Ezt olvasta már?


Módosulnak a gazdaságátadás és a földszerzés szabályai

A gazdaságátadás folyamatát megkönnyítő új törvény mellett január elsejétől törvénymódosítás szab határt az osztatlan közös tulajdonban álló területek öröklés miatti további aprózódásának, és újabb változások akadályozzák a spekulatív célú ügyleteket a földszerzésben - egyebek mellett erre hívja fel

A mezőgazdasági portál összefoglalója szerint jelentősen előmozdíthatja a generációváltást a január 1-jén hatályba lépő gazdaságátadási törvény, az érintett gazdálkodók ugyanis ezentúl egyetlen szerződésben, számos adminisztrációs és adózási könnyítéssel tudják a gazdaság átadását végrehajtani. Az új törvény alapján megkötött szerződés alapvetően a föld és ingóságok átadását, a jogutódlás rendjét, az engedélyek, szerződések, támogatások átadását teszi lehetővé, emellett szabályozzák benne az együttműködés lehetőségét is, ami segíti az átadó és az átvevő közös munkáját.

A magyarországi mezőgazdasági területek közel fele, 2 millió hektár osztatlan közös tulajdonban van. Bár az osztatlan tulajdon megszüntetésének jogszabályi feltételei 2021 óta rendelkezésre állnak, az öröklés miatt tovább zajlik a birtokaprózódás, és újabb osztatlan közös tulajdonú területek jönnek létre. A probléma kezelése érdekében január 1-jén törvénymódosítás lép életbe, ami a törvényes örökléssel érintett termőföld tulajdonjogi rendezésének lehetőségét öt évre korlátozza. A határidő túllépése esetén kényszerértékesítésre kerül sor - ismertette a szakportál.

Számos változás lép életbe a földszerzéssel kapcsolatos ügyletek kapcsán is, amelyek elsődleges célja a spekulatív célú adásvételek kiküszöbölése - jelezte az Agroinform.hu.

Január 1-jétől a növényvédőszeres kezelésekről minden termelőnek nyilvántartást (permetezési naplót) kell vezetni a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) erre kijelölt elektronikus felületén. A 10 hektárnál nagyobb területen gazdálkodóknak a szántóföldi kultúrákban végzett rovarölőszeres kezeléseikről a nyilvántartást naprakészen kell vezetniük. Minden más esetben éves adatszolgáltatást ír elő a rendelet, az előző évben elvégzett kezelések adatait január 31-ig kell felvezetni a Nébih e-GN rendszerébe.

Az Agroinform.hu közölte: a közös uniós agrárpolitika (KAP) stratégiai tervének elfogadása után bizonyossá vált, hogy a magyar gazdálkodók ebből a forrásból 2023-2027 között 8,4 milliárd eurós (mintegy 3400 milliárd forintos) támogatási és pályázati összeghez juthatnak a következő években, bár a részletszabályok csak a következő hónapokban derülnek ki.

A dokumentum szerint 2023-tól az eddigiekhez képest nagyobb hangsúlyt kap egyebek mellett a generációváltás ösztönzése, a kis és közepes gazdaságok támogatása, valamint a környezeti fenntarthatóság szempontjából előnyösebb gazdálkodói gyakorlatok alkalmazásának elősegítése - jelezte összefoglalójában a portál.

 

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Fordulat zajlik a céges autóvásárlásoknál 

A KIA felmérésében a megkérdezettek 55 százaléka nyitottnak mutatkozott az autóipar új megoldásaira, ők a következő öt évre már nem...

A színpadon kezdődött a rémálom: a fiatal magyar színésznőnek mindent újra kellett tanulnia

Egy fiatal magyar színésznő élete a színpadon, egy előadás közben fordult fel fenekestül. A nézőtéren szinte senki sem érzékelte,...

Medveczky Ilona most elárulta: olyan papírt tettek elé, amely egész életét megváltoztathatta

Medveczky Ilona neve felbukkant a nyilvánosságra hozott állambiztonsági nyilvántartásban, a művésznő pedig úgy döntött, elmeséli, mi...

Száraz és töredezett a hajad? Ez a 3 házi hajpakolás új életet lehelhet a tincseidbe

A száraz, fénytelen és töredezésre hajlamos haj sokak számára okoz bosszúságot, különösen a hidegebb hónapokban. A jó hír azonban...

Kamera rögzítette: a 450-es sebességtesztnél szenvedett balesetet a világ leggyorsabb elektromos autója

Nagy sebességű teszt során szenvedett balesetet Kínában a BYD csúcsmodellje, a csaknem 3000 lóerős Yangwang U9 Xtreme elektromos szuperautó.

Nemzetközi nyomozás indulhat a cukorkákba rejtett éles fémtárgyak ügyében

Magyarország mellett Ausztriában és Németországban is hasonló esetről számoltak be.

Szoros a verseny, ott liheg a Google nyakában a ChatGPT

A chatbotot üzemeltető OpenAI adatai szerint az ő szoftverük már a Google keresőforgalmának húsz százalékát bonyolítja, azonban pár...

Ennek a fekete pickupnak a sofőrjét keresi a rendőrség

Balesetet okozott, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott annak a pickupnak a sofőrje, akit most nagy erőkkel keres a rendőrség. Az...

Harmadannyi orvos jut a nógrádiakra, mint a budapestiekre

A magyar orvosok csaknem negyede 65 év feletti.

Egy államtitkár és négy helyettes államtitkár távozását jelentette be a kormány

Vannak, akik lemondtak a tisztségükről, míg másokat a miniszter vagy Magyar Péter kormányfő javaslatára mentettek fel. A Magyar...

Új kártyával érkezhet pluszpénz a nyugdíjasoknak: már azt is elárulták, mire lehetne elkölteni

Új juttatás bevezetésére készül a kormány 2027-ben, amely több mint kétmillió magyar nyugdíjast érinthet. A nyugdíjas Szép-kártya a...

0

Sport

Borbély Balázs a Milan legyőzése után: Őszintén szólva nem tudom, miben múltuk felül az ellenfelünket

A Ferencváros idegenben, a San Siróban győzte le az AC Milant. A csapat edzője, Borbély Balázs elmondta többek között, hogy mit kért a játékosaitól az első félidőben.

Vlagyimir Putyin: Ez a nemzetközi gyakorlat súlyos megsértése

A botrányra a Nemzetközi Sportdöntőbíróság is reagált.

0
0

Bulvár

Nagy Attila Tibor: Magyar Péter példátlan lépést tett, megbosszulta magát a sietség

A történelmi igazságtétel politikai küzdelemmé változott.

Ebben a pillanatban jött a rendőrség bejelentése

Küzdelem, acélos felkészültség és kőkemény bajtársiasság – a rendvédelmi hivatás legfontosabb értékei ezúttal nem a hivatali szobákban vagy az utcákon, hanem a tatamin és a ringben mutatkoznak meg! A Magyar Ren

Halálba vitte a feleségét egy férfi Vácnál, két gyerek is ült a kocsiban

Vádat emeltek a gyorshajtásával tragédiát okozó sofőr ellen.

Ismert jogász mondta el: Szintet lépett Matolcsy Ádám üldözése, Dubajban sincs biztonságban

Matolcsy Ádám továbbra sem jelentkezett a hatóságoknál, miközben már külön erre szakosodott nyomozói egység keresi. Egy büntetőjogász szerint a külföldi tartózkodás sem jelent feltétlenül védelmet.

Itt van Trump nagy bejelentése a háborúról: egész Európát érintheti, amiről Putyin emberével tárgyalt

Az ukrán delegációval nem, Putyin küldöttével viszont leült az amerikai elnök. Szerinte közel a háború vége.

Előbb érkezik a decemberi nyugdíj, de van egy komoly bökkenő, akár 41 napot is várni kell a következő utalásra

Már december elején megérkezik a nyugdíj a bankszámlákra, de a korai utalás miatt a januári kifizetésig akár 41 nap is eltelhet. Mutatjuk a 2026-os változás részleteit és a buktatókat.

Fának csapódott reggel a diákokat szállító busz – két gyerek meghalt

Súlyos buszbaleset történt péntek reggel. A diákokat szállító jármű letért az útról, árokba zuhant, majd egy fának ütközött a francia Lent közelében. Hetven ember sérült meg. Két gyermek életét vesztette,

Magyar Péter reagált a lemondására irányuló követelésre

Álszentség, farizeusság, Fidesz a neved – reagált pénteki Facebook-bejegyzésében Magyar Péter arra, hogy a Fidesz és a KDNP csütörtökön a távozását követelte, mert több, egykoron megfigyelt személy neve is nyi

Balog Zoltán volt protokollfőnöke: Volt bőven jelzés arra, hogy Vásárhelyi János nem érdemes a kitüntetésre

Ülést tartott a kegyelmi botrány felelőseit feltáró vizsgálóbizottság.

Nagy lehet a baj, ha ilyen értesítést kaptál a telefonodra: 99 ország érintett

Idén már másodjára küldött riasztást az Apple, miután célzott kémprogramok támadhatták meg az iPhone-okostelefonokat.

0