Ezt olvasta már?


Pénteken reggel leállt a Malév

Pénteken reggel hat órakor leállt a Malév - jelentette be a társaság.

A Malév igazgatósága a kár minimalizálása érdekében elrendelte a magyar nemzeti légitársaság üzemszerű működésének beszüntetését. A döntés értelmében február 3-án 06:00 órától, 66 évnyi csaknem folyamatos működés után, nem szálltak fel Malév repülőgépek" - fogalmaz a közlemény.

A közlemény idézi Limburger Lóránt vezérigazgatót, aki úgy fogalmazott, hogy "bekövetkezett az, amitől a legjobban tartottunk, és aminek elkerüléséért mindent megtettünk". A megjelent információk hatására a szolgáltató partnerek elvesztették bizalmukat, és egyik napról a másikra elkezdték előre kérni az általuk nyújtott szolgáltatások kifizetését. Ez olyan mértékben gyorsította fel a pénzkiáramlást, hogy mára már tarthatatlanná vált a légitársaság helyzete. Ismert az is, hogy a tulajdonos a legjobb szándéka ellenére az EU elmarasztaló határozatát követően nem tud további forrást biztosítani a működéshez.

Közleményében a Malév elnézést kér valamennyi utasától".

A légitársaság utasait az ügyfélszolgálati munkatársak tájékoztatják arról, hogyan utazhatnak el célállomásukra, illetve milyen lehetőségeik vannak a kártalanításra.

A budapesti Liszt Ferenc Repülőtéren hét órakor jelentették be, hogy a Malév járatait törölték, annak ellenére, hogy a Malév üzemszerű működésének leállítását 06:00-tól rendelte el az igazgatóság - értesült az MTI egy utastól pénteken.

A repülőgépére váró utas elmondta: hét óráig azt a tájékoztatást kapták a várakozó emberek, hogy késnek a légitársaság járatai.

Az MTI egy repülőtéren tartózkodó másik utastól megtudta: az utasok sorszámot kapnak, majd a pultnál tájékoztatják őket arról, hogy át tudják-e irányítani egy másik járatra valamint igazolást kapnak arról, hogy érvényes jegyük van.

Közleményében a Malév azt ígérte, hogy más járatokra történő átfoglalással, vagy más közlekedési módok igénybe vételének biztosításával a jegyek tulajdonosainak segítséget nyújt célállomásra való eljutásához.

A január 31-én hatályba lépett kormányrendelet szerint segítségnyújtás azon utasok számára biztosítható, akik érvényes menetjegyüket a Malév leállási napját megelőzően vásárolták meg, és akiknek a Malév-járatra szóló menetjegye a leállás napján vagy az azt követő három naptári napon belül biztosít jogot az utazásra, továbbá azoknak, akik a Malév leállásának napján vagy azt megelőzően a célállomásra már elutaztak, és a visszaútra érvényes Malév-járatokra szóló menetjeggyel rendelkeznek 2012. február 29-nél nem későbbi időpontra.

 

Nyugodtan várakoznak az utasok a repülőtéren

Nyugodtan várakoznak az utasok a Liszt Ferenc Repülőtéren - tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója péntek reggel.

Az utasok a Malév jegyeladó pultjánál állnak sorban információért. A hangulat nyugodt, mindazonáltal erős a rendőri készültség. A terminálon belül és az épület előtt is sok rendőrt látni.

Hangosbemondón angolul és magyarul többször is bemondták, hogy a Malév törölte járatait, és a jegyeket a vásárlás helyszínén visszaváltják.

Orbán: nem lehetetlen az újraindulás

A miniszterelnök szerint nem lehetetlen a Malév újraindulása.

Orbán Viktor a MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában pénteken azt mondta, hogy két Malév-gép maradt a határokon kívül: egy Tel-Avivban, egy pedig Írországban. A többi repülőgép Magyarországon van. A miniszterelnök kijelentette: nem lehetetlen a légitársaság újraindulása.

"Ha meg tudunk szabadulni a csontvázszerűen megörökölt terheitől a múltnak, akkor lehet még magyar nemzeti légitársaság" - mondta. Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy kellene is nemzeti légitársaság, de az európai gazdasági válság miatt nem tolonganak a befektetők az európai repülési piacon.

Azonban ha van olyan befektető, aki a saját pénzét is kockáztatva megpróbál nyereségesen, de legalábbis nem veszteségesen működtetni egy nemzeti légitársaságot, akkor létrehoznak egy ilyen új céget - jelezte.

A kormányfő a Malév-leállással kapcsolatban azt mondta: a "ménkű" akkor csapott be, amikor az EU úgy döntött, hogy a magyar kormány nem adhat további pénzügyi juttatást a Malévnak.

mti







0
0
0

hírek innen, onnan

Hosszabb életet szeretnél? Kezdj el súlyzózni.

Főként a szív- és érrendszeri, valamint a neurológiai betegségek esetében előnyös.

Nyolc megyére adtak ki veszélyjelzést zivatarok miatt

A zivatarokat átmenetileg erősebb, akár viharos széllökések is kísérhetik.

Zelenszkij egy királyt hívna meg Ukrajnába

A király akár még az idén eleget tehet a kijevi meghívásnak.

Hajas Laci 15 évvel fiatalabb felesége gyönyörű nő: Judit mélyen kivágott felsőben pózolt mellette

Hajas Laci 15 évvel fiatalabb felesége, Judit elbüvőlő szépség.

Megtörte a csendet a Fidesz, elismerést várnak felülvizsgálat helyett

A lélegeztetőgépek beszerzése kapcsán a Fidesz kommunikációs igazgatója adott ki közleményt.

A tökéletes reggeli: Juharszirupos banánpalacsinta percek alatt

Csak néhány mozdulat, és már tálalhatod is ezt a laktató, fenséges reggelit. Ráadásul növényi tejjel és gluténmentes liszttel...

Esti döntés: Magyar Péter újabb fontos embert menesztett

A Magyar Közlöny hétfő esti számában megjelent miniszterelnöki határozat értelmében Magyar Péter miniszterelnök felmentette...

Közel 85 millió forintos megtakarítást vallott be Forsthoffer Ágnes

Az Országgyűlés elnöke egy réttel és egy gyümölcsössel is rendelkezi a vagyonnyilatkozata alapján. A dokumentumban élesen bírálta a...

A kis kórház paradoxona: politikai tabu, szakmai realitás – Sátoraljaújhely története

Levélben fordult Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszterhez Sátoraljaújhely polgármestere, aki azt szeretné, hogy az Erzsébet Kórház...

Magyar Péter: Hol van jobb helyen egy gyerek, drogkartelleknél vagy egy meleg párnál?

„Jöjjenek ki a magyar emberek hálószobájából, mielőbb!” – ezzel az üzenettel reagált Magyar Péter Rétvári Bence kérdésére a...

Magánerdők, tűzifa, bevételkiesés: megszólalt a miniszter a fakitermelési moratóriumról

Drágább lesz-e a tűzifa? Kompenzálják-e az erdőgazdaságokat? A komoly hullámokat vető bejelentés részleteiről kérdeztük Gajdos...

0

Sport

El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki

Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.

Újra összeesett meccs közben Christian Eriksen

A dán középpályás felkészülési meccsen vesztette eszméletét, szerencsére magához tért, saját lábán ment a mentőautóhoz.

Bajnokok Ligáját érhet, ez az edző veszi át a bajnok Győri ETO-t

Robbie Keane-t éppen a győri kiszemelt miatt akarták elcipelni egészen Pozsonyig.

Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár

A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?

A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.

Az Aranylabda-várományos mesterhármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

0
0

Bulvár

Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó

Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.

Két egyszerű fagyit kértek elvitelre, 17 ezer forintos számlát kaptak a gyanútlan turisták

A gyanútlan utazók megkopasztására szakosodott vendéglátósok idén is gőzerővel dolgoznak a legnépszerűbb európai városokban. Egy floridai nő brutális összegű számlát kapott két egyszerű fagylaltért. [Banners

15 év után hívták be az elemzőt a köztévébe, nem akármilyen mondattal nyitott

A kormányváltás után a köztévén átalakulások kezdődtek, ezt pedig sokan észre is vették, néha meglepő fordulatokkal indulnak a beszélgetések.

Titokban összeházasodott az RTL és a TV2 sztárja: gyönyörű párt alkottak az esküvőjükön

Titokban megtartotta álomesküvőjét Czibolya Niki és Filipáncs Bálint. Görgess tovább a képekért.

Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány

Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás

Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben

Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.

Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?

Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.

„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?

A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.

Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben

Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.

0