Pécsi Tudásközpont: Botrány nincs, költözés van

Kedden a délutáni órákban egyik pillanatról a másikra ürült ki a pécsi Tudásközpont. Rövid időre leállt a költözés. Az Európa Kulturális Fővárosa program nagyberuházásaként épülő Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpontban néhány óra múlva azonban újból megindult a munka.


Ruzsa Csaba, a Pécs2010 Menedzsment Központ ügyvezető igazgatójának elmondása szerint a kedd kora délutáni költöztetést biztonsági őrök állították le, azok, akik a Tudásközpontban dolgoztak. Azt mondják: az ingatlan üzemeltetője és a kivetelező nem értett szót egymással az anyagiak tekintetében. A költözés azonban - egyeztetések után - folytatódhatott, így a néhány órás leállás nem okozott problémát.

A pécsi Tudásközpontba tehát továbbra is nagy erőfeszítésekkel, folyamatos munkával költözik a: Csorba Győző Megyei-Városi Könyvtárnak, a Pécsi Tudományegyetem Központi Könyvtárnak és az egyetem jogi és közgazdasági szakkönyvtárának egymillió dokumentuma. A létesítmény feltöltésére 35 nap áll rendelkezésre (tegnap, azaz hétfőn dördült a startpisztoly). A 13 ezer négyzetméteres tudásközpont a város, illetve a régió információs és dokumentumigényét szolgálja, ezenkívül közösségi, kulturális és szabadidős programokra is sor kerül majd.

Dr.Fischerné Dárdai Ágnes, az egyetemi könyvtár főigazgatója elmondta: az új épület első emeletén főként a megyei-városi könyvtár szépirodalmi és nyelvészeti könyvei, a másodikon a központi könyvtár tudományos gyűjteménye, a harmadikon a jogi és közgazdasági szakkönyvtár, a negyediken pedig a megyei-városi intézmény zenei és gyermekrészlege kap helyet. Az egyetemi könyvtár muzeális könyvei a Szepesy Ignác utcában maradnak.

A főigazgató kitért arra is, hogy a költözés mintegy száz könyvtáros több mint kétéves, "emberfeletti előkészítő munkájának eredménye". "Mivel úgy tartjuk, minden könyv elvész, amely nem a megfelelő helyre kerül, a szállításhoz logisztikai terv készült, a könyvek pedig azonosító számot kaptak, hogy a ládákból kikerülve a megfelelő polcokra kerüljenek".

A tudásközpontban működő integrált elektronikus könyvtári rendszer egyébként lehetővé teszi, hogy az olvasók önállóan, könyvtáros segítsége nélkül is kölcsönözzenek könyveket, melyeket komoly vagyonvédelmi kapurendszer véd a tolvajoktól.

A Tudásközpont kuriózuma: Magyarországon ez az első olyan létesítmény, ahol egy egyetemi-, illetve egy közkönyvtár közösen áll az olvasók rendelkezésére. Az előzetes tervek szerint, 2010. október 22-től lehet majd "teljes terjedelmében" birtokba venni a pécsi Tudásközpontot.

PNL











Mire számít, milyen év vár Önre 2012-ben?





0