Orbán Brüsszelben - Schulz: nyitott szellemű és gyümölcsöző találkozó
Martin Schulz európai parlamenti elnök a sajtó előtt hangsúlyozta a magyar miniszterelnökkel Brüsszelben történt kétoldalú találkozó után, hogy nyitott szellemű és gyümölcsöző megbeszélést folytattak.
Konszolidációs politika folyik ma Magyarországon - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a kedden folytatott találkozót követően. Schulz hangoztatta, hogy a beszélgetés során magánvéleményként kifejtette a magyar alkotmánnyal és a kormányfő politikai stratégiájával kapcsolatos aggodalmait is.
A kormányfő - aki a nap folyamán később José Manuel Durao Barroso európai bizottsági elnökkel is tárgyal - mondta: a kormány arra tesz erőfeszítéseket, hogy egyesítse a népet gazdasági és társadalmi programja körül.
A parlamenti elnök elmondta: a magyar miniszterelnök neki is jelezte, hogy ha az szükségesnek bizonyul, a kormány kész módosítani bizonyos jogszabályokat.
A magyar kormányfő sajtófőnökének közleménye szerint a két politikus egyetértett abban, hogy "jelen helyzetben bármilyen további külső politikai nyomásgyakorlás Magyarországra káros hatásokkal járhat, beleértve az uniós alapszerződés 7. cikkelyének alkalmazását is". Havasi Bertalan közleménye szerint a magyar kormányfő és a szocialista politikus abban is egyetértett, hogy egyenként végig kell nézni a vitatott ügyeket, és ahol szükséges, tovább kell tárgyalni, és jogi mederben kell tartani a vitákat.
A múlt héten EP-elnökké választott Schulz (aki azt megelőzőleg a szocialista EP-frakció vezetője volt), a sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy Orbán Viktor az európai uniós tagországok vezetői közül az első, akit új pozíciójában fogad.
Leszögezte, hogy teljességgel tiszteletben tartja a magyar nép és kormány függetlenségét. Hozzátette: a nézeteket is ütköztető beszélgetésben ezzel együtt - magánvéleményként - jelezte aggodalmait is, köztük azt, hogy vannak olyan elemei az új alkotmánynak, amelyeket az ő szemében "nehéz összeegyeztetni" az alapvető európai szabályokkal.
Schulz annak fontosságát hangoztatta, hogy a kormány ne a lakosság megosztására, hanem a megbékéltetésre törekedjen.
Elmondta azt is: a mostani beszélgetésen Orbán Viktor számára új érveket is felsorolt. "Lehet, hogy ennek nyomán felülvizsgálom a véleményem" - mondta Schulz, aki szocialista frakcióvezetőként korábban több ízben bírálta a kormány politikáját.
Bejelentette azt is: megállapodtak, hogy a jövőben folytatják a nézőpontcserét
Orbán Viktor megerősítette: teljes mértékben tiszteli az Európai Parlamentet, hiszen a parlament intézményét a demokrácia szívének tartja, még ha nem is ért egyet az ott elhangzó egyes véleményekkel.
A kormányfő méltatta azt is, hogy nyitott és őszinte megbeszélést tudtak folytatni. Ennek fontosságát azzal támasztotta alá, hogy a médiában sokszor nincs elegendő lehetőség kifejteni a teljes érvelést egy-egy témával kapcsolatban
A miniszterelnök leszögezte, hogy Magyarországon a társdalomban ma nem az ideológia a fő vitatéma, hanem a gazdaság.
Meggyőződését fejezte ki, hogy "néhány tucat további tárgyalás után" egyet fognak érteni Schulz-cal a legfontosabb kérdésekben.
Jelezte: bármilyen bonyolult témáról kész konzultálni nyitott módon.
Kérdésekre válaszolva Orbán Viktor arra kérte hallgatóságát, hogy véleményalkotáskor vegye figyelembe a tényeket. Egyebek között az Alkotmánybíróságra és a Költségvetési Tanácsra hivatkozó példákat sorolva emlékeztetett arra, hogy fontos állami pozíciókat illetően az ellenzék túlreprezentált parlamenti súlyához képest.
Elmondta azt is, hogy meglátása szerint az országban változik a hangulat, amit sajnálatosnak tart. Eddig az uniópárti álláspont volt jelentős többségben, és jelenleg azon dolgozik, hogy ezen a nyomvonalon tartsa a szavazókat, de ez egyre nehezebb - fogalmazott.
Az európai uniós szerződés - tagországok elleni eljárást lehetővé tévő - hetes cikkének esetleges alkalmazását feszegető kérdésre válaszolva Schulz azt mondta: semmi nem zárható ki, de először is azt tanácsolja az uniós intézményeknek, hogy értékeljék alaposan, hol van szó esetleges jogsértésről. Megfelelő eszközt kell találni annak biztosítására, hogy az uniós szabályokat tiszteletben tartják - tette hozzá
A parlamenti elnök jelezte: elismerését fejezte ki, hogy Orbán Viktor Brüsszelben csatlakozik az európai retorikához, ugyanakkor kifogásolta, hogy ugyanezt az európai retorikát Budapesten a miniszterelnök elmarasztalja.
mti
hírek innen, onnan
3 sikkes fejfedő, ami megvéd a napszúrástól és ultra divatossá tesz
A forró nyári napok során mindannyian keressük a stílusos megoldásokat, amelyek feldobják a megjelenésünket és védenek a káros...
Hiába szeded, ártasz vele: így fordul a D2-vitamin tested ellen
A D-vitamin fontosságát ismerjük, de kevesebbet tudunk annak formáiról. A táplálékkiegészítőkben többnyire D2 formával...
Új igazgató és orvosigazgató irányítja az újbudai Szent Imre-kórházat
Járai Zoltán vezeti hétfőtől a Dél-budai Centrumkórház Szent Imre Egyetemi Oktatókórházat megbízott igazgatóként, az intézmény...
Itt a MÁV kedd reggeli azonnali közleménye – gázolás miatt kellett rögtön intézkedni
Súlyos baleset miatt jelentős fennakadások alakultak ki kedd reggel a Budapest–Hatvan vasútvonalon, miután egy személyvonat Rákoscsaba és...
Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, telje az értetlenség Debrecenben
Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.
Retró fotókon a kedvenc európai nyaralóhelyeink: amikor még nem volt tömegnyomor
A nosztalgiavonaton nincs fék! Ezeket a fotókat végiglapozva lehet, hogy idén nem fogod olyan gyakran előkapni a telefonodat, és inkább...
Magyar Péter menesztette a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal elnökét
Gaál Szabolcs Barnát keddi hatállyal mentette fel a kormányfő, utódját még nem nevezte ki.
Hogyan tudunk kijönni a közéleti kiégésből?
Nem az a furcsa, hogy elfáradtunk. Az a súlyos, hogy ennyi ideig bírtuk. Tizenhat évnyi politikai zaj, permanens válságok, járvány,...
Rogán Antal havi 25 milliót keres, Gulyás Gergely babavárót vett fel
Az ellenzéki képviselőknek is nyilvánossá tették vagyonnyilatkozatait.
Diogo Jota özvegyének levelét olvasva könnyek szöknek az ember szemébe
Andy Robertson elhunyt barátjáért is küzd a világbajnokságon.
Magyar Péter azonnali hatállyal felmentette a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal elnökét
Azonnali hatállyal felmentette tisztségéből a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) elnökét Magyar Péter miniszterelnök. Az erről...
Hat kifejezés, amit egy gázlángozó használ: hogyan manipulálja az áldozatát?
A gázlángozás a manipuláció egy különösen alattomos formája, amelynek célja, hogy az áldozat elkezdjen kételkedni a saját emlékeiben,...
Sport
El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki
Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.
Arne Slot kirúgása után visszatérne a Liverpool elzavart klasszisa
Új vezetőedző, új esély?
Újra összeesett meccs közben Christian Eriksen
A dán középpályás felkészülési meccsen vesztette eszméletét, szerencsére magához tért, saját lábán ment a mentőautóhoz.
Bajnokok Ligáját érhet, ez az edző veszi át a bajnok Győri ETO-t
Robbie Keane-t éppen a győri kiszemelt miatt akarták elcipelni egészen Pozsonyig.
Előbb beszél Andoni Iraolával, utána dönt távozásáról a Liverpool klasszisa
Egy nagy visszatérés is benne van a pakliban.
Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár
A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?
A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.
80 millió euróért kezdte árulni világsztárját az FC Barcelona
Bevételt akarnak generálni a katalánok.
Az Aranylabda-várományos mesterhármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
Olaszországba igazolt a magyar bajnok ETO FC játékosa
Esélyt kaphat a Serie A-ban.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Bulvár
Óriási közlést tett 10 perce Magyar Péter. Ez sok embert mélyen érint
Hatalmas fordulat következik be.
Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó
Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.
Két egyszerű fagyit kértek elvitelre, 17 ezer forintos számlát kaptak a gyanútlan turisták
A gyanútlan utazók megkopasztására szakosodott vendéglátósok idén is gőzerővel dolgoznak a legnépszerűbb európai városokban. Egy floridai nő brutális összegű számlát kapott két egyszerű fagylaltért. [Banners
15 év után hívták be az elemzőt a köztévébe, nem akármilyen mondattal nyitott
A kormányváltás után a köztévén átalakulások kezdődtek, ezt pedig sokan észre is vették, néha meglepő fordulatokkal indulnak a beszélgetések.
Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány
Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás
Titokban összeházasodott az RTL és a TV2 sztárja: gyönyörű párt alkottak az esküvőjükön
Titokban megtartotta álomesküvőjét Czibolya Niki és Filipáncs Bálint. Görgess tovább a képekért.
Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben
Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.
Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?
Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.
Óriási dolgot húztak ki a Balatonból, ilyen kincs nincs több Magyarországon
Egyedülálló, amit a Balatonból kihúztak.
„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?
A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.
Itt van Magyar Péter kormányának első nagy dobása: hivatalosan is megállították a pazarlást
Kármán András azonnal megfogta a kiadásokat.
Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben
Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Szekszárdi? Az alábbi időpontokban tartózkodjon a zajkeltéstől!
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!


