Ezt olvasta már?

0

Rablás és szexuális erőszak miatt letartóztattak egy férfit Tolnában

Egy hónapos letartóztatásba helyezett a Szekszárdi Járásbíróság egy 44 éves férfit, aki kirabolt és szexuálisan bántalmazott egy védekezésre képtelen embert a Tolna megyei Pálfán - közölte a Tolna Megyei Főügyészség kedden az MTI-vel.


hirdetés

A nyomozás adatai szerint a gyanúsított március 20-án fát aprított a betegsége miatt nehéz munkára képtelen sértett udvarán, majd a kocsmában nagyobb mennyiségű szeszes italt fogyasztott. Elhatározta, hogy pénzt szerez a beteg férfitől, ezért este visszament hozzá. Többször ököllel fejen ütötte a sértettet, és azzal fenyegette, hogy megöli. A sértett átadta a pénztárcáját, amelyből a támadó 50 ezer forintot vett el, ezután a tiltakozó és védekezni igyekvő sértettet szexuálisan is bántalmazta, miközben késsel fenyegette - írták.

A sértett súlyos sérülést szenvedett. A Paksi Rendőrkapitányság még aznap este őrizetbe vette az elkövetőt, akit a bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablással, súlyos testi sértéssel, valamint szexuális erőszakkal gyanúsítanak.

A férfi 2018-ban szabadult hatéves fegyházbüntetéséből, a járási ügyészség szerint fennáll a bűnismétlés veszélye, és tartani lehet szökésétől is. A járásbíróság a veszélyhelyzet miatt távmeghallgatás keretében tartott ülést, és rendelte el hétfőn a gyanúsított letartóztatását április 23-áig - közölte a főügyészség.

 







0
0
0
0

hírek innen, onnan

A koronavírus mindannyiunkra extra terheket ró - Így igyekszik segíteni a rászorulókon a járvány idején Kamarás Iván

Segítséget kér Kamarás Iván (47)! A Jászai Mari-díjas színész az SOS Gyermekfalvak életét szeretné segíteni, hiszen a nevelőszülők...

Kéményfüsttel üzennek egymásnak a szomszédok Zabaron: ezzel tudatják, hogy jól vannak ? Egy 83 éves néni életét is így sikerült megmenteni

Vígan füstölnek a kémények a Nógrád megyei falucskában. Ez nemcsak azt jelzi, hogy ez az ország leghidegebb települése, ahol a héten 12...

A Mastercard infrastruktúra fejlesztési programjával is gyorsítaná a digitális fizetést

A Mastercard Infrastruktúra Fejlesztési Programja új lendületet adhat a digitális fizetéseknek, hiszen a Program résztvevői akár már 3-4...

Ezeket a szexdoksikat sokan nézik a Netflixen a #maradjotthon alatt.

Ha olyan szerencsés vagy, hogy valóban otthon tudsz maradni, és nem rágódsz azon reggeltől estig, hogy mi lesz, meddig lesz?akkor a...

Micsoda öröm. Apa lesz a Trónok harca egykori szereplője

A Trónok harca sztárja, Hafór Júlíus Björnsson óriási örömhírt közölt Instagram oldalán.

Hogyan érintik az EU-ban ingázó munkavállalókat jogi szempontból a koronavírus miatti határzárak?

A koronavírus-járvány megfékezése érdekében a legtöbb EU-tagállam lezárta a határait, ami a sokmillió, azon belül több tízezer...

Doktornők, ápolónők a női magazinok címlapján

...ki más? A Vanity Fair, a Grazia és más brit, olasz magazinok címlapján orvosnők, gyógyszerészek és ápolónők tündökölnek és...

Itt van a friss időjárás-előrejelzés péntekre

Ilyen időjárás várható a hét utolsó munkanapján. Mutatjuk a részleteket:

Nullára lehetne csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátását 2070-re egy új kutatás szerint

Egy nagy szabású új, sok tudományterületet felölelő kutatás szerint nullára lehetne csökkenteni az üvegházhatású gázok...

414 millió forintot utalt át a központi költségvetésnek az ÁSZ

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) 2019-es takarékos gazdálkodásának és a hatékonyságnövelő intézkedéseknek köszönhetően 414,4 millió...

Sport

Nagyot hibázhattak a megfertőződött magyar úszók - Itthon tréningeztek a külföldi edzőtábor után, és csak napo...

Budapest Valószínűleg súlyos hiba volt, hogy csak napokkal a hazaérkezésük után vonultak önkéntes karanténba azok a koronavírussal fertőzött magyar úszók, akik márciusban Thaiföldön, illetve Törökországban edzőtáboroztak.

Meghalt a Real Madrid legendás focistája

13 szezonon keresztül volt a védelem alapembere.

A DVTK csapatkapitánya megszólalt a fizetéscsökkentéssel kapcsolatban

A légiós szerint elsősorban ők is csak emberek.

Eldőlt a bajnokság sorsa Angliában

Ki gondolta volna ezt előzetesen?

Életét vesztette a legendás focista: Iker Casillas jelentette be a halálhírét

Iker Casillas hivatalos Twitter oldalán jelentette be, hogy 73 éves korában életét vesztette a focilegenda, a Real Madrid korábbi játékosa, Goyo Benito.

˝Ez egy háború, amit meg fogunk nyerni˝

Fernando Morientes szerint ebből a helyzetből is győztesen fog kijönni a világ.

Lékai Máté: emberek vagyunk, nem vekkerórák

A Telekom Veszprém csapatkapitánya otthon is igyekszik formában tartani magát

A Real Madrid 100 millió euróért megválna két támadójától

Az értük várt pénzből elsősorban a Borussia Dortmund 19 éves norvég válogatott csatárát akarja megvásárolni a madridi klub.

Kapás Boglárka: Úgy festek, mint egy óvodás

Új elfoglaltságot talált magának a házi karantén idejére.

Megvan az első európai focibajnokság, amelyben végeredményt hirdettek

Az újdonsült bajnok 15 ponttal vezetett a második helyezettel szemben.

A koronavírus miatt élete legnehezebb pillanatait élte át a világbajnok spanyol kapus

Pepe Reina olyan komoly légszomjjal küszködött, hogy 25 percen át nem kapott levegőt.

0

Bulvár

Nem vághatjuk géppel a haját és nem húzza le a WC-t - Így derült ki, hogy túlhallása van a fiamnak

És mivel elég későn derült ki, így mindenképp szerettem volna írni is a témáról, mert nekem sem hívta fel senki a figyelmemet rá, hogy egyrészt van ilyen, másrészt hogy ezzel minél előbb foglalkozni kellene.

Csökkentek az élelmiszerárak a koronavírus miatt

Olcsóbbak lettek az élelmiszerek a nemzetközi kereskedelemben a Covid-19 világjárvány okozta keresletcsökkenés és az olajár-zuhanás miatt, továbbá közrejátszott ebben az egészségügyi helyzet miatt hozott korlátozó intézkedések esetleges negatív gazdasági hatásától való félelem is ? írja a FAO közleménye.

Áprilisi nyugdíj meglepetés - korábban érkezik a nyugdíj

Mikor utalja át a Magyar Államkincstár a 2020 évi negyedik, azaz április havi nyugdíjat és azok várhatóan mikor érkeznek meg a bankszámlákra? Nyugdíj kifizetés időpontja 2020 április hónapban. Meglepetés, a szokotthoz képest korábban érkezik az április havi nyugdíj!

Háztartási szerek, amik leszámolnak a koronavírussal

Tele a net téves információkkal arról, hogyan és mivel fertőtleníthetjük otthonunkat a koronavírus-járvány alatt. A szakértők szerint a következő szerek segítségével valóban leszámolhatsz a Covid-19 világjárványért felelős vírussal a különböző felületeken.

Koronavírus:"Mindennap meghal az osztályunkon valaki - egy nővér mondta el

"Imádkozom Istenhez, hogy ne vigye el ezeket a jó embereket."

A nagybevásárlás káros következményére figyelmeztet a minisztérium

A minisztérium arra kér mindenkit, hogy jobban gondolja végig, mit és hogyan használ fel.

A nadrág, ami alá felesleges a bugyi

De az utcán is menő lesz, ha egyszer kiszabadulunk végre!

Meghan Markle nevet változtatott

Ki tudja már ezt követni...

Pirulás helyett pirula: ezért kell kezelni a merevedési zavart

Sokan szégyellik, hogy merevedési zavar keseríti meg az életüket, pedig minél előbb orvosi segítséget kellene kérniük.

Családja állítja, Daróczi Dávid nem lett öngyilkos

Az egykori kormányszóvivő halálát a mai napig titkok lengik körül, családja viszont tudni véli, mi is történt valójában.

És mi van, ha felmondok? Na, az a biztos halál. - Pillanatkép azokról, akik nem tehetik meg, hogy otthon marad...

Hogy vannak azok, akik nem vonulhatnak önkéntes karanténba, akik nélkül megállna az élet, akik értünk kockáztatnak nap mint nap? Hogy érzi magát, mitől fél, mire gondol az eladó, az üzemi munkás, a manikűrös, a gyermekvédelmis mi gyűjtöttünk, ti olvassatok szeretettel!

blogmorzsák

10 érdekesség a vírusokról

Mik ezek pontosan? Hogyan fertőz­nek? Meddig maradnak életben? Most mindent megválaszolunk.

„Miért jöttünk haza Indonéziából?“

"Az indonézeknek nehéz távolságot tartani egymástól. Ők sosem fogják megérteni, mi az a social distancing."

Karácsony és szilveszter körül szoktunk így fogyasztani

Az év végi ünnepi időszak szintjére esett vissza a magyar villamosenergia-hálózat terhelése.

Elvihetem szerelőhöz az autóm?

Így érinti autód javíttatását a kijárási korlátozás.

Továbbra se számítson senki black metalra

Itt az új Me And That Man lemez! Hallgasd meg, nézd meg, ízleld!

Kevesebb honvágy, több magány

A digitális korszak előnye, hogy állandó kapcsolatban lehetünk távoli szeretteinkkel. Ám ennek komoly hátránya is lehet.

Besokallt ausztrálok könyörögnek Új-Zélandnak

Új-Zélandhoz csatolná Ausztráliát egy kezdeményezés. Elindítói szerint kormányuk megbukott a koronavírus elleni harcban.

A mártír püspök nagypénteki hőstette

Apor Vilmos gyermekkorától készült a mártíriumra. Végzetét egy részeg szovjet katona jelentette.

Április bolondjai

"Mi lehet még abban a megmaradt ötvenhárom paragrafusban, ami megéri, hogy ezt odadobják érte?"

Ultrakönnyű túrázás - egy szemlélet, há­rom megközelítés

Miért is kellene, hogy a természetben töltött idő a szenvedésről szóljon?

A valóban tartós kapcsolat a sírig tart

"Nem 5-7 évre gondolok, hanem olyan igazi 20-30 évig, vagy akár a sírig tartó kapcsolatokra. Van, és lehet még ilyen?"

Pontozzunk budapesti épületeket!

Tízenegy év, tizenhárom épület.

0