Ezt olvasta már?


Novák: a kormánynak fontosak a fiatal tehetségek

A kormánynak fontosak a fiatal magyar tehetségek, és feladata van a tehetségek gondozásában - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára a Magyar Templeton Program zárórendezvényén, szombaton Budapesten. - Pécsi Napilap -

Novák Katalin szerint a fiatal tehetségek számában Magyarország a világ leggazdagabbjai között van. Ugyanakkor - mondta - nem dőlhetnek hátra, hogy épp elég a tehetséges magyar fiatal, mert tisztában vannak azzal, hogy a fiatal tehetségeket, a "kincseket" nem csak őrizni és gyarapítani, hanem ápolni és fényesíteni kell.

Tenni kell azért, hogy ezek a "kincsek" szépen ragyogjanak és gyarapodjanak, erről szól a magyar tehetséggondozás, erről szól a Nemzeti Tehetség Program - jelentette ki az Országgyűlés által elfogadott programról. Mint mondta, évről évre 1,4 milliárd forint jut a Nemzeti Tehetség Programra, és van 350 ezer olyan adózó, aki személyi jövedelemadójának egy százalékát ajánlotta fel erre a célra.

Az államtitkár kiemelte az Európai Unió emberierőforrás-fejlesztési operatív programját, amely további forrást jelent a tehetséggondozásban. Szavai szerint nem csak utat, kórházat, iskolát építenek, hanem 6 milliárd forintot fordítanak belőle a fiatal tehetségek fejlesztésére. A Magyar Templeton Programnak is az egyik forrása ez az operatív program volt - jegyezte meg.

Novák Katalin szólt arról is, nagy felelősség kimondani azt, hogy valaki tehetséges, annak is, aki kimondja, és annak is, akire ezt kimondják. Úgy vélte, nem könnyű együtt élni ezzel, mert plusz elvárásokat jelent, ugyanakkor abban bízik, a programban résztvevő fiatal tehetségek az elmúlt egy évben tudták tehetségüket gyarapítani, gazdagítani.

A Magyar Templeton Programot Csermely Péter hálózatkutató, az MTA tagja hívta életre, és magyar szakemberek dolgozták ki annak teljes módszertanát. A program küldetése az volt, hogy olyan kivételes kognitív tehetségeket támogasson, akik tevékenységükkel hozzá tudnak járulni az emberiség boldogulásához. A Magyar Templeton Program tájékoztatása szerint a magyar tehetséggondozás történetében valaha volt legnagyobb programban csaknem 20 ezer pályázóból 314, 10-29 év közötti magyar tehetség kapta meg a Junior Templeton Fellow címet és vett részt az egyéves programban.







0
0
0

hírek innen, onnan

Búcsút inthet Magyarországnak a BYD? Kiszemelték az új helyszínt, itt épülhet az európai gigagyár

Miközben Magyarországon bizonytalanság övezi a BYD szegedi beruházását, a kínai vállalat már egy új európai bázis, egy portugáliai...

Jaj a lengyeleknek

Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.

Trump miniszterek leváltását tervezi, a kabinetfőnökét már kirúgta a súlyos vereség után

A félidős választásokon elszenvedett súlyos vereség után Donald Trump elnök a kormányában is személyi változásokat tervez.

Egészségesebbé váltak Magyarországon az üdítőitalok

Kevesebb mint felére csökkent az üdítőitalok cukor- és kalóriatartalma Magyarországon.

A vezetői koncepciók alapján döntöttek a tankerületi igazgatókról

A hatvan tankerületi központból 55 élére választott új vezetőt Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter. A Klebelsberg Központ...

Trump szerint az Egyesült Államok percek alatt kiiktatott egy kisebb légvédelmi rendszert Iránban

Az amerikai hadsereg először mért csapásokat Iránra azóta, hogy a republikánusok súlyos vereséget szenvedtek a félidős választásokon.

Okos drónokkal ellenőrzi ezentúl a MÁV az üzemi területeit

Hegyi Zsolt, a MÁV vezérigazgatójának szombati bejegyzése szerint a vonatok tetejére való életveszélyes felmászásokat is igyekeznek...

A fejében hallott hangok buzdították Trump megölésére, merénylet készült az amerikai elnök ellen

Merényletet tervezhetett Donald Trump ellen egy venezuelai férfi, közben amerikai csapás érte Iránt.

Dagad a Fradi pénztárcája: százmilliós bevételt hozott a milánói meccs

Anyagilag is nagyon jól jár a Ferencváros a csütörtöki UEFA-meccsel, de ha a csapat egyenes ágon továbbjutna, az újabb biztos 1,75 millió...

Orosz rakétatámadás érte Kijevet szombatra virradóra

Orosz rakétatámadás érte Kijevet szombatra virradóra, a lehulló törmelékek megrongáltak egy lakóházat - jelentette be az ukrán...

Az RTL keresi a nemzet hülyéjét – Ez a 12 magyar híresség vállalta a megmérettetést

A rendhagyó versenyben 12 ismert szereplő ül vissza az iskolapadba.

Véget ért Mészáros Zsófia megbízása a közmédiánál

Október 31-én véget ért Mészáros Zsófia megbízatása a közmédiánál, amelyet júliusban vállalt el az intézmény átalakításának...

0

Sport

Borbély Balázs a Milan legyőzése után: Őszintén szólva nem tudom, miben múltuk felül az ellenfelünket

A Ferencváros idegenben, a San Siróban győzte le az AC Milant. A csapat edzője, Borbély Balázs elmondta többek között, hogy mit kért a játékosaitól az első félidőben.

Vlagyimir Putyin: Ez a nemzetközi gyakorlat súlyos megsértése

A botrányra a Nemzetközi Sportdöntőbíróság is reagált.

0
0

Bulvár

Nagy Attila Tibor: Magyar Péter példátlan lépést tett, megbosszulta magát a sietség

A történelmi igazságtétel politikai küzdelemmé változott.

Ebben a pillanatban jött a rendőrség bejelentése

Küzdelem, acélos felkészültség és kőkemény bajtársiasság – a rendvédelmi hivatás legfontosabb értékei ezúttal nem a hivatali szobákban vagy az utcákon, hanem a tatamin és a ringben mutatkoznak meg! A Magyar Ren

Előbb érkezik a decemberi nyugdíj, de van egy komoly bökkenő, akár 41 napot is várni kell a következő utalásra

Már december elején megérkezik a nyugdíj a bankszámlákra, de a korai utalás miatt a januári kifizetésig akár 41 nap is eltelhet. Mutatjuk a 2026-os változás részleteit és a buktatókat.

Fának csapódott reggel a diákokat szállító busz – két gyerek meghalt

Súlyos buszbaleset történt péntek reggel. A diákokat szállító jármű letért az útról, árokba zuhant, majd egy fának ütközött a francia Lent közelében. Hetven ember sérült meg. Két gyermek életét vesztette,

Magyar Péter reagált a lemondására irányuló követelésre

Álszentség, farizeusság, Fidesz a neved – reagált pénteki Facebook-bejegyzésében Magyar Péter arra, hogy a Fidesz és a KDNP csütörtökön a távozását követelte, mert több, egykoron megfigyelt személy neve is nyi

Balog Zoltán volt protokollfőnöke: Volt bőven jelzés arra, hogy Vásárhelyi János nem érdemes a kitüntetésre

Ülést tartott a kegyelmi botrány felelőseit feltáró vizsgálóbizottság.

Nagy lehet a baj, ha ilyen értesítést kaptál a telefonodra: 99 ország érintett

Idén már másodjára küldött riasztást az Apple, miután célzott kémprogramok támadhatták meg az iPhone-okostelefonokat.

Hivatalosan bejelentették, hogy Magyarországon november 30-ig kell lecserélni a plug-in hibrid járművek zöld rendszámát

A plug-in hibrid autók tulajdonosainak legkésőbb 2026. november 30-áig le kell cserélniük járművük zöld rendszámát, ezt követően ezek az autók már nem vehetnek részt a közúti forgalomban a korábbi rendszámtáb

Vége a kényelemnek: azonnali hatállyal törli a távmunkát ez a népszerű bank

Azonnali hatállyal megszüntette a távmunkát a felsővezetők számára az UniCredit, a szigorítást pedig 2027 elejétől a teljes dolgozói állományra kiterjesztik. A döntés teljesen váratlanul érte a dolgozókat és a

Gondatlanság vagy alpesi válás? Mínusz 12 fokban hagyta magára a 17 éves lányt partnere Németország legmagasabb hegyén

Napfelkeltét akart nézni a Zugspitze csúcsán két német fiatal. Ez lett belőle.

0