Ezt olvasta már?


Meglódulhatnak a lakásépítések

A lakásépítéseket magában foglaló épületépítések májusban 8,8 százalékkal növekedtek és 33 százalékkal nőtt az új megrendelések volumene.

●     A legfrissebb, első negyedéves adatok szerint tízezer lakosra vetítve 15,5 lakás épült Győr-Moson-Sopronban, ez háromszorosa az országos átlagnak.

●     Budapesten és Pest megyében épült az összes átadott új lakások fele 2018. első negyedévében.

●     Az ingatlan.com szerint a lakásépítési kedv fokozódni fog, elsősorban a kedvezményes áfára vonatkozó határidő szorítása miatt.

Májusban 15,1 százalékos növekedést ért el az építőipar. A két alágazat közül az egyéb építményeknél 23,7, a lakásépítéseket magában foglaló épületépítéseknél 8,8 százalékos volt a bővülés.

 

Újabb élénkülést hozhat az áfahatáridő

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint a lakásépítéseknél újabb élénkülés várható rövid távon. A fejlesztők ugyanis igyekeznek kihasználni a rendelkezésükre álló időt. “A kedvezményes lakásépítési áfa határideje ugyanis a jelenlegi kilátások szerint 2019 végén lejár. A beruházók emiatt még 2020 előtt szeretnék befejezni az építkezéseket, hogy még 5 százalékos áfakulccsal lehessen eladni a lakásokat” - tette hozzá a szakember. Az épületépítéseknél, ezen belül a lakásépítéseknél várható növekedésre utal, hogy a májusban az épületépítésekre kötött új szerződések volumene 33 százalékkal emelkedett. Emellett az épületépítésekre vonatkozó rendelésállomány május végén 9,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet. “A már elindult fejlesztések felpöröghetnek, valamint újabb társasház-építéseket jöhetnek a piacra. Igaz, az építőipar sújtó kapacitás- és munkaerőhiány akadályozhatja a növekedést” - fogalmazott az ingatlan.com szakértője.

 

Komoly eltérések az országon belül

Az első negyedévben tovább fokozódott a lakásépítési kedv, közel 3400 lakás épült az országban, ez 65 százalékos növekedést jelentett éves szinten. A területi különbségek ugyanakkor továbbra is jelentősek. Győr-Moson-Sopronban 15,5 új lakás jutott tízezer lakosra, ami messze meghaladja a 3,5 lakásos országos átlagot. A második Pest megye 8,4, a harmadik pedig Csongrád 4, lakásos mutatóval. Az átlag feletti eredményt ért el még Vas és Somogy megye is.

Érdekes, hogy Budapest csak a 3,5 lakásos országos átlagot tudta elérni. Balogh László erről azt mondta, hogy azokban a térségekben erős a lakásépítési kedv, ahol egy vagy több olyan nagyváros van, amelyek gazdaságilag egyre jobb teljesítményt nyújtanak. Somogy megye a balatoni fejlesztések miatt tudott az átlagnál jobb eredményt felmutatni. A budapesti adatokról a szakember azt mondta, hogy a főváros mutatója a magas népesség miatt nem mondható kiugrónak, de még rengeteg fejlesztés van még folyamatban, aminek következtében 10 ezernél is több lakást adhatnak át a következő másfél évben.

Az ingatlan.com szakértője szerint a területi különbségeket jól szemlélteti az is, hogy 2018. első negyedévében Budapesten és Pest megyében épült a lakások majdnem fele (49,2 százaléka), miközben a fővárosban és Pest megyében lakik az ország népességének alig egyharmada (30,8 százaléka).







0
0
0

hírek innen, onnan

320 ezer fájlt szivárogtattak ki a hackerek, 39 iskola és óvoda érintett: figyelmeztetést adott ki a bristoli önkormányzat

Iskolák és óvodák, köztük speciális intézmények is érintettek lehetnek abban a szeptember végi adatszivárgásban, melynek elkövetőit...

Klónozással próbálják megmenteni a Partium kincsét

Szegedi és nagyváradi szakemberek közös kutatással próbálják megmenteni a püspökfürdői hévízi tündérrózsát.

Fehér Viktória lehet az X-Faktor következő nagy felfedezettje?

Fehér Krisztián után most a húga, Fehér Viktória kapott esélyt arra, hogy bizonyítson az X-Faktorban. A 19 éves énekesnő már a...

Házi őrizetbe került a bankcsőd miatt eltávolított paraguayi elnök

Santiago Peñát hivatali visszaéléssel vádolják.

Nem húzzák az elszámoltatást: két nap alatt újabb két évet kapott a milliárdos oligarcha

Gyorsan lezavarták Ausztriában René Benko, Európa egyik legismertebb ingatlanmilliárdosának újabb számonkérését: mindössze két...

Nemcsak az a kérdés, mennyi zsírt eszel, hanem az is, hogy milyet: ezek a legjobb választások

Ha elhatározzuk, hogy egészségesebben szeretnénk étkezni, sokunknak elsőként az jut eszébe, hogy a zsíros ételeket kellene...

Hét-nyolc milliós fizetés mellé autó, sofőr, business class és akár szolgálati lakás is járt a HUN-REN vezetőinek

A Telex közadatigényléssel kikérte a kutatói hálózat októberben távozott vezérigazgatójának és elnökének szerződéseit. Kiderült,...

Súlyos csapásra készül Oroszország Ukrajna ellen – rendkívüli közleményt adott ki Zelenszkij

Az ukrán elnök szerint az orosz erők az energetikai hálózat és a Dnyeper hidjai ellen terveznek újabb támadásokat.

Fordulat zajlik a céges autóvásárlásoknál 

A KIA felmérésében a megkérdezettek 55 százaléka nyitottnak mutatkozott az autóipar új megoldásaira, ők a következő öt évre már nem...

A színpadon kezdődött a rémálom: a fiatal magyar színésznőnek mindent újra kellett tanulnia

Egy fiatal magyar színésznő élete a színpadon, egy előadás közben fordult fel fenekestül. A nézőtéren szinte senki sem érzékelte,...

0

Sport

Borbély Balázs a Milan legyőzése után: Őszintén szólva nem tudom, miben múltuk felül az ellenfelünket

A Ferencváros idegenben, a San Siróban győzte le az AC Milant. A csapat edzője, Borbély Balázs elmondta többek között, hogy mit kért a játékosaitól az első félidőben.

Vlagyimir Putyin: Ez a nemzetközi gyakorlat súlyos megsértése

A botrányra a Nemzetközi Sportdöntőbíróság is reagált.

0
0

Bulvár

Nagy Attila Tibor: Magyar Péter példátlan lépést tett, megbosszulta magát a sietség

A történelmi igazságtétel politikai küzdelemmé változott.

Ebben a pillanatban jött a rendőrség bejelentése

Küzdelem, acélos felkészültség és kőkemény bajtársiasság – a rendvédelmi hivatás legfontosabb értékei ezúttal nem a hivatali szobákban vagy az utcákon, hanem a tatamin és a ringben mutatkoznak meg! A Magyar Ren

Halálba vitte a feleségét egy férfi Vácnál, két gyerek is ült a kocsiban

Vádat emeltek a gyorshajtásával tragédiát okozó sofőr ellen.

Ismert jogász mondta el: Szintet lépett Matolcsy Ádám üldözése, Dubajban sincs biztonságban

Matolcsy Ádám továbbra sem jelentkezett a hatóságoknál, miközben már külön erre szakosodott nyomozói egység keresi. Egy büntetőjogász szerint a külföldi tartózkodás sem jelent feltétlenül védelmet.

Itt van Trump nagy bejelentése a háborúról: egész Európát érintheti, amiről Putyin emberével tárgyalt

Az ukrán delegációval nem, Putyin küldöttével viszont leült az amerikai elnök. Szerinte közel a háború vége.

Előbb érkezik a decemberi nyugdíj, de van egy komoly bökkenő, akár 41 napot is várni kell a következő utalásra

Már december elején megérkezik a nyugdíj a bankszámlákra, de a korai utalás miatt a januári kifizetésig akár 41 nap is eltelhet. Mutatjuk a 2026-os változás részleteit és a buktatókat.

Fának csapódott reggel a diákokat szállító busz – két gyerek meghalt

Súlyos buszbaleset történt péntek reggel. A diákokat szállító jármű letért az útról, árokba zuhant, majd egy fának ütközött a francia Lent közelében. Hetven ember sérült meg. Két gyermek életét vesztette,

Magyar Péter reagált a lemondására irányuló követelésre

Álszentség, farizeusság, Fidesz a neved – reagált pénteki Facebook-bejegyzésében Magyar Péter arra, hogy a Fidesz és a KDNP csütörtökön a távozását követelte, mert több, egykoron megfigyelt személy neve is nyi

Balog Zoltán volt protokollfőnöke: Volt bőven jelzés arra, hogy Vásárhelyi János nem érdemes a kitüntetésre

Ülést tartott a kegyelmi botrány felelőseit feltáró vizsgálóbizottság.

Nagy lehet a baj, ha ilyen értesítést kaptál a telefonodra: 99 ország érintett

Idén már másodjára küldött riasztást az Apple, miután célzott kémprogramok támadhatták meg az iPhone-okostelefonokat.

0