Nem a szankcionálás a cél

Dr. Paller Judit országos tiszti főorvos dr. Németh Lídia megyei tiszti főorvos meghívására látogatást tett a Tolna Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szervénél, tájékozódva az elmúlt egy év tevékenységéről.

A megbeszélésen részt vett Tóth Ferenc kormánymegbízott is. A találkozót követően sajtótájékoztató keretében számoltak be az aktuális népegészségügyi kérdésekről.

A nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló 1999. évi XLII. törvény dohánytermék fogyasztására és az azzal kapcsolatos szankciók alkalmazására vonatkozó rendelkezéseiről szólva az országos tiszti főorvos elmondta: szigorú jogszabályról van szó, amelyre más országokban nem igen van példa, ezért nagy figyelem övezi annak alkalmazását.

A törvénymódosítás fogadtatásáról szólva, pozitív véleményekről számolt be dr. Paller Judit, aki hozzátette: nem a szankcionálás, hanem a segítség és motiváció a cél. Ez nem jelenti azonban azt, hogy a hiányosságra és problémákra ne hívnák fel a figyelmet, azokról minden esetben jegyzőkönyv készül, áprilisig viszont még nem büntetnek. Az elmúlt közel fél évben a munkatársak a törvény alkalmazására készültek fel különböző képzéseken és tájékoztatókon. A törvény végső célja egy tisztább, elfogadhatóbb környezet kialakítása.

Az influenza járvánnyal kapcsolatosan jó hírekről számoltak be a tiszti főorvosok: sem országosan, sem Tolna megyében nincs járvány, az influenzás betegek száma elenyésző. Ennek oka lehet többek között az influenza elleni oltások számának növekedése, ami a felelősségérzet növekedésével jár együtt. Az előrejelzések szerint két hét múlva lehet számítani az influenza-járványra az országban.

A kormánymegbízottak új népegészségügyi feladataival kapcsolatban is szó esett a sajtótájékoztatón: az egészségügyi veszélyhelyzet kezelésére a kormánymegbízottak vezetésével megyei egészségügyi védelmi bizottságok alakultak. Tolna megyében január 2-án tartotta alakuló ülését a szakemberekből álló grémium.

Dr. Paller Judit a szekszárdihoz hasonló látogatást tervez az ország többi megyéjében is.

Kormánymegbízotti Kabinet










Ki nyeri a 2012-es Eurovíziós Dalversenyt









0