Ezt olvasta már?


Megszavazta az Országgyűlés a gyermekvédelmi jogszabályokat

Létrejön egy nyilvántartás a pedofil bűncselekményeket elkövetőkről. A változtatás azt is meggátolhatja, hogy a pedofilok olyan állásokat tölthessenek be, ahol gyermekekkel találkozhatnak.

MTI

Az erről szóló jogszabályt kedden 157 igen szavazattal, 1 ellenvoks mellett fogadta el az Országgyűlés.

A nyilvántartásban az ügyfélkapura belépve lehet keresni egy konkrét névre, az adatok lekérdezésére a szülő vagy más hozzátartozó lesz jogosult, miután megjelölte az adatigénylés alapját.

Az adatbázisba azok is bekerülnek, akik korábban követtek el bűncselekményt. Az adatokat kizárólag a gyermekek védelmére lehet felhasználni.

A büntető törvénykönyvet is szigorítja a változtatás: a gyermekpornográfia egyes minősített eseteinek elkövetői akár 20 évet is kaphatnak, közben pedig nem lehet feltételesen szabadlábra helyezni őket. Ilyen minősített eset például az, ha 12 évnél fiatalabbal szemben erőszakot alkalmazva követik el a bűncselekményt.

A hatalmi viszonnyal visszaélve elkövetett gyermekpornográfia mellett további minősített eseteket is tartalmaz majd a jogszabály: például ha hivatalos személyként követik azt el, ha sanyargatást, erőszakot alkalmazva vagy ha különös visszaesőként követik el azt.

A legsúlyosabb pedofil-bűncselekmények már jelenleg sem évülnek el. Az enyhébb esetekben viszont a jelenlegi 18 éves kor helyett a sértett 21 éves korától indul az elévülés.

Új minősített eset lesz a zaklatás tényállásánál az, ha a bűncselekményt 18. életévét betöltött ember gyermek sérelmére követi el.

Eddig is foglalkoztatási tilalom sújtotta a pedofilokat az egészségügyben vagy az oktatásban. Változás, hogy bővül ezen állások sora a gyermekek által is látogatható, szabadidő eltöltéséhez kapcsolódó állásokkal. Nem dolgozhatnak például strandon, vidámparkban, állatkertben, sportegyesületben, de ezen elkövetők nem létesíthetnek kormányzati szolgálati jogviszonyt sem, és nem vállalhatnak politikai vezető tisztséget.

Az iskolai szexuális felvilágosító foglalkozásokkal kapcsolatban is megfogalmaz előírásokat a jogszabály: az nem irányulhat a nem megváltoztatása, valamint a homoszexualitás népszerűsítésére.

Az intézmény pedagógusain kívül csak azok az emberek, szervezetek tarthatnak vagy szervezhetnek ilyen foglalkozást az intézményekben, akik szerepelnek egy hivatalos, folyamatosan frissülő nyilvántartásban. Ennek részletszabályait az emberi erőforrások minisztere dolgozza ki rendeletben. A szabályok megsértésére szabálysértési felelősséget ró mind az intézményvezetőre, mind a foglalkozást tartóra.

A jogszabály kimondja azt is, hogy az állam a gyermekvédelmi rendszerben is védi a gyermekek születési nemének megfelelő önazonossághoz való jogát.

Azt is rögzíti, hogy tizennyolc év alatti fiatal számára tilos elérhetővé tenni pornográf tartalmakat, a szexualitás öncélú bemutatását valamint olyat, ami a születési nemnek megfelelő önazonosságtól eltérést, annak megváltoztatását vagy a homoszexualitást népszerűsíti. Ugyanez a szabály vonatkozik a reklámokra is.

A jövőben a tévék is csak tizennyolc év felettieknek ajánlhatják az ilyen tartamú filmeket, műsorokat, a Médiatanács pedig köteles lesz kérni azon tagállam intézkedését, amelynek joghatósága alá tartozik a szabályt megsértő médiaszolgáltató.

 

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Kiakadt az RMDSZ

Nyilatkozatban tiltakoznak a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen. 

Lépcső 1 – 0 Chevrolet

Egy kínai autós összekeverte a parkoló bejáratát egy lépcsősorral, és csak akkor jött rá a tévedésre, amikor már nem volt egyszerű...

Leolvasták az utcán talált kutya mikrochipjét a megmentői, és elakadt a szavuk

Hihetetlen történet rázta meg New Yorkot: egy magányosan kóborló eb azonosítása után kiderült, hogy a négylábú már több mint...

Magyarországnak is figyelmeztetés a lengyel leminősítés, ugyanakkora a költségvetési hiányuk

Hét százalék felett lesz az államháztartási hiány, miközben az államadósság növekedése gyors, ezért negatívra módosította a...

Még több kínai Mazda jöhet

Sokáig nagyon óvatosak voltak a villanyosítással a japán gyártók, és ez alól nem volt kivétel a Mazda sem, ami mindig is szerette a...

Háborút indít a közmédia a Megasztár és az X-Faktor ellen?

Új zenés show-műsorral gazdagodik a közmédia téli kínálata: november 28-tól szombat esténként látható a Duna újdonsága, a Dal’a...

Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

A családok lehetőségeiről, a fiatalok ügynökmúlthoz való hozzáállásáról, az állami vezetők esetleges érintettségéről, illetve a...

18-as karikát kap rengeteg iPhone-os app, alapvető változás jön az App Store-ba

Az ismerkedős és a virtuális asszisztensekkel romantikus beszélgetést lehetővé

Új törvény gyengítheti Tiborcz és Mészáros Lőrinc eddigi befolyását – a Marriott, a Sofitel és a BalaLand is érintett lehet

Könnyebbé tenné a magántőkealapok kezelőinek leváltását egy kedden elfogadott törvénymódosítás. A szabályozás azokat az...

Kovács Ákos próbatermi fotóval leplezte le legidősebb lányát, aki rendhagyó szerepben tér vissza vele az Arénába

Közös szelfi árulta el a készülő családi produkciót Kovács Ákos a közösségi oldalán közzétett próbatermi...

0

Sport

Borbély Balázs a Milan legyőzése után: Őszintén szólva nem tudom, miben múltuk felül az ellenfelünket

A Ferencváros idegenben, a San Siróban győzte le az AC Milant. A csapat edzője, Borbély Balázs elmondta többek között, hogy mit kért a játékosaitól az első félidőben.

Vlagyimir Putyin: Ez a nemzetközi gyakorlat súlyos megsértése

A botrányra a Nemzetközi Sportdöntőbíróság is reagált.

0
0

Bulvár

Nagy Attila Tibor: Magyar Péter példátlan lépést tett, megbosszulta magát a sietség

A történelmi igazságtétel politikai küzdelemmé változott.

Ebben a pillanatban jött a rendőrség bejelentése

Küzdelem, acélos felkészültség és kőkemény bajtársiasság – a rendvédelmi hivatás legfontosabb értékei ezúttal nem a hivatali szobákban vagy az utcákon, hanem a tatamin és a ringben mutatkoznak meg! A Magyar Ren

Ismert jogász mondta el: Szintet lépett Matolcsy Ádám üldözése, Dubajban sincs biztonságban

Matolcsy Ádám továbbra sem jelentkezett a hatóságoknál, miközben már külön erre szakosodott nyomozói egység keresi. Egy büntetőjogász szerint a külföldi tartózkodás sem jelent feltétlenül védelmet.

Előbb érkezik a decemberi nyugdíj, de van egy komoly bökkenő, akár 41 napot is várni kell a következő utalásra

Már december elején megérkezik a nyugdíj a bankszámlákra, de a korai utalás miatt a januári kifizetésig akár 41 nap is eltelhet. Mutatjuk a 2026-os változás részleteit és a buktatókat.

Fának csapódott reggel a diákokat szállító busz – két gyerek meghalt

Súlyos buszbaleset történt péntek reggel. A diákokat szállító jármű letért az útról, árokba zuhant, majd egy fának ütközött a francia Lent közelében. Hetven ember sérült meg. Két gyermek életét vesztette,

Magyar Péter reagált a lemondására irányuló követelésre

Álszentség, farizeusság, Fidesz a neved – reagált pénteki Facebook-bejegyzésében Magyar Péter arra, hogy a Fidesz és a KDNP csütörtökön a távozását követelte, mert több, egykoron megfigyelt személy neve is nyi

Balog Zoltán volt protokollfőnöke: Volt bőven jelzés arra, hogy Vásárhelyi János nem érdemes a kitüntetésre

Ülést tartott a kegyelmi botrány felelőseit feltáró vizsgálóbizottság.

Nagy lehet a baj, ha ilyen értesítést kaptál a telefonodra: 99 ország érintett

Idén már másodjára küldött riasztást az Apple, miután célzott kémprogramok támadhatták meg az iPhone-okostelefonokat.

Vége a kényelemnek: azonnali hatállyal törli a távmunkát ez a népszerű bank

Azonnali hatállyal megszüntette a távmunkát a felsővezetők számára az UniCredit, a szigorítást pedig 2027 elejétől a teljes dolgozói állományra kiterjesztik. A döntés teljesen váratlanul érte a dolgozókat és a

Gondatlanság vagy alpesi válás? Mínusz 12 fokban hagyta magára a 17 éves lányt partnere Németország legmagasabb hegyén

Napfelkeltét akart nézni a Zugspitze csúcsán két német fiatal. Ez lett belőle.

0