Ezt olvasta már?

Két és fél milliárd forintot fordít a gáz- és áramhálózatra az E.ON Tolnában

Két és fél milliárd forintot fordít 2018-ban az E.ON-csoport áram- és gázhálózati beruházásokra, üzemeltetésre Tolna megyében - mondta a cég dél-dunántúli ár...


Oscar-díj: négy kategóriában diadalmaskodott A víz érintése

Tizenhárom jelölésből négyet váltott díjra A víz érintése a 90. Oscar-gálán helyi idő szerint vasárnap Los Angelesben. Guillermo del Toro fantasy filmje megkapta a legjobb filmnek és a legjobb rendezőnek járó elismerést is.


hirdetés

A legjobb idegen nyelvű alkotások mezőnyében, amelyben Enyedi Ildikó Testről és lélekről című műve is szerepelt, chilei győzelem született az Una Mujer Fantástica révén.

A legjobb filmért járó Oscart a tavalyi borítékcserés fiaskó után idén ismét Faye Dunaway és Warren Beatty adta át. Del Toro a díjat megköszönve arra bátorította a fiatal filmeseket: "használják arra a képzeletüket, hogy olyan történeteket mondjanak el, amelyek valóságosak a világban".

Del Toro lett a harmadik mexikói származású filmes, aki Oscar-díjat kapott Alejandro Inarritu és Alfonso Cuarón után. "A legnagyobb dolog, amit a művészet és amit a mi ágazatunk tesz, hogy kitörli a homokba rajzolt vonalakat" - utalt a magáról migránsként beszélő rendező nemzetközi karrierjére.

A színészi kategóriákban a papírforma érvényesült: a legjobb női főszereplő díját Frances McDormand kapta a Három óriásplakát Ebbing határában című filmért, a legjobb férfi főszereplőét pedig Gary Oldman A legsötétebb óra című filmben nyújtott alakításáért.

McDormand másodszor lett Oscar-díjas, ezúttal egy lánya gyilkosát kutató anya szerepéért. A 60 éves színésznő a színpadra lépve családját és a Három óriásplakát Ebbing határában rendező-forgatókönyvíróját, Martin McDonaghot köszöntötte, majd minden női Oscar-jelöltet felállított a Dolby Színház nézőterén. A közönség hatalmas tapssal jutalmazta őket.

"Nézzenek körül, hölgyeim és uraim, mert mindannyiunknak vannak elmesélni való történekeink és finanszírozásra szoruló filmterveink" - hangsúlyozta McDormand, aki befejezésül a "befogadási záradékot" ajánlotta a jelenlévők figyelmébe, amely egy szerződésben garantálhatja egy film szereplőinek és alkotóinak sokféleségét.

A díjátadó gálán a 90. évfordulót ünneplő filmes idézetek mellett Hollywood forró témája, a nemek közötti egyenlőség kérdése és a filmipart megrázó zaklatási botrányok áldozatai melletti kiállás, a változások sürgetése is kiemelt szerepet kapott. A műsor házigazdája, Jimmy Kimmel is többször célzott a szexuális zaklatásokra és az áldozatoknak hangot adó MeToo-mozgalomra.

A mellékszereplők közül Allison Janney (Én, Tonya) és Sam Rockwell (Három óriásplakát Ebbing határában) vehette át az aranyszobrot.

A chilei Una Mujer Fantástica (Egy fantasztikus nő) című transznemű főszereplővel forgatott alkotás vitte el a legjobb idegen nyelvű film díját. Sebastian Lelio, a film rendezője a főhőst alakító Daniela Vegának mondott köszönetet a színpadon.

Tizennegyedik alkalommal jelölték - volt olyan év, hogy két filmért is -, de most először nyert Oscar-díjat Roger Deakins. A brit operatőr a Szárnyas fejvadász 2049 című sci-fi fényképezéséért vehette át az amerikai filmakadémia elismerését.

"Szeretem a foglalkozásomat" - vallotta meg az Oscar-szoborral a kezében. Hozzátette: ennek egyik oka azokban az emberekben rejlik, akikkel a hosszú idő alatt együtt dolgozott a kamera előtt és mögött.

James Ivory kapta a legjobb adaptált forgatókönyv Oscar-díját a Szólíts a neveden! című filmért, Jordan Peele-t pedig a Tűnj el! eredeti forgatókönyvéért jutalmazták. Ivory korábban három rendezéséért kapott jelölést, és 89 évesen a legidősebb díjazott lett az Oscar-díjak történetében.

Peele elsőként vehetett át Oscart afroamerikai forgatókönyvíróként. A közönség zajos tetszésnyilvánítással köszöntötte, amit igyekezett lecsillapítani, hogy elmondhassa: hússzor hagyott fel a forgatókönyv megírásával, de végül mégis befejezte, mert azt akarta, hogy az emberek hallhassák és láthassák. Ezért azoknak ajánlotta filmjét, akik lehetővé tették, hogy felemelje a hangját.

Három technikai díjat nyert a Dunkirk. Chistopher Nolan második világháborús filmjét a vágás, a hangvágás és a hangkeverés kategóriában díjazták. A vizuális effektusokért a Szárnyas fejvadász 2049 című sci-fit jutalmazták. A legjobb smink és frizura díját A legsötétebb óra, a jelmeztervezését pedig a Fantomszál című film kapta. A látványtervezés kategóriájában A víz érintése nyert.

A legjobb dokumentumfilm díját a sportvilágot megrázó doppingbotrányról szóló, Icarus című produkció, a legjobb rövid dokumentumfilm díját pedig a Heaven Is a Traffic Jam on the 405 című alkotás kapta, amely Mindy Alper művészről szól. A rövidfilmnek járó Oscar-díjat a The Silent Child alkotói vehették át.

A legjobb animációs film díját a Coco című alkotásnak adták, a legjobb rövid animációs film elismerését pedig a Los Angeles Lakers egykori legendás játékosa, Kobe Bryant szövege alapján készült Dear Basketball nyerte el, amelyet Glen Keane rendezett.

A legjobb filmzenéért Alexandre Desplat vehette át az Oscar-szobrot. A francia komponista A víz érintése című filmhez írt zenéjéért kapta meg a díjat. Kilencedszer jelölték, egyszer már nyert.

A legjobb betétdal a Coco című rajzfilmből a Remember Me, Kristen Anderson-Lopez és Robert Lopez szerzeménye lett.

A 90. Oscar-gálán a filmet szerető közönséget is ünnepelték. Jimmy Kimmel a műsor egy pontján egy maroknyi sztárral, köztük Guillermo del Toróval, Mark Hamill-lal és Emily Blunttal átvonult a szomszédos Kínai Színházba, és nassolnivalóval lepte meg az ott mozizó nézőket.







0

hírek innen, onnan

Mégsem potyognak drágakövek az égből Hawaiin

Sajnos kiderült, hogy egészen másról van szó.

Kitépte fiát a lángoló versenyautóból

A porolót mit sem ért a lángok ellen, közbe kellett avatkozni. Szerencse, hogy az apa közel volt és a lángok közé vetette magát.

Találtak egy hormont, ami segíthet a cukorbetegeken

Az Ausztráliában honos kacsacsőrű emlős egy hormonja segítheti a 2-es típusú cukorbetegség kezelését - állítja egy német professzor,...

Durva mondat Merkelről: ?Nem bírok már együtt dolgozni azzal a nővel?

Milyen lehet az a kormány, ahol a legkisebb koalíciós partner minisztere így beszélhet a kormányfőről? És nemcsak hogy így beszélhet,...

Zseniális, ezért a divatért őrülnek meg nyáron a barna hajú nők

A barna hajszín klasszikus, nőies, természetes világának számtalan színárnyalata létezik. Változtass egy kicsit rajta, dobd fel, legyél...

Megállapodtak - erre változtatták meg Macedónia nevét

A macedón parlament szerdai ülésén ratifikálta az ország nevének megváltoztatásáról szóló, Görögországgal kötött egyezményt. A...

Ronaldo megdöntötte Puskás Ferenc Európa-rekordját

Cristiano Ronaldo betalált a marokkóiak elleni csoportmérkőzésen az oroszországi labdarúgó-világbajnokságon, ezzel megdöntötte Puskás...

GDPR - gyakori kérdések: mi az az Adatvédelmi Hatóság?

Május 25-től hatályos az Európai Unió új adatvédelmi rendelete, köznapi nevén a GDPR. Sorozatunkban a fogyasztók számára és a...

0

Sport

Mészöly Kálmán drámai vallomása: Nem úgy képzeltem el, hogy nyolcvanhoz közel ilyen állapotban leszek

Budapest Az egész életem végigfutott előttem egy pillanat alatt. Óriási megtiszteltetés, ez az egyik legnagyobb elismerés, amit valaha kaptam. Csak nagyon keveseknek adatik meg mondta meghatódva Mészöly Kálmán (76) a Blikknek, miután Tarlós István (70) főpolgármester Budapest díszpolgára címet adományozott neki.

Marco Rossi veszi át a magyar válogatott irányítását

Az új kapitány feladata egy versenyképes csapat kialakítása lesz.

Tényleg elég volt, Georges Leekens!

Nyolc hónap után megy Leekens. A korábban sikeres belga edző egyetlen meccset se nyert.

Nem fogja elhinni, kivel edzett Kapás Boglárka - fotók

Kapás Boglárka a kajak-kenu pályán edzett Olasz Annával!

Nehéz ellenfelet kapott a Fradi az Európa Ligában

A Honvéd macedón, az Újpest azeri ellenfelet kapott az EL második selejtezőkörében.

Marco Rossi a magyar válogatott új szövetségi kapitánya

A szövetség szerint a 2020-as Eb-döntőbe jutás a magyar férfi válogatott legfontosabb célkitűzése.

Buffon a PSG-ben folytatja

Gigi Buffon 40 évesen sem lép vissza, a francia bajnok, BL-győzelemre ácsingózó PSG-hez írt alá.

Marco Rossi: Ez életem legjobb napja

A magyar válogatott új kapitánya büszke a kinevezésre, ígéri, hogy magyarul is megtanul.

Belőled szívesen, magából vonakodva csinál hülyét az MLSZ

Nyolc év után az MLSZ végre elkezdett jó döntéseket is hozni, de lesz-e valaki, aki a rosszakért felelősséget mer vállalni?

Távozik az Arsenal emblematikus alakja, német válogatott kapus érkezik

Jack Wilshere tizenegy év után távozik a londoni csapattól.

0

Bulvár

Ilyen a prostituáltak élete a valóságban: egy férfi 5 éven keresztül fotózta őket

A fotós Nevadába utazott, hogy belessen néhány legális bordélyház életébe. Volt egy elképzelése arról, hogy mit lát majd ott, de ez egyáltalán nem igazolódott be.

Mellbevágó képek: így lesz újra formás a megereszkedett cici

Alexandra 24 évesen, szülés és szoptatás után vállalkozott arra, hogy megereszkedett melleit Dr. Krasznai Zsolt plasztikai sebésszel korrigált...

A testsúly, a vérnyomás és a koleszterinszint is csökkenthető így

A mozgás, különösen a szakszerű, szakember által vezetett, speciális céllal felépített edzés bizonyítottan csökkenti a testsúlyt, a vérnyomást és a koleszterinszintet.

Magyar orvos miatt tört ki a botrány egy angliai kórházban: durva dolgot rejtegetett

Az orvos százak életét kockáztatta azzal, hogy hallgatott titkáról.

Megszűnik a cafeteria, ez marad helyette

Jövőre a SZÉP-kártya marad az egyetlen kedvező adózású cafeteria-elem a kedden beadott adócsomag szerint.

Brutális lehűlés jön - itt a menetrend

Az Időkép friss adatai szerint csúnyán elromlik az idő a hét végére.

Óriási pénisszel áldotta meg az élet a férfit - De sosem vette hasznát

Szerintem ki lehet jelenteni, hogy nem a méret a lényeg, ha egy férfi szerszámáról van szó, hiszen ennél sokkal fontosabb a technika, az ápoltság és a szépség, arról nem beszélve, hogy a legtöbb nő nem az átlagon felüli méretekkel rendelkező férfiakra vannak felkészülve "odalent".

Régi kedvenc szandálunk visszatér, és meghódítja a divatvilágot

Farmernadrágot mindenki hord, és a farmerkabátot is jól ismerjük. De idén nyáron olyan trend hódít, amire talán te sem számítottál!

blogmorzsák

Veszélyes dolog a kézfogás

Naponta több alkalommal fogunk kezet, aminél veszélyesebb dolgot kevesebbet művelhetnénk magunkkal. Vannak alternatívák?

Ez van, ha a vőlegény nem lelkesedik az esküvőért

A csalódott örömapa pedig Boros Lajos.

2018-as világ legjobb éttermei!

Személyes tapasztalatok alapján elemzéssel.

A világ leglustább macskája már középkorú!

Mindnyjájunk kedvence, Garfield betöltötte a negyvenet. Íme néhány érdekesség róla!

Török operacsillag a Margitszigeten

Az ifjú szoprán ősei odavalósiak, ahol a Keresztelő Szent Jánost lefejeztető Salome élt későbbi férjével.

Orbán a kórházban nyomja a standupot

„Micsoda mókamester vagy te, Viktor!“

Handót bevitték, kiképezték

És most jó elvtársnőként kilövi a célpontot.

Ezeket a luxusingatlanokat kapod keg egy londoni lakás áráért

London szívében egy luxus lakás nem olcsó.

A titokzatos iPhone SE 2, amiről már mindent tudunk

Mert mindenki tudta, hogy érkezik, de senki sem vette észre azt, ami a szemét.

A Halál nyaralás közben is élvezi az életet

Ha te is vízparton nyaralsz, légy körültekintő!

0