Már több hibrid-elektromos autót vesznek az EU-ban, mint dízelt
Nőtt a hibrid és elektromos autók, csökkent a dízelek aránya az első negyedévben az Európai Unióban újonnan forgalomba helyezett autók körében az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA kimutatása szerint.
Az első negyedévben az Európai Unióban forgalomba helyezett új autóknak 37,9 százaléka volt dízel és 55,5 százaléka benzinmotoros. Az alternatív hajtású autók részaránya az újonnan forgalomba helyezett járművek között 6,5 százalék volt, ezen belül 1,7 százalék volt az elektromos járműveké.
A forgalomba helyezett 1,57 millió dízel autó számban 17,0 százalékkal maradt el a 2017 első negyedévitől. A dízeles autók csökkenése által keletkezett hiány nagy részét a benzines autók számának növekedése töltötte ki. Benzines autóból az egy évvel korábbihoz képest 14,6 százalékkal többet, 2,30 milliót helyeztek forgalomba az első negyedévben.
Részben vagy teljesen elektromos autót 69,9 ezret helyeztek forgalomba az EU-ban az első negyedévben, 26,9 százalékkal többet mint egy évvel korábban. Ezen belül a kizárólag akkumulátoros elektromos autók száma 34,3 százalékkal, a tölthető (plug-in) hibrid autóké pedig 60,2 százalékkal emelkedett.
A külső áramforrásról nem tölthető hibrid autókból 25,7 százalékkal 139,5 ezerre nőtt a forgalomba helyezések száma.
A cseppfolyósított, sűrített földgázzal és az autógázzal hajtott járművek száma 12,0 százalékkal nőtt.
Az újonnan forgalomba helyezett alternatív hajtású autók száma Németországban nőtt a legnagyobb mértékben az első negyedévben, 73,4 százalékkal. Spanyolországban 53,4 százalék, Franciaországban 15,3 százalék volt a növekedés. Az Egyesült Királyságban 9,8 százalékkal, Olaszországban pedig 9,0 százalékkal többet helyeztek forgalomba alternatív hajtású autókból az idei első negyedévben mint tavaly.
Magyarországon az első negyedévben 311 akkumulátoros teljesen elektromos autót helyeztek forgalomba, 161,3 százalékkal többet az egy évvel korábbi 119-nél. Hálózatról tölthető (plug-in) hibrid autó 170 állt forgalomba az egy évvel korábbi 65 után, ami 161,6 százalékos növekedés. Tölthető elektromos autót tehát összesen 481-et helyeztek forgalomba 184 után, 161,4 százalékkal többet.
Az első negyedévben forgalomba helyezett hibrid autók száma 1122 volt Magyarországon, 57,8 százalékkal több a 2017 első negyedévi 711-nél. Minden egyéb más, nem elektromos alternatív hajtású autóból pedig 12 került forgalomba az előző évi 5 után.
Összesen tehát 1615 alternatív hajtású autót helyeztek forgalomba az idei első negyedévben Magyarországon 79,4 százalékkal többet a tavalyi első negyedévi 900 után.
Dízel autóból 10,1 százalékkal 7459-re csökkent a forgalomba helyezések száma 8299-ről Magyarországon, a benzineseké pedig 48,8 százalékkal 22 535-re emelkedett 15 147-ről.
A Toyota Central Europe Kft. MTI-hez eljuttatott és az ACEA, valamint a JATO autóipari piackutató cég kimutatásaira hivatkozó jelentése szerint Magyarországon az első negyedévben az eddig elért legmagasabbra, 5,1 százalékra emelkedett a részben vagy teljesen elektromos, hálózatról tölthető elektromos autók részaránya az újonnan forgalomba helyezett autók között.
Tavaly már nyolcszor annyi teljesen vagy részben elektromos autó került az utakra Magyarországon mint 2014-ben, 88 százalékban hibrid elektromos kivitelben.
A dízel autók részaránya 23,6 százalék volt az új autó értékesítésekben az első negyedévben Magyarországon, a teljes piaci forgalomban pedig a használt autókkal együtt mindössze 7,6 százalékos, mivel a dízel értékesítések 68 százalékát használt járművek adták. Ennél alacsonyabb dízel arányt csak Hollandiában, Norvégiában és Lengyelországban regisztráltak az első negyedévben.
Forrás: MTI
Fotó: Sol Mitnick on Unsplash
hírek innen, onnan
Ez az a mozgásforma a szakemberek szerint, amitől évekkel fiatalabbnak tűnhetsz
A rendszeresen jógát gyakorlók az életkorukat meghazudtolva frissek, tevékenyek, mozgékonyak. Mi a titkuk? Nem csak rugalmasság. Nem csak...
Dudás Miki özvegye mégsem tudta megvenni az álomházat, nem költözik a gyerekekkel
Dudás Miki tragikus halála után az özvegye, Szigligeti Ivett egyedül maradt a gyermekeikkel, és mindent megpróbált megtenni annak...
Folyadékbevitel diéta alatt: ezeket az italokat is ihatod, ha unod a vizet
Egy kétéves követési időszakos kutatásban a diétás üdítők mellett az alanyok megfelelő életmód mellett szinte ugyanannyit fogytak,...
„Újra boldog férj leszek” – Müller Péter 90 évesen esküvőre készül
Alig egy évvel szeretett felesége halála után ismét rátalált a szerelem Müller Péterre. A Kossuth- és József Attila-díjas író...
Fényes nappal, fegyverrel raboltak ki egy pénzszállítót Nyíregyházán
A támadó legalább tízmillió forintot zsákmányolhatott.
Már 2800 éve is füvezhettek az emberek? Meglepő bizonyítékokat találtak egy szibériai sírban
Kannabiszmagok és megőrződött hajszálak utalnak a legősibb, 2800 évvel ezelőtti bódító kannabiszhasználatra.
Ide menekítették a gyászoló Harryt Diana halála után
Diana hercegné tragikus halála után a királyi család a nyilvánosság elől elvonulva igyekezett feldolgozni a veszteséget, Károly herceg...
Letartóztattak egy férfit, akinek hangok szóltak a fejében: ölje meg Donald Trumpot.
Miután viselkedése az autóban felkeltette a bűnüldöző szervek gyanúját, elkaptak egy illegális bevándorlót Washingtonban, akit...
Két magyar is milliomos lett szombatra virradóra: jókora összeget kaszáltak az európai szuperlottón
Két magyar is milliós nyereménynek örülhet, azonban nem volt telitalálat a 45. heti, pénteki Eurojackpot sorsoláson.
Az HBO Max is nagy bejelentést tett – jön az időutazós sci-fi thriller
A J. J. Abrams produceri munkájával készült sci-fi thriller november 13-án érkezik az HBO Max kínálatába.
Senki sem tudta, min megy keresztül: Ádám Szofi most elárulta, mi történt a Sztárban Sztár színpadán
Betegen, komoly bizonytalanságok között érkezett a Sztárban Sztár elődöntőjébe Ádám Szofi, aki az utolsó pillanatig nem lehetett...
Kiakadt az RMDSZ
Nyilatkozatban tiltakoznak a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen.
Sport
Ódákat zengenek az olasz lapok a Ferencváros sztárjáról az AC Milan legyőzése után
Szenzációsan játszott.
Európa-liga: 100 ezer szimulációt futtattak le, ez alapján a Ferencváros nagyon nagy eséllyel a top 8-ban fog végezni
Az eddig hibátlan Ferencvárosnak kiválóak az esélyei.
Borbély Balázs a Milan legyőzése után: Őszintén szólva nem tudom, miben múltuk felül az ellenfelünket
A Ferencváros idegenben, a San Siróban győzte le az AC Milant. A csapat edzője, Borbély Balázs elmondta többek között, hogy mit kért a játékosaitól az első félidőben.
Vlagyimir Putyin: Ez a nemzetközi gyakorlat súlyos megsértése
A botrányra a Nemzetközi Sportdöntőbíróság is reagált.
Levelet kapott a kapus, aki ellen gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával indult eljárás
A szurkolók üzentek neki a tragédia után.
Beárazta csillagát a Liverpool, 70 millió euróról indul az alku a Real Madriddal
Egyre több jel utal az eladására.
Lecserélték a zárat, balhéznak a vezetők, a gyerekek pedig kedvenc sportáguk nélkül maradtak
Plusz anyagi teher szakadt a szülők nyakába.
Durva jelenetek játszódtak le a pályán: teljesen elborult az agya a csatárnak, többször is megtaposta az ellenfelét - Videó
A bíró habozás nélkül kiállította őt.
Ha Hansi Flick nem hosszabbít, ez a szakember veszi át a Barcelonát
Olaszországból jöhet Lamine Yamalék új edzője.
Nem gondolta volna a magyar válogatott kapitánya, hogy ennyire jól sikerül a debütálása
Nem mondaná, hogy nagy kő esett le a szívéről.
Vinícius Júnior nem jelenik meg a Real Madrid edzésein, Dubajban lesz dolga
Úgysem léphet pályára eltiltása miatt, így van ideje.
Kőkeményen kritizált a Milan edzője a Fradi elleni meccs után: Nincsenek szavak arra, amit a pályán mutattunk, senkit sem tudok felmenteni
Rúben Amorim szinte sokkolva kereste a miérteket a Fradi elleni vereség után.
Bulvár
Nagy Attila Tibor: Magyar Péter példátlan lépést tett, megbosszulta magát a sietség
A történelmi igazságtétel politikai küzdelemmé változott.
Ebben a pillanatban jött a rendőrség bejelentése
Küzdelem, acélos felkészültség és kőkemény bajtársiasság – a rendvédelmi hivatás legfontosabb értékei ezúttal nem a hivatali szobákban vagy az utcákon, hanem a tatamin és a ringben mutatkoznak meg! A Magyar Ren
Előbb érkezik a decemberi nyugdíj, de van egy komoly bökkenő, akár 41 napot is várni kell a következő utalásra
Már december elején megérkezik a nyugdíj a bankszámlákra, de a korai utalás miatt a januári kifizetésig akár 41 nap is eltelhet. Mutatjuk a 2026-os változás részleteit és a buktatókat.
Fának csapódott reggel a diákokat szállító busz – két gyerek meghalt
Súlyos buszbaleset történt péntek reggel. A diákokat szállító jármű letért az útról, árokba zuhant, majd egy fának ütközött a francia Lent közelében. Hetven ember sérült meg. Két gyermek életét vesztette,
Magyar Péter reagált a lemondására irányuló követelésre
Álszentség, farizeusság, Fidesz a neved – reagált pénteki Facebook-bejegyzésében Magyar Péter arra, hogy a Fidesz és a KDNP csütörtökön a távozását követelte, mert több, egykoron megfigyelt személy neve is nyi
Balog Zoltán volt protokollfőnöke: Volt bőven jelzés arra, hogy Vásárhelyi János nem érdemes a kitüntetésre
Ülést tartott a kegyelmi botrány felelőseit feltáró vizsgálóbizottság.
Gajdos László bejelentette, leállították a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét
Elszíneződött a közelben lévő patak vize.
Nagy lehet a baj, ha ilyen értesítést kaptál a telefonodra: 99 ország érintett
Idén már másodjára küldött riasztást az Apple, miután célzott kémprogramok támadhatták meg az iPhone-okostelefonokat.
Jelentősen változik pénteken a benzin ára: a gázolajért ennyit kell fizetni
Így alakulnak az üzemanyagárak november 6-án.
Hivatalosan bejelentették, hogy Magyarországon november 30-ig kell lecserélni a plug-in hibrid járművek zöld rendszámát
A plug-in hibrid autók tulajdonosainak legkésőbb 2026. november 30-áig le kell cserélniük járművük zöld rendszámát, ezt követően ezek az autók már nem vehetnek részt a közúti forgalomban a korábbi rendszámtáb
Vége a kényelemnek: azonnali hatállyal törli a távmunkát ez a népszerű bank
Azonnali hatállyal megszüntette a távmunkát a felsővezetők számára az UniCredit, a szigorítást pedig 2027 elejétől a teljes dolgozói állományra kiterjesztik. A döntés teljesen váratlanul érte a dolgozókat és a
Gondatlanság vagy alpesi válás? Mínusz 12 fokban hagyta magára a 17 éves lányt partnere Németország legmagasabb hegyén
Napfelkeltét akart nézni a Zugspitze csúcsán két német fiatal. Ez lett belőle.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Szekszárdi? Az alábbi időpontokban tartózkodjon a zajkeltéstől!
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!


