Ezt olvasta már?


Márai-program: január végére készülhetnek el a pályázatok

Várhatóan január végére készíti el a könyvkultúra támogatását célzó, évi 1 milliárd forintos kerettel induló Márai-program pályázati kiírásait a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) két frissen létrejött ideiglenes kollégiuma - jelentették be a testületek vezetői keddi budapesti sajtótájékoztatójukon.

 

A nagyszabású könyvszakmai program lebonyolítása az NKA 10 fővel felálló Márai Szépirodalmi Ideiglenes Kollégiumának és 8 fős Márai Tényirodalmi Ideiglenes Kollégiumának a feladata lesz. Mint Szörényi László, a szépirodalmi Márai-kollégium vezetője elmondta, a két testület január 20-án alakult meg, egyéves mandátummal.

Beszámolója szerint a Márai-program keretében 680 magyarországi és határon túli magyar könyvtár gyarapíthatja állományát magyar nyelvű szépirodalmi, ismeretterjesztő és ifjúsági könyvekkel. A két testület évente kétszer tesz közzé egy-egy 500 címből álló kötetlistát, melyre egyenlő arányban válogathatnak köteteket a kiadók által felajánlott címekből. A Márai-program pályázataira 2011-ben a kiadók nyilvános könyvesbolti forgalomban lévő magyar nyelvű kötetekkel pályázhatnak, melyek között nem szerepelhet többek között tankönyv vagy szórakoztató irodalom. A pályázóknak a kiskereskedelmi árhoz képest legalább 25 százalékos engedményt kell vállalniuk, és fedezniük a könyvek szállításának költségeit.

Szörényi László hozzátette, a félévente közzétett 500-as listákon 150 cím A nemzeti kultúra minimuma elnevezésű csomag része lesz, melyet mindegyik kedvezményezett könyvtár megkap, a fennmaradó keretből pedig szabadon választhatnak majd a könyvtárvezetők.

Szörényi László az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a Márai-programon keresztül az első könyvek várhatóan ősz elejére kerülhetnek a könyvtárakba.

A kollégiumok első feladata a Márai-program 2011. első félévi pályázati kiírásának elkészítése lesz. Császtvay Tünde, a tényirodalmi Márai-kollégium elnökének elmondása szerint a dokumentum szövege még nem született meg, mert néhány kérdés még eldöntésre vár.

Viták övezik például, hogy a kiadók pályázhassanak-e három évnél régebben megjelent kötetekkel, de az első kiírásnál várhatóan még nem lesz ilyen értelmű korlátozás - vélekedett Császtvay Tünde, hozzáfűzve azonban, hogy 2013-ra már csak új kiadványokat ajánlhatnak majd a könyves cégek.

A Márai-program költségvetéséből évi 40 millió forint jut a magyar nyelvű alkotók számára kiírt Márai alkotói támogatásokra, míg a kommunikációs részprogram keretein belül 95 millió forintot szánnak a kezdeményezés népszerűsítésére, honlapjának létrehozására, író-olvasó találkozók szervezésére. Az alprogramok lebonyolítása szintén a két ideiglenes kollégium hatáskörébe tartozik.

A tervek szerint a projektben később helyet kap a Publishing Hungary elnevezésű részprogram is, amelyből magyar műveket megjelentető külföldi kiadókat támogat, fordítói ösztöndíjakat ír majd ki az NKA. A Publishing Hungary elindulásának időpontjáról a két kollégiumi elnök egyelőre nem tudott tájékoztatást adni.

Zentai Péter László, a Márai-program kommunikációjában is szerepet vállaló Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének igazgatója elmondta, az áprilisi Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál és a júniusi Ünnepi Könyvhét között új rendezvénysorozat elindítását tervezik a könyvkultúra népszerűsítésére, de a legfontosabb feladat jelenleg a pályázati kiírások közzététele. "Egyelőre azt sem tudjuk, hogy 80 év után először fizetnünk kell-e a könyvhét során igénybe vett fővárosi közterületért" - jegyezte meg.

Újságírói kérdésre válaszolva Szörényi László megjegyezte, a - szépirodalmi és ismeretterjesztő munkák kiadását, valamint magyar irodalmi művek idegen nyelvre fordítását támogató - Magyar Könyv Alapítvány jelenlegi formájában áprilisig megszűnik, a folyamat részleteiről a kultúrát felügyelő Nemzeti Erőforrás Minisztériumtól várnak tájékoztatást.

 

MTI







0
0
0

hírek innen, onnan

Ezekre tilos lenne használni a papírtörlőt, de minden második magyar megteszi

A papírtörlő gyakorlatilag már minden háztartásban ott van, de vannak dolgok, amikre nem ezt kellene használni.

Ezek voltak minden idők legikonikusabb vörös szőnyeges ruhái

Mielőtt a vörös szőnyeges divatot a merész kivágások és extravagáns kreációk uralták volna, Hollywood legendás sztárjai a kifinomult...

Hatalmas külföldi üzletet zárt le a hazai olajóriás: azonnal reagált a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 1297,68 pontos, 0,98 százalékos emelkedéssel 133 528,69 ponton zárt csütörtökön.

Újabb sertéseket kellett leölni: tovább terjed a járvány

Továbbra is jelen van az afrikai sertéspestis Horvátországban, ahol néhány napon belül már a második új esetet jelentették ugyanabból a...

Zuhant a profit, de kilőtt a Wizz Air: megőrülnek a befektetők a légitársaság számaiért

A Wizz Air nyeresége szinte teljesen eltűnt a március végén lezárt pénzügyi évben, a légitársaság azonban így is elkerülte a...

Elárulták, honnan kapott a választás után ajándék Mercedest a Tisza huszonéves képviselője

Radnai Márk mellett a 2022-ben érettségizett Balogh Mihály is kapott a választás után egy márkás autót.

Június a rózsák hónapja: így varázsolhatja a kertjét virágtengerré

Júniusban a rózsáké a főszerep: a kertekben és parkokban mindenhol pompázatos színekben virítanak, és az illatukkal bűvölik el a...

Tele a vonat, nincs jegy – mondták a pécsi utasnak, ő mégis felszállt – Amit ott talált, arra nincs magyarázat... vagyis lehet, hogy van, utána is jártunk

Teljesen tele van a vonat, már nem tudok jegyet adni rá – ezt hazudták a jegypénztárban annak a pécsi utasnak, aki a napokban szeretett...

Kétmillió forintot érő aranyat lövell ki magából naponta egy tűzhányó

Az Antarktiszhoz tartozó Ross-szigeten található Erebus a Föld legdélebben fekvő aktív vulkánja, de még csak nem is ez a leginkább...

Csúcsra pörög az export: megállíthatatlanul ömlik az olaj az Oroszországon átfutó kulcsfontosságú vezetéken

A Kaszpi Csővezeték Konzorcium (CPC) olajszállításai májusban történelmi csúcsot értek el, ami elsősorban a kazah Tengiz-mező...

„Sz*ar volt amit csinált” – Hujber Feri belerúgott Eszenyi Enikőbe, de aztán mégis megvédte – videó

Hujber Feri a Bánfalvy Stúdió kötelékében talált új otthonra a szakmai életében. A külföldi évek után hazatérő színész –...

5 kistestű kutyafajta, ami nem való mindenkinek: hangos az ugatásuk, mint a riasztó

Ezek a kutyák nagyon intelligensek és bátrak, azonnal jeleznek, ha betolakodót észlelnek a háznál.

0

Sport

Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program

Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo

Megvan, miért zuhant le a kamera 20 méter magasból a Magyarország–Kazahsztán-meccsen

Egy méteren múlt, hogy nem ütötte agyon az operatőrt.

Visszavásárolja a vb-re készülő csillagot a Liverpool FC

Nagyszerű szezont futott, jöhet a nagy visszatérés.

Óriási pénzügyi változás a magyar fociban: Az ETO-t, a Fradit és a Lokit is érinti

A tervek szerint megszűnik az MLSZ egyik kiemelt premizálása: a csakfoci.hu információi szerint az eddigi gyakorlattól eltérően már nem jár külön pénz a nemzetközi kupafőtábláért a magyar kluboknak.

Az 5 legfontosabb infó, ha a foci-vb-t nézni fogod, de napi szinten nem követed a focit

Június 11-én elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. A foci-vb-t rengetegen nézik, olyanok is, akik nem hardcore rajongók, de a nagy tornák alatt követik az eseményeket. Elsősorban nekik szól ez a cikk.

A sakkjátszma folytatódik, nem a Real Madridba fog igazolni Julian Álvarez

Az FC Barcelona továbbra is a legnagyobb esélyes arra, hogy szerződtesse az argentin világbajnokot.

Ferencváros drámai büntetőpárbaj után bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe

A címvédő spanyol csapat kiejtése után görög együttes érkezik a fináléban.

A román edző megerősítette a magyar csapat érdeklődését: "Valóban tárgyalok egy klubbal, ahol már játszottam"

Eugen Neagoe, a Petrolul korábbi vezetőedzője ismét munkába állhat, és állítása szerint két országból is érdeklődnek iránta.

Váratlan visszatérő tűnt fel a Ferencváros edzésén

Engedélyt kapott, hogy a Fradinál készüljön.

0
0

Bulvár

„Elhalmozott ajándékokkal, utazásokra vitt, és fizette a kiadásaimat” – Miért maradtál az exeddel, amikor már nem szeretted?

Mindenkinek van olyan exe, akivel sokkal hamarabb kellett volna szakítania. Néha azonban különböző okok miatt tovább maradunk egy kapcsolatban, mint ameddig érdemes lenne.

Elkövette a legnagyobb hibát a Fidesz az ország szeme láttára, szakértő hívta rá fel a figyelmet

A parlamenti közvetítések után kezd kirajzolódni a Fidesz egy új stratégiája Magyar Pétert illetően.

Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program

Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo

Elismerte a Tények, hogy hazudtak, amikor azt állították, hogy Magyar Péter apja „lopott, csalt és közokiratot hamisított”

A műsor szerdai adásában olvasta fel a helyreigazítást az a médiamunkás, aki a választás előtt még a Fideszre való szavazásra buzdított.

Dió nagyságú jég és szupercellák csaptak le: brutális vihar söpört végig az országon

Több szupercellából álló zivatarrendszer vonult át szerda éjszaka Magyarország felett, helyenként jégesőt, viharos szelet és felhőszakadást okozva.

Havas Henrik: Orbánt kellene megkér-dezni, miért tették tönkre szegény Csiszár Jenőt

A volt tévés a Csiszár Jenő szakdolgozata körül kirobbant botrányra reagált. Mint mondta, alapvetően kedveli egykori kollégáját, és nem érti, „miért kellett most kiteregetni a szennyest”.

Horror az út szélén: 4 hónapig keresték a terhes, hétgyermekes anyát, a megtalálása után megállt a nyomozók ereiben a vér

Sokkoló tragédia rázta meg a közvéleményt: a február óta eltűntként keresett 30 éves édesanyát meztelenül, brutálisan bántalmazva találták meg egy elhagyatott földút mentén.

Elkezdték tesztelni embereken az injekciót, amely visszafordíthatja a sejtek öregedését

Történelmi mérföldkövet ért el az öregedéskutatás: egy bostoni startup beadta az első dózist egy olyan génterápiából, amely a sejtek szintjén próbálja visszafordítani az öregedést.

Ez a kenyér olyan egészségtelen, mint a chips – Mégis sokan naponta eszik

Kényelmes, sokáig eláll, és pillanatok alatt készülhet belőle reggeli vagy vacsora – nem véletlen, hogy a toastkenyér sok magyar háztartás kedvence. Ennek a szokásnak azonban számos kellemetlen következménye lehet

Egyetlen darab ebből a gyümölcsből csodát tesz a vércukroddal: Friss kutatás igazolta a hatását

A cukorbetegség világméretű terjedése korunk egyik legfélelmetesebb egészségügyi kihívása, ám a legfrissebb táplálkozástudományi kutatások szerint egy népszerű szuperétel képes lehet megfékezni a bajt.

Milliós tömeg lepte el a Tiszát, tátott szájjal nézik az emberi a Szolnokról érkezett videót

Három év készülés, néhány óra repülés, páratlan látvány.

blogmorzsák

Klímahelyzet a leggyorsabban melegedő kontinensen

Rekordhőhullámok a tengertől az Északi-sarkig, zsugorodó gleccserek és hótakaró.

Fesztiválszezon okosan

Így előzd meg a felfázást a nyári bulik alatt!

0