Ezt olvasta már?


Nyári tábor - Tesód jön?

Mi van, ha a nagyobb és a kisebb testvér együtt táboroznak? Milyen előnyökkel jár ez az egyik, milyen előnyökkel a másik számára?

Mi van, ha a nagyobb és a kisebb testvér együtt táboroznak? Milyen előnyökkel jár ez az egyik, milyen előnyökkel a másik számára?

Miért jó a kistesónak?

Ezen talán nem is kell sokat magyarázni: kisebb gyerekek esetében rendszeres a nagytesói

felügyelet. A szülők sokkal nyugodtabban mennek el otthonról, ha rábízhatják az

idősebbre a fiatalabbat. Meg persze ott vannak a táborokra már sokkal inkább hasonlító

nyaralások: a gyerekek együtt mennek lubickolni, fagyizni, csavarogni. Lássuk be, ezeket

a programokat egy 7-8 éves a kortársaival sem vállalná. Így van ez a táborozással is. Egy

hét távol a családtól, anyától, apától… A nagyobbaknak jó buli, ám ha belegondolunk,

hirtelen már nem is olyan csábító a táborozás. De ha jön a nagytesó, az más tészta!

Az igazán fiatal táborozók sem igénylik folyamatosan nővérük vagy bátyjuk jelenlétét,

mégis sokkal inkább biztonságban érzik magukat a táborok első napjaiban az új

környezetben, az elején még ismeretlen emberek között. Jó tudni, hogy van kihez szaladni

a bajban, bár az esetek jelentős részében inkább az új élmények megosztása játszik fontos

szerepet – amellett, hogy a tesóval eltöltött idő egyenlő a tősgyökeres táborozókkal való

együtt lógással. A 2-3 évvel idősebbekkel nyomulni ebben az életszakaszban még igazán

menőnek számít!

Miért jó a nagytesónak?

A félénkebbeknél – korkülönbségtől függetlenül – szintén rengeteget nyom a latba egy

testvér jelenléte: lehetetlen, hogy bármikor egyedül maradjanak, sőt még az öcs vagy a

húg pesztrálása is szórakoztató lehet. Mivel a legtöbb táborban ismeretlen emberek

vesznek körül, a kistesó egy, a többiek számára érdekes pluszt is hozzáadhat a

személyiségedhez. A táborok a szabadság és fantasztikus közösségi élmények szinonimái,

ahol mindenki jó fej, és nem jellemző a kisebbek piszkálása, így akár egy alsós is része

lehet a felsősök „bandázásának”.

Bátyként vagy nővérként egy jó nagy pirospontot is kiérdemelsz a szüleidtől, hiszen a

húgodra vagy öcsikédre akkor is te vigyázol, ha ez messze nem jelenti azt, hogy végig

össze lesztek zárva, sem azt, hogy állandóan muszáj igazodnod hozzá…

Egy játéktábor 15 évesen már nem túl izgalmas, ugye? Éppen ezért jöttek létre

Magyarországon olyan „táborkomplexumok”, ahol számtalan témacsomag és még több

szekció közül válogathatsz.

A PEOPLE TEAM az egészen kicsiket többek között játéktáborral, legótáborral, zöld

táborral várja, míg a nagyobbak YouTube-táborba vagy fotóstáborba jelentkezhetnek. A

lista természetesen még tovább folytatódhatna, hiszen a PT idén több mint 30 topikot

hirdetett meg. Nem kell tehát attól félni, hogy csak az egyik testvér vágyai teljesülnek. A

tematikus foglalkozások után pedig bőven jut idő a közös élményekre: a sportpályákon, a

csapatversenyeken, a bulikban, az alkotósarkokban vagy akár a csúszdaparkban.

(x)







0
0
0

hírek innen, onnan

320 ezer fájlt szivárogtattak ki a hackerek, 39 iskola és óvoda érintett: figyelmeztetést adott ki a bristoli önkormányzat

Iskolák és óvodák, köztük speciális intézmények is érintettek lehetnek abban a szeptember végi adatszivárgásban, melynek elkövetőit...

Klónozással próbálják megmenteni a Partium kincsét

Szegedi és nagyváradi szakemberek közös kutatással próbálják megmenteni a püspökfürdői hévízi tündérrózsát.

Fehér Viktória lehet az X-Faktor következő nagy felfedezettje?

Fehér Krisztián után most a húga, Fehér Viktória kapott esélyt arra, hogy bizonyítson az X-Faktorban. A 19 éves énekesnő már a...

Házi őrizetbe került a bankcsőd miatt eltávolított paraguayi elnök

Santiago Peñát hivatali visszaéléssel vádolják.

Nem húzzák az elszámoltatást: két nap alatt újabb két évet kapott a milliárdos oligarcha

Gyorsan lezavarták Ausztriában René Benko, Európa egyik legismertebb ingatlanmilliárdosának újabb számonkérését: mindössze két...

Nemcsak az a kérdés, mennyi zsírt eszel, hanem az is, hogy milyet: ezek a legjobb választások

Ha elhatározzuk, hogy egészségesebben szeretnénk étkezni, sokunknak elsőként az jut eszébe, hogy a zsíros ételeket kellene...

Hét-nyolc milliós fizetés mellé autó, sofőr, business class és akár szolgálati lakás is járt a HUN-REN vezetőinek

A Telex közadatigényléssel kikérte a kutatói hálózat októberben távozott vezérigazgatójának és elnökének szerződéseit. Kiderült,...

Súlyos csapásra készül Oroszország Ukrajna ellen – rendkívüli közleményt adott ki Zelenszkij

Az ukrán elnök szerint az orosz erők az energetikai hálózat és a Dnyeper hidjai ellen terveznek újabb támadásokat.

Fordulat zajlik a céges autóvásárlásoknál 

A KIA felmérésében a megkérdezettek 55 százaléka nyitottnak mutatkozott az autóipar új megoldásaira, ők a következő öt évre már nem...

A színpadon kezdődött a rémálom: a fiatal magyar színésznőnek mindent újra kellett tanulnia

Egy fiatal magyar színésznő élete a színpadon, egy előadás közben fordult fel fenekestül. A nézőtéren szinte senki sem érzékelte,...

0

Sport

Borbély Balázs a Milan legyőzése után: Őszintén szólva nem tudom, miben múltuk felül az ellenfelünket

A Ferencváros idegenben, a San Siróban győzte le az AC Milant. A csapat edzője, Borbély Balázs elmondta többek között, hogy mit kért a játékosaitól az első félidőben.

Vlagyimir Putyin: Ez a nemzetközi gyakorlat súlyos megsértése

A botrányra a Nemzetközi Sportdöntőbíróság is reagált.

0
0

Bulvár

Nagy Attila Tibor: Magyar Péter példátlan lépést tett, megbosszulta magát a sietség

A történelmi igazságtétel politikai küzdelemmé változott.

Ebben a pillanatban jött a rendőrség bejelentése

Küzdelem, acélos felkészültség és kőkemény bajtársiasság – a rendvédelmi hivatás legfontosabb értékei ezúttal nem a hivatali szobákban vagy az utcákon, hanem a tatamin és a ringben mutatkoznak meg! A Magyar Ren

Halálba vitte a feleségét egy férfi Vácnál, két gyerek is ült a kocsiban

Vádat emeltek a gyorshajtásával tragédiát okozó sofőr ellen.

Ismert jogász mondta el: Szintet lépett Matolcsy Ádám üldözése, Dubajban sincs biztonságban

Matolcsy Ádám továbbra sem jelentkezett a hatóságoknál, miközben már külön erre szakosodott nyomozói egység keresi. Egy büntetőjogász szerint a külföldi tartózkodás sem jelent feltétlenül védelmet.

Itt van Trump nagy bejelentése a háborúról: egész Európát érintheti, amiről Putyin emberével tárgyalt

Az ukrán delegációval nem, Putyin küldöttével viszont leült az amerikai elnök. Szerinte közel a háború vége.

Előbb érkezik a decemberi nyugdíj, de van egy komoly bökkenő, akár 41 napot is várni kell a következő utalásra

Már december elején megérkezik a nyugdíj a bankszámlákra, de a korai utalás miatt a januári kifizetésig akár 41 nap is eltelhet. Mutatjuk a 2026-os változás részleteit és a buktatókat.

Fának csapódott reggel a diákokat szállító busz – két gyerek meghalt

Súlyos buszbaleset történt péntek reggel. A diákokat szállító jármű letért az útról, árokba zuhant, majd egy fának ütközött a francia Lent közelében. Hetven ember sérült meg. Két gyermek életét vesztette,

Magyar Péter reagált a lemondására irányuló követelésre

Álszentség, farizeusság, Fidesz a neved – reagált pénteki Facebook-bejegyzésében Magyar Péter arra, hogy a Fidesz és a KDNP csütörtökön a távozását követelte, mert több, egykoron megfigyelt személy neve is nyi

Balog Zoltán volt protokollfőnöke: Volt bőven jelzés arra, hogy Vásárhelyi János nem érdemes a kitüntetésre

Ülést tartott a kegyelmi botrány felelőseit feltáró vizsgálóbizottság.

Nagy lehet a baj, ha ilyen értesítést kaptál a telefonodra: 99 ország érintett

Idén már másodjára küldött riasztást az Apple, miután célzott kémprogramok támadhatták meg az iPhone-okostelefonokat.

0