Ezt olvasta már?


Közös imádsággal demonstráltak keresztények a finn nagykövetségnél Budapesten

Közös imádsággal és bibliaolvasással demonstráltak keresztény tüntetők kedden Finnország budapesti nagykövetségének épülete előtt, az akció résztvevői a volt finn belügyminiszter, a kisebbségi csoport elleni uszítással vádolt Paivi Rasanen mellett álltak ki.

A kereszténydemokrata finn politikus melletti véleménynyilvánítást Kulifai Sára, a Hetek című hetilap külügyi rovatvezetője szervezte. Paivi Rasanen négy éve tartó pere ezen a héten csütörtökön és pénteken másodfokon folytatódik.

Az eseményhez csatolt tájékoztatójában Kulifai Sára azt írta: a képviselőnőt azért állították bíróság elé, mert a finn evangélikus egyház Pride melletti kiállása kapcsán "Pál apostol homoszexualitással kapcsolatos szavait idézte a Bibliából".

A finn belügyi tárca korábbi vezetőjének emellett két másik ügyben is bíróság elé kell állnia: egy 2004-ben készített írása miatt, amely arról szól, hogy "Isten az embert férfinak és nőnek teremtette", valamint egy "Mit gondolt Jézus a homoszexualitásról?" címmel 2018-ban adásba került talk show-ban elhangzott megjegyzései miatt.

Paivi Rasanent a bíróság idén márciusban első fokon felmentette, ám a finn főügyész fellebbezése nyomán a per másodfokon folytatódik.

A keddi budapesti demonstráció résztvevői szerettek volna egy Bibliát átnyújtani a finn nagykövetnek, de azt a választ kapták, hogy senki nem tartózkodik az épületben, és zárva tart a nagykövetség, így a szentírást a postaládában helyezték el.

A szervezők ezzel arra kívánták felhívni a figyelmet, hogy a Biblia a finn és a magyar keresztény kultúra közös alapja.

Kulifai Máté, a Hetek lapszerkesztője a demonstráción azt mondta: nemcsak Paivi Rasanen mellett kívánnak kiállni, hanem valamennyi üldözött keresztény mellett is, mert a kereszténység ma "a legüldözöttebb kisebbség a világon".

Hangsúlyozta: "a keresztény hitet nem lehet gettóba zárni".

A budapesti finn nagykövetség előtti utcaszakaszt csaknem teljes szélességében megtöltő keresztény demonstrálók az esemény végén közösen elmondták a Miatyánkot.

MTI







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

7 év után végre befut a Vaják utódjának szánt sorozat a Netflixen

Jön a Netflix következő nagy dobása, ami a Vaják utódja lehet.

Nagyon ígéretes a PS Plus új játékfelhozatala

A PlayStation Plus számára furcsán indult a 2026-os év.

Eladtad az autódat? Vigyázz, nehogy veled fizettessék meg a súlyadót.

Eladott gépjármű és gépjárműadó: mikortól szűnik meg az adófizetési kötelezettség?

Grönland: lépett az egyik hitelminősítő, erre számítanak

Megerősítette változatlan stabil kilátással Dánia hosszú és rövid lejáratú hazai és külső szuverén kötelezettségeinek lehetséges...

Chris Hemsworth új filmje az év egyik legnagyobb durranása lehet

A Crime 101 című bűnügyi thriller még meg sem érkezett a mozikba, de máris az év egyik legjobb filmjeként emlegetik.

A Netflix mestermű thrillere véget ért, de a rajongók még reménykedhetnek

A Netflix egyik legsikeresebb thriller‑sorozata 2025-ben elérkezett a végéhez, ám a rajongók számára mégsem zárult be teljesen az ajtó.

Alvás-válás a boldogságért: Miért választ egyre több pár külön ágyat?

Sokan még ma is gyanakodva néznek azokra a párokra, akik nem osztoznak a közös matracon, pedig a „sleep divorce”, vagyis az alvás-válás...

Gázolt a vonat Balatonszárszón

Elütött egy embert a vonat Balatonszárszón pénteken késő este - közölte a katasztrófavédelem.

A karma soha nem felejt: íme a sötét átok, amit életek óta cipelsz a csillagjegyed miatt

Mindenki életében ott lapul egy láthatatlan teher, amely formálja a sorsát. Vajon te szembenéztél már a sajátoddal?

Te tudod, mit jelentenek a fehér csíkok a csirkemellen? Ezt árulja el a minőségről

A bolt hűtőpultjában sorakozó csirkemellek első ránézésre tökéletesnek tűnnek, de egy apró részlet sokkal többet elárulhat, mint...

Marilyn Monroe ezt az egy dolgot minden partnerétől elvárta az ágyban: nem mindennapi kérése volt a dívának

Marilyn Monroe a világ egyik legkívánatosabb nője volt, de volt egy elvárása a hálószobában, ami elsőre talán sokakat meglep.

Mariah Carey olaszul énekelt, az elnököt Valentino Rossi utaztatta villamossal a téli olimpia megnyitóján – galéria

Péntek este szenzációs show keretein belül indult el hivatalosan is a 2026-os téli olimpia. A milánói és cortinai ötkarikás játékok...

0

Sport

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó

Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.

Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról

A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.

Keszthelyi Rita vigasztalhatatlan, nem kárpótolja a nagy elismerés sem

A magyar női vízilabda-válogatott tíz éve vár egy újabb aranyéremre, de fényes a jövőképe.

Meglepő részlet derült ki Szoboszlai Dominik liverpooli karrierjének kezdetéről

A magyar válogatott csapatkapitánya nem minden téren bízott új klubjában.

Szoboszlai ellophatja a koronát a Liverpool legnagyobb királyától

Ezt várják tőle a Manchester City elleni rangadón.

Ritkán látható módon végezte ki magát a nyerési esélyt elszalasztó, lesajnált újonc

Kuttor Attila együttese saját magát verte meg a 21. forduló nyitó mérkőzésén.

Ronaldo nem viccel, folytatja a sztrájkot, kenyértörésre viszi a dolgot munkaadóival

Hétfő után pénteken sem játszott a portugál sztár.

Ha tényleg megcsinálja, az egész olimpia legnagyobb szenzációja lesz

Lindsey Vonn első edzése jól sikerült Cortinában, remekül szuperál a bekrepált bal térd.

Littler nem fogta vissza magát, csattanós választ adott a váratlan kiesése után + fotó

Luke Littler címvédőként már az első meccsén kikapott a darts Premier League első állomásán.

0
0

Bulvár

Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle

A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.

Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok

A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.

Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől

Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.

3 csillagjegy, akiknek a közeljövőben szinte minden sikerülni fog

Nem mindig a nagy fordulatok hozzák el a sikert. Néha az a legfeltűnőbb, amikor minden egyszerűen a helyére kerül. A közeljövőben három csillagjegy olyan időszakba lép, ahol a döntések könnyebbek, az eredmények gy

„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.

Furcsán viselkednek az orosz kémműholdak, és ez nem jelent jót

A közelmúltban különös tevékenységet folytatnak az orosz kémműholdak.

Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint

Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy

Dráma a horvátoknál, megindult a tenger, 8 méteres hullámok elmosták a várost

Több helyen is kiöntött a tenger Horvátország dalmáciai térségében, a dagály elérte a 95 centimétert. Kastelában több tengerparti vendéglátóhelyet és üzletet is elárasztott a víz , a tűzoltóság mintegy 200

A NATO tehetetlenül nézné végig az orosz inváziót, napok alatt omlana össze a védelme

Egy szimuláció szerint elég annyi, hogy Németország tétovázzon.

Váratlan visszatérés az ATV képernyőjén

Alig több mint egy évvel harmadik gyermeke születése után ismét munkába állt az ATV népszerű arca, akit kedden már a képernyőn is viszontláthattak a nézők.

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

0