Még mindig nincs igazgatója a dombóvári kórháznak
Jelenleg sincs igazgatója a dombóvári kórháznak, miután az intézmény vezetésével az év elején megbízott szakember nem vállalta a feladatot - mondta a város polgármestere a dombóvári képviselő-testület csütörtöki, rendkívüli ülésén.
A város testülete január 2-án bízta meg Nagy Mihályt, a karcagi kórház főigazgatóját egy évre a dombóvári Szent Lukács kórház vezetésével.
Szabó Loránd, (független), Dombóvár polgármestere csütörtökön azt mondta: a megbízott igazgató január 13. óta nem írta alá a szerződését; a polgármester szerint azért, mert "Karcagon is rájöttek arra, hogy törvényellenes lett volna, ha Dombóváron is jogviszonyt létesít".
Az MTI-nek Nagy Mihályt csütörtök estig nem sikerült elérnie.
A fideszes többségű dombóvári testület ügyvezető igazgatót ezúttal nem nevezett ki a kórház élére, a munkáltatói jogok gyakorlásával azonban megbízta Schlág Judit gazdasági igazgatót. Egyben arról is döntött, hogy a korábban a kórház szakmai vezető testülete által kétszer elutasított pályázó, Antalffy Zsolt kinevezéséhez ismét kéri a grémium támogatását.
A polgármester az ülésen megjegyezte, hogy a kórházban jelenleg több vezetői állás betöltetlen, és igazgató nélkül az intézmény nem tud pályázni rezidensek alkalmazására sem.
Mint mondta, a kórházat működtető Szent Lukács Egészségügyi Nonprofit Kft. felügyelő bizottsága jelezte az önkormányzatnak: amennyiben a képviselő-testület nem nevez ki ügyvezető igazgatót kórház élére, a cégbíróságtól kéri a helyzet megoldását.
mti

- Mai névnapok és eredetük
- Hidegfront után erőteljes melegedés ígérkezik
- Negyedszázados finn testvérkapcsolatot ünnepel Szekszárd
- Névjegykártya: a köröm
- Téli depresszió ellen kocogás
- Sok munkát adott az erős szél a tűzoltóknak csütörtökön
- Pálinkákat is kóstolhatnak a Torkos Csütörtök vendégei
- Eddig nem látott Munkácsy-alkotások Békéscsabán
- Európa legszigorúbb drog- és büntetőjogi szabályozása jöhet
- Verekedés a SOTE I. számú szülészeti klinikáján
- MSZP: több kulcsot az szja-rendszerbe!
- Összefogtak a sztárok Stohl családjáért
- Tartotta árfolyamát a forint péntek reggelre
- Megérkezett a hó! Több száz munkagép dolgozik országszerte
- Bezárt a szekszárdi mozi
- Diákokat kellett kimenteni a sötétvölgyi táborból
- Horváth István a Fidesz polgármesterjelöltje Szekszárdon
- Kulturált autópálya használat - M6-M60 - Pécsig
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- Száz százalék feletti az éjjeli menedékhelyek kihasználtsága
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum

