Mészöly Miklós-emléknap lesz Szekszárdon
Mészöly Miklós-emléknap várja az érdeklődőket január 19-én, pénteken Szekszárdon.
A város, valamint az íróról elnevezett egyesület érdekes és tanulságos előadásokkal idézi fel a megyeszékhely híres szülöttének alakját. Csütörtökön pedig előrendezvényekre térhet be a közönség. Összeállításunk – lapunk archívuma alapján – a közelgő emléknap alkalmából készült.
„1918-ban Molnár Sándor ármentesítő társulati szakaszmérnök tartotta esküvőjét Szászy Jolánkával: a boldog frigyből született Mészöly Miklós író.” (2008. június 10.)
„45 éve, 1962-ben Szekszárdon Mészöly Miklós elkezdte Saulus című regényét: – Úgy írom, ahogy a gyerek fütyül az erdőn, hogy ne féljen… – vallotta az író.” (2012. augusztus 3.)
„Irodalmi estet rendezett pénteken a Megyei Könyvtár. Ebből az alkalomból Szekszárdra érkezett a pécsi Jelenkor 4 írója és költője. Lázár Ervin Hóban című novelláját olvasta fel. Pákolitz István költő három művével lépett a közönség elé, mindhárom nagy sikert aratott. Mészöly Miklós szekszárdi születésű író Idegen partokon című írása nagy tapsot kapott. (1963. január 20.)
„Hónapról hónapra színesebb, s magának egyre nagyobb helyet követelő, a Dunántúl irodalmi és művészeti folyóirata, a Jelenkor. Szeptemberi száma is színes, gazdag tartalommal jelent meg. A prózai rovatban olvashatjuk Mészöly Miklós Az ablakmosó című burleszk-tragédiájának első részét. (1963. szeptember 18.)
„Zsúfolásig megtöltötték az érdeklődők március 9-én a szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Wosinsky-termét. A Szépirodalmi Könyvkiadó, a megyei könyvtár és a Dunatáj szerkesztősége szervezésében hétfőn került sor Mészöly Miklós író estjére. A megyeszékhelyről elszármazott írót Csányi László, a Dunatáj felelős szerkesztője köszöntötte, majd Mészöly Miklós az irodalombarátoknak két legújabb elbeszélését olvasta föl.” (1981. március 11.)
„Husek Rezső zenepedagógust, a Liszt Ferenc Zeneiskola nyugalmazott igazgatóját, valamint Mészöly Miklós írót a képviselő-testület Szekszárd város díszpolgárává avatta. Husek Rezső és Mészöly Miklós (…) a napokban ünnepelték hetvenedik születésnapjukat.” (1991. január 31.)
„Ennek a vidéknek olyan aurája, kisugárzása van, ami örökre elkíséri az embert. Döntő hatásúak azok a gyerekkori évek, amelyeket nemcsak a társadalmi, hanem a természeti adottságú környezetben töltöttem. Számomra Pannónia a szellemi kisugárzáson kívül egy olyan speciális tájegységet is jelent, mely hitem szerint egész Magyarországot számításba véve egyedülálló ízt és mentalitást képvisel.” (Részlet az íróval készített interjúból, 1991. június 15.)
„Ötödik alkalommal adtak egymásnak randevút az írók és a politikusok pénteken Szekszárdon. A civil társadalom helyzetével foglalkozó találkozó házigazdáját, Mészöly Miklóst arra kértük, értékelje a hallottakat.
– Már az nagy eredmény, hogy a szakmabeliek sem festik rózsaszínűre a helyzetet. Nem tudom azonban, hogy egy ilyen rendezvényen elhangzó megnyilatkozások mennyiben hatásosak.
– Az előadók abban nagyjából egyetértettek, hogy a civil szervezetek halódnak ma Magyarországon.
– Sajnos ez így van. Az az érzésem, hogy az elmúlt néhány évben lankadt az érdeklődés a politika iránt.” (1996. szeptember 23.)
„Életének 81. évében elhunyt Mészöly Miklós Kossuth-díjas író. A Szekszárdon született művész a jogi diploma megszerzése után rövid frontszolgálatot követően katonaszökevényként bujdosott, majd szovjet fogságba került. Hazatérése után munkásként kereste kenyerét. 1956-tól évekig mellőzték, műveit nem adták ki. Az atléta halála című regényét a Szépirodalmi Kiadó visszautasította, így az Párizsban jelent meg először. Magasiskola című kisregényéből készített film Cannes-ban különdíjat kapott. A Charta-77 aláírása után a fiatal ellenzéki írónemzedék egyik szellemi vezetője lett. (2001. július 24.)
„Vasárnapig kortárs író volt, azóta XX. századi. Mindenesetre mindaz, amit szülővárosáról írt, egyre inkább mitikus – és egyáltalán nem kritikátlan – enciklopédiája lesz egykor a már nem létező városnak, ahol a Hármas-híd állt, mely alatt meglátta a negyedik dimenziót. (…) Pontos történetei sohasem szorultak a magyarázat mankójára, ugyanakkor mindig, a végtelenségig keresni kellett és kell hozzájuk a kulcsot. Amit mostantól kizárólag mi találhatunk meg. Mészöly Miklós végleg bevonult az irodalomtörténetbe. ” (2001. július 24.)
„Gyönyörű környezetben, de igen rossz állapotban van az úgynevezett Mészöly tanya. Mint ismeretes, az író ott alkotta életműve jelentős részét, de sosem volt a tulajdonában. A közgyűlés már döntött arról, hogy a Szekszárdi Vagyonkezelő Kft. vegye meg a tanyát, ami azóta már meg is történt. Mint ez annak idején a témát tárgyaló közgyűlésen is elhangzott, a vétel az utolsó pillanatban történt. A tanya tavaszra összedőlhetett volna.” (2001. október 29.)
„A jelenkori magyar irodalmi élet kiválóságai voltak tegnap Szekszárd vendégei. (…) A Mészöly Miklós emlékmúzeumot Görgey Gábor és Esterházy Péter avatta fel, Márton László kapta meg az íróról elnevezett díjat.” (2005. január 20.)
Sokan nem is tudták róla, hogy jogi doktor volt
Mészöly (eredetileg Molnár) Miklós 1921. január 19-én született Szekszárdon. Általános és középiskolai tanulmányait Tolna megye székhelyén végezte, majd 1942-ben Budapesten, a Pázmány Péter Tudományegyetemen szerzett jogi diplomát. 1944-ben behívták katonának, a háború vége Németországban érte. Még 1945-ben hazatért, 1947–48-ban Szekszárdon volt lapszerkesztő, ekkor jelent meg első, Vadvizek című kötete. Pályafutását a fővárosban folytatta, a kultúrpolitika hosszú ideig mellőzte. Hivatalos elismerésekben csak a 80-as évektől részesült 1986-ban Déry Tibor-díjat, 1990-ben pedig – megannyi remekmű után – Kossuth-díjat kapott. 2001. július 22-én hunyt el Budapesten. Özvegye, Polcz Alaine (1922–2007) 2003-ban Szekszárd városának ajándékozta közös budapesti lakásuk berendezési tárgyainak, valamint könyvtáruknak nagy részét. Ezzel teremtette meg a szekszárdi Irodalom Háza – Mészöly Miklós Múzeum alapjait.
Forrás, fotó: teol.hu
hírek innen, onnan
Fordulat zajlik a céges autóvásárlásoknál
A KIA felmérésében a megkérdezettek 55 százaléka nyitottnak mutatkozott az autóipar új megoldásaira, ők a következő öt évre már nem...
A színpadon kezdődött a rémálom: a fiatal magyar színésznőnek mindent újra kellett tanulnia
Egy fiatal magyar színésznő élete a színpadon, egy előadás közben fordult fel fenekestül. A nézőtéren szinte senki sem érzékelte,...
Medveczky Ilona most elárulta: olyan papírt tettek elé, amely egész életét megváltoztathatta
Medveczky Ilona neve felbukkant a nyilvánosságra hozott állambiztonsági nyilvántartásban, a művésznő pedig úgy döntött, elmeséli, mi...
Száraz és töredezett a hajad? Ez a 3 házi hajpakolás új életet lehelhet a tincseidbe
A száraz, fénytelen és töredezésre hajlamos haj sokak számára okoz bosszúságot, különösen a hidegebb hónapokban. A jó hír azonban...
Kamera rögzítette: a 450-es sebességtesztnél szenvedett balesetet a világ leggyorsabb elektromos autója
Nagy sebességű teszt során szenvedett balesetet Kínában a BYD csúcsmodellje, a csaknem 3000 lóerős Yangwang U9 Xtreme elektromos szuperautó.
Nemzetközi nyomozás indulhat a cukorkákba rejtett éles fémtárgyak ügyében
Magyarország mellett Ausztriában és Németországban is hasonló esetről számoltak be.
Szoros a verseny, ott liheg a Google nyakában a ChatGPT
A chatbotot üzemeltető OpenAI adatai szerint az ő szoftverük már a Google keresőforgalmának húsz százalékát bonyolítja, azonban pár...
Ennek a fekete pickupnak a sofőrjét keresi a rendőrség
Balesetet okozott, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott annak a pickupnak a sofőrje, akit most nagy erőkkel keres a rendőrség. Az...
Kétezer éve tűnt el, most találtak rá Ausztriában
Neve is van: Claudivium.
Harmadannyi orvos jut a nógrádiakra, mint a budapestiekre
A magyar orvosok csaknem negyede 65 év feletti.
Egy államtitkár és négy helyettes államtitkár távozását jelentette be a kormány
Vannak, akik lemondtak a tisztségükről, míg másokat a miniszter vagy Magyar Péter kormányfő javaslatára mentettek fel. A Magyar...
Új kártyával érkezhet pluszpénz a nyugdíjasoknak: már azt is elárulták, mire lehetne elkölteni
Új juttatás bevezetésére készül a kormány 2027-ben, amely több mint kétmillió magyar nyugdíjast érinthet. A nyugdíjas Szép-kártya a...
Sport
Ódákat zengenek az olasz lapok a Ferencváros sztárjáról az AC Milan legyőzése után
Szenzációsan játszott.
Európa-liga: 100 ezer szimulációt futtattak le, ez alapján a Ferencváros nagyon nagy eséllyel a top 8-ban fog végezni
Az eddig hibátlan Ferencvárosnak kiválóak az esélyei.
Borbély Balázs a Milan legyőzése után: Őszintén szólva nem tudom, miben múltuk felül az ellenfelünket
A Ferencváros idegenben, a San Siróban győzte le az AC Milant. A csapat edzője, Borbély Balázs elmondta többek között, hogy mit kért a játékosaitól az első félidőben.
Vlagyimir Putyin: Ez a nemzetközi gyakorlat súlyos megsértése
A botrányra a Nemzetközi Sportdöntőbíróság is reagált.
Levelet kapott a kapus, aki ellen gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával indult eljárás
A szurkolók üzentek neki a tragédia után.
Beárazta csillagát a Liverpool, 70 millió euróról indul az alku a Real Madriddal
Egyre több jel utal az eladására.
Lecserélték a zárat, balhéznak a vezetők, a gyerekek pedig kedvenc sportáguk nélkül maradtak
Plusz anyagi teher szakadt a szülők nyakába.
Durva jelenetek játszódtak le a pályán: teljesen elborult az agya a csatárnak, többször is megtaposta az ellenfelét - Videó
A bíró habozás nélkül kiállította őt.
Ha Hansi Flick nem hosszabbít, ez a szakember veszi át a Barcelonát
Olaszországból jöhet Lamine Yamalék új edzője.
Nem gondolta volna a magyar válogatott kapitánya, hogy ennyire jól sikerül a debütálása
Nem mondaná, hogy nagy kő esett le a szívéről.
Kőkeményen kritizált a Milan edzője a Fradi elleni meccs után: Nincsenek szavak arra, amit a pályán mutattunk, senkit sem tudok felmenteni
Rúben Amorim szinte sokkolva kereste a miérteket a Fradi elleni vereség után.
Vinícius Júnior nem jelenik meg a Real Madrid edzésein, Dubajban lesz dolga
Úgysem léphet pályára eltiltása miatt, így van ideje.
Bulvár
Nagy Attila Tibor: Magyar Péter példátlan lépést tett, megbosszulta magát a sietség
A történelmi igazságtétel politikai küzdelemmé változott.
Ebben a pillanatban jött a rendőrség bejelentése
Küzdelem, acélos felkészültség és kőkemény bajtársiasság – a rendvédelmi hivatás legfontosabb értékei ezúttal nem a hivatali szobákban vagy az utcákon, hanem a tatamin és a ringben mutatkoznak meg! A Magyar Ren
Halálba vitte a feleségét egy férfi Vácnál, két gyerek is ült a kocsiban
Vádat emeltek a gyorshajtásával tragédiát okozó sofőr ellen.
Ismert jogász mondta el: Szintet lépett Matolcsy Ádám üldözése, Dubajban sincs biztonságban
Matolcsy Ádám továbbra sem jelentkezett a hatóságoknál, miközben már külön erre szakosodott nyomozói egység keresi. Egy büntetőjogász szerint a külföldi tartózkodás sem jelent feltétlenül védelmet.
Itt van Trump nagy bejelentése a háborúról: egész Európát érintheti, amiről Putyin emberével tárgyalt
Az ukrán delegációval nem, Putyin küldöttével viszont leült az amerikai elnök. Szerinte közel a háború vége.
Előbb érkezik a decemberi nyugdíj, de van egy komoly bökkenő, akár 41 napot is várni kell a következő utalásra
Már december elején megérkezik a nyugdíj a bankszámlákra, de a korai utalás miatt a januári kifizetésig akár 41 nap is eltelhet. Mutatjuk a 2026-os változás részleteit és a buktatókat.
Fának csapódott reggel a diákokat szállító busz – két gyerek meghalt
Súlyos buszbaleset történt péntek reggel. A diákokat szállító jármű letért az útról, árokba zuhant, majd egy fának ütközött a francia Lent közelében. Hetven ember sérült meg. Két gyermek életét vesztette,
Magyar Péter reagált a lemondására irányuló követelésre
Álszentség, farizeusság, Fidesz a neved – reagált pénteki Facebook-bejegyzésében Magyar Péter arra, hogy a Fidesz és a KDNP csütörtökön a távozását követelte, mert több, egykoron megfigyelt személy neve is nyi
Balog Zoltán volt protokollfőnöke: Volt bőven jelzés arra, hogy Vásárhelyi János nem érdemes a kitüntetésre
Ülést tartott a kegyelmi botrány felelőseit feltáró vizsgálóbizottság.
Gajdos László bejelentette, leállították a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét
Elszíneződött a közelben lévő patak vize.
Nagy lehet a baj, ha ilyen értesítést kaptál a telefonodra: 99 ország érintett
Idén már másodjára küldött riasztást az Apple, miután célzott kémprogramok támadhatták meg az iPhone-okostelefonokat.
Jelentősen változik pénteken a benzin ára: a gázolajért ennyit kell fizetni
Így alakulnak az üzemanyagárak november 6-án.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Szekszárdi? Az alábbi időpontokban tartózkodjon a zajkeltéstől!
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!


