Ezt olvasta már?


Orbán: Megbecsülendő a két ország együttműködése!

Megbecsülendőnek nevezte Magyarország és Oroszország együttműködését Orbán Viktor miniszterelnök csütörtöki, Vlagyimir Putyin orosz elnökkel közösen tartott budapesti sajtótájékoztatóján. - Budapesti Napilap -

A magyar kormányfő az orosz elnökkel folytatott megbeszélését követően elmondta: a két országnak nehéz nemzetközi környezetben kell együttműködnie, mert, mint fogalmazott, Európa nyugati felén erőteljes “oroszellenes politika vált divattá”.

Utalva az Oroszországgal szembeni embargóra, közölte: az mindkét országnak komoly veszteséget okozott, Magyarországnak 6,5 milliárd dollárnyi (1859 milliárd forint) kára keletkezett. Hangsúlyozta, hogy “nem gazdasági problémákat nem lehet gazdasági eszközökkel kezelni”, nem helyes más konfliktus átvitele a gazdaság területére. Úgy vélte, ennek “mindenki megissza a levét, és mindenki a vesztese lesz”. Hozzátette: “nehéz úgy sikeresnek elképzelni Magyarországot, hogy a világgazdaság fajsúlyos szere

A miniszterelnök kiemelte: a magyar mezőgazdasági cégek beruházásai után a magyar vízipar is beruházási és fejlesztési lehetőségekhez jut Oroszországban, amennyiben állja a versenyt, “márpedig Magyarország e tekintetben a világ élvonalába tartozik”, így ez áttörést jelent a magyar külkereskedelem szempontjából.

A kormányfő úgy fogalmazott, “az elmúlt évek kockázatot is vállaló, odaadó munkájának eredményeképpen az orosz-magyar kapcsolatokból mindent megmentettünk és megvédtünk, ami lehetséges volt, és jó kiindulópontot foglaltunk el ahhoz, hogy amikor a világ visszatér végre az együttműködés logikájához”, akkor a magyar gazdaság jó pozícióból induljon az orosz piacokon.

Mint mondta, “Magyarország nyílt és transzparens kapcsolatokra törekszik Oroszországgal”, ezért évente egyszer a legmagasabb szinten áttekintik a kapcsolatok állását. Tavalyi oroszországi látogatását viszonozta most az orosz elnök – emlékeztetett. Közölte: a két, illetve egy éve kötött megállapodásokat mindkét fél teljesítette, aláírták a regionális együttműködési kérdésekről szóló dokumentumokat, Magyarország főkonzulátust nyitott Kazanyban, aláírták a külügyi konzultációs tervet, továbbá az energetikai megállapodások is teljesültek, így Magyarország gázellátása 2021-ig biztosított – sorolta.

A miniszterelnök bejelentette: megkezdődnek a tárgyalások a 2021 utáni, Oroszországból Magyarországra irányuló gázszállításról.

A kormányfő a paksi atomerőmű bővítéséről elmondta: a két ország közötti nukleáris együttműködés akadályainak nagy részét sikerült elhárítani. Hangsúlyozta, hogy a megállapodások megfelelnek az EU elvárásainak, és az uniós bizottság a fennmaradt egyetlen nyitott kérdésről hamarosan döntést hozhat. Az idén már a paksi bővítés előkészítő munkálatai is megkezdődhetnek, jövőre pedig elindulhat a tényleges kivitelezés – közölte.

Orbán Viktor kitért rá: a kulturális együttműködésben tett vállalások is teljesültek, ösztöndíjakat ítéltek meg egymás diákjainak, és a magyar kormány döntött magyarországi orosz ortodox templomok felújításáról, az ehhez szükséges forrásokat elkülönítette.

Kérdésre válaszolva a miniszterelnök úgy fogalmazott: “minden nemzeti büszkeséggel egyetemben” világosan látni kell, hogy Oroszország és Magyarország más dimenzióban mozog, és nagy erény, “ha az ember tudja azt, hol a helye”. Ezért Magyarország csak olyan célokat tűz ki maga elé, amelyek megfelelnek az ország súlyának, méretének, befolyásának. Amikor Vlagyimir Putyin tájékoztatta a szíriai helyzetről, akkor e tekintetben Magyarország az ottani politikai, béketeremtő akciók közül a keresztények védelmére vonatkozóhoz tud csatlakozni, mert “ehhez értünk, ehhez van kapacitásunk” – magyarázta. Hozzáfűzte: Magyarország kapcsolódik néhány nemzetközi kérdéshez ott is, ahol nem tud domináns szerepet játszani.

Orbán Viktor kérdésre kijelentette: van esély arra, hogy létrejöjjön az európai béke alapfeltétele, a kiegyensúlyozott és stabil kapcsolat Oroszország és Európa, Oroszország és az EU között. “Benne van a levegőben”, hogy a világ jelentős átrendeződés folyamatában van. Az az átrendeződés, amely most zajlik körülöttünk, kedvezőbb feltételeket teremt majd az európai-orosz, azon belül a magyar-orosz együttműködésnek, mint amit “az elmúlt években tapasztaltunk” – fogalmazott.

Egy másik kérdésre kijelentette: Magyarország abban érdekelt, hogy Ukrajna sikeres és stabil állam legyen, ennek alapja pedig a béke, amely több, az ukrajnai magyarságnak is létfontosságú elemet tartalmazó minszki megállapodások alapján jöhet létre.


A paksi bővítéshez nyújtott hitelről esetleges kiváltásáról azt mondta, hogy Magyarország pénzügyi helyzete a gazdasági térben sokat javult az elmúlt időszakban, de van egy megállapodás Oroszországgal, és ez “egy jó megállapodás”, ezt nem akarják kockáztatni, hanem a végrehajtására törekednek.

A gázszállításról elmondta: nem kerülhető el a kérdés, hogy mennyire stabil az Ukrajnán keresztül érkező energiaszállítás a térségünkbe, és “számos bizonytalanságot ismerünk”. Magyarország érdekelt a diverzifikációban, de a Déli Áramlat vezetéket az EU megakadályozta. A magyar és a szlovák hálózatot összekötötték, ha úgy adódik, északról érkező gázszállítmányt is tudunk fogadni, és Oroszország ettől nem zárkózik el – mutatott rá.

A miniszterelnök végül azt is közölte, hogy nekünk az a fontos, hogy az orosz nyersanyag Magyarországra minden körülmények között eljuthasson, és ezt az orosz elnök garantálta. Mivel Horvátország és Románia nem biztosítja a kétirányú gázszállítást, kulcsfontosságú, ha Putyin kijelenti, hogy Magyarország mindig hozzájut a szükséges olajhoz és gázhoz, és “élni is fogunk ezzel a lehetőséggel” – hangoztatta Orbán Viktor.

 

Forrás: Lokál







0
0
0

hírek innen, onnan

Kiakadt az RMDSZ

Nyilatkozatban tiltakoznak a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen. 

Lépcső 1 – 0 Chevrolet

Egy kínai autós összekeverte a parkoló bejáratát egy lépcsősorral, és csak akkor jött rá a tévedésre, amikor már nem volt egyszerű...

Leolvasták az utcán talált kutya mikrochipjét a megmentői, és elakadt a szavuk

Hihetetlen történet rázta meg New Yorkot: egy magányosan kóborló eb azonosítása után kiderült, hogy a négylábú már több mint...

Magyarországnak is figyelmeztetés a lengyel leminősítés, ugyanakkora a költségvetési hiányuk

Hét százalék felett lesz az államháztartási hiány, miközben az államadósság növekedése gyors, ezért negatívra módosította a...

Még több kínai Mazda jöhet

Sokáig nagyon óvatosak voltak a villanyosítással a japán gyártók, és ez alól nem volt kivétel a Mazda sem, ami mindig is szerette a...

Háborút indít a közmédia a Megasztár és az X-Faktor ellen?

Új zenés show-műsorral gazdagodik a közmédia téli kínálata: november 28-tól szombat esténként látható a Duna újdonsága, a Dal’a...

Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

A családok lehetőségeiről, a fiatalok ügynökmúlthoz való hozzáállásáról, az állami vezetők esetleges érintettségéről, illetve a...

18-as karikát kap rengeteg iPhone-os app, alapvető változás jön az App Store-ba

Az ismerkedős és a virtuális asszisztensekkel romantikus beszélgetést lehetővé

Új törvény gyengítheti Tiborcz és Mészáros Lőrinc eddigi befolyását – a Marriott, a Sofitel és a BalaLand is érintett lehet

Könnyebbé tenné a magántőkealapok kezelőinek leváltását egy kedden elfogadott törvénymódosítás. A szabályozás azokat az...

Kovács Ákos próbatermi fotóval leplezte le legidősebb lányát, aki rendhagyó szerepben tér vissza vele az Arénába

Közös szelfi árulta el a készülő családi produkciót Kovács Ákos a közösségi oldalán közzétett próbatermi...

0

Sport

Borbély Balázs a Milan legyőzése után: Őszintén szólva nem tudom, miben múltuk felül az ellenfelünket

A Ferencváros idegenben, a San Siróban győzte le az AC Milant. A csapat edzője, Borbély Balázs elmondta többek között, hogy mit kért a játékosaitól az első félidőben.

Vlagyimir Putyin: Ez a nemzetközi gyakorlat súlyos megsértése

A botrányra a Nemzetközi Sportdöntőbíróság is reagált.

0
0

Bulvár

Nagy Attila Tibor: Magyar Péter példátlan lépést tett, megbosszulta magát a sietség

A történelmi igazságtétel politikai küzdelemmé változott.

Ebben a pillanatban jött a rendőrség bejelentése

Küzdelem, acélos felkészültség és kőkemény bajtársiasság – a rendvédelmi hivatás legfontosabb értékei ezúttal nem a hivatali szobákban vagy az utcákon, hanem a tatamin és a ringben mutatkoznak meg! A Magyar Ren

Ismert jogász mondta el: Szintet lépett Matolcsy Ádám üldözése, Dubajban sincs biztonságban

Matolcsy Ádám továbbra sem jelentkezett a hatóságoknál, miközben már külön erre szakosodott nyomozói egység keresi. Egy büntetőjogász szerint a külföldi tartózkodás sem jelent feltétlenül védelmet.

Előbb érkezik a decemberi nyugdíj, de van egy komoly bökkenő, akár 41 napot is várni kell a következő utalásra

Már december elején megérkezik a nyugdíj a bankszámlákra, de a korai utalás miatt a januári kifizetésig akár 41 nap is eltelhet. Mutatjuk a 2026-os változás részleteit és a buktatókat.

Fának csapódott reggel a diákokat szállító busz – két gyerek meghalt

Súlyos buszbaleset történt péntek reggel. A diákokat szállító jármű letért az útról, árokba zuhant, majd egy fának ütközött a francia Lent közelében. Hetven ember sérült meg. Két gyermek életét vesztette,

Magyar Péter reagált a lemondására irányuló követelésre

Álszentség, farizeusság, Fidesz a neved – reagált pénteki Facebook-bejegyzésében Magyar Péter arra, hogy a Fidesz és a KDNP csütörtökön a távozását követelte, mert több, egykoron megfigyelt személy neve is nyi

Balog Zoltán volt protokollfőnöke: Volt bőven jelzés arra, hogy Vásárhelyi János nem érdemes a kitüntetésre

Ülést tartott a kegyelmi botrány felelőseit feltáró vizsgálóbizottság.

Nagy lehet a baj, ha ilyen értesítést kaptál a telefonodra: 99 ország érintett

Idén már másodjára küldött riasztást az Apple, miután célzott kémprogramok támadhatták meg az iPhone-okostelefonokat.

Vége a kényelemnek: azonnali hatállyal törli a távmunkát ez a népszerű bank

Azonnali hatállyal megszüntette a távmunkát a felsővezetők számára az UniCredit, a szigorítást pedig 2027 elejétől a teljes dolgozói állományra kiterjesztik. A döntés teljesen váratlanul érte a dolgozókat és a

Gondatlanság vagy alpesi válás? Mínusz 12 fokban hagyta magára a 17 éves lányt partnere Németország legmagasabb hegyén

Napfelkeltét akart nézni a Zugspitze csúcsán két német fiatal. Ez lett belőle.

0