Ezt olvasta már?


Őszi vereségért vágtak vissza a pécsiek - Frissítve!

Labdarúgócsapatunk hátrányból fordítva aratott 2-1-es győzelmet a Szekszárdi UFC vendégeként.

Nehéz feladat elé nézett csapatunk a 27. fordulóban, hiszen a Szekszárd vendége volt, a tolnaiak otthonában pedig eddig mindössze egyetlen együttesnek termett babér. Most már kettőnek! Kollerék alaposan megdolgoztak a sikerért, a meccs elején rögtön hátrányba kerültek, de ez nem szegte kedvüket, Károly Bálint találatával már az első félidő közepén egyenlítettek. A szünet után nem sokkal betalált Fellai József is, így fordítottunk, s miután több gól nem esett, megnyertük ezt a mérkőzést is. Nem volt szép, élvezhető meccs, nem brillíroztunk, de kibrusztoltuk a 3 pontot!

NB III Közép-csoport, 27. forduló

Szekszárd, Városi Sportközpont, 300 néző. Vezette: Jakab.

Szekszárdi UFC – PMFC 1-2 (1-1)

Gólszerzők: Havasi (5.), illetve Károly B. (23.), Fellai (52.).

 

Szekszárdi UFC: Pokorni – Rácz (Márton, 84.), Károly V., Puskás – Arena, Kozics, Horvát G. (Nagyváradi, 69.), Lékó, Preininger – Fejes, Havasi (Dallos, 75.). Vezetőedző: Kvanduk János.

 

PMFC: Sólyom – Fekete, Kónya K. Fellai, Varga (Szabó R., 78.) – Turi, Bata (Takács, 67.) – Kónya D., Koller, Károly B. – Frank (Lőrincz, a szünetben). Vezetőedző: Márton Gábor.

 

fORRÁS, FOTÓ: PMFC.HU







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Borzasztó családjáról vallott az ismert sztár

Újabb megrázó Instagram-bejegyzésben beszélt családjáról Britney Spears, aki szerint „hihetetlenül szerencsés”, hogy egyáltalán...

„Jó, hogy lett gyereked, így nem pusztítod el a jövőt.” Ilyen belülről a világ – valószínűleg – legfontosabb elméje, és most elmondja, mire készül

Az OpenAI vezérigazgatójaként a 40 éves milliárdos útjára indította a ChatGPT-t, amellyel a mesterséges intelligenciát tömegek számára...

Felfedeztek egy cukrot, ami legyőzheti a halálos szuperbaktériumokat

Van egy egész sor láthatatlan ellenségünk, amelyek nem reagálnak a gyógyszerekre, és minden évben világszerte milliók életét...

„Felcsillant a szemem, édes hármast ígért a párom”

Mindig előre megtervezik az évüket.

Égen-földön keresi VV Frenkit a rendőrség

Nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki Jámbrik Ferenc, azaz VV Frenki ellen, aki a bírósági ítélet ellenére nem vonult be a börtönbe. A...

Továbbra is óriási rejtély, hogyan halhatott meg a 25 éves nő 2018-ban

Több mint hét évvel azután, hogy egy Tennessee állambeli útszakasz mellett emberi maradványokat találtak, a hatóságok végre...

A lakásvásárlók közel fele árcsökkenésre számít

A lakásvásárlás előtt állók közel fele árcsökkenésre számít 2026-ban, míg további 40 százalékuk enyhe, 0-10 százalék közötti...

A hétvége sztárjai: ez a 3 szerencsés csillagjegy valódi örömünnepet élhet át február 7-től

Készítsd elő a naptáradat, mert február 7-én valami egészen különleges dolog veszi kezdetét az égen, ami közvetlenül hatással lesz a...

Az embereknek joga van tudni, hogy Bódis Kriszta hova tette a százmilliókat

Úgy tűnik, nem tudja takargatni, amit szeretne.

0

Sport

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó

Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.

Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról

A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.

Meglepő részlet derült ki Szoboszlai Dominik liverpooli karrierjének kezdetéről

A magyar válogatott csapatkapitánya nem minden téren bízott új klubjában.

Szoboszlai ellophatja a koronát a Liverpool legnagyobb királyától

Ezt várják tőle a Manchester City elleni rangadón.

Ronaldo nem viccel, folytatja a sztrájkot, kenyértörésre viszi a dolgot munkaadóival

Hétfő után pénteken sem játszott a portugál sztár.

Ritkán látható módon végezte ki magát a nyerési esélyt elszalasztó, lesajnált újonc

Kuttor Attila együttese saját magát verte meg a 21. forduló nyitó mérkőzésén.

Ha tényleg megcsinálja, az egész olimpia legnagyobb szenzációja lesz

Lindsey Vonn első edzése jól sikerült Cortinában, remekül szuperál a bekrepált bal térd.

Littler nem fogta vissza magát, csattanós választ adott a váratlan kiesése után + fotó

Luke Littler címvédőként már az első meccsén kikapott a darts Premier League első állomásán.

Nagy elismerésben részesülhet a Liverpool magyar kapusa

Pécsi Ármin az egyetlen kapus a jelöltek között.

0
0

Bulvár

Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle

A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.

Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől

Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.

Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok

A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.

3 csillagjegy, akiknek a közeljövőben szinte minden sikerülni fog

Nem mindig a nagy fordulatok hozzák el a sikert. Néha az a legfeltűnőbb, amikor minden egyszerűen a helyére kerül. A közeljövőben három csillagjegy olyan időszakba lép, ahol a döntések könnyebbek, az eredmények gy

„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.

Furcsán viselkednek az orosz kémműholdak, és ez nem jelent jót

A közelmúltban különös tevékenységet folytatnak az orosz kémműholdak.

Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint

Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy

Dráma a horvátoknál, megindult a tenger, 8 méteres hullámok elmosták a várost

Több helyen is kiöntött a tenger Horvátország dalmáciai térségében, a dagály elérte a 95 centimétert. Kastelában több tengerparti vendéglátóhelyet és üzletet is elárasztott a víz , a tűzoltóság mintegy 200

A NATO tehetetlenül nézné végig az orosz inváziót, napok alatt omlana össze a védelme

Egy szimuláció szerint elég annyi, hogy Németország tétovázzon.

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

Szörnyű tragédia: Holtan találták az otthonában a 21 éves modellt

Cristina Pérez Galcenco fiatal kora dacára már komoly szakmai tapasztalatokat gyűjtött, halála az egész divatvilágot megrázta. 

0