Ezt olvasta már?


Koronavírus - Önkormányzati intézkedések vidéken húsvét előtt

Húsvéti ételkiszállításról döntöttek, telefonos lelki segítségnyújtó szolgálatot indítottak, védőmaszkokat és adományokat osztottak szét az ünnepek előtt a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben a vidéki önkormányzatok.

Debrecenben "Együtt vagyunk" mottóval telefonos lelki egészségszolgálat indul a járvány miatt nehéz helyzetbe került helyiek lelki támogatására városi és egyetemi összefogással. A lelki támaszra szorulók telefonhívásait hétközben és hétvégén is várják a szakemberek - jelentette be Papp László polgármester csütörtökön sajtótájékoztatón.

Kiemelte, a járványhelyzet nemcsak testi, de lelki értelemben is nagyon megterhelő, a bezártság a közelgő húsvét idején jobban megviseli az embereket. "Az a célunk, hogy egyetlen debreceni se maradjon lelkileg egyedül a járvány időszakában és ha csak telefonon, de mindenki lelki támaszt kaphasson" - mondta.

A szolgálatot csütörtöktől két számon - 06-52-517-622 és 06-52-517-644 - lehet elérni. A hívásokat napi 8 órában 8-16 óra között fogadják hétközben, hétvégeken és ünnepnapokon is, védőnők, mentálhigiénikusok és iskolaorvosok.

Sopronban az időseknek az önkormányzat a húsvéti ünnep alatt is biztosítja az ebédet, a kiszállítás zavartalanul működik. Az alapvető élelmiszerek és a gyógyszerek beszerzése azonban a hosszú hétvégén nem megoldható, ezért előzetesen arra kérték az időseket, hogy jelezzék, mire van szükségük.

A szekszárdi önkormányzat 30 számítógépet adományozott rászoruló diákoknak. Közleményük szerint azokba a háztartásokba, ahol nincs internet, a szekszárdi Tarr Kft. kedvezményesen létrehozza a csatlakozást, és kedvezményes internetcsomagot is biztosít, amelynek díját a tanév végéig a kft. és az önkormányzat fele-fele arányban fizeti.

Szegedre öt raklapnyi egészségügyi védőfelszerelés érkezett a kínai Senhszi (Shaanxi) tartományból - tájékoztatta a Csongrád Megyei Önkormányzat az MTI-t. A tartományi kormány, a helyi kereskedelmi kamara és hsziani (Xi'an) Hagyományos Kínai Orvoslás Egyetem ezer egyszer használatos overált, több mint 35 ezer orvosi maszkot, ezer arcvédő álarcot, kétszáz védőszemüveget és ötszáz KN95 maszkot adományozott a Szegedi Tudományegyetemnek és a megyei önkormányzatnak. A védőfelszereléseket a szegedi klinikákon és a megyei egészségügyi intézményekben osztják szét.

A salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórházban szigorították az intézkedéseket: a betegek és hozzátartozók egyáltalán nem hajthatnak be a intézmény területére. A kórház a közösségi oldalán azt írta, az érkező betegeknek a portán kell várakozniuk, ahol előszűrést végeznek a kórház dolgozói, majd értesítik a fogadó osztályt, ahonnan lemennek és felkísérik a beteget az ágyához. A betegeknek élelmiszercsomagokat nem lehet bejuttatni, viszont tiszta ruhát és tisztálkodási eszközöket továbbra is lehet vinni. Azokat a csomagokat tudják elfogadni, amelyek zártak, tartalmazzák a beteg és a feladó nevét, valamint az osztályt.

A Kecskeméti Közlekedési Központ két új, 10 forintért megváltható 30 napos bérletet vezetett be. A Medhelp bérletet az egészségügyi és szociális szakdolgozók, a gyógyszertárak munkatársai, illetve a bölcsődék, óvodák és iskolák ügyeletet ellátó munkatársai vásárolhatják meg. A Medstudent bérletet a középiskolákok és felsőfokú oktatási intézmények hallgatói, valamint az egészségügyi szakirányú képzésben részt vevő tanulók, hallgatók válthatják meg.

A kecskeméti Budai utcai nagypiac nagypénteken, nagyszombaton és vasárnap is nyitva lesz - tájékoztatta Kecskemét polgármestere az MTI-t. Szemereyné Pataki Klaudia arra kéri a 65 év felettieket, hogy ezen a három napon lehetőség szerint ne látogassák a piacot, ha mégis megteszik, akkor a bevásárlást 10 és 12 óra között oldják meg. Bízik abban, hogy az intézkedéssel némileg csökken a zsúfoltság.

Tatabányán a távhőszolgáltató három hónapos fizetési haladékot ad azoknak a lakossági fogyasztóknak, akik március elseje után vesztették el az állásukat. A moratórium lejárta után a be nem fizetett összegeket 12 havi egyenlő részletben kell megfizetni - közölte a T-Szol Zrt. az MTI-vel. A fizetési haladék iránti igényt június 30-ig lehet benyújtani és csatolni kell hozzá a járási hivatal foglalkoztatási osztályának igazolását, hogy a kérelmező regisztrált álláskeresővé vált.

Hódmezővásárhelyen a városháza portáján bárki kérhet sebészeti maszkot. Azt kérik a város lakóitól, hogy a kirakott becsületkasszába a bekerülési ár kevesebb mint felét, 250 forintot fizessenek be. Az összegyűlt pénzt a járvány elleni védekezésre használják fel.

A székesfehérvári Vörösmarty Színház kiszolgálótárának munkatársai és önkéntesei ötszáz textilmaszkot adtak át a Humán Szolgáltató Intézetnek, a védőfelszerelések egy hét alatt készültek el - közölte az önkormányzat. A teátrum munkatársai otthon dolgoznak, szeretnének összesen kétezer maszkot készíteni a város szociális intézményeinek.

A Békési Kistérségi Óvoda és Bölcsőde dolgozói is szájmaszkokat varrnak, a veszélyhelyzet kihirdetése óta 1200 készült el. Kálmán Tibor polgármester a napokban juttatott el 200-at a békési Hajnal István Idősek Otthonába - közölte az önkormányzat.

Pécsen hamarosan 2-2 mosható, textil védőmaszkot juttat el az önkormányzat minden helyi háztartásba. Péterffy Attila polgármester közösségi oldalán jelentette be, hogy a 150 ezer darabból az első 50 ezer borítékolását végzik jelenleg.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Borzasztó családjáról vallott az ismert sztár

Újabb megrázó Instagram-bejegyzésben beszélt családjáról Britney Spears, aki szerint „hihetetlenül szerencsés”, hogy egyáltalán...

„Jó, hogy lett gyereked, így nem pusztítod el a jövőt.” Ilyen belülről a világ – valószínűleg – legfontosabb elméje, és most elmondja, mire készül

Az OpenAI vezérigazgatójaként a 40 éves milliárdos útjára indította a ChatGPT-t, amellyel a mesterséges intelligenciát tömegek számára...

Felfedeztek egy cukrot, ami legyőzheti a halálos szuperbaktériumokat

Van egy egész sor láthatatlan ellenségünk, amelyek nem reagálnak a gyógyszerekre, és minden évben világszerte milliók életét...

„Felcsillant a szemem, édes hármast ígért a párom”

Mindig előre megtervezik az évüket.

Égen-földön keresi VV Frenkit a rendőrség

Nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki Jámbrik Ferenc, azaz VV Frenki ellen, aki a bírósági ítélet ellenére nem vonult be a börtönbe. A...

Továbbra is óriási rejtély, hogyan halhatott meg a 25 éves nő 2018-ban

Több mint hét évvel azután, hogy egy Tennessee állambeli útszakasz mellett emberi maradványokat találtak, a hatóságok végre...

A lakásvásárlók közel fele árcsökkenésre számít

A lakásvásárlás előtt állók közel fele árcsökkenésre számít 2026-ban, míg további 40 százalékuk enyhe, 0-10 százalék közötti...

A hétvége sztárjai: ez a 3 szerencsés csillagjegy valódi örömünnepet élhet át február 7-től

Készítsd elő a naptáradat, mert február 7-én valami egészen különleges dolog veszi kezdetét az égen, ami közvetlenül hatással lesz a...

Az embereknek joga van tudni, hogy Bódis Kriszta hova tette a százmilliókat

Úgy tűnik, nem tudja takargatni, amit szeretne.

0

Sport

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó

Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.

Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról

A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.

Meglepő részlet derült ki Szoboszlai Dominik liverpooli karrierjének kezdetéről

A magyar válogatott csapatkapitánya nem minden téren bízott új klubjában.

Szoboszlai ellophatja a koronát a Liverpool legnagyobb királyától

Ezt várják tőle a Manchester City elleni rangadón.

Ronaldo nem viccel, folytatja a sztrájkot, kenyértörésre viszi a dolgot munkaadóival

Hétfő után pénteken sem játszott a portugál sztár.

Ritkán látható módon végezte ki magát a nyerési esélyt elszalasztó, lesajnált újonc

Kuttor Attila együttese saját magát verte meg a 21. forduló nyitó mérkőzésén.

Ha tényleg megcsinálja, az egész olimpia legnagyobb szenzációja lesz

Lindsey Vonn első edzése jól sikerült Cortinában, remekül szuperál a bekrepált bal térd.

Littler nem fogta vissza magát, csattanós választ adott a váratlan kiesése után + fotó

Luke Littler címvédőként már az első meccsén kikapott a darts Premier League első állomásán.

Nagy elismerésben részesülhet a Liverpool magyar kapusa

Pécsi Ármin az egyetlen kapus a jelöltek között.

0
0

Bulvár

Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle

A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.

Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől

Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.

Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok

A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.

3 csillagjegy, akiknek a közeljövőben szinte minden sikerülni fog

Nem mindig a nagy fordulatok hozzák el a sikert. Néha az a legfeltűnőbb, amikor minden egyszerűen a helyére kerül. A közeljövőben három csillagjegy olyan időszakba lép, ahol a döntések könnyebbek, az eredmények gy

„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.

Furcsán viselkednek az orosz kémműholdak, és ez nem jelent jót

A közelmúltban különös tevékenységet folytatnak az orosz kémműholdak.

Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint

Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy

Dráma a horvátoknál, megindult a tenger, 8 méteres hullámok elmosták a várost

Több helyen is kiöntött a tenger Horvátország dalmáciai térségében, a dagály elérte a 95 centimétert. Kastelában több tengerparti vendéglátóhelyet és üzletet is elárasztott a víz , a tűzoltóság mintegy 200

A NATO tehetetlenül nézné végig az orosz inváziót, napok alatt omlana össze a védelme

Egy szimuláció szerint elég annyi, hogy Németország tétovázzon.

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

Szörnyű tragédia: Holtan találták az otthonában a 21 éves modellt

Cristina Pérez Galcenco fiatal kora dacára már komoly szakmai tapasztalatokat gyűjtött, halála az egész divatvilágot megrázta. 

0