberben távozott vezérigazgatójának és elnökének szerződéseit. Kiderült,...

Súlyos csapásra készül Oroszország Ukrajna ellen – rendkívüli közleményt adott ki Zelenszkij

Az ukrán elnök szerint az orosz erők az energetikai hálózat és a Dnyeper hidjai ellen terveznek újabb támadásokat.

Fordulat zajlik a céges autóvásárlásoknál 

A KIA felmérésében a megkérdezettek 55 százaléka nyitottnak mutatkozott az autóipar új megoldásaira, ők a következő öt évre már nem...

A színpadon kezdődött a rémálom: a fiatal magyar színésznőnek mindent újra kellett tanulnia

Egy fiatal magyar színésznő élete a színpadon, egy előadás közben fordult fel fenekestül. A nézőtéren szinte senki sem érzékelte,...

0

Sport

Borbély Balázs a Milan legyőzése után: Őszintén szólva nem tudom, miben múltuk felül az ellenfelünket

A Ferencváros idegenben, a San Siróban győzte le az AC Milant. A csapat edzője, Borbély Balázs elmondta többek között, hogy mit kért a játékosaitól az első félidőben.

Vlagyimir Putyin: Ez a nemzetközi gyakorlat súlyos megsértése

A botrányra a Nemzetközi Sportdöntőbíróság is reagált.

0
0

Bulvár

Nagy Attila Tibor: Magyar Péter példátlan lépést tett, megbosszulta magát a sietség

A történelmi igazságtétel politikai küzdelemmé változott.

Ebben a pillanatban jött a rendőrség bejelentése

Küzdelem, acélos felkészültség és kőkemény bajtársiasság – a rendvédelmi hivatás legfontosabb értékei ezúttal nem a hivatali szobákban vagy az utcákon, hanem a tatamin és a ringben mutatkoznak meg! A Magyar Ren

Halálba vitte a feleségét egy férfi Vácnál, két gyerek is ült a kocsiban

Vádat emeltek a gyorshajtásával tragédiát okozó sofőr ellen.

Ismert jogász mondta el: Szintet lépett Matolcsy Ádám üldözése, Dubajban sincs biztonságban

Matolcsy Ádám továbbra sem jelentkezett a hatóságoknál, miközben már külön erre szakosodott nyomozói egység keresi. Egy büntetőjogász szerint a külföldi tartózkodás sem jelent feltétlenül védelmet.

Itt van Trump nagy bejelentése a háborúról: egész Európát érintheti, amiről Putyin emberével tárgyalt

Az ukrán delegációval nem, Putyin küldöttével viszont leült az amerikai elnök. Szerinte közel a háború vége.

Előbb érkezik a decemberi nyugdíj, de van egy komoly bökkenő, akár 41 napot is várni kell a következő utalásra

Már december elején megérkezik a nyugdíj a bankszámlákra, de a korai utalás miatt a januári kifizetésig akár 41 nap is eltelhet. Mutatjuk a 2026-os változás részleteit és a buktatókat.

Fának csapódott reggel a diákokat szállító busz – két gyerek meghalt

Súlyos buszbaleset történt péntek reggel. A diákokat szállító jármű letért az útról, árokba zuhant, majd egy fának ütközött a francia Lent közelében. Hetven ember sérült meg. Két gyermek életét vesztette,

Magyar Péter reagált a lemondására irányuló követelésre

Álszentség, farizeusság, Fidesz a neved – reagált pénteki Facebook-bejegyzésében Magyar Péter arra, hogy a Fidesz és a KDNP csütörtökön a távozását követelte, mert több, egykoron megfigyelt személy neve is nyi

Balog Zoltán volt protokollfőnöke: Volt bőven jelzés arra, hogy Vásárhelyi János nem érdemes a kitüntetésre

Ülést tartott a kegyelmi botrány felelőseit feltáró vizsgálóbizottság.

Nagy lehet a baj, ha ilyen értesítést kaptál a telefonodra: 99 ország érintett

Idén már másodjára küldött riasztást az Apple, miután célzott kémprogramok támadhatták meg az iPhone-okostelefonokat.

0