Ezt olvasta már?


Néhány lépéssel létrehozható az önjáró vállalat

A vállalkozói burnout, vagyis a kiégés, gyakran kíséri a cégvezetők mindennapjait.

Sok tulajdonos vállalkozó napi 12-14 órát dolgozik, és homályos elképzelései vannak arról, merre tart a cége, hol szeretne tartani néhány év múlva, és hogyan lehetne cégvezetőként elérni azt a nyugodtabb, kiszámíthatóbb életet, amiről sokan álmodnak. Pedig ez nem is olyan nehéz.

A vállalatépítési szakértő szerint sok tulajdonos cégvezető azért találja magát a kiégés szélén, mert nem tudják, hogyan szervezzék át cégüket úgy, hogy az ne legyen folyamatosan rájuk utalva. „Gyakori probléma, hogy a tulajdonosok nem tudják megfogalmazni, hová szeretnének eljutni a cégükkel, így a munkatársak sem értik a konkrét célokat” – mondja Krausz Zoltán, hozzátéve, hogy ez az állapot nemcsak a vezető, de az egész vállalat számára káros, hiszen célok hiányában a szervezet elveszítheti a lendületét.

A tudatos vállalatépítés azonban konkrét lehetőséget nyújt arra, hogy a vezetők kiszabaduljanak a napi operatív feladatok fogságából. „Sokszor előfordul, hogy bár egy cégnek vannak szervezeti egység vezetői, a tulajdonos mégis maga végzi a munka nagy részét. Nem bíznak abban, hogy mások is képesek ugyanazt az eredményt elérni, pedig ez nemcsak a cég, hanem a magánéletük, az egészségük rovására is mehet” – tette hozzá Krausz Zoltán vállalatépítési szakértő. Gyakran tapasztalja, hogy egyes vezetők látnak tragikus példákat más cégeknél, ahol a stresszes munka tönkretette a vezető egészségét vagy családi életét, de nem tudják, hogyan kerülhetik el ezt a sorsot.

Az önjáró vállalat felépítése a szándékkal kezdődik

A vállalatépítési szakértő módszerének eredményeként a vállalat működése strukturáltan, jól szervezetten zajlik, a vezető pedig a cég fejlődésére koncentrálhat a mindennapi feladatok helyett. „A vállalatépítés olyan, mint a hegymászás” – fogalmaz Krausz Zoltán. „Lehet segítséggel feljutni a csúcsra, vagy egyedül is elindulni, de akárhogy is, a végeredmény az lesz, hogy büszkék lehetünk a megtett útra és a célba érésre is. A módszeremmel már az első nap érezhető a változás, hiszen ilyenkor a szervezeti struktúrákat és felelősségi köröket felülvizsgáljuk, majd helyre tesszük ezeket. Így akár 8-10 helyett 2 év alatt járhatják be az utat, akik ezt egy kipróbált struktúrában viszik végig”

A szakember szerint a kulcs a szakértelem és a külső szem kombinációjában rejlik. „Sokan nem látják belülről, hogy miért nem halad megfelelően a cégük. Az objektív, külső szemlélet segít rámutatni a problémákra, és olyan stratégiákat kialakítani, amelyek hosszú távon működőképesek.” A vállalatépítés és az önjáró vállalat létrehozása mindemellett még anyagi haszonnal is járhat. Krausz Zoltán több mint száz céggel dolgozott már együtt, és számos esetben a vállalatok árbevétele kétszeresére vagy akár háromszorosára nőtt mindössze 2-3 év alatt.

Példák és megoldások a könyvben

Krausz Zoltán könyve, Az önjáró vállalat 6 pillére, számos vállalkozás fejlesztésének történetét és a módszertanát osztja meg, amelyek hazai és nemzetközi tapasztalatokon egyaránt alapulnak, de kifejezetten a magyar vállalkozói szférára lettek szabva. A kötetben szereplő vállalkozások értékes példák lehetnek a cégvezetők számára, akik szeretnének kiszabadulni a napi operatív feladatokból, és stratégiai szemlélettel építeni vállalatukat. „A könyv mellé egyedülálló módon munkafüzet is készült, amely lehetővé teszi, hogy akár külső segítség nélkül is elinduljanak a cégvezetők ezen az úton. Aki pedig mélyebb tudást szeretne, részt vehet a vállalatépítési mesterkurzusomon is” – tette hozzá Krausz Zoltán vállalatépítési szakértő.

A könyv arra is kitér, hogy a vállalatépítés nemcsak a hatékonyság növelését szolgálja, hanem személyes fejlődést is jelent a vezetők számára. „Két dolgot azonban nem tudok hozzátenni a folyamatokhoz: a tulajdonosi szándékot és a piaci keresletet” – fogalmaz a szakértő, aki szerint a cégépítés sikere leginkább a tulajdonos eltökéltségén múlik.

Krausz Zoltán Az önjáró vállalat 6 pillére című könyvének bemutatójára 2024. október 16-án, a MOM Kulturális Központban kerül sor. A könyv megvásárlásával és a bemutatón való részvétellel nemcsak egy útmutatót kapnak a vállalkozók, hanem inspirációt is meríthetnek a jelen lévő sikeres üzletemberektől, köztük Tibor Dávidtól a Masterplast Nyrt. igazgatótanácsának elnökétől, Szekeres Viktortól, a Gloster Nyrt. alapítójától és igazgatósági elnökétől, valamint Boross Dávidtól, az Oázis Kertészet Kft. tulajdonosától.







0
0
0

hírek innen, onnan

Fordulat zajlik a céges autóvásárlásoknál 

A KIA felmérésében a megkérdezettek 55 százaléka nyitottnak mutatkozott az autóipar új megoldásaira, ők a következő öt évre már nem...

A színpadon kezdődött a rémálom: a fiatal magyar színésznőnek mindent újra kellett tanulnia

Egy fiatal magyar színésznő élete a színpadon, egy előadás közben fordult fel fenekestül. A nézőtéren szinte senki sem érzékelte,...

Medveczky Ilona most elárulta: olyan papírt tettek elé, amely egész életét megváltoztathatta

Medveczky Ilona neve felbukkant a nyilvánosságra hozott állambiztonsági nyilvántartásban, a művésznő pedig úgy döntött, elmeséli, mi...

Száraz és töredezett a hajad? Ez a 3 házi hajpakolás új életet lehelhet a tincseidbe

A száraz, fénytelen és töredezésre hajlamos haj sokak számára okoz bosszúságot, különösen a hidegebb hónapokban. A jó hír azonban...

Kamera rögzítette: a 450-es sebességtesztnél szenvedett balesetet a világ leggyorsabb elektromos autója

Nagy sebességű teszt során szenvedett balesetet Kínában a BYD csúcsmodellje, a csaknem 3000 lóerős Yangwang U9 Xtreme elektromos szuperautó.

Nemzetközi nyomozás indulhat a cukorkákba rejtett éles fémtárgyak ügyében

Magyarország mellett Ausztriában és Németországban is hasonló esetről számoltak be.

Szoros a verseny, ott liheg a Google nyakában a ChatGPT

A chatbotot üzemeltető OpenAI adatai szerint az ő szoftverük már a Google keresőforgalmának húsz százalékát bonyolítja, azonban pár...

Ennek a fekete pickupnak a sofőrjét keresi a rendőrség

Balesetet okozott, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott annak a pickupnak a sofőrje, akit most nagy erőkkel keres a rendőrség. Az...

Harmadannyi orvos jut a nógrádiakra, mint a budapestiekre

A magyar orvosok csaknem negyede 65 év feletti.

Egy államtitkár és négy helyettes államtitkár távozását jelentette be a kormány

Vannak, akik lemondtak a tisztségükről, míg másokat a miniszter vagy Magyar Péter kormányfő javaslatára mentettek fel. A Magyar...

Új kártyával érkezhet pluszpénz a nyugdíjasoknak: már azt is elárulták, mire lehetne elkölteni

Új juttatás bevezetésére készül a kormány 2027-ben, amely több mint kétmillió magyar nyugdíjast érinthet. A nyugdíjas Szép-kártya a...

0

Sport

Borbély Balázs a Milan legyőzése után: Őszintén szólva nem tudom, miben múltuk felül az ellenfelünket

A Ferencváros idegenben, a San Siróban győzte le az AC Milant. A csapat edzője, Borbély Balázs elmondta többek között, hogy mit kért a játékosaitól az első félidőben.

Vlagyimir Putyin: Ez a nemzetközi gyakorlat súlyos megsértése

A botrányra a Nemzetközi Sportdöntőbíróság is reagált.

0
0

Bulvár

Nagy Attila Tibor: Magyar Péter példátlan lépést tett, megbosszulta magát a sietség

A történelmi igazságtétel politikai küzdelemmé változott.

Ebben a pillanatban jött a rendőrség bejelentése

Küzdelem, acélos felkészültség és kőkemény bajtársiasság – a rendvédelmi hivatás legfontosabb értékei ezúttal nem a hivatali szobákban vagy az utcákon, hanem a tatamin és a ringben mutatkoznak meg! A Magyar Ren

Halálba vitte a feleségét egy férfi Vácnál, két gyerek is ült a kocsiban

Vádat emeltek a gyorshajtásával tragédiát okozó sofőr ellen.

Ismert jogász mondta el: Szintet lépett Matolcsy Ádám üldözése, Dubajban sincs biztonságban

Matolcsy Ádám továbbra sem jelentkezett a hatóságoknál, miközben már külön erre szakosodott nyomozói egység keresi. Egy büntetőjogász szerint a külföldi tartózkodás sem jelent feltétlenül védelmet.

Itt van Trump nagy bejelentése a háborúról: egész Európát érintheti, amiről Putyin emberével tárgyalt

Az ukrán delegációval nem, Putyin küldöttével viszont leült az amerikai elnök. Szerinte közel a háború vége.

Előbb érkezik a decemberi nyugdíj, de van egy komoly bökkenő, akár 41 napot is várni kell a következő utalásra

Már december elején megérkezik a nyugdíj a bankszámlákra, de a korai utalás miatt a januári kifizetésig akár 41 nap is eltelhet. Mutatjuk a 2026-os változás részleteit és a buktatókat.

Fának csapódott reggel a diákokat szállító busz – két gyerek meghalt

Súlyos buszbaleset történt péntek reggel. A diákokat szállító jármű letért az útról, árokba zuhant, majd egy fának ütközött a francia Lent közelében. Hetven ember sérült meg. Két gyermek életét vesztette,

Magyar Péter reagált a lemondására irányuló követelésre

Álszentség, farizeusság, Fidesz a neved – reagált pénteki Facebook-bejegyzésében Magyar Péter arra, hogy a Fidesz és a KDNP csütörtökön a távozását követelte, mert több, egykoron megfigyelt személy neve is nyi

Balog Zoltán volt protokollfőnöke: Volt bőven jelzés arra, hogy Vásárhelyi János nem érdemes a kitüntetésre

Ülést tartott a kegyelmi botrány felelőseit feltáró vizsgálóbizottság.

Nagy lehet a baj, ha ilyen értesítést kaptál a telefonodra: 99 ország érintett

Idén már másodjára küldött riasztást az Apple, miután célzott kémprogramok támadhatták meg az iPhone-okostelefonokat.

0