Ezt olvasta már?

Lényegesen több támogatást kapnak a szekszárdiak

Mind a kulturális ügyekre, mind a civil tevékenységre több pénzt szán Szekszárd köztársaságpárti vezetése, mint fideszes elődeik.

0

Labdarúgóedző volt az álommunkája

Szekér Károly egyike volt azon pályázóknak, akik kipróbálhatták magukat „álommunkájukban”, labdarúgóedzőként.


hirdetés

A Neked Munka, nekem Álom! program egy olyan kezdeményezés, amely lehetőséget ad fogyatékkal élő emberek és munkáltatók kötetlen találkozására egy nyílt nap keretében. A projekt célja nem a munkaközvetítés, hanem lehetőség nyújtása személyes találkozásra, valamint egymás megismerése és a kölcsönös tapasztalatszerzés. A gyakorlat szerint a fogyatékosságot övező félelmek és bizonytalanságok legsikeresebben személyes találkozással változtathatók meg.

Az országos akciót életre hívó Salva Vita Alapítvány megyei partnere, a programot helyben koordináló civil szervezet, a Kék Madár Alapítvány a látássérült, szociálisan is hátrányos helyzetben lévő Szekér Károlynak (borítóképünkön jobbra) segített abban, hogy néhány óra erejéig megismerhesse azt a munkahelyet, munkakört, amiről ő csak álmodozik. A Szekszárdi UFC-nél Kárpáti Zoltán (borítóképünkön balra), a klub elnöke és Koch László (borítóképünkön középen) szakmai igazgató, az U12-es csapat edzője fogadta a sportos életvitelt folytató férfit. A Bayern Münchennek és Ferencvárosnak szurkoló megváltozott munkaképességű pártfogolt bekapcsolódott az edzéstervezésbe, majd a tréning végén a játékba is.

 

Dömötör Csaba, az alapítvány koordinátora elmondta, Tolnában több mint húsz jelentkező közül választották ki azt a tíz pályázót, akiknek lehetősége nyílt kipróbálni magát az álom munkakörben. Szekér Károlyról elmondta, jelenleg a Kolping-iskolában dolgozik gondnokként, többször segítettek neki állást találni.

 

Kárpáti Zoltán, a hatszáz tagot számláló sportklub elnöke úgy gondolja, fontos, hogy tartsák a kapcsolatot a civilekkel, örömmel tettek eleget a felkérésnek. Nem csak a sportról szól a szervezet működése, fontosnak tartják a társadalmi szerepvállalást is. A vezető az egyesület emblémájával ellátott melegítővel ajándékozta meg Szekér Károlyt.

 

forrás: teol.hu







0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0
0
0

hírek innen, onnan

"A viselkedése sokkoló, katasztrofális és megbocsáthatatlan" - Távozik tisztségéb?l az egészségügyi miniszter

Távozik tisztségéb?l Roman Prymula cseh egészségügyi miniszter, miután a sajtó rajtakapta, hogy szerda éjjel egy vendégl?ben találkozott...

Stroll: Teszteltetnem kellett volna magam

Lance Stroll, a Racing Point pilótája úgy érzi, teszteltetnie kellett volna magát az Eifel Nagydíjon, amikor rosszul érezte magát.

Durva vitává alakult a szerelmi háromszög Oroszlányban: a kés is el?került

Oroszlányban torkollt dulakodásba egy vita a volt férj és korábbi felesége, valamint annak jelenlegi párja között.

Nagy ember voltál, egyike a legnagyobbaknak - Nagy Imrére emlékezik Gyurcsány Ferenc

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 64. évfordulójának alkalmából Nagy Imre, mártír miniszterelnökre emlékezett Gyurcsány Ferenc...

Orbán Viktor videóban számolt be arról, hogy az egészségügy állja a saratFontos

Miután miniszterelnök részt vett az operatív törzs reggeli ülésén, egy Facebook-videóban osztotta meg tapasztalatait a Covid-19 járvány...

Lebukott a miniszter - mennie kell posztjáról a cseh egészségügy vezet?jének

Távozik tisztségéb?l Roman Prymula cseh egészségügyi miniszter, miután a sajtó rajtakapta, hogy szerda éjjel egy vendégl?ben találkozott...

Új villamosvonalat kap Budapest

Két hétig buszokkal lehet utazni a 2-es villamos helyett a Boráros tér és Közvágóhíd között felújítás miatt.

Orbán Viktor üzent a koronavírus-vakcinák beszerzésér?l

Többek között arról beszélt, hogy általánossá kell válnia a maszkhasználatnak.

Elindultak a versenyz?k, majd az es?ben mindenki visszaszállt a buszokra - videó

A rajt után lerövidítették a Giro maratoni, pénteki szakaszát.

Csapattársa szerint Messi megérdemelné, hogy róla nevezzék el a Barca új stadionját

Gerard Piqué felháborítónak tartja, hogy a világ legjobb játékosát nem hallgatja meg a klub.

Már idén elkezd?dhet a német lakosság oltása

Célegyenesbe érkezett egy vakcina fejlesztése Németországban.

Sport

Tragikus hirtelenséggel elhunyt a magyar sportoló - Egy versenyen lett rosszul

Tragikus hirtelenséggel, 43 éves korában hunyt el Kovács Attila, a DVTK judo edz?je.

A brazil nyomorból törtek ki a Sahtar Donyeck Madridban csodát tév? ifijátékosai

Eddig ismeretlen futballisták oktatták a 13-szoros BL-gy?ztest. Egy napja senki sem ismerte ?ket, ma róluk beszél az egész világ.

"A Ferencváros számára csak a továbbjutás elfogadható"

A zöld-fehérek a Racing FC Union együttesét fogadják.

Huszonnyolcan megpróbálták, huszonnyolcan elbuktak. A huszonkilencediknek sikerül?

A UFC könny?súlyú vitathatatlan világbajnoka, Habib Nurmagomedov karrierje talán legnagyobb tesztje el?tt áll.

A felez?vonalról rúgták a nap gólját az Európa-ligában

A Standard Liége hazai pályán kapott ki a Rangerst?l, a második gól különösen fájhatott a belgáknak.

Hat hónapos börtönbüntetést kaphat a Real Madrid támadója

Márciusban szegte meg a házi karanténra vonatkozó szabályokat, most az ügyészség azt kéri, hogy hat hónapos börtönbüntetéssel sújtsák.

Meztelenül állt a mérlegre a UFC veretlen világbajnoka - videó

Khabib Nurmagomedov nagyon megkönnyebbült, hogy befért a súlyhatár alá.

Krisztusi korba lépett a világ egyik legjobb kézilabdázója, majd 10 gólt dobott a BL-ben

Úgy ünnepelte születésnapját a PSG legendája, ahogyan csak a legnagyobbak képesek.

Most jött: Újra pozitív lett Ronaldo Covid-tesztje

Cristiano Ronaldo a múlt héten, a portugálok Nemzetek Ligája meccse el?tt produkált pozitív tesztet. Bár akkor is tünetmentes volt, és a hétvégi bajnokiját a Crotone ellen kénytelen volt kihagyni, most megint pozitív tesztet produ...

A Real Madrid kölcsönjátékosairól szóltak az Európa-liga mérk?zései

Zlatan Ibrahimovic góljai ezúttal elmaradtak, mégis sima gy?zelemmel kezdett az AC Milan.

A Milan nyerte a H csoport rangadóját, kiütötte ellenfelét a Tottenham

A Leicester City is magabiztosan gy?zött a Luhanszk ellen.

0

Bulvár

Matthew McConaughey-t meger?szakolta egy férfi egy furgonban

Megjelent az Oscar-díjas színész önéletrajza, ebben mondta el a történetet.

Ezek a koronavírus tünetei és ebben a sorrendben jelentkeznek

A jelen helyzetben nincs olyan ember, aki egy kis torokkaparás vagy orrfolyás után ne tette volna fel magának a kérdést: lehet, hogy koronavírusom van? Mivel a tünetek nagyon széles skálán mozognak, nehéz eldönteni, mikor van szó ...

Százezrek kaphatnak vissza pénzt a bankjuktól

Ön devizakárosult? Akkor most figyeljen!

Érik a balhé az olcsó elektromos Dacia körül

A szakszervezetek szerint a Renault nem a franciák érdekeit képviseli. A teljes anyag Érik a balhé az olcsó elektromos Dacia körül címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerz? további írásai: Zsolt.

A hercegné állati nagyot villantott

Kamilla hercegné felülírta az unalmas protokollszabályokat, és végre megmutatta igazi arcát.

Itt az öngyilkos ajtós Fiat 500

A dimenziók megváltoztatása nélkül lett egyszer?bb a beszállás hátulra. A teljes anyag Itt az öngyilkos ajtós Fiat 500 címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerz? további írásai: Zsolt.

Hevesi Kriszta fürd?ruhás fotója a földi paradicsomba repíti minden néz?jét

Minden eddiginél dögösebb fotóval kápráztatta el követ?it Hevesi Kriszta!

Szlávik János: így lehet szinte nulla a megfert?z?dés esélye

Jelenleg a távolságtartás és a maszkhordás az alapvet? védekezési eszköz a koronavírus-fert?zéssel szemben - mondta a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezet? f?orvosa egy online szakmai...

blogmorzsák

Mecseki láthatatlanok

1956 őszén, miután az ország nagyobb részén már leverték a forra­dalmat, egy pár száz fős csapat még kitartott a Mecsekben. Egyikük, Kubicza János visszaemlékezései nyo­mán ismerhetjük meg a történetüket.

Beer Miklós: Attól függ a jövőnk, hogy tanulunk–e egymástól

Farizeusokról, egyház és közélet kapcsolatáról, a szegénységben és járványban rejlő lehetőségekről vallott a püspök.

„Szeretjük egymást, bár különbözőek vagyunk“

Az eltérő életvitel lehet probléma, vagy így szép minden, ahogy van?

Miért félünk, miért ne féljünk a fogorvostól?

A dentofóbia egyik leggyakoribb oka a korábban elszenvedett rossz tapasztalat.

Top 10 legfurcsább kérdés a Tourinformban

Aki dolgozott már vevőszolgálaton tudja, hogy a vásárlók néha kihívások elé állítják a munkatársakat.

Építkezés természetesen

Egyre értékesebbek a korszerű, energiataka­rékos otthonok. A fenntarthatóság már nem annyira divat, inkább szükségszerűség.

Egy kis kiokosítás építketőknek: a napelemes tetőcserép

A napelemes tetőcserép igenis létező, már használt, rendkívül innovatív technológia, elterjedése még most indult.

Zavar és bizonytalanság van az erőben, amit a Fidesz nem szeret

Egy dolog biztos jelenleg a magyar politikában: a bizonytalanság.

Közösségi finanszírozással a szűk városi mozgástér ellen?

Megoldás lehet az önkormány­zati megszorításokkal szemben a crowdfunding?

Akarja a nép Szabó Tímeát?

A pillanatnyi érzelmek hatására önsorsrontó döntéseket hoznak a választók.

Pallavicini Zita: A nagyapám meghalt Mindszenty bíborosért

Az őrgrófnővel harcias családjáról és egy évszázadokon is átívelő történelmi jóvátételről beszélgettünk.

Mit érez kutyád, amikor azt mondod neki, hogy szereted?

Habár szeretetnyelvünk eltér a kutyákétól, mégis értik, ha azt mondjuk nekik: szeretlek! Mi a helyzet a többi jelzéssel?

0