Ezt olvasta már?

Harminchatan voltak közel a hatoshoz

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 22. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:

0

Koronavírus - Orbán: a veszély nem múlt el, a készültséget fenn kell tartani

A koronavírus-veszély nem múlt el, a készültséget fenn kell tartani - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.


hirdetés

A védekezés eredményességében Magyarország más, jobb anyagi helyzetben lévő országokat is felülmúlt - emelte ki, úgy fogalmazva: mindenki összefogott Magyarországon, leszámítva a baloldalt, amely kihúzta magát a közös védekezésből.

 

A kormányfő hangsúlyozta: a veszély nem múlt el, az emberek közötti védőtávolságot be kell tartani, a járványügyi készültséget fenn kell tartani, az operatív törzs is folytatja munkáját.

A védekezésről azt mondta: "nálunk (...) jobb anyagi helyzetek között élő országokat is messze felülmúltunk a védekezés minőségében és eredményességében".

A kulcs a fegyelem és az összefogás volt, a baloldal azonban "lépten-nyomon belekötött a kórházakba, a védekezést irányító szakemberekbe", most viszont "szégyenszemre elkulloghatnak a kertek alatt" - fogalmazott.

A rendkívüli jogrend elrendelését az egyik legjobb döntésnek minősítette, mert így a kormány időben tudott döntéseket hozni, nem kellett bemenni egy rendelettel a parlament elé, és "ezzel a baloldali ellenzékkel huzakodni", hanem akár egy órán belül lehetett reagálni.

Kásler Miklósnak, az emberi erőforrások miniszterének az érdemeit történelminek nevezte, mert - mondta - az ő ösztönei vezettek a járványüggyel foglalkozó szakmai testület összehívásához akkor, amikor még "mindenki szunyókált", így pedig "egy-két héttel mindenkit megelőztünk".

A védekezés olyan hatékony volt, hogy nem következett be tömeges fertőzés Magyarországon, elsősorban azért, mert a Kásler Miklós vezette egészségügyi csapat és a kezük alá dolgozó kórházigazgatók, orvosok, ápolók időben elvégezték a munkájukat - jelentette ki Orbán Viktor, hozzátéve: mivel úgy tűnik, nyáron a járvány nem fordul át tömeges fertőzésbe, már nincs szükség a rendkívüli jogrendre.

Úgy összegzett: "van okunk az örömre", mert a sikeres védekezés több ezer idős ember életét mentette meg. Megjegyezte azt is: a járványügyi védekezés miatt olyan emberek is életben maradtak, akik az influenzába belehaltak volna.

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy azok a polgármesterek, akik inkább a baloldali pártok utasításait - a "kötözködést", a "piszkálódást" - fogadták meg, azok rosszul teljesítettek a védekezésben, akik szerint viszont a járvány nem pártkérdés, és az összefogást követték, jól tették a dolgukat.

A gazdasági intézkedésekkel kapcsolatban Orbán Viktor kiemelte: több mint egymillió dolgozó munkahelyének megmentésében, megtartásában sikerült valamilyen kormányzati segítséget nyújtani.

A csütörtöki adatok szerint valamivel több mint 101 ezren vannak munkanélküli segélyen, továbbá 71 ezren vannak, akik több mint három hónapja elveszítették a munkájukat, és hiányzó jövedelmük kipótlását kérték. Így összesen csaknem 173 ezer olyan magyar van, aki szeretne dolgozni, de nem talált munkát, és a kormányhoz fordult - közölte. A megoldások között szólt arról, hogy a közmunkahelyek számát 200 ezerre emelték, 3 ezer toborzott katona felvételére vannak felkészülve, és rengeteg munkahelyteremtő támogatást indítottak el.

Mindezek alapján arra számít, hogy noha lesz egy statisztikailag nehéz április, de a gazdasági intézkedések "hasítanak", és várakozása szerint "sokkal gyorsabban fogunk visszatalálni a korábbi gazdasági teljesítmény színvonalára, mint azt korábban gondoltuk". "Ennek a lépéseit is látom" - mondta, tájékoztatva, hogy létre is hoz egy a járványügyi operatív törzshöz hasonló, szakemberekből álló testületet, amelynek várhatóan ő irányítja majd a munkáját, és a következő hónapokban minden energiájukat a munkahelyek megvédésére, a gazdaság újraindítására fogják fordítani, és a 13. havi nyugdíj visszaépítése is megtörténik.

A rádióinterjúban szó volt a tranzitzónák ügyéről is, amellyel kapcsolatban a miniszterelnök úgy fogalmazott: "feléledtek a brüsszeli bürokraták", nemcsak Magyarországra, hanem egész Európa biztonságára nézve is "veszélyes döntést" hoztak az Európai Bíróságon, mert - mivel Görögország nem tudja - Magyarország védi az unió határait is. Megjegyezte: 130 ezren tartózkodnak jelenleg a balkáni útvonalon, nagy részük a magyar határra fejt majd ki nyomást, tehát "nehéz hónapok előtt állunk".

A magyar szabályozás szerint ezentúl - mivel bezárnak a tranzitzónák - "a kerítésen kívül" kell majd várakozniuk a migránsoknak. Ha valaki közülük be akar jönni Magyarországra, ezt a magyar nagykövetségeken tudja igényelni - közölte, úgy értékelve: ez a migránsoknak rosszabb, mint a korábbi állapot, "de ha a brüsszeli bürokraták így akarják, akkor ezt az igényüket teljesíteni fogjuk". Arra számít ugyanakkor, hogy a brüsszeli bürokraták ebbe is belekötnek majd, ők ugyanis azt akarják, hogy a migránsok Magyarország területén várakozhassanak.

Az azonban nem fog előfordulni, hogy Brüsszelben azt mondják, menekültkérelmet benyújtó ember ellenőrzés nélkül tartózkodhasson Magyarországon - jelentette ki Orbán Viktor.

Hangsúlyozta ugyanakkor azt is, Magyarország nem a szomszédok "kontójára" akar védekezni, ezért például ha a szerbek segítséget kérnek déli határuk védelméhez, "holnap reggel megyünk". "Ha a horvátok vagy bárki segítséget kér, még ha a románok is segítséget kérnek, mi készen állunk" - mondta.

A kormányfő úgy fogalmazott, a brüsszeli bürokraták "benne ülnek egy Soros György nevű ember zsebében". "Nekik migránsválság kell. Ha van migránsválság, akkor a kormányok bajba kerülnek, és (...) hitelre van szükségük, a pénz meg náluk van. Ők hitelt akarnak adni, lehetőleg jó kis kamatra, mert azt szeretik" - mondta, hozzáfűzve: ha nincs baj, annak előidézésében is "segítenek". Azt is megjegyezte, Soros György "nagy mester" az országok kifosztási mechanizmusában.

 







0
0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0
0

hírek innen, onnan

Itt a videó a veresegyházi oroszlánszökésről - hatalmas volt a pánik

Mint ahogyan arról decemberben a Blikk is beszámolt egy oroszlán szabadult el a Veresegyházi medveotthonban. Az oroszlán nagy riadalmat...

Gyurcsány Ferenc otthonából posztolt: ezzel tölti a pünkösdhétfőt - fotó

A DK elnöke ismét megmutatta konyháját, és azt is, mit főz.

Eltörte az ellene intézkedő rendőr kezét egy szigethalmi férfi - ám ez még nem mindent, itt vannak a sokkoló részletek!

Vasárnap elrendelte a Debreceni Járásbíróság annak a férfinak a letartóztatását egy hónapra, aki eltörte egy intézkedő rendőr...

A zsibbadó kéz ezt jelzi

Egyre nagyobb számban fordul elő a csuklótáji alagút szindróma, amely alvászavarral, feszülő, fájdalmas kezekkel, zsibbadással, a kéz...

Gócpont a cseheknél és a lengyeleknél: a bánya

"Ha lent valaki eltüsszenti magát, az végigfut a vájatban"; a helyzetet súlyosbítja, hogy egy bányát nem lehet csak úgy otthagyni.

Egy kisbaba 32 napig volt kómában, de túlélte a koronavírust

Egy öt hónapos brazil baba, Dom egy hónapig mesterséges kómában volt, de felépült a koronavírusból és már a kórházat is elhagyhatta.

Állami kedvezménnyel tolják be a német autóipart

Legalább 2500 euró állami kedvezményt kapnának az autóvásárlók.

Videón a Crew Dragon teljes útja a kilövéstől az űrállomásig

Bob Behnken és Doug Hurley vasárnap megérkezett a Nemzetközi Űrállomásra, így most visszanézhető a SpaceX űrhajósainak teljes útja, az...

Furcsa Trianon-ügy miatt hagyta ott a Jobbikot egy aktivista tagja

Vágási Pál három nap alatt festett, majd helyreállított, végül távozott.

A pulzus figyelése a fogyás kulcsa?

Napjainkban az emberek döntő többsége szeretné leadni túlsúlyát, és szeretne egy fittebb, egészségesebb testben élni. Ennek több...

Sport

Ijesztően néz ki a UFC gálán vereséget szenvedett harcosnő - fotó

A szombati rendezvényen Antonina Shevchenko hatalmas verést kapott három meneten keresztül.

Klasszis gólt szerzett a Fradi szélsője

A Fradinak nem szokott menni a Puskás ellen, most viszont egy zseni góllal szerzett vezetést.

Bombaigazolás: ősztől a világ egyik legjobb szélsőjének passzolgathat a fiatal magyar átlövő.

A világklasszis francia szélső szeretne ott lenni a jövő évi olimpián, s hogy ezt elérje, új kihívást keresett klubszinten.

Visszavonul az olimpiai- és világbajnok kézilabdázó

Közel 500 gólt dobott a Bajnokok Ligájában, a BL-győztes csapat segédedzőjeként folytatja.

Megvan, mikor játssza első meccsét a Barca és a Real az újrainduló bajnokságban

A katalánok a Real Mallorca vendégei lesznek, a fővárosiakra pedig az Eibar elleni hazai összecsapás vár.

Veszélyben az Újpest, de mi kell a bennmaradáshoz?

Az egy hét alatt összeszedett két egygólos vereség után valós veszély az első osztályból való kiesés egy olyan csapat számára, ami ezt már több, mint 100 éve nem tette.

Újabb két legendás mérkőzéssel jelentkezünk hétfő este mindkét csatornánkon!

Kövesd a Spíler 1-en a West Brom és a Tottenham 2004/05-ös szezonbeli, valamint a Spíler 2-n a Real Madrid és a Barcelona 2008/09-es idénybeli emlékezetes párharcát.

Sir Alex Ferguson nem látott nála jobbat, karrierje óriási csalódás lett

Nem volt olyan csapat, ahol harmincnál többször pályára lépett volna.

"Választhatnátok egy kissé férfiasabb színt is" - ilyen volt az első Giro, ahol kiosztották a rózsas...

Ki viselte a történelem első rózsaszín trikóját, és mi lett az 1931-es győztes által évekig őrzött darabokkal?

A Honvéd győzelmével a kiesés szélére sodródott a DVSC - videó

A fővárosi csapat 3-1-re nyert az NB I 26. fordulójában.

Egervári Sándor felrúgta Pelét, az Oscar-díjas rendező tapsolni kezdett

40 éve érkezett először hazánkba a futball háromszoros világbajnoka. Andy Vajna rengeteg sztárt hozott Budapestre.

A regnáló távolugró világbajnok a kilencszeres olimpiai aranyérmes Carl Lewis tanítványa lett

Carl Lewis lett a női távolugrásban világbajnoki címvédő Malaika Mihambo edzője.

0

Bulvár

Betelt a pohár a királyi család perel: extrém dolgokkal vádolták meg Katalin hercegnét ebben a cikkben

Az étkezési zavarokkal küzdő neurotikus rossz szülő, aki elüldözte Meghant...

Három szexszabály, amit nyugodtan megtörhetsz: az orvosok is rábólintottak

Mindenki tud róluk, mindenki hallotta őket az anyukájától, a szomszédjától, a barátnőjétől, de tényleg olyan szigorúan be kell tartanod őket? Nem mindegyiket! Mondjuk, mi az, ami az orvosok szerint sem feltétlenül úgy működik, ahogy azt a legtöbben gondolják.

Ledobta a textilt a jó testű szupermodell, meztelen testét követői is megcsodálhatják

Vigyázat, tűzforró! Semmi sem takarja a szupermodell hibátlan alakját.

Az alagútszindróma nem válogat - itt is fájhat, ott is fájhat

Az alagútszindróma az idegi érintettségtől függően, a test különböző pontjain okozhat kínzó panaszokat.

Meglepő, de valóban új elmélet a Tunguszka-esemény magyarázatára

1908 június 30-a reggel hét óra után valamivel, egy ember ül a szibériai Vanavarai postahivatal tornácán. Nem valószínű, hogy gondolna bármi ilyesmire, de néhány pillanat múlva, hirtelen kirepül majd a székéből, és a hőség olyan hatalmasra nő, mintha kigyulladt volna a ruha amit visel. Mindez a robbanástól 65 kilométerre történik, ami nagyjából Tatabánya vagy Székesfehérvár távolsága a fővárostól. A Tunguszka-robbanás okozója talán még ma is itt kering a nap körül.

Borbás Marcsi így él őrségi otthonában: megmutatta csodaszép kertjét

Borbás Marcsi kertjében minden van, mi szem-szájnak ingere.

Szívszaggató lett ez a reklám, de nem ezért tiltották be

Az Iceland nevű angol áruházlánc úgy döntött, hogy 2018 karácsonyának nem valami hagyományosan gejl kampánnyal megy neki, hanem egy fontos ügy mellé áll. A pr-osztály emberei fogták magukat, összeültek a Greenpeace-szel, és csináltak egy klipet, amitől egészen biztosan átértékeled a fogyasztási szokásaidat.

Sztárok, akik sorsukra hagyták az alkalmazottaikat a járvány idején

Volt, aki ötszáz embert rúgott ki, más egy hónapig nem adott a csapatának semmi tájékoztatást.

5 hatalmas hiba a fürdőszoba felújításakor, amit a legtöbben elkövetnek

A fürdőszoba felújításakor sokaknak van megkötve a keze, hiszen az alapterület általában adott, azon csak szerencsés esetben lehet változtatni. Mégis, ha már pénzt tesztek bele, akkor bizony nem árt alaposan körbejárni, milyen lehetőségeitek vannak, és pontosan milyen eredményre vágytok. Első körben ne kövessétek el ezeket az óriási bakikat!

Van fotód a kivilágított Eiffel-toronyról? Akkor lehet, hogy nagy bajban vagy

Tudtodon kívül ugyanis egy illegális dolgot követtél el.

blogmorzsák

Boszorkányos túra a Medves-fennsíkon

Szaggatott bazaltcsúcsok, várak, zölden hullámzó füves fennsík, hegyi tó és folyóforrás - minden szinten szinte minden.

Így szúrod el a társkeresőn

5 szarvashiba a társkereső oldalakon, ami miatt menekülnek az őzek...

A rasszizmus megosztja a keresztényeket?

Rendőri intézkedés közben meghalt egy színes bőrű férfi Amerikában - a fehér életvédők és keresztények hallgatnak.

Bármikor beköltöznénk ebbe a lakókamionba!

Hálószobák, komplett fürdőszoba, konyha - mi kell még? Ja, hát egy kis műhely hűtővel.

A zsarnokság home office-a

Válasz egy vádiratra, amely az álladó home office ellen íródott.

Júniustól igényelhető az alapjövedelem Spanyolországban

23 és 65 év közötti rászorulók igényelhetik.

Nagy Katalin cárnőnek nevezi egy brit magazin Katalin hercegnőt

A palota nem repes örömében a bennfentesek állításai miatt - egyikük szerint Katalin kimerült és dühös.

„Gyertám két végén égetem” – biszexualitás a történelemben

Híres biszexuális (vagy annak vélt) emberek a történelemből.

Deák-téri "bulizás"

Tudod, hogy áll a kormány a deák-téri eseményekhez? És a körülményeihez?

Konzílium a bocsánatról

„Gyógyszert kínálni, szánva nézni - S titokban sűrűn nyögni fel: Az ördög már mikor visz el?”

Zsidai Zoltán Roy levelét megírta

Az éttermek jótékony főzési akciói szerinte igazságtalanok és irracionálisak.

Négyből az egyik fotó világhírű lett

Ám nem a véletlenen múlott - nagyon is tudatos tervezés ered­ménye ez a James Dean-kép.

0