Ezt olvasta már?


Politikai ügy lett a magyar-angol meccsből

Nem ért véget a magyar-angol vb-selejtező a pályán, politikai ügy lett a meccsből. Az angolok szerint ugyanis a mérkőzés alatt rasszista inzultusok érték a játékosaikat. Boris Johnson brit miniszterelnök elfogadhatatlannak nevezte a történteket. Szijjártó Péter erre azt mondta, hogy kettős mérce a sportban sem elfogadható.

A miniszter emlékeztetett rá, hogyan viselkedtek az angol szurkolók az olaszok elleni Eb-döntőn. A csütörtöki meccs kapcsán a Magyar Labdarúgó Szövetség vizsgálatot indított – hangzott el az M1 Híradójában.

Megtapsolták az angol himnuszt a magyar szurkolók a Puskás Arénában a szerdai világbajnoki selejtezőn. A szigetország focistái azonban kritizálták a magyar szurkolók viselkedését. A brit miniszterelnök a brit sajtóban megjelent cikkek után védelmébe vette az angol válogatottat, és vizsgálatot sürgetett.

Az Európa-bajnokság döntője előtt a Wembley stadionban készült videóval reagált Szijjártó Péter a magyar drukkerek viselkedését érő bírálatokra; a felvételt a külgazdasági és külügyminiszter pénteken tette közzé a közösségi oldalán.

Az angol játékosok panaszkodnak a csütörtöki „ellenséges budapesti hangulat miatt" – írta posztjában a miniszter, hozzátéve: az angliai felvételen az olasz himnusz alig hallható az angol szurkolók füttykoncertje közepette. Akkor is nyilatkoztak vajon hasonlókat? – tette fel a kérdést Szijjártó Péter.

„Minden tisztelettel a miniszterelnök úr irányában mondom, hogy szerintem egy ilyen súlyos kérdésben a kettős mérce alkalmazásától végre el kellene tekinteni” – mondta a külügyminiszter.

A kettős mérce alkalmazása sem a politikában, sem pedig a sportban nem elfogadható ezt pedig a brit miniszterelnök kijelentéseire reagálta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a szlovéniai Brdo pri Kranjuban, az EU-tagországok külügyminisztereinek informális tanácskozásán.

„Mindenki láthatta az Európa-bajnokság döntőjét. Mindenki láthatta, hogy az angol szurkolók hogyan viselkedtek az olaszokkal. Az olasz himnuszt szinte nem is lehetett hallani úgy fütyültek az angol szurkolók, hogy aztán a mérkőzés közben esett inzultusokról már ne is essen szó. Tehát a kettős mérce alkalmazása se a politikában, se a sportban nem helyes” – mondta.

„Nagyítóval nézik ezeket a mérkőzéseket, kiragadnak egy jelenetet és általában igyekeznek egyfajta prekoncepció alapján ítélkezni Magyarországgal szemben.”

A csütörtöki mérkőzésen a magyar szurkolók sokkal visszafogottabbak voltak, mint a brit drukkerek a válogatottjuk egy tétmeccsén nyilatkozta az M1-nek a XXI. Század Intézet vezető elemzője. Deák Dániel aki maga is kint szurkolt a magyar válogatottnak, arról beszélt, hogy egyedi esetek alapján próbálják meg a kollektív bűnösség elvét alkalmazni a magyar szurkolókkal, Magyarországgal szemben a fociban, és immár nem is először. Ebben élen jár a Magyarországgal szemben ellenséges nyugat-európia média.

„A balliberális nemzetközi sajtó igyekszik Magyarországot egyfajta politikai karanténba zárni, igyekszik megbélyegezni és a focit is arra felhasználni, hogy Magyarországgal szemben egyfajta politikai hangulatot keltsenek, ez kettős mérce” – mondta az elemző.

Deák Dániel arról is, hogy a nemzetközi futball szervezeteknél is megfigyelhető, hogy egyes országoknál nagyvonalúak, amikor a kihágásokról van szó.

Vizes palackokat dobáltak például Gulácsi Péter kapus felé a francia szurkolók a nyári Európa-bajnokságon, amikor Fiola Attila gólt rúgott a világbajnoknak, megszerezve ezzel a magyar válogatottnak a vezetést. Az esetnek semmilyen következménye nem lett.

Az angol-magyar mérkőzésen történtekről a Magyar Labdarúgó Szövetség közleményt adott ki.

Azt írták: A Puskás Arénába kilátogató hatvanezer szurkoló elsöprő többsége sportszerűen, a magyar válogatottat biztatva drukkolt még akkor is, amikor már vesztésre állt a csapat. A pályára lépő, a fénygránátot és a poharakat bedobó szurkolók azonosítása zajlik. Ellenük megtette/megteszi a rendőrségi feljelentést az MLSZ. Az esetleges pénzbüntetést polgári peres eljárás keretében a szövetség az elkövetőkre hárítja, emellett a sportrendezvényekről történő két éves kizárásra számíthatnak az eljárás végén.

 

Péntek este jött a hír, hogy a FIFA máris fegyelmi eljárást indított a világbajnoki selejtezőn tapasztalt állítólagos rasszista szurkolói incidensek miatt. Közölték, hogy változatlanul zéró toleranciát tanúsítanak a rasszizmussal szemben.

hirado.hu







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Magyar írást fedeztek fel az ősi piramisban, végig rosszul tudtuk a származásunk eredetét?

Több tízezer éves titok derült ki egy piramis felkutatása során, amit kihagytak a történelemből, ami megkérdőjelezi a származásunk...

Napsütötte hétvégére készülhetünk: mutatjuk, hogy merre – aztán jön sok eső, hó

Az átlagosnál továbbra is enyhébb idő várható, szombaton kevesebb, vasárnap általában több napsütéssel.

Brad Pitt régi fotója láttán leesett az állunk: ráismersz? Tuti nem

Az utolsók rajtunk is kifogtak, annyira megtévesztőek voltak.

Mikor láttad őket utoljára? Így élnek ma Audrey Hepburn gyerekei és unokái - fotók

Audrey Hepburn 1929. május 4-én látta meg a napvilágot Audrey Kathleen Ruston néven Belgiumban, Joseph Victor Anthony Ruston és Ella van...

Innováció nyomás alatt: hogyan marad versenyképes a bankszektor 2026-ban?

A bankolás egyszerre kell, hogy stabil, szabályozott és élményszerű legyen egy olyan környezetben, ahol a neobankok, fintech szereplők és...

„Fél éve nem voltam otthon, de most már hazamegyek” – jó hír jött az Omega kórházban lévő legendájáról, Molnár György Elefántól

Még a kórházban van, de ha minden jól megy, másfél-két hét múlva mehet haza, fél éves kórházi kezelés után. A Kossuth-díjas és...

Ezek az élelmiszerek akár 60%-kal növelhetik a rákhalálozás kockázatát

Egy friss, nagyszabású olasz vizsgálat szerint a daganatos betegek, akik nagy mennyiségben fogyasztanak ultrafeldolgozott élelmiszereket...

7 év után végre befut a Vaják utódjának szánt sorozat a Netflixen

Jön a Netflix következő nagy dobása, ami a Vaják utódja lehet.

Nagyon ígéretes a PS Plus új játékfelhozatala

A PlayStation Plus számára furcsán indult a 2026-os év.

Eladtad az autódat? Vigyázz, nehogy veled fizettessék meg a súlyadót.

Eladott gépjármű és gépjárműadó: mikortól szűnik meg az adófizetési kötelezettség?

Grönland: lépett az egyik hitelminősítő, erre számítanak

Megerősítette változatlan stabil kilátással Dánia hosszú és rövid lejáratú hazai és külső szuverén kötelezettségeinek lehetséges...

Chris Hemsworth új filmje az év egyik legnagyobb durranása lehet

A Crime 101 című bűnügyi thriller még meg sem érkezett a mozikba, de máris az év egyik legjobb filmjeként emlegetik.

0

Sport

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó

Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.

Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról

A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.

Keszthelyi Rita vigasztalhatatlan, nem kárpótolja a nagy elismerés sem

A magyar női vízilabda-válogatott tíz éve vár egy újabb aranyéremre, de fényes a jövőképe.

Meglepő részlet derült ki Szoboszlai Dominik liverpooli karrierjének kezdetéről

A magyar válogatott csapatkapitánya nem minden téren bízott új klubjában.

Szoboszlai ellophatja a koronát a Liverpool legnagyobb királyától

Ezt várják tőle a Manchester City elleni rangadón.

Ronaldo nem viccel, folytatja a sztrájkot, kenyértörésre viszi a dolgot munkaadóival

Hétfő után pénteken sem játszott a portugál sztár.

Ritkán látható módon végezte ki magát a nyerési esélyt elszalasztó, lesajnált újonc

Kuttor Attila együttese saját magát verte meg a 21. forduló nyitó mérkőzésén.

Ha tényleg megcsinálja, az egész olimpia legnagyobb szenzációja lesz

Lindsey Vonn első edzése jól sikerült Cortinában, remekül szuperál a bekrepált bal térd.

Littler nem fogta vissza magát, csattanós választ adott a váratlan kiesése után + fotó

Luke Littler címvédőként már az első meccsén kikapott a darts Premier League első állomásán.

0
0

Bulvár

Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle

A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.

Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok

A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.

Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől

Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.

3 csillagjegy, akiknek a közeljövőben szinte minden sikerülni fog

Nem mindig a nagy fordulatok hozzák el a sikert. Néha az a legfeltűnőbb, amikor minden egyszerűen a helyére kerül. A közeljövőben három csillagjegy olyan időszakba lép, ahol a döntések könnyebbek, az eredmények gy

„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.

Furcsán viselkednek az orosz kémműholdak, és ez nem jelent jót

A közelmúltban különös tevékenységet folytatnak az orosz kémműholdak.

Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint

Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy

Dráma a horvátoknál, megindult a tenger, 8 méteres hullámok elmosták a várost

Több helyen is kiöntött a tenger Horvátország dalmáciai térségében, a dagály elérte a 95 centimétert. Kastelában több tengerparti vendéglátóhelyet és üzletet is elárasztott a víz , a tűzoltóság mintegy 200

A NATO tehetetlenül nézné végig az orosz inváziót, napok alatt omlana össze a védelme

Egy szimuláció szerint elég annyi, hogy Németország tétovázzon.

Váratlan visszatérés az ATV képernyőjén

Alig több mint egy évvel harmadik gyermeke születése után ismét munkába állt az ATV népszerű arca, akit kedden már a képernyőn is viszontláthattak a nézők.

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

0