Ezt olvasta már?


MNB-s alkalmazottak lepték el a Pécsi Tudományegyetemet

Rendkívül népszerű lett Matolcsy György jegybankjának dolgozói, illetve az MNB-s alapítványokhoz köthető emberek körében az a pécsi doktori iskola, amit éppen a jegybanki alapítványok támogatnak. Az ösztöndíj havi 300 ezer forint is lehet. - Pécsi Napilap -

A 24.hu-nak nagyjából másfél tucat MNB-s alkalmazottat sikerült azonosítania a Pécsi Tudományegyetem Földtudományok Doktori Iskolájának hallgatói között. Lehet, hogy még többen is vannak, de a jegybank nem árulta el, hány MNB-s jár a doktori iskolába.

Mindenesetre a lap által azonosítottak között van a jegybank második legjobban fizetett, havi bruttó 4,95 millió forintot kereső tisztségviselője, Palotai Dániel is. Ehhez veheti fel a plusz 300 ezret, ha felveszi. Palotai egyébként az egyik jegybanki alapítvány, a PADOC felügyelőbizottságában is bent ül.

Az iskola hallgatója Matolcsy elnöki kabinetjének korábbi vezetőe, Horváth Marcell, aki most a nemzetközi kapcsolatok igazgatóságot irányítja az MNB-ben. Szintén felügyelőbizottsági tag az egyik jegybanki alapítványban.

Csizmadia Norbert is Pécsre jár. Sokakkal együtt őt is a minisztériumból hozta magával a jegybankba Matolcsy, gazdaságstratégiáért felelős ügyvezető volt a jegybankban 2016 nyaráig, hozzá tartoztak a jegybanki alapítványok. Most a Pallas Athéné Geopolitikai Alapítvány (Pageo) kuratóriumának az elnöke, és további két jegybanki alapítvány (a PADOC és a PADMA) kuratóriumában is tag.

Csizmadia a három posztért járó havi bruttó 2,1 millió forintot, egésítheti ki a doktori iskola havi 300 ezer forint, adómentes ösztöndíjával, ha felveszi.

A 24.hu Csizmadiával kapcsolatban megjegyzi, hogy a geopolitika, tehát a doktori iskola profiljába vágó terület kutatására létrehozott jegybanki alapítvány vezetője, Csizmadia most a geopolitikai doktori iskola hallgatója. De ami még szebb: éppen a most általa vezetett Pageo volt a motorja annak, hogy a jegybanki alapítványok összefogtak a pécsi doktori iskolával, és meghirdették a Geopolitikai Doktori Programot. Az ösztöndíjak fedezetének nagy részét a jegybanki alapítványok biztosítják. Az alapítványok sem árulták el, hogy az ott dolgozók közül hányan járnak a pécsi iskolába.

A doktori iskola vezetője, Dövényi Zoltán nem árulta el a lapnak, hogy az MNB-s, illetve jegybankos alapítványi dolgozók közül kik kapnak ösztöndíjat, így azt sem tudni, hogy a fent megnevezettek - és a többi jegybank-közeli hallgató közül - kik kapnak havi 300 ezres ösztöndíjat. Mindenesetre ide jár Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója, és felesége is.

 

Forrás: 444.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Orbán Viktor jelenlétében hozott nagy döntést a Fidesz

Az önkormányzatiság értékeit erősítenék.

Tisza-kormány: péntek esti kirúgások, bicskei gyermekotthon-ügy

Pénteken a belpolitikai nap egyik legfontosabb fejleménye a bicskei gyermekotthon ügyét vizsgáló parlamenti bizottság ülése volt. Szabó...

Gyulladáscsökkentő étrend: tényleg működik? – Erről árulkodik a legújabb kutatás

Egy hosszú távú svéd kutatás szerint a gyulladáscsökkentő étrend összefüggésbe hozható a demencia alacsonyabb kockázatával. Az...

Történelmi tettre készülnek a németek

Várhatóan Ilse Aigner, a bajor parlament jelenlegi elnöke lesz az ország első női elnöke.

„Igazi hazafiak.” - Orbán Balázs hazafiakat látott a Mussolinit éltető Fradi-ultrákban

Orbán Balázs méltatta a Milánóban gyülekező Fradi-ultrákat, akik között Mussolinit éltető szurkolók is voltak.

Elment a Rockefeller-dinasztia demokrata fekete báránya

Nyolcvankilenc éves korában elhunyt Jay Rockefeller volt szenátor, a híres amerikai dinasztia örököse, a szegénység ellen és a...

„Undorodom az egésztől” – Verebes István szerint rosszkor és rosszul tették közzé az ügynökaktákat

A kormány személyzeti politikáját és Ókovács Szilveszter menesztésének módját is bírálta.

Ez az a mozgásforma a szakemberek szerint, amitől évekkel fiatalabbnak tűnhetsz

A rendszeresen jógát gyakorlók az életkorukat meghazudtolva frissek, tevékenyek, mozgékonyak. Mi a titkuk? Nem csak rugalmasság. Nem csak...

Dudás Miki özvegye mégsem tudta megvenni az álomházat, nem költözik a gyerekekkel

Dudás Miki tragikus halála után az özvegye, Szigligeti Ivett egyedül maradt a gyermekeikkel, és mindent megpróbált megtenni annak...

Folyadékbevitel diéta alatt: ezeket az italokat is ihatod, ha unod a vizet

Egy kétéves követési időszakos kutatásban a diétás üdítők mellett az alanyok megfelelő életmód mellett szinte ugyanannyit fogytak,...

„Újra boldog férj leszek” – Müller Péter 90 évesen esküvőre készül

Alig egy évvel szeretett felesége halála után ismét rátalált a szerelem Müller Péterre. A Kossuth- és József Attila-díjas író...

Fényes nappal, fegyverrel raboltak ki egy pénzszállítót Nyíregyházán

A támadó legalább tízmillió forintot zsákmányolhatott.

0

Sport

Borbély Balázs a Milan legyőzése után: Őszintén szólva nem tudom, miben múltuk felül az ellenfelünket

A Ferencváros idegenben, a San Siróban győzte le az AC Milant. A csapat edzője, Borbély Balázs elmondta többek között, hogy mit kért a játékosaitól az első félidőben.

Vlagyimir Putyin: Ez a nemzetközi gyakorlat súlyos megsértése

A botrányra a Nemzetközi Sportdöntőbíróság is reagált.

0
0

Bulvár

Nagy Attila Tibor: Magyar Péter példátlan lépést tett, megbosszulta magát a sietség

A történelmi igazságtétel politikai küzdelemmé változott.

Ebben a pillanatban jött a rendőrség bejelentése

Küzdelem, acélos felkészültség és kőkemény bajtársiasság – a rendvédelmi hivatás legfontosabb értékei ezúttal nem a hivatali szobákban vagy az utcákon, hanem a tatamin és a ringben mutatkoznak meg! A Magyar Ren

Előbb érkezik a decemberi nyugdíj, de van egy komoly bökkenő, akár 41 napot is várni kell a következő utalásra

Már december elején megérkezik a nyugdíj a bankszámlákra, de a korai utalás miatt a januári kifizetésig akár 41 nap is eltelhet. Mutatjuk a 2026-os változás részleteit és a buktatókat.

Fának csapódott reggel a diákokat szállító busz – két gyerek meghalt

Súlyos buszbaleset történt péntek reggel. A diákokat szállító jármű letért az útról, árokba zuhant, majd egy fának ütközött a francia Lent közelében. Hetven ember sérült meg. Két gyermek életét vesztette,

Magyar Péter reagált a lemondására irányuló követelésre

Álszentség, farizeusság, Fidesz a neved – reagált pénteki Facebook-bejegyzésében Magyar Péter arra, hogy a Fidesz és a KDNP csütörtökön a távozását követelte, mert több, egykoron megfigyelt személy neve is nyi

Balog Zoltán volt protokollfőnöke: Volt bőven jelzés arra, hogy Vásárhelyi János nem érdemes a kitüntetésre

Ülést tartott a kegyelmi botrány felelőseit feltáró vizsgálóbizottság.

Nagy lehet a baj, ha ilyen értesítést kaptál a telefonodra: 99 ország érintett

Idén már másodjára küldött riasztást az Apple, miután célzott kémprogramok támadhatták meg az iPhone-okostelefonokat.

Hivatalosan bejelentették, hogy Magyarországon november 30-ig kell lecserélni a plug-in hibrid járművek zöld rendszámát

A plug-in hibrid autók tulajdonosainak legkésőbb 2026. november 30-áig le kell cserélniük járművük zöld rendszámát, ezt követően ezek az autók már nem vehetnek részt a közúti forgalomban a korábbi rendszámtáb

Vége a kényelemnek: azonnali hatállyal törli a távmunkát ez a népszerű bank

Azonnali hatállyal megszüntette a távmunkát a felsővezetők számára az UniCredit, a szigorítást pedig 2027 elejétől a teljes dolgozói állományra kiterjesztik. A döntés teljesen váratlanul érte a dolgozókat és a

Gondatlanság vagy alpesi válás? Mínusz 12 fokban hagyta magára a 17 éves lányt partnere Németország legmagasabb hegyén

Napfelkeltét akart nézni a Zugspitze csúcsán két német fiatal. Ez lett belőle.

0