Ezt olvasta már?


Régiós központi kitüntetési ünnepség Kaposváron

A Dél-dunántúli Közlekedési Központ (DDKK) Zrt. régiós központi ünnepségére a társaság egyik jogelődje, a KAPOS VOLÁN Zrt., február 1-jéhez kötődő alapításának évfordulójához kapcsolódva, a hagyományt folytatva 2018. február 2-án Kaposváron, a Kapos Szálló Kristálytermében került sort.

Bebics János, a DDKK Zrt. vezérigazgatója ünnepi beszédében szólt a társaság tavalyi tevékenységéről, az idei tervekről, kiemelve, továbbra is azt tartja a legfontosabb feladatnak, hogy növeljük szolgáltatásunk színvonalát, biztonságos és kényelmes utazást biztosítsunk autóbuszainkon a velünk utazóknak. Ehhez elengedhetetlen feltétel a munkavállalók hozzáállása, akik között a mai napon a legjobb teljesítményt nyújtókat köszönthetjük. Elmondta, a DDKK Zrt. a régió egyik legjelentősebb gazdasági egységeként megközelítőleg 2000 főt foglalkoztat – köztük 1254 autóbuszvezetőt –, három megyében, Baranyában, Somogyban és Tolnában jelenleg 805 darab autóbusszal naponta több mint 6000 járatot teljesít, amelyet évente 65 millió utas vesz igénybe.

Az ünnepségen elismerésekben részesültek azok a munkavállalók, akik teljesítményük alapján ezt kiérdemelték. Az Év dolgozója kitüntető címet 25 fő vett át, az autóbuszvezetők közül 24 fő részesült Balesetmentes közlekedésért emlékéremben és oklevélben, közöttük volt 1 millió 750 ezer kilométer után Balogh Dániel (Paks Autóbusz-állomás) és Mamuzsits József (Siklós Autóbusz-állomás), 1 millió 500 ezer kilométer után Bősz Gábor (Pécs Autóbusz-állomás) és Kardos Endre (Marcali Autóbusz-állomás). A társaság jogelődjénél is eltöltött 35-40-45-50 év munkaviszony alapján 62 fő kapott Jubileumi jutalom oklevelet. A VOLÁN Egyesülés VOLÁN Plakettjét vette át Ágh Erzsébet, személyszállítási irodavezető, Farkas Dezső, a gyönki autóbusz-állomás vezetője és Gönczy Csabáné, a pécsi forgalmi csoport ügyfélszolgálati munkatársa. A VOLÁN Szent Kristóf Emlékérem különböző fokozataiban 11 fő részesült, arany fokozata kitüntetésben dr. Klucsik Ágnes operatív kontrolling irodavezető, Jolántainé Szabó Éva kontrolling munkatárs, Kula József autóbuszvezető és Wellerné Kriván Mária személyszállítás-gazdasági csoportvezető. A VOLÁN Elismerő Oklevelét 4 fő vette át.

A DDKK Zrt. kaposvári régiós központi ünnepségén – ezt követően Kaposváron február 16-án, Pécsett február 23-án, Szekszárdon március 2-án lesznek a társaság megyei szolgáltatási központjainak ünnepségei, ahol Vezérigazgató dicséret, Balesetmentes közlekedésért és Jubileumi jutalom oklevél átadására kerül sor – összesen 129 fő részesült kitüntetésben, oklevélben, jutalomban.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Ez az a mozgásforma a szakemberek szerint, amitől évekkel fiatalabbnak tűnhetsz

A rendszeresen jógát gyakorlók az életkorukat meghazudtolva frissek, tevékenyek, mozgékonyak. Mi a titkuk? Nem csak rugalmasság. Nem csak...

Dudás Miki özvegye mégsem tudta megvenni az álomházat, nem költözik a gyerekekkel

Dudás Miki tragikus halála után az özvegye, Szigligeti Ivett egyedül maradt a gyermekeikkel, és mindent megpróbált megtenni annak...

Folyadékbevitel diéta alatt: ezeket az italokat is ihatod, ha unod a vizet

Egy kétéves követési időszakos kutatásban a diétás üdítők mellett az alanyok megfelelő életmód mellett szinte ugyanannyit fogytak,...

„Újra boldog férj leszek” – Müller Péter 90 évesen esküvőre készül

Alig egy évvel szeretett felesége halála után ismét rátalált a szerelem Müller Péterre. A Kossuth- és József Attila-díjas író...

Fényes nappal, fegyverrel raboltak ki egy pénzszállítót Nyíregyházán

A támadó legalább tízmillió forintot zsákmányolhatott.

Már 2800 éve is füvezhettek az emberek? Meglepő bizonyítékokat találtak egy szibériai sírban

Kannabiszmagok és megőrződött hajszálak utalnak a legősibb, 2800 évvel ezelőtti bódító kannabiszhasználatra.

Ide menekítették a gyászoló Harryt Diana halála után

Diana hercegné tragikus halála után a királyi család a nyilvánosság elől elvonulva igyekezett feldolgozni a veszteséget, Károly herceg...

Letartóztattak egy férfit, akinek hangok szóltak a fejében: ölje meg Donald Trumpot.

Miután viselkedése az autóban felkeltette a bűnüldöző szervek gyanúját, elkaptak egy illegális bevándorlót Washingtonban, akit...

Két magyar is milliomos lett szombatra virradóra: jókora összeget kaszáltak az európai szuperlottón

Két magyar is milliós nyereménynek örülhet, azonban nem volt telitalálat a 45. heti, pénteki Eurojackpot sorsoláson.

Az HBO Max is nagy bejelentést tett – jön az időutazós sci-fi thriller

A J. J. Abrams produceri munkájával készült sci-fi thriller november 13-án érkezik az HBO Max kínálatába.

Senki sem tudta, min megy keresztül: Ádám Szofi most elárulta, mi történt a Sztárban Sztár színpadán

Betegen, komoly bizonytalanságok között érkezett a Sztárban Sztár elődöntőjébe Ádám Szofi, aki az utolsó pillanatig nem lehetett...

Kiakadt az RMDSZ

Nyilatkozatban tiltakoznak a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen. 

0

Sport

Borbély Balázs a Milan legyőzése után: Őszintén szólva nem tudom, miben múltuk felül az ellenfelünket

A Ferencváros idegenben, a San Siróban győzte le az AC Milant. A csapat edzője, Borbély Balázs elmondta többek között, hogy mit kért a játékosaitól az első félidőben.

Vlagyimir Putyin: Ez a nemzetközi gyakorlat súlyos megsértése

A botrányra a Nemzetközi Sportdöntőbíróság is reagált.

0
0

Bulvár

Nagy Attila Tibor: Magyar Péter példátlan lépést tett, megbosszulta magát a sietség

A történelmi igazságtétel politikai küzdelemmé változott.

Ebben a pillanatban jött a rendőrség bejelentése

Küzdelem, acélos felkészültség és kőkemény bajtársiasság – a rendvédelmi hivatás legfontosabb értékei ezúttal nem a hivatali szobákban vagy az utcákon, hanem a tatamin és a ringben mutatkoznak meg! A Magyar Ren

Előbb érkezik a decemberi nyugdíj, de van egy komoly bökkenő, akár 41 napot is várni kell a következő utalásra

Már december elején megérkezik a nyugdíj a bankszámlákra, de a korai utalás miatt a januári kifizetésig akár 41 nap is eltelhet. Mutatjuk a 2026-os változás részleteit és a buktatókat.

Fának csapódott reggel a diákokat szállító busz – két gyerek meghalt

Súlyos buszbaleset történt péntek reggel. A diákokat szállító jármű letért az útról, árokba zuhant, majd egy fának ütközött a francia Lent közelében. Hetven ember sérült meg. Két gyermek életét vesztette,

Magyar Péter reagált a lemondására irányuló követelésre

Álszentség, farizeusság, Fidesz a neved – reagált pénteki Facebook-bejegyzésében Magyar Péter arra, hogy a Fidesz és a KDNP csütörtökön a távozását követelte, mert több, egykoron megfigyelt személy neve is nyi

Balog Zoltán volt protokollfőnöke: Volt bőven jelzés arra, hogy Vásárhelyi János nem érdemes a kitüntetésre

Ülést tartott a kegyelmi botrány felelőseit feltáró vizsgálóbizottság.

Nagy lehet a baj, ha ilyen értesítést kaptál a telefonodra: 99 ország érintett

Idén már másodjára küldött riasztást az Apple, miután célzott kémprogramok támadhatták meg az iPhone-okostelefonokat.

Hivatalosan bejelentették, hogy Magyarországon november 30-ig kell lecserélni a plug-in hibrid járművek zöld rendszámát

A plug-in hibrid autók tulajdonosainak legkésőbb 2026. november 30-áig le kell cserélniük járművük zöld rendszámát, ezt követően ezek az autók már nem vehetnek részt a közúti forgalomban a korábbi rendszámtáb

Vége a kényelemnek: azonnali hatállyal törli a távmunkát ez a népszerű bank

Azonnali hatállyal megszüntette a távmunkát a felsővezetők számára az UniCredit, a szigorítást pedig 2027 elejétől a teljes dolgozói állományra kiterjesztik. A döntés teljesen váratlanul érte a dolgozókat és a

Gondatlanság vagy alpesi válás? Mínusz 12 fokban hagyta magára a 17 éves lányt partnere Németország legmagasabb hegyén

Napfelkeltét akart nézni a Zugspitze csúcsán két német fiatal. Ez lett belőle.

0