Ezt olvasta már?

Izraelben összeomlott egy zsinagóga emelvénye, ketten meghaltak

Összeomlott egy emelvény a Jeruzsálem melletti Givat Zeév egyik zsinagógájában vasárnap, ketten meghaltak, 166-an megsérültek, sokan súlyosan - jelentette a 11-es kö...


LMP: a Fidesz a nemzet vagyonát játssza át vagyonkezelő alapítványoknak

A Fidesz-kormány azt tervezi, hogy ingyen játssza át vagyonkezelő alapítványoknak a nemzet még megmaradt vagyonát - mondta Schmuck Erzsébet LMP-társelnök szombati online sajtótájékoztatóján.


hirdetés

Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott: Orbán Viktor a koronavírus-járvány harmadik hullámának csúcsán ahelyett, hogy azzal foglalkozna, lakosságarányosan ne Magyarországon haljanak meg a legtöbben a világon, "soha nem látott támadást indított a közvagyon lenyúlására, a magyar emberek és a jövő nemzedék kifosztására".

Hozzátette: a közérdekű vagyonkezelő alapítványok kuratóriumaiba a "Fidesz hűbéreseit" nevezik ki, nem pozícióhoz kötik a tisztséget. Ráadásul a kuratóriumok 2022-ben az alapítói jogokat is megkapják, a kurátorok személyéről is döntenek majd. Onnantól kezdve az államnak semmi beleszólása nem lesz az átadott értékek sorsába még akkor sem, ha a választók 2022-ben leváltják a Fideszt - mondta.

Közölte: eddig 31 ilyen vagyonkezelői alapítvány létrehozásáról döntöttek, melyekkel több ezer milliárd forintot "loptak el" a nemzeti vagyonból. Sajtóhírek szerint azonban olyan törvényjavaslatot nyújt be a kormány, ami további 29 állami tulajdonú céget ajándékoz majd a "fideszes alapítványoknak". Az LMP ezért felszólítja a kormányt, hogy hagyjon fel "a magyar emberek kifosztásával", "álljon le a közvagyon szétlopásával" - mondta Schmuck Erzsébet.

 

MTI







0
0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0

hírek innen, onnan

Baranyi Krisztina konzultációt hirdetett a Budapestre tervezett kínai Fudan Egyetemről

A ferencvárosi polgármester és Karácsony Gergely szerint egy mai tájékoztatón bebizonyosodott, hogy a beruházás a Diákvárostól venné...

Puzsér Vasvári Vivienről: ?Ez a vérszívó hajlamú nőszemély, aki kikéri magának, hogy 'sebészeti fércmű' volna, Palvin Barbarát kövérséggel alázza?

A modell még néhány éve a Nyerő páros című műsorban azt mondta Palvin Barbarára, hogy szerinte kövér. Valamint beperelte Puzsért, aki...

Hosszú sorok alakultak ki egy budapesti oltóponton

Az egyik helyen Pfizerre, a másik oltóponton Sinopharmára vártak az oltakozók.

Megdöbbentő dolgokat rejt a Duna: ezeket a ?kincseket? találták a Lánchídnál ? Fotók.

Megkezdődött a Lánchídnál a Duna medrének fém- és lőszermentesítése, a munkák előreláthatóan másfél hónapig tartanak. Gondoltad...

Új szintre lépett a ?királyi háború?: Harry nagyon keményen nekiment Károly hercegnek

Úgy tűnik, képtelen megbékélni családjával és múltjával Harry herceg.

Érkezik a Twitter fizetős része, kiderült, mennyibe kerülhet

Elvileg Twitter Blue lesz a szolgáltatás neve.

Covidos tünetek oltás után: a vakcinától van?

Mi a magyarázata annak, ha az első Covid-19 elleni oltás után tipikus covidos tüneteink lesznek? A vakcinától lettünk betegek?

Johnson and Johnson vakcina: ezek lehetnek a mellékhatások

Mit kell tudni a Johnson&Johnson egyadagos vakcináról?

Johnson and Johnson vakcina: ennyi az esély a vérrögökre

A szakemberek szerint annak, hogy valakibe belecsap a villám nagyobb esélye van, mint annak, hogy a vakcina hatására vérrög alakuljon ki.

Melyik napon születtél? Így alakulnak idén a pénzügyeid

Tudd meg, hogy mit árul el a születésnapod arról, hogyan kezeled a pénzt: két kézzel szóród, vagy aprólékos gyűjtögető vagy?

Kegyelmet kapott Kertész Ágnes Áder Jánostól

Az elítélt nőnek tíz év helyett csak ötöt kell leülnie, és azt sem fegyházban hanem fogházban.

Sport

Futballdráma és tüntetés a Fáy utcában - jövőre is az NB II-ben focizhat a Vasas

A labdarúgó NB II-ből vasárnap este a Debrecen és a Gyirmót jutott fel az NB I-be. Az Origo a fejutásról döntő valamennyi meccsen ott volt.

Elképesztő. Csak Hosszú Katinka volt képes leúszni a 17 éves magyar lányt

Mihályvári-Farkas Viktória olimpiai A szintet úszott 400 méter vegyesen a budapesti Európa-bajnokság hétfői előfutamában.

A Liverpool kapusa, Alisson óriási győztes gólt fejelt a végén ? videó

Senki nem hitt a szemének, óriási extázisban tört ki Jürgen Klopp és csapata.

Óriási blama: A sereghajtó ütötte el a liverpooliakat a Bajnokok Ligáj

A hétvége egyértelműen legnagyobb meglepetését hozta az Everton-Sheffield United találkozó a Premier League 36. fordulójában.

Így kiabált a Debrecen öltözőjében Dzsudzsák Balázs - videó

A debreceni focicsapat videóján a feljutás utáni őrjöngés is látszik.

Őrületes kapusgólt lőtt a Liverpool ? Klopp arca mindent visz

Életben tartotta BL-reményeit a Liverpool, megőrült a kispad.

A Barcelona kikapott és végleg kiszállt a bajnoki versenyfutásból

Nem bírt a Celta Vigóval Ronald Koeman csapata.

Óriási kudarc, jövőre is az NB II-ben marad a Vasas, feljutott a Debrecen és a Gyirmót

A Vasasnak egyetlen másodperc esélye sem volt arra, hogy az NB II utolsó fordulójában feljutó helyen álljon.

Letiltották a Tour de Hongrie-n a vak bringást

Balassagyarmat?Kisebb látványossággal indult volna a Tour de Hongrie szombati szakasza, amely a Nógrád megyei Balassagyarmatról sprintelt el.

Dárdai Pál elmondta, hogy marad a Herthánál, de azt még nem tudja, hogy az első csapat edzője lesz-e

A Nemzeti Sportnak adott interjút Dárdai Pál, miután csapata kiharcolta a bennmaradást a Bundesligában.

Utolsó másodperces kapusgóllal nyert a BL-ért küzdő Liverpool - videó

A 95. percig úgy tűnt, a West Bromwich ellen szállnak el Kloppék reményei, aztán jött Alisson Becker.

0

Bulvár

Rossz hírt kaptak a Sinopharmmal és a Szputnyikkal oltottak

Csak az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által engedélyezett vakcinával oltottak kaphatják meg az osztrák Zöld Kártyát, amivel lehet majd látogatni az éttermeket, szálláshelyeket, strandokat és sok más közöss

A budapesti metróalagútban felfedeztek a falak lebontása során egy nagyon régi reklámplakátot

Tamássy Zoltán grafikus Dohányzás vagy egészség: válasszon feliratú munkájára különösen jó állapotban bukkantak rá.

Elmesélte egy orvos, mit bánt meg a legtöbb beteg a halálos ágyán

Ilyenkor majdnem mindenkiben ugyanazok a gondolatok merülnek fel ? mondta egy TikTok-videóban.

Jön a baba, de Berki Krisztián a váláson gondolkozik

Berki Krisztián és kedvese Mazsi néhány héttel ezelőtt jelentették be, hogy kisbabát várnak. A boldog pillanatot megosztották a nyilvánossággal, de mégsem felhőtlen a kapcsolatuk, ugyanis felmerült köztük a válá

Támadás érte a büntetés-végrehajtást

Adathalász oldal jelent meg az eredeti oldal helyett.

Magyar virológus: nem lehet megúszni a negyedik hullámot

Jankovics István szerint még az is elképzelhető, hogy a jövő évben már lesz magyar vakcina.

Rusvai Miklós: ?sajnos benne van, hogy a járvány elölről kezdődik?

A koronavírus-járvány kapcsán jelenleg a vakcinák és a vírusvariánsok jelentik az egyik legélénkebb érdeklődést kiváltó témát, ezért megkérdeztük Rusvai Miklós virológust a legfontosabb tudnivalókról.

Olcsóbb lesz a benzin a gázolajnál a magyar kutakon május 19-től

A Mol 2 forinttal csökkenti a benzin literenkénti bruttó nagykereskedelmi árát szerdán, a gázolaj ára nem változik.

Így élt Velemben Törőcsik Mari

Velem ? Ha a falubelieken múlik, örökre a Vas megyei községben marad Törőcsik Mari. A Nemzet Színésze és a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, háromszoros Kossuth-, kétszeres Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas

Megrázó képeket kaptunk a dunakeszi tragédiáról

Árokba csapódott egy személygépkocsi Dunakeszi térségében.

blogmorzsák

A 4 leghíresebb merénylet a történelemben

A világtörténelem 4 leghíresebb merénylete számtalan érdekességet rejt és 4 korszak politikai viszonyait mutatja meg.

Szegény mentes gyerekeink – #childfree 20 évesen?

Ugyanaz lep meg, mint a huszonévesen gyereket nevelő kortársaimnál: a hamar meghozott, végérvényesnek tetsző döntés.

F1: Különleges festéssel indul a McLaren Monacóban

Bombahírrel zárta a hetet a McLaren Formula–1-es csapata.

Kritikus időket él a Biden-adminisztráció

Az elnöknek több, nem várt nehézséggel egyszerre kell szembenéznie.

Mit tanítanak a cigányokról az orvosi egyetemen?

„Feltehetően a legjobb szándék mellett - a szöveg tele van általánosításokkal, téves adatokkal és információval...“

Keresztény könnyűzenéről nevetve, de komolyan

4 (komoly zenei hátterű) ember beszélget a keresztény könnyűzenéről. Okosakat mondanak és még jól is érzik magukat.

A Rodolfo bűvészdobozok - 110 éve született Rodolfo

Ma 110 éve született Rodolfo. A 80-as években szinte minden csa­ládban volt Rodolfo bűvész­doboz. Nektek melyik volt meg?

Karácsony napja

„Azt elmondhatjuk mindenkép­pen, hogy Karácsony napja volt. Méghozzá május közepén.“

Előválasztás: a Fideszes hekkelés ellenszere

Ki kell mondanom, hogy Mérő ötlete egy a valóságtól teljesen elrugaszkodott, bárgyú javaslat.

A Fegyverek Mesterei

Avagy milyen eszközöket használtak a specialisták, a vietnámi háborúban?

Közeledik az elektronikus ingatlan-nyilvántartás!

Itt lenne az ideje az őskori rendszer fejlesztésé­nek. Hogy könnyíti meg az életünket a digitális átállás?

A Youtube manipulálja Biden videóit?

Több ezer dislike került törlésre a Fehér Ház vi­deói alól. Hacker támadás vagy jogos elégedetlenség?

0