Ezt olvasta már?


Megállíthatatlan volt a Szekszárd

Az év utolsó mérkőzésén mindenben felülmúlt minket a bajnoki listavezető, a Szekszárd otthonában pontosabb támadójátékkal, szigorú védőmunkával és extra jó lepattanózással rukkolt elő, aminek köszönhetően 86-50-es győzelmet arattak.

Az már a feldobás előtt eldőlt, hogy a PEAC-PÉCS nem zár az alapszakasz felénél a hatodik helyen, mivel a DVTK simán, 89-48-ra győzött a BEAC-Újbuda otthonában a délutáni mérkőzésen, így a piros-fehérek biztosan előttünk karácsonyoznak a bajnoki tabellán. A szekszárdi meccs gyakorlatilag az első negyedben eldőlt, mentálisan nem tudtunk megbirkózni a kialakult helyzettel, három és fél perc elteltével 5-0-ra vezettek a hazaiak Bálint duplája és Studer Ági triplája révén. Dobásaink rendre lejöttek a gyűrűről, vagy éppen a bejátszásainkat fülelték le a szekszárdiak. McCall kosara után Gabriel Carrasco kérte a játék megszakítását, mivel már majdnem a negyed fele eltelt úgy, hogy nem jutott gyűrűbe dobásunk. Sajnos továbbra is csak kerestük a játékunkat, cserékkel próbálkoztunk, de mindhiába, a hetedik percben 13-1 állt az eredményjelzőn. Nagyon nem itt voltunk fejben, nyilván csapatkapitányunk, Raksányi Krisztina utolsó, pécsi mezben lejátszott mérkőzése is ott lehetett a totálisan tanácstalan játékunk háttérben. Az első tíz perc végéig csak büntetőkből találtunk be (22-4), mezőnyből mind a 11 kísérletünk kimaradt.

 

A második játékrész elején Raksányi triplájára válaszként hét szekszárdi pont érkezett (29-7), a huszonegynéhány pontos különbség pedig állandósulni látszott. Wentzel Nórát is pályára küldte vezetőedzőnk, aki kosarat is szerzett, bátor játékot mutatott a pályán fiatal játékosunk. A 16. percben 38-16-ra vezettek a hazaiak, továbbra sem találták önmagukat Raksányiék a pályán, sem a mezőny, sem a büntetődobások nem mentek. A negyed végén két pécsi kosárral 45-20-ra alakítottuk az állást a nagyszünetre. A hazaiaknak minden összejött az első húsz percben, úgy kosárlabdáztak, ahogy az egy listavezetőhöz illik.

 

Kiegyenlítettebb játékot hozott a harmadik negyed első fele, három és fél perc alatt 8-8 pont esett mindkét oldalon, nálunk Roberson kétszer is betalált a 6,75-ös vonalon túlról, a szekszárdiaknál pedig Theodoreán már 12 pontnál járt. McCall triplája, majd Studer középtávolija nyomán már a harminc ponthoz közelített a különbség a 27. percben (64-34). Egy perccel a harmadik játékrész vége előtt a szekszárdiak sportszerűtlen szabálytalansága miatt Licskai értékesíthetett két büntetőt, majd Bálint hármasával állt be a 70-38-as eredmény 30 perc játék után.

 

Beragadtunk a záró felvonásban, három és fél perc alatt nem találtunk be a gyűrűbe, míg a hazaiak támadásai eredményesek voltak (81-38). Sarah Imovbioh törte meg nálunk a kosárcsendet a negyed derekán, majd később Raksányi és Roberson is betalált (37. perc 84-45). A végére sikerült faragni picit a különbségből a 86-50-re végződő találkozón.

 

AKSC Szekszárd – PEAC-PÉCS 86-50 (22-4, 23-16, 25-18, 16-12)

Szekszárd, 800. néző. V.: Papp, Söjtöry, Kovács

Szekszárd: Studer Á. 6/6, Theodoreán 12/6, Erkic 3/3, Bálint 15/9, McCall 17/6. Csere: Krnjic 12, Oblak 2, Mansaré 2, Studer Zs. 7/3, Gereben 10, Kiss -, Vincze -. Edző: Zeljko Djokic, Boris Maljkovic

PEAC-PÉCS: Mandic 2, Tenyér -, Raksányi 9/9, Vucurovic 4, Imovbioh 15. Csere: Roberson 16/6, Szücs L. -, Szücs -, Wentzel 2. Edző: Gabriel Carrasco

 

Gabriel Carrasco: Nem kezdhetünk így egy mérkőzést, mint ma. Az első negyedtől nagyon keményen védekezett a Szekszárd, ami ellen nagyon nehezen találtuk meg az ellenszert. Ilyen kezdés után nagyon nehéz visszajönni. Ők a legjobban védekező csapat a bajnokságban és övék az egyik legerősebb hazai pálya. Az előző hat meccsünkből négyet megnyertünk, úgyhogy dolgozunk tovább, lépésről lépésre.

 

Forrás: peacpecs.hu







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Borzasztó családjáról vallott az ismert sztár

Újabb megrázó Instagram-bejegyzésben beszélt családjáról Britney Spears, aki szerint „hihetetlenül szerencsés”, hogy egyáltalán...

„Jó, hogy lett gyereked, így nem pusztítod el a jövőt.” Ilyen belülről a világ – valószínűleg – legfontosabb elméje, és most elmondja, mire készül

Az OpenAI vezérigazgatójaként a 40 éves milliárdos útjára indította a ChatGPT-t, amellyel a mesterséges intelligenciát tömegek számára...

Felfedeztek egy cukrot, ami legyőzheti a halálos szuperbaktériumokat

Van egy egész sor láthatatlan ellenségünk, amelyek nem reagálnak a gyógyszerekre, és minden évben világszerte milliók életét...

„Felcsillant a szemem, édes hármast ígért a párom”

Mindig előre megtervezik az évüket.

Égen-földön keresi VV Frenkit a rendőrség

Nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki Jámbrik Ferenc, azaz VV Frenki ellen, aki a bírósági ítélet ellenére nem vonult be a börtönbe. A...

Továbbra is óriási rejtély, hogyan halhatott meg a 25 éves nő 2018-ban

Több mint hét évvel azután, hogy egy Tennessee állambeli útszakasz mellett emberi maradványokat találtak, a hatóságok végre...

A lakásvásárlók közel fele árcsökkenésre számít

A lakásvásárlás előtt állók közel fele árcsökkenésre számít 2026-ban, míg további 40 százalékuk enyhe, 0-10 százalék közötti...

A hétvége sztárjai: ez a 3 szerencsés csillagjegy valódi örömünnepet élhet át február 7-től

Készítsd elő a naptáradat, mert február 7-én valami egészen különleges dolog veszi kezdetét az égen, ami közvetlenül hatással lesz a...

Az embereknek joga van tudni, hogy Bódis Kriszta hova tette a százmilliókat

Úgy tűnik, nem tudja takargatni, amit szeretne.

0

Sport

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó

Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.

Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról

A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.

Meglepő részlet derült ki Szoboszlai Dominik liverpooli karrierjének kezdetéről

A magyar válogatott csapatkapitánya nem minden téren bízott új klubjában.

Szoboszlai ellophatja a koronát a Liverpool legnagyobb királyától

Ezt várják tőle a Manchester City elleni rangadón.

Ronaldo nem viccel, folytatja a sztrájkot, kenyértörésre viszi a dolgot munkaadóival

Hétfő után pénteken sem játszott a portugál sztár.

Ritkán látható módon végezte ki magát a nyerési esélyt elszalasztó, lesajnált újonc

Kuttor Attila együttese saját magát verte meg a 21. forduló nyitó mérkőzésén.

Ha tényleg megcsinálja, az egész olimpia legnagyobb szenzációja lesz

Lindsey Vonn első edzése jól sikerült Cortinában, remekül szuperál a bekrepált bal térd.

Littler nem fogta vissza magát, csattanós választ adott a váratlan kiesése után + fotó

Luke Littler címvédőként már az első meccsén kikapott a darts Premier League első állomásán.

Nagy elismerésben részesülhet a Liverpool magyar kapusa

Pécsi Ármin az egyetlen kapus a jelöltek között.

0
0

Bulvár

Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle

A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.

Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől

Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.

Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok

A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.

3 csillagjegy, akiknek a közeljövőben szinte minden sikerülni fog

Nem mindig a nagy fordulatok hozzák el a sikert. Néha az a legfeltűnőbb, amikor minden egyszerűen a helyére kerül. A közeljövőben három csillagjegy olyan időszakba lép, ahol a döntések könnyebbek, az eredmények gy

„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.

Furcsán viselkednek az orosz kémműholdak, és ez nem jelent jót

A közelmúltban különös tevékenységet folytatnak az orosz kémműholdak.

Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint

Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy

Dráma a horvátoknál, megindult a tenger, 8 méteres hullámok elmosták a várost

Több helyen is kiöntött a tenger Horvátország dalmáciai térségében, a dagály elérte a 95 centimétert. Kastelában több tengerparti vendéglátóhelyet és üzletet is elárasztott a víz , a tűzoltóság mintegy 200

A NATO tehetetlenül nézné végig az orosz inváziót, napok alatt omlana össze a védelme

Egy szimuláció szerint elég annyi, hogy Németország tétovázzon.

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

Szörnyű tragédia: Holtan találták az otthonában a 21 éves modellt

Cristina Pérez Galcenco fiatal kora dacára már komoly szakmai tapasztalatokat gyűjtött, halála az egész divatvilágot megrázta. 

0