Ezt olvasta már?


Megtudhatod, hogy hamarosan hány milliárd ember lesz a Földön

Az ENSZ legutóbbi becslése szerint július 1-jén már majdnem 7,6 milliárd ember élt a Földön. Ez azt jelenti, hogy az 1950-es 2,5 milliárdos népességhez képest napjainkra a háromszorosára nőtt a bolygó lakossága - ez olvasható a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb tanulmányában.

 

 

Egyre többen vagyunk.

 

A trend a világszervezet szerint lassuló ütemben, de a tovább folytatódik, vagyis a világ népessége – a közepes szintű termékenységgel számolt előrejelzés szerint – 2050-re 9,8 milliárdra nő, és 2100-ben pedig már 11 milliárd fölé emelkedik. A világ különböző részein persze eltérő arányban növekedett a népesség:

 

Az afrikai kontinens népessége 1950 óta 5,5-szeresére nőtt, Latin-Amerikáé és Ázsiáé több mint a 3-szorosára, Észak-Amerika lakossága ma duplájára emelkedett Európáé pedig 1,4-szeresére gyarapodott.

 

Az Európai Unió 28 tagországában jelenleg 510,3 millió ember él, 104 millió fővel vagyis 20 százalékkal többen, mint 50 éve. Az Eurostat prognózisa szerint az unió népessége a 21. század közepéig – lassú ütemben – folyamatosan növekszik, 2045-ben eléri maximumát, 529,1 millió főt. Ezután lassan csökkenni kezd, majd stagnálásba megy át és 2080-ra az unió lakossága 518,8 millió főre mérséklődik - írja a tanulmányra hivatkozva az Index.

 

Az EU-ban az elmúlt 10 évben Luxemburg, Svédország és Málta népessége nőtt a leggyorsabban a bevándorlás miatt, míg Horvátország, Lettország és Litvánia népessége drasztikusan csökkent. Magyarország a népességének 3,4 százalékát vesztette el ez alatt az idő alatt, vagyis 32 ezer fővel csökkent. Ez viszont nagyrészt a természetes szaporulat csökkenésének, nem az elvándorlásnak tudható be.

faktor







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Börtön, majd pszichiátria: 37 éves korára egy élő roncs lett a Star Wars Anakinja

Világsztárok sorával játszhatott gyerekként, aztán kicsúszott a lába alól a talaj. Legfrissebb képei sokkolják a világot.

„Meglátta, hogy a társa sír, és odavitte neki a Marokbabát” – úton a világhír felé egy maroknyi magyar kapaszkodó

Egy autista kisfiú magától társas kapcsolatot kezdeményez. Egy műtétre váró gyerektől végre sikerül vért venni. Egy síró óvodás...

„Szétszurkállak” – Magyar Péter videója szerint késeléssel fenyegették a Tisza Párt női önkénteseit

A pártelnök elvárja, hogy a rendőrség haladéktalanul indítson eljárást a fenyegetőző ellen.

Kocsis Máté nem finomkodott: "Ez a rohadt tiszás szeretetország"

Kocsis Máté kifakadt a Háborúellenes gyűlésen.

Kiszúrta a testbeszéd-szakértő: így készül az uralkodó szerepre Katalin hercegné

Katalin és Vilmos egy napon átveszik a trónt az Egyesült Királyságban, ami nem kis feladat lesz számukra, erre pedig a hercegné már most...

Komoly változás jön a közlekedésben: új járműkategória jelenik meg Magyarországon

Az Építési és Közlekedési Minisztérium új Kresz-tervezete két kategóriába sorolná a motoros rollereket

Fordulat A Nagy Őben: Kiara Lord kiosztotta Stohl Andrást és összepakolt: „Nem fogok magamból bohócot csinálni” – itt a videó

A Nagy Ő legújabb epizódja újabb drámai fordulatokat tartogat, Stohl András és Kiara Lord komoly feszültség alakul ki. A kedvcsináló...

Szanyi Tibor visszatérne a nagypolitika színpadára – „Egy képzavarral élve keresztet vethetünk az MSZP indulására”

Az MSZP korábbi alelnöke, parlamenti és EP-képviselője jó ideje már a saját pártjában, az Iszomm-ban, vagyis az Igen Szolidaritás...

Grammy-történelmet írt, évi több mint 21 milliárd forintot keres, és most a fél világ arra vár, hogy mit üzen Trumpnak a Super Bowl félidejében

Korunk legnagyobb latino sztárja lesz az első spanyol nyelvű előadó, aki fellép a Super Bowl félidei show-ján. A világ egyik legjobban...

A szomszédban bukkant fel a veszélyes kártevő: hazánkban is óriási bajt okozhat

A Nébih figyelmeztetést adott ki a japán cserebogár miatt.

0

Sport

Üzent a magyar teniszezőt megalázó ukrán Olijnyikova: „A seregben büszkék rám”

Az ukrán teniszező korábban nem fogott kezet Bondár Annával.

Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó

Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.

Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról

A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.

Szoboszlai követelése megosztó az angolok szerint – dupla fizetés, speciális záradék

Zajlanak a tárgyalások a magyar középpályás új szerződéséről, ezt véleményezik a liverpooli sajtóban.

Ronaldo nem viccel, folytatja a sztrájkot, kenyértörésre viszi a dolgot munkaadóival

Hétfő után pénteken sem játszott a portugál sztár.

Ritkán látható módon végezte ki magát a nyerési esélyt elszalasztó, lesajnált újonc

Kuttor Attila együttese saját magát verte meg a 21. forduló nyitó mérkőzésén.

Ha tényleg megcsinálja, az egész olimpia legnagyobb szenzációja lesz

Lindsey Vonn első edzése jól sikerült Cortinában, remekül szuperál a bekrepált bal térd.

Világrekord közeli ajánlatért távozhat a ManCity sztárja, meglepő fordulat jöhet Lewandowski jövőjében - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb péntek hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

A Liverpoolt eláruló edző lökte a távozás szélére Guardiolát, akinek a céljai még mindig nem világosak

Pep Guardiola és Pepjin Lijnders nyár óta dolgozik együtt a Manchester City kispadján, a közös munka viszont lehet már az idény végén befejeződik.

Nem csak a románoknak öröm és elégtétel a történelmi siker Kolozsváron

Emma Raducanu öt év után ismét WTA-torna döntőjébe jutott:

Nagy elismerésben részesülhet a Liverpool magyar kapusa

Pécsi Ármin az egyetlen kapus a jelöltek között.

0
0

Bulvár

Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől

Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.

„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.

„Állandóan orális szexet akart” – állítja exe a híres színészről, akitől már a válasz is megérkezett

Perrie Kap modell-online rádiós kiteregette a szennyest, és azt állította a This One Friend című podcastjában, hogy az egyik ismerőse korábban különleges élményeket élt át a színésszel.

Vége a WC papír idejének, tömegesen állnak át az emberek

A vécépapír sokáig megkérdőjelezhetetlen alapdarab volt, most mégis egyre többen keresnek alternatívákat. A háttérben a növekvő erőforrás-felhasználás, az időnkénti hiányhelyzetek és a környezetvédelmi vit

Szörnyű tragédia: Holtan találták az otthonában a 21 éves modellt

Cristina Pérez Galcenco fiatal kora dacára már komoly szakmai tapasztalatokat gyűjtött, halála az egész divatvilágot megrázta. 

Orbán Viktor: Eddig úgy szereztünk kétharmadot, hogy a választásokon a különbség nem volt ekkora

A miniszterelnök szerint szorosabb az állás, mint szeptemberben volt.

Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak

A gazdasági stagnálás és Magyar Péter felemelkedése veszélyes elegyet alkot a magyar kormány számára - írja az egyik legolvasottabb lengyel hírportál.

Rákkeltő anyagot találtak ebben az étolajban: azonnal visszahívta a hatóság

A magyar hatóságok azonnali termékvisszahívást rendeltek el.

Ennyi partnerrel bújunk ágyba 50 éves korunkig

A társadalmi normák változásával folyton változik az is, hány partner számít „ideálisnak” fiatal és késői felnőttkorunkban.

Megszólalt a MÁV Kontra György halálának ügyében

A tragédia Kiskunfélegyházán történt.

Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart

Jeffrey Epstein halála körül újabb súlyos állítások kerültek elő: a szexuális bűncselekményekkel vádolt milliárdos testvére szerint Epstein azért halt meg, mert neveket akart elárulni, és Donald Trump is érinte

0