Ezt olvasta már?

Győzelemmel zárta a kupát a Pécs

A Szeged, a Pécs és az UVSE a negyedik mérkőzését is megnyerte a férfi vízilabda Magyar Kupa harmadik fordulójában, amely az alsóházi meccsekkel vasárnap zárult a ...

0

Potápi: a magyar történelem elképzelhetetlen a németség nélkül

A magyar történelem elképzelhetetlen lett volna a velünk élő nemzetiségek, köztük a német nemzetiség nélkül - mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szombaton a Tolna megyei Gyönkön.


hirdetés

Potápi Árpád János a gyönki Német Nemzetiségi Egyesület közösségi házának átadásán hozzátette: a német telepeseknek köszönhető, hogy Tolna megye a 18-19. században felvirágzott.

Orbán Viktor miniszterelnököt idézte, aki a magyarországi németek elhurcolásának 70. évfordulóján azt mondta, hogy a német kultúra szálai a magyar kultúra szövetébe fonódnak, s ha ezeket kihúznánk, az egész szövet esne szét.

A politikus kitért arra, hogy a második világháború alatt és után 800 ezer ember került hadifogságba, és a kollektív bűnösség elve alapján elsősorban német nemzetiségűeket hurcoltak el málenkij robotra, az itthon maradottakra pedig a kitelepítés várt.

Kijelentette: az 1993-as nemzetiségi és etnikai kisebbségekről szóló törvénnyel a 13 magyarországi nemzetiség lehetőséget kapott arra, hogy települési szinten kulturális autonómiát építsen ki. "A nemzetiségi önkormányzatok azóta is jól működnek, hatáskörüket folyamatosan tudtuk bővíteni" - mondta.

A német az egyetlen nemzetiség Magyarországon, amelynek képviselője van az Országgyűlésben - jegyezte meg.

Közlése szerint a gyönki közösségi ház kialakításához a Miniszterelnökség két pályázaton tízmillió forinttal járult hozzá.

Kemler Imréné, az egyesület elnöke elmondta, a helyi védelem alatt álló egykori lakóházban közösségi teret, vendégszobát, rendezvénytermet hoztak létre 26 millió forintos ráfordítással. A gyönki német hagyományok továbbadásának céljával 1993-ban alapított, 165 tagú egyesület visszatérően gasztronómiai rendezvényeket, pünkösdi fesztivált szervez a hegyháti városban, amelyekkel minden nemzetiséget megszólítanak - tette hozzá.







0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0
0
0

hírek innen, onnan

A Celtic és a KR Reykjavík párharcának győztesével játszik a Ferencváros ha továbbjut

A kvalifikáció második fordulójának mérkőzéseit augusztus 25-én és 26-án rendezik.

Buffon: "Szóval most már Misternek kell szólítanom téged?"

A kiváló kapus zseniális és egyben szívmelengető üzenettel köszöntötte a Juventus élére kinevezett egykori csapattársát.

Ez a köröm 2020 slágere, mindenki ilyet akar most

Nem csoda, hogy rajongunk érte.

Három évig is eltarthat a vírusválság utáni kilábalás

És újraíródik a globális kereskedelem térképe.

A hét pancsere: csak szépítgette a kertjét

Gyönyörű családi ház, mellette takaros kerti lak, és néhány kivágásra váró fa. Ez látszik a New York-i család zöldövezeti...

Továbbra is ezer fölötti az új betegek száma Ukrajnában

Az utóbbi időben egyre nő a kórházi ellátásra szorulók száma az országban.

Március óta nem látott áremelkedést hozhatott a július Magyarországon

Újra 3% fölé emelkedhetett az infláció júliusban Magyarországon vélik a Portfolio által megkérdezett szakemberek. Vagyis március után...

Jelentős fordulat előtt áll a vállalati mobilitás

Az Arval Magyarország gépjármű tartós bérleti szolgáltató szerint egy év alatt több területen is változás következett be a hazai...

Autóstop: ettől a héttől új forgalmi rendet vezetnek be Erzsébetvárosban

A forgalmi rend változása először csak a kerület belső részét érinti, és a cél az, hogy nyugodt, zöldebb és tisztább területeket...

Lépkedj egy fenntarthatóbb világ felé a Converse új cipőiben

A sneakerek felsőrésze újrahasznosított anyagból készült

Sport

Hasmenése volt a UFC-harcosnak, de nem tudta hogy már adásban van - videó

Amit mondott, az biztos, hogy ott van az évtized tévés bakijai között.

Beszélni sem tud a megvert korábbi Fradi-focista

Busai Attila kórházban van, meg kellett operálni.

Már nem százszázalékos a Debrecen az NB II-ben

A Nyíregyháza újabb sikerével vezeti a másodosztályú bajnokságot.

Piacon törték el az NB I-es edző orrát

Marosán György békíteni szeretett volna, de ő járt a legrosszabbul.

A Real Madrid egy világbajnokot vagy egy négyszeres BL-győztest is odaadna a Juventus legjobbjáért

Pörög az átigazolási pletykaszezon, mutatjuk az elmúlt napok legpikánsabb átigazolással kapcsolatos hírét.

Guardiola kedvencét akarja megszerezni a Barcelona

Egyre több hírt lehet arról olvasni, hogy a Manchester City portugál szélsője, Bernardo Silva iránt élénken érdeklődik az FC Barcelona.

Örülnek a Djurgardensnél, hogy a Fradival játszhatnak a BL-ben

Ha választhattunk volna, akkor a Ferencvárosra esett volna a választásunk - mondta a sportigazgató.

Pozitív lett a koronavírustesztje, lemarad az idénynyitóról az olimpiai bajnok kenyai

"Világcsúcsot akartam dönteni Monacóban. De az atlétika visszatér, és én is vissza fogok térni" - jelentette ki Kipruto.

?A Bayernnek igazán rosszul kell játszania, hogy kiessen a Barcelona ellen?

A korábbi magyar szövetségi kapitány és Bayern-legenda, Lothar Matthaus szerint a jelenlegi Barcelonának nem sok esélye van a Bayern München ellen.

BL-selejtezőt rendeznek az Újpest stadionjában

Egy ír és egy szlovén csapat játszik majd a Szusza Ferenc Stadionban.

Bejelentette távozását a Chelsea brazilja

Eldőlt, hogy nem marad a Chelsea-nél Willian.

0

Bulvár

Ezek az agyvérzés csalhatatlan előjelei

Az agyvérzés tüneteinek mielőbbi felismerése életet menthet!

Kautzky Armand balatoni nyaralója lélegzetelállító: a színész pazar helyen üdül

Kautzky Armand birtokán az ember úgy érezheti magát, mint a Riviérán.

Heti horoszkóp augusztus 10-től 16-ig: a Bika jó hírt kap, a Kos karrierje fordulatot vehet

Ragyogó napok elé nézünk a heti horoszkóp szerint, és nem csak a napsütés miatt.

Nem fogom hagyni, hogy egyedül menjen el - odafeküdt elhunyt férje mellé, percekkel később az idős amerikai nő...

Nemrég ünnepelték 70. házassági évfordulójukat, végül együtt is haltak meg, ahogy szerették volna.

Hasmenése volt a UFC-harcosnak, de nem tudta hogy már adásban van - videó

Amit mondott, az biztos, hogy ott van az évtized tévés bakijai között.

Végre végezzetek valami rendes munkát - A zeneipar sorsa nem néhányak hisztije, hanem százezer ember megélheté...

Döbbenetes rosszindulat övezi a zeneipar krízisét: menjenek kapálni, végre megtanulják, milyen a rendes munka. Csakhogy ha negyvenezer embert ráeresztenek különböző iparágakra, az nagyon nem lesz vicces senkinek mondja Vitáris Iván, és hozzáteszi: a negyvenezer a legalsó becslésük, szerintük a háttérdolgozókkal együtt inkább mintegy százezer emberről beszélünk.

Te vagy a legrondább ribanc az Instagramon - durva kommenteket kap a nem tökéletes testét bátran vállaló influ...

Az ausztrál nő nem is tudta szó nélkül hagyni a rosszindulatú megjegyzéseket, frappáns választ adott a kritikusainak.

A színészzseni, akit bikacsökkel és fenőszíjjal vertek és állandóan éheztettek

Csortos Gyula, a nagy színész, aki borzasztó gyerekkora után pénzét borravalókra és nőkre költötte, és aki keserves

Katalin hercegné még Meghan Markle-nél is szexisebb bikiniben

Ritka pillanat, amikor a brit királyi család tagjait fürdőruhában lehet elcsípni. A paparazziknak viszont az elmúlt években sikerült néhány ilyen fotót készíteniük, amikből hamar kiderült, hogy Katalin bizony klasszisokkal dögösebb, mint Meghan.

Trump akkora pofont adott a legnagyobb kínai tech vállalatnak, hogy majdnem a Fortnite adta a másikat

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön írta alá azt az elnöki rendeletet, amely lényegében betiltja két nagyobb kínai tech vállalat működését az USA-ban.

blogmorzsák

A TikTok milliomos tinisztárjai

A kínai applikáció körül rengeteg a botrány mostanában, ám vannak tinik, akik millió dollárokat keresnek vele.

A technika tündérei az adaptálás útvesztőjében

Az Artemis Fowl 2020-as adaptációja tud olyan jó lenni, mint az eredeti?

Nem első randis kaja

Nem négysajtos, hanem három hagymás és nem pizza, hanem pulyka!

Vigyázz, mit posztolsz, mert botrány törhet ki!

Az Audi esete a banánevő kislánnyal...

Kedves Blogger, most tényleg megjelenhetsz az Indexen!

Ennek köszönhetően tartalmaiddal jóval több olvasóhoz juthatsz el.

5% áfa és értékes ajándékok új lakásokhoz

Vegyél lakást és válassz mellé ajándékot!

Kis oroszlánkutya: a világ egyik legaranyosabb oroszlánimitátora

Kevesen hallottak még a kis oroszlánkutyáról. Egykor népszerű öleb volt, mára az egyik legritkább kutyafajtává vált.

Hogyan repülünk COVID idején?

"Az első poszt-covid repülős utamon ezt tapasztaltam a re­pülőtereken és a gépeken. Új szabályok és szokások."

Elnökök a tizediken

"Olvasói benyomásom, hogy az Együtt képesek vagyunk rá! című eszmefuttatás egy színtelen, szagtalan pártprogram zanzásított változata."

Szijjártó dönthetett a koronabeszerzések mentesítéséről

Szabadon lehetett fürkészni és portyázni.

Repülőgépek közelről: A "Vihar"

Az F-16I Sufa az F-15-ösök mellett a Közel-Kelet egyik legnagyobb harcászati potenciált jelentő típusa, amely mögött jelentős „éles” tapasztalat is van.

0