Ezt olvasta már?


Mintegy kétszáz hazai település csatlakozott a mobilitási héthez

Mintegy kétszáz hazai település csatlakozott a mobilitási héthez, Európa legnagyobb közlekedéssel összefüggő környezetvédelmi kampányához - közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) pénteken az MTI-vel.


hirdetés

A pénteken kezdődött mobilitási héthez, illetve az autómentes naphoz kapcsolódó programokhoz a tárca idén összesen 180 millió forint összegű támogatást biztosít a csatlakozó települések számára. Így országszerte több mint 180 településen kezdődnek programok, ezzel Magyarországon a negyedik legmagasabb a résztvevők száma Európában - ismertette a tárca.

A kormány célja a teljes klímasemlegesség elérése 2050-ig, amiben kiemelt szerepet játszik a közlekedés zöldítése, hiszen Magyarországon a károsanyag-kibocsátás ötödéért a közlekedés, ezen belül 98 százalékban a közúti forgalom felel - írták a közleményben Steiner Attila energetikáért felelős államtitkárt idézve.

Az elmúlt években több mint 20 milliárd forint összértékű támogatási programokkal ösztönözte a kormány az elektromos kerékpárok, robogók, autók, taxik és buszok beszerzését, aminek köszönhetően egyre többen választanak környezetbarát és fenntartható közlekedési lehetőségeket. Tavaly januárjában még kevesebb mint 28 ezer zöld rendszámos gépkocsi futott a hazai utakon, augusztus végéig közel 57 ezret helyeztek forgalomba az országban, tehát a számuk húsz hónap alatt megduplázódott. A közlekedés környezetbarátabbá tételét szolgálja továbbá a Zöld Busz Program is, amely a vidéki városok helyi járműparkjának minőségi cseréjét támogatja, ennek segítségével eddig már 76 elektromos autóbusz állt forgalomba - idézte a tárca az államtitkárt.

Az önkormányzatok, illetve önkormányzati tulajdonban álló szervezetek a mobilitási hét és az autómentes nap megtartásához kapcsolódó eseményekhez nyújtott támogatást tudás-élmény alapú programok, vetélkedők, versenyek (futó-, bicikli- és ügyességi verseny) szervezésére fordíthatják. A települések lakosságszámuktól függően kaphatnak támogatást, az 5000 fő alatti települések legfeljebb 500 ezer forintot, az 5000 és 15 ezer közötti lélekszámúak 1 millió, a 15 és 50 ezer fő közöttiek 1,5 millió, míg az 50 ezer lelkesnél nagyobb települések 2 millió forintot.

Eddig 156 kérelem érkezett 140 millió forint értékben. Az igényeket péntekig, a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. honlapján lehet benyújtani - olvasható a közleményben.

 







0
0

hírek innen, onnan

Hatalmas újítást kapott a Facebook, ez sokaknak nagy segítséget jelenthet

Már hivatalosan is lehet több profilunk a Facebookon, trükközés nélkül, miután a közösségi oldal maga vezette be az új funkciót....

A héten és az is kiderül, mennyit keresnek a magyarok

A héten kamatdöntő ülést tart a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pedig a foglalkoztatás...

Beindul a politikai daráló

Kezdődik az őszi parlamenti szezon, Orbán Viktor is beszélni szokott ilyenkor.

185 milliót fizetett ki az állam egy KDNP-s képviselő gombatermesztő üzemére, ami két és fél év alatt sem épült fel

2020-ban kezdett gombatermesztő üzemet építeni uniós támogatással egy csákvári KDNP-s képviselő, ám két és fél év alatt még a...

Készüljön erre a hétre, nem mindennapi razziát kezd a rendőrség

A fokozott ellenőrzés szeptember 25-én 7 órától október 2-án 7 óráig tart.

Ha kell egy kis energia az agyadnak, ebből egyél egy marékkal, még a rák ellen is véd

Ősszel kezdetét veszi a diószezon, ám a gyümölcs azon túl, hogy ízletes alapanyag, számos előnyt jelent az egészségünkre nézve.

Rejtő Jenő fantáziáját is túlszárnyalja, amit egy drogkartell művelt egy venezuelai börtönben

Megmutatták a nagyközönségnek azt a venezuelai börtönt, ahol a hatóságok a héten számoltak fel egy hírhedt bűnbandát. A gengszterek...

A szülői munkaközösség, akár a foci: kevesen csinálják, de a pálya széléről mindenki beleszól

A szülői munkaközösség elsődleges feladata a szülők és az intézmény, illetve a szülők és a pedagógusok közötti kommunikáció...

Tizenkettedszer módosítják az alkotmányt, jön a szuverenitásvédelmi csomag: indul az őszi politikai nagyüzem

Hétfőn kezdődik a parlament őszi ülésszaka. A Fidesz csupa olyan törvényjavaslattal készül, amelyek már a 2024-es választási kampányt...

Ilyen az a kapcsolat, aminek van esélye túlélni a nehéz időket is

A szenvedélyes vagy a barátságon alapuló szerelem az, aminek hosszú távon több esélye van fennmaradni? A válasznak kutatók jártak utána.

Dráma a stadionban ártatlan kisfiút gyilkoltak meg

Unokahúgát is több tucat golyó érte.

Balásy Zsolt: Magyarország a szerb tévútra lépett, csúnyán megbuktunk a gazdasági stresszteszten

Felejtsük el, hogy felzárkózunk Ausztriához, a cél nem leszakadni Romániáról - mondta Balásy Zsolt. A Hold Alapkezelő elemzőjével...

0

Sport

Hatalmas balhé tört ki a rangadón, félbeszakították a mérkőzést

Az Ajax szurkolói a mérkőzés felfüggesztése után is folytatták a rendbontást.

Muszbek Mihály a Győzike-showhoz hasonlítja a magyar válogatott meccseit, szerinte az ultrák tevékenysége káro...

A 2000-es évek elején a hazai labdarúgás megkerülhetetlen alakja volt Muszbek Mihály, hiszen előbb a liga elnöke volt, majd az Újpest tulajdonosa lett. Ma már nem tényező a magyar futballban, de véleménye azért van.

Győzött a Hertha, Dárdai Pál 17 éves fia volt a meccs hőse

A berlini csapat a harmadik meccsét nyert meg az idei szezonban.

A Ferencváros feljutott a Bajnokok Ligája-főtáblára

Az FTC-Telekom Waterpolo magabiztosan nyert a német Spandau Berlin ellen a női vízilabda Bajnokok Ligája-selejtező vasárnapi játéknapján a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában, ezzel továbbjutott a 16 együttest felvon

Szoboszlai-kritika: kormányos a gépházban, technikája finom, akár a selyem

Parádés osztályzatok, nem tud betelni a brit média honfitársunk játékával.

Brutális kivégzéssel ért véget a nehézsúlyú bokszrangadó - videó

Már a harmadik menetben padlót fogott a korábbi bajnok.

A fantasztikusan játszó Szoboszlai Dominik vezérletével nyert PL-rangadót a Liverpool - videó

Kerkez Milos öngólt fejelt a Bournemouth-ban, a csapata kikapott a Brighton otthonában.

Vezéráldozattal járhat az óriási fordítás: hosszú időre kidőlhet a Barcelona játékosa

A Barcelona ugyan kétgólos hátrányból felállva 3–2-re legyőzte a Celta Vigót a spanyol La Liga 6. fordulójának szombati mérkőzésén, a katalánok mégsem lehetnek maradéktalanul elégedettek: Frenkie de Jongra töb

Christian Horner beszólt hibázó pilótájának

A konstruktőri világbajnoki-cím bebiztosítása után sem volt elégedett a Red Bull csapatfőnöke.

Családon belüli erőszak, engedély nélküli fegyverek – letartóztatták a Szeged egykori átlövőjét

Pénteken őrizetbe vették a bosznia-hercegovinai Ljubuskiban Denis Bunticot, a horvát kézilabda-válogatott és a Pick Szeged korábbi játékosát – adta hírül a szegedma.hu.

0

Bulvár

„Nem el akarnak fogni, hanem meg akarnak ölni. Jóváhagyták.”

Először Covidra gyanakodott, de egyre biztosabb, hogy megmérgezték Elena Kostyuchenko orosz újságírónőt, aki a Pussy Riotról és az orosz katonák kínzásairól is cikkezett.

Jön az új típusú koronavírus, vele együtt ismét elképzelhetetlen korlátozások is érkezhetnek

Visszajön a rémálom, a kijárási tilalom sem szabhat gátat az új típusú fertőzéseknek. Olyan vírustörzseket azonosítottak, amelyek ellen nincs egyelőre semmilyen gyógymód.

Akkora pofont osztott ki a forintnak Varga Mihály, hogy még ő is meglepődhetett

A magyar deviza egyértelművé tette: itt nincs helye félreértéseknek.

Bosszantó és udvariatlan, ha valaki ezt csinálja egy boltban - Tilos lenne így viselkedni vásárlás közben

Sok konfliktus és idegeskedés elkerülhető lenne, ha mindenki kerülné ezt a néhány zavaró és udvariatlan viselkedést a boltokban.

Megvan az örök élet titka, és ez nem vicc

A víz csodálatos tisztító hatással rendelkezik. Cikkünk segít abban, hogy tudatos használatával befolyással lehess hangulatodra, kapcsolataidra, sorsod alakulására.

A benzinnek búcsút inthetünk – Egy korszak lezárul

Az olajkorszak még ebben az évtizedben véget érhet. Az ágazat fordulópont előtt állhat. A nagy energiaipari cégeknél már megindult a felkészülés a „zöld jövőre”.

Beváltak a nyugati fegyverek: pokoli támadás éri az orosz sereget

Az Ukrán Fegyveres Erők offenzívájában kulcsszerepet játszik a tüzérség, az ukrán sereg pedig nem fél kihasználni a nyugati rendszerek hatótávolságában és a nyugati irányított lövedékek pontosságában, valami

A nők többsége nem tudja, hogyan kell helyesen pisilni

„A medencefenék-gyengeség az egyik legnagyobb tabu, hiszen ki akar arról csacsogni, hogy nem érzi a partnere nemi szervét szex közben, vagy éppen elcseppen a vizelete, ha túl hosszú a sor a mozi mosdójában?!” Nos, i

Megjelent 520 forintos "mesterséges" benzinár: el is indultak a cseh benzinturisták a lengyel kutakra

Benzinturizmus kezdődött a cseh-lengyel határon, miután Lengyelországban sokkal olcsóbbak az üzemanyagok. Az olaj drágulása ellenére ugyanis a lengyel kutakon csökkent a benzinár.

Kiderült, mikor és mekkora nyugdíjemelés érkezhet

A kormány szerint garantált az inflációkövetés.

0