Óriási játszótérré változott a kulturális központ környéke Szekszárdon
Hatalmas játszótérré változott szombaton és vasárnap a Babits Mihály Kulturális Központ környéke a 3. Háry János Mesefesztivál alkalmából.
Nem holmi mesterséges, számítógép által kínált virtuális, hanem valódi élményekkel gazdagodhattak a gyermekek a kétnapos Háry János Mesefesztiválon, mely ezúttal Mátyás, a legendás és igazságos királyunk alakja köré fonódott. A gyermekeket a színes színpadi programkínálat mellett többek között „középkori játszótér” várta valódi fa játékokkal, melyek egyaránt próbára tették ügyességüket, türelmüket és elméjüket.
Anya, ez mi, ezt hogy kell játszani? Gyere ezt is próbáljuk ki – lehetett hallani időről időre a négyszögletű kerek erdőben, melynek „titkait” örömmel fejtették meg a gyermekek. A sok ügyességet igénylő fajátékok amellett, hogy gondolkodásra késztették a kisebbeket és nagyobbakat, láthatóan nagy örömet szereztek nekik.
A mesefesztivál minden meghirdetett programja sikeresen lezajlott és a természet is kegyeibe fogadta a rendezvényt, hiszen mindkét nap ragyogó időjárás várta a résztvevőket – mondta Zsikó Zoltán. A szervező Babits Mihály Kulturális Központ ügyvezető igazgatója a rendezvények közül kiemelte Tompeti és Barátai szombati koncertjét, melyre több százan voltak kíváncsiak. Azt is elmondta, hogy a színpadi programok között az iskolások és óvodások által bemutatott produkciók is népszerűek voltak, ezeket is sokan követték figyelemmel.
Az ügyvezető szintén kiemelte a „Legények, leányok gyújtson fényt ceruzátok rajzpályázat” szombat esti eredményhirdetését, melynek alkalmával a gyermekek által beküldött közel 250 rajzot kivetítették a Művészetek Háza homlokzatára.
Tudatta, a rendezvény ideje alatt folyamatosan népszerű volt a fent már említett négyszögletű kerek erdő. Hozzátette, az őshonos kisállat simogató – ahol bárányt, nyuszit, kecskét és libákat is lehetett simogatni – ahogy minden évben, úgy az idén is rendkívül kedvelt volt. Ugyancsak hozzáfűzte, a civil, avagy kézműves faházakban is számos gyermek talált magának elfoglaltságot.
Szintén sokan voltak kíváncsiak a LEGO-kiállításra, melyet a kulturális központ rendezvénytermében lehetett megtekinteni. A kiállításra négy nap alatt mintegy ezren váltottak belépőjegyet – tájékoztatott Zsikó Zoltán.
Az ügyvezető igazgató azzal zárta, hogy a visszajelzések alapján a rendezvény elnyerte a családok tetszését, illetve, hogy tapasztalataik alapján egyértelműen van igény erre a rendezvényre, melynek köszönhetően Szekszárdon kétnaposra bővült a gyermeknap.
A mesefesztivál két napja alatt 55 program, valamint ezen túlmenően 20 vásáros, 11 kézműves és 9 étkes várta a családokat. A rendezvényen összesen mintegy 170 helyi, környékbeli gyermek lépett fel a Művészetek Házánál felállított színpadon, ahol Ács Rezső polgármester és Haag Éva alpolgármester is mesét mondott.
A mesefesztiválon fellépett többek között Takáts Eszter és Zenekara, a Maszk Bábszínház, Zalka Virág Csenge mesemondó, a Czutorborsók Zenekar, valamint Tompeti és Barátai, illetve a Hahó Együttes, a Langaléta Garabonciások, a Bogár Muzsika Zenekar, a BonBon Matiné, illetve a Rutkai Bori Banda.
Gyermekrajzokkal „festették meg” a Művészetek Háza homlokzatát
Szintén megírtuk, a pályázatra, melynek témája a mesefesztivál témájához igazodva Mátyás király volt, közel 250 gyermek küldte be rajzát. A pályázat zsűrijét Cziráki Maja tervező grafikus, Biszák László festőművész, Klingl Béla aminámciós filmrendező, forgatókönyvíró és Varga Alexandra, a rajz- és vizuális művészetek mestertanára alkotta.
A szombati eredményhirdetésen összesen harminchat díjat adtak át. Díjat vehetett át mindhárom korcsoport első helyezettje, valamint korcsoportonként két különdíjat és 7-7 további díjat osztottak ki. Az elismeréseket Ács Rezső polgármester adta át a gyermekeknek.
A polgármester az eredményhirdetésen úgy fogalmazott, a verseny remélhetőleg arra ösztönzi a gyermekeket, hogy szeressék a mesét. Kiemelte, bízik benne, hogy a gyermekek a mesefesztiválnak, a versenynek köszönhetően érdeklődni kezdenek legendás királyunk, Mátyás iránt, akinek személyéhez rengeteg mese és monda kötődik.
forrás: kadarka.net
hírek innen, onnan
Magyarország gyógyvizekben legszegényebb régiója számos jó fürdőt rejt
A Közép-Dunántúl régióban a legrégebben elismert gyógyvíz még 1967-ben kapta meg a hivatalos minősítést, míg a térség legújabb...
Ezek azok a házszámok, amelyeket ha meglát a vevő, azonnal visszamondja a szerződést
Sokak számára nem közömbös, milyen házszám alatt élnek, mivel a számmisztika hívei szerint ez a szám hosszú távon hatással lehet az...
Villámgyors siker a Netflixen – kár lenne kihagyni az új kémsorozatot
A Netflix új kémsorozata egy nap alatt országos szenzáció lett – villámgyorsan tört a toplisták élére
Magyar írást fedeztek fel az ősi piramisban, végig rosszul tudtuk a származásunk eredetét?
Több tízezer éves titok derült ki egy piramis felkutatása során, amit kihagytak a történelemből, ami megkérdőjelezi a származásunk...
Napsütötte hétvégére készülhetünk: mutatjuk, hogy merre – aztán jön sok eső, hó
Az átlagosnál továbbra is enyhébb idő várható, szombaton kevesebb, vasárnap általában több napsütéssel.
Brad Pitt régi fotója láttán leesett az állunk: ráismersz? Tuti nem
Az utolsók rajtunk is kifogtak, annyira megtévesztőek voltak.
Mikor láttad őket utoljára? Így élnek ma Audrey Hepburn gyerekei és unokái - fotók
Audrey Hepburn 1929. május 4-én látta meg a napvilágot Audrey Kathleen Ruston néven Belgiumban, Joseph Victor Anthony Ruston és Ella van...
Innováció nyomás alatt: hogyan marad versenyképes a bankszektor 2026-ban?
A bankolás egyszerre kell, hogy stabil, szabályozott és élményszerű legyen egy olyan környezetben, ahol a neobankok, fintech szereplők és...
„Fél éve nem voltam otthon, de most már hazamegyek” – jó hír jött az Omega kórházban lévő legendájáról, Molnár György Elefántól
Még a kórházban van, de ha minden jól megy, másfél-két hét múlva mehet haza, fél éves kórházi kezelés után. A Kossuth-díjas és...
Ezek az élelmiszerek akár 60%-kal növelhetik a rákhalálozás kockázatát
Egy friss, nagyszabású olasz vizsgálat szerint a daganatos betegek, akik nagy mennyiségben fogyasztanak ultrafeldolgozott élelmiszereket...
7 év után végre befut a Vaják utódjának szánt sorozat a Netflixen
Jön a Netflix következő nagy dobása, ami a Vaják utódja lehet.
Nagyon ígéretes a PS Plus új játékfelhozatala
A PlayStation Plus számára furcsán indult a 2026-os év.
Sport
A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után
Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.
Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó
Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.
Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról
A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.
Kiütötte ellenfelét az Atléti, kialakult az elődöntős mezőny a Király-kupában
Már a félidőben háromgólos előnyben volt.
Keszthelyi Rita vigasztalhatatlan, nem kárpótolja a nagy elismerés sem
A magyar női vízilabda-válogatott tíz éve vár egy újabb aranyéremre, de fényes a jövőképe.
Meglepő részlet derült ki Szoboszlai Dominik liverpooli karrierjének kezdetéről
A magyar válogatott csapatkapitánya nem minden téren bízott új klubjában.
Akár húszéves börtönbüntetést is kaphat a 18 esztendős hokitehetség
Egyetlen ütés miatt.
Szoboszlai ellophatja a koronát a Liverpool legnagyobb királyától
Ezt várják tőle a Manchester City elleni rangadón.
Ronaldo nem viccel, folytatja a sztrájkot, kenyértörésre viszi a dolgot munkaadóival
Hétfő után pénteken sem játszott a portugál sztár.
Ritkán látható módon végezte ki magát a nyerési esélyt elszalasztó, lesajnált újonc
Kuttor Attila együttese saját magát verte meg a 21. forduló nyitó mérkőzésén.
Ha tényleg megcsinálja, az egész olimpia legnagyobb szenzációja lesz
Lindsey Vonn első edzése jól sikerült Cortinában, remekül szuperál a bekrepált bal térd.
Littler nem fogta vissza magát, csattanós választ adott a váratlan kiesése után + fotó
Luke Littler címvédőként már az első meccsén kikapott a darts Premier League első állomásán.
Bulvár
Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle
A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.
Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok
A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.
Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől
Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.
Gyurcsány Ferenc új szerelméről vallott, ilyen személyes dolgot még sohasem mondott
Gyurcsány Ferenc őszintén vallott a szerelméről.
3 csillagjegy, akiknek a közeljövőben szinte minden sikerülni fog
Nem mindig a nagy fordulatok hozzák el a sikert. Néha az a legfeltűnőbb, amikor minden egyszerűen a helyére kerül. A közeljövőben három csillagjegy olyan időszakba lép, ahol a döntések könnyebbek, az eredmények gy
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.
Furcsán viselkednek az orosz kémműholdak, és ez nem jelent jót
A közelmúltban különös tevékenységet folytatnak az orosz kémműholdak.
Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint
Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy
Dráma a horvátoknál, megindult a tenger, 8 méteres hullámok elmosták a várost
Több helyen is kiöntött a tenger Horvátország dalmáciai térségében, a dagály elérte a 95 centimétert. Kastelában több tengerparti vendéglátóhelyet és üzletet is elárasztott a víz , a tűzoltóság mintegy 200
A NATO tehetetlenül nézné végig az orosz inváziót, napok alatt omlana össze a védelme
Egy szimuláció szerint elég annyi, hogy Németország tétovázzon.
Váratlan visszatérés az ATV képernyőjén
Alig több mint egy évvel harmadik gyermeke születése után ismét munkába állt az ATV népszerű arca, akit kedden már a képernyőn is viszontláthattak a nézők.
A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után
Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Szekszárdi? Az alábbi időpontokban tartózkodjon a zajkeltéstől!
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!


