Ezt olvasta már?

0

Nem is gondonád, miből lett a cserebogár!

Hányszor adtál már hálát a sorsnak, hogy ebbe a korba születtél? A történelemórák során megannyi szörnyűséges információt kaphattál arról, hogy milyen volt régebben az élet.


hirdetés

Persze nem muszáj az őskorig visszamenni, még száz évvel ezelőtt is teljesen más volt az élet, a mostani kényelmi faktorok akkoriban még tökéletesen elképzelhetetlenek voltak.

 

Ez persze fordítva is igaz: visszanézve bele sem merünk gondolni, hogy tudtak elődeink úgy élni, aludni, tisztálkodni, vagy éppen szexuális életet élni, ahogy azt akkoriban tenniük kellett. Mai cikkünkben az óvszer történetét vesszük picit górcső alá, és mire a cikk végére érsz, hálát fogsz adni a sorsnak, hogy modernkori óvszert viselhetsz, és garantáltan nem fogod többé kényelmetlennek titulálni!

 

Hőskor vagy őskor?

 

Természetesen nagy dolog volt, hogy az emberiség felismerte, hogy a pénisszel kell tenni valamit ahhoz, hogy ne szülessen minden aktusból gyermek, ugyanakkor a SZEXSHOP.hu széles óvszerválasztéka még sehol sem volt az ókorban.

 

Mert már akkor is próbálkoztak az emberek fogamzásgátlással. Akadt, aki megelégedett azzal, hogy a hátsó bejáratot használta, míg mások nem átallottak az éppen aktuális “óvszereket” bevetni.

Bár innen nézve meglehetősen őskori megoldásokat alkalmaztak, pont ezért igazi hősnek minősült minden férfi, aki:

 

  • kecskehólyagot húzott a péniszre.
  • kátrányba mártotta a hímvesszőjét.
  • hagymalébe áztatta a férfiasságát.
  • teknőspáncélba burkolta a hímtagját.
  • állati belekbe bugyolálta a dárdáját.

 

Ugye mennyire extrém és rettenetes megoldások? A fentiekbe belegondolva még annak is fáj, akinek nincs is a nadrágjában szerszám!

 

Te melyiket vállalnád be? Ugye, jó lesz az a csúcsszuper darab, amit legutóbb is rendeltél a fent említett webáruházból?

 

A helyzet javuló tendenciát mutat!

 

Az évszázadok során szerencsére sokat fejlődött ez a terület is, ami nem is csoda, hiszen szó szerint létkérdés. Így bár a múlt század elején még szinte megfizetethetelen volt, sőt később is csak orvosi receptre lehetett vásárolni, most, a harmadik évezred hajnalán már bátran válogathatsz otthonod kényelméből, és rendelheted meg pár kattintással az extrábbnál extrább darabokat a SZEXSHOP.hu óvszereinek a részlegéről.

 

Mert bizony, ma már többféle anyagból, többféle méretből lehet választani, sőt olyan extrákat is kérhetsz mellé, mint az ízesítés vagy a rücskös-bordás kiképzés.

 

Fő a biztonság!

 

Amellett, hogy a modern óvszerek már a szexuális élmény intenzitását is képesek fokozni, nem hanyagolható el az elsődleges funkciója sem. Ez pedig nem más, mint a védelem: mindkét felet óvja a nemi betegségektől, valamint a nem kívánt terhességet is elég nagy biztonsággal akadályozza meg.

 

Éppen ezért, hálát adva a sorsnak, hogy nem ötszáz évvel korábban születtél, tárazz be a megfelelő méretből, és csapj biztonságosan és kényelmesen a húrok közé!







0
0
0

hírek innen, onnan

ATV: Közel egy éve ihatatlan Szigetváron a víz, perre mehetnek a lakosok

1,3 milliárdból építettek egy vízminőséget javító telepet, azóta barna a víz.

Kivezeti a legidegesítőbb díjat a Mol

Módosulnak a MOL-os közautószolgáltatás tarifái.

Nagy csattanás után elrepült egy utánfutó egy motorral az M3-ason

Az elsődleges információk szerint, 2023. június 8-án 19 óra 34 perckor Őr térségében, az M3-as autópálya jobb pályatest 265....

Kis híján meghalt az Everesten, de nem volt hajlandó kifizetni az őt megmentő serpát

A kínai nőt a 8500 méter magasságban lévő halálzónában találták meg eszméletlenül, a mentésében résztvevő hegymászóknak meg sem...

Novák Katalin: "Az első pillanattól kezdve elítélem az orosz agressziót"

A magyar köztársasági elnök a Neue Zürcher Zeitungnak adott interjút, ami ma jelent meg. Ebben az orosz-ukrán háborúról is beszélt.

Évek óta zaklatja egy nő a magyar színészt

Pénzbírságot is kapott már, de nem hagyja abba.

Eszement magyarázattal rukkolt elő a brüsszeli korrupciós botrány főszereplője

Zavarták az otthonában lévő bőröndben lévő eurószázezrek.

Évekre internet nélkül maradhatunk egy kitörő napszél miatt

A NASA mindent megtesz, hogy megakadályozza az apokalipszist.

Lejárt volna Vučić ideje?

Az autokratáknak is megvan a maguk lejárati ideje, és ezt most már a szerb elnök is érzi – írja előfizetőknek elérhető elemzésében a...

Kezdődik a diákmunkaszezon: ezekre kell figyelnie azoknak, akik a nyáron dolgoznának

A részben anyagi megfontolásból, részben szakmai gyakorlat szerzése céljából végzett munkából származó jövedelem után a diákok...

A bronzérmes Debrecen ott lehet a Bajnokok Ligája következő szezonjában

Az európai szövetség megváltoztatta a versenykiírást.

Kiderült, hogyan kerülték meg a szankciókat az észak-koreai hajók

Más, szankcióval sújtott országok is érintettek lehetnek.

Sport

FTC: távozik a 21-szeres magyar válogatott kapus

Zajlik a keret átalakulása az FTC-nél. A zöld-fehérek szerdán Tosin Kehinde megszerzését jelentették be, míg ma az derült ki, hogy […] A FTC: távozik a 21-szeres magyar válogatott kapus bejegyzés először nb1.hu-

Két gyereke gyászolja a motorbalesetben meghalt legendás sportolót

A mentősök egy órán át küzdöttek a férfi életéért.

Szinte biztos volt, hogy Suhajda Szilárd nem éli túl a mászását

Egy biológus felelevenítette a korábbi beszélgetéseit a magyar hegymászóval, aki tudta, mire vállalkozik.

Óriási botrány a Nyíregyháza foci-csapatánál: nekiment a klubot szidó szurkolóknak a tulajdonos

Révész Bálint szerint rengeteg a képmutató ember az NB II-es csapat drukkerei között.

A Barcelona reagált Lionel Messi átigazolására

A közleményből kiderül az is, hogy a klub mikor tudta meg az argentin focista döntését.

Messi új csapattársa szerint az Inter Miami nem áll készen arra, hogy Messi a klub játékosa legyen

Az Inter Miami kapusa szerint a klub közel sem áll készen Lionel Messi érkezésére.

Dübörög az átigazolási szezon az FTC-nél: ezúttal középpályás érkezett

Újabb átigazolási hírt jelentett be a Ferencváros: a zöld-fehér csapatban folytatja a pályafutását Cebrail Makreckis. Korábban az NB1.hu többször is […] A Dübörög az átigazolási szezon az FTC-nél: ezúttal kö

Messi nem a pénzt választotta, de az álma sem teljesült

Lionel Messi bejelentette, hogy nem a Barcelonába, hanem az Inter Miamiba igazol. Majd meg is magyarázta, miért.

Kiderült, hogy tudta megszerezni új csapata Messit

Gyakorlatilag mindenki összefogott a siker érdekében.

Üzent az Amerikába szerződő Messinek a Barcelona – hivatalos közlemény

A spanyol labdarúgó-bajnokságban szereplő FC Barcelona hivatalos közleményben reagált Lionel Messi klubváltására.

„Jót tenne Szoboszlainak, ha egy évig még maradna Lipcsében”

Szoboszlai Dominik idén harmadik helyen végzett az RB Leipziggel a Bundesligában, így a következő szezonban is megmutathatja magát a Bajnokok […] A „Jót tenne Szoboszlainak, ha egy évig még maradna Lipcsében” beje

0

Bulvár

Leszakadt a híd, Gyula harmadfokú készültségben

Pontszerű harmadfokú készültséget rendeltek el a Fehér-Körösön, mert megrongálódott a román oldalon a gyulavarsándi híd, a gerendái a folyóba hullottak és elindultak Magyarország felé.

A háború elbukott – megindult Putyin utódjának keresése

Az orosz elit már tudja, hogy a Kreml elveszítette ezt a háborút. Ahogyan sok orosz közember szemében is Putyin és kollégáinak nemzedéke szimbolikusan elbukott az ukrán vezetéssel szemben, akik egy generációval fiata

Sebestyén Balázs megszólalt a magyar híresség szexbotrányáról: "Erkölcsileg baromira elítélendő..."

Balázsék sem mentek el szó nélkül az ismert, ám egyelőre meg nem nevezett magyar híresség szexvideója mellett.

Kínos téma: erről árulkodnak a szellentések 

Sajnos manapság számos testi funkciót tabuvá teszünk: kínos beszélni a menstruációról, mindent megteszünk, hogy lassítsuk az öregedést és persze az emésztésről is csak pironkodva nyilatkozunk.

Az új vezérkari főnök egyik első intézkedése az volt, hogy kötelezővé tette a laktanyai fegyverviselést

Az orvos sztetoszkópot, a tanár tankönyveket, a katona pedig fegyvert használ - mondta Böröndi.

Kiderült, hogy ki van a szexvideón - Újabb részletek a legújabb botrányról, videóval

Döbbenetes videók szivárogtak ki egy híres magyar énekesről, örömlányokkal tölti az éjszakát egy kéjlakban. Sokan azonnal felismerni vélik a sztárt. Felesége és gyerekei is vannak. Állítólag megzsarolták, 30 m

Ha tőlük kapsz SMS-t, nehogy rámenj - Ismert szolgáltatók telefonszámairól érkezhet az üzenet

Egyre nehezebb megkülönböztetni az átverő SMS-eket a valódiaktól.

Csőd fenyegeti a neves bútoráruház-láncot, mentik, ami még menthető

Az osztrák Kika/Leiner bútoráruházlánc csődöt fontolgat és bezárja áruházainak több mint felét. Régóta masszívan veszteséges volt a csoport.

Így fogadták Novák Katalint a svájci parlamentnél - videó

A köztársasági elnök kétnapos látogatáson jár Liechtensteinben és Svájcban.

blogmorzsák

A kommunista ideológia áldozata Budán: József főherceg palotája

Menthető lett volna, sokáig üresen állt, majd lebontották. A Nemzeti Hauszmann Program keretében azonban állni fog.

Az olcsó szaladgálós rollerek királya - AOVOPRO ES80 teszt

Emberes méretű, emberes teljesítménnyel, mégis alig 90 ezer az ára.

Nem csak gyúrni kellene a vasat

Gond van az egészségeddel? Nem a gyengeség jele!

Hogyan ébredjünk könnyen?

Az ébredés sokunknak számít kínszenvedésnek – pedig nem kellene így lennie, hiszen felkelni is meg lehet tanulni.

0