Ezt olvasta már?


Skodát vihetnek haza a családi vetélkedő nyertesei

Hetedik alkalommal rendezi meg az ORFK–Országos Balesetmegelőzési Bizottság a közlekedésbiztonsági vetélkedőjét, amelynek a fődíja egy Skoda személygépkocsi.

A vetélkedősorozat elsődleges célja, hogy minél szélesebb körben felhívja az állampolgárok figyelmét a körültekintő, megfontolt közúti közlekedési fontosságára, a szülői példamutató magatartásra és a család közösségnevelő erejére, különös tekintettel az idén meghirdetett Családok Évére.

A 2018. április 14-én induló és 2018. június 9-ig tartó versenyre bármely magyarországi lakóhellyel rendelkező család nevezhet, ahol legalább az egyik szülő rendelkezik érvényes B-kategóriás vezetői engedéllyel, illetve hat és tizenhét év közötti gyereket/gyerekeket nevelnek. A családok egy tesztlap kitöltése után autós és kerékpáros ügyességi feladatok, műszaki ismeretek és elsősegélynyújtás terén mérik össze majd felkészültségüket.

A közlekedésbiztonsági feladatokból álló versenyek végén megyénként és a fővárosból egy-egy család jut tovább az országos döntőbe, amelyet 2018. június 23-án és 24-én, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében rendez meg az ORFK–Országos Balesetmegelőzési Bizottság. A döntőn résztvevő 20 család egy-egy 30.000 forint értékű üzemanyag-utalványt és értékes ajándékcsomagot kap, ezen kívül a 2-20. helyezett család egy hosszú hétvégére szóló belföldi üdülést is nyer. A nyereményjáték fődíja a Skoda márkakereskedés és az Autós Nagykoalíció támogatásával egy Skoda Rapid Family típusú személygépkocsi.

A verseny honlapján, a www.kozlekedikacsalad.hu oldalon 2018. április 30. és június 3. között egy ötfordulós játék is zajlik, ahol a feladatokat sikeresen teljesítők között fordulónként kisorsolnak egy Bluetooth-hangszórót, egy 10.000 forint értékű üzemanyag-utalványt, egy ugyanilyen értékű Skoda-ajándékcsomagot, valamint más értékes ajándékokat. Az ötödik fordulót követően a hibátlan válaszokat adók közül sorsolás dönti el az egyhetes tesztvezetés-nyeremény gazdáját.

Az érdeklődők jelentkezhetnek elektronikus úton a www.kozlekedikacsalad.hu internetes portálon, vagy személyesen a vetélkedők napján, a területi versenyek helyszínein. A verseny pályázati feltételeiről, valamint ütemtervéről bővebb tájékoztatást a fenti honlapon olvashatnak.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Orbán Viktor elszólta magát, egyetlen mondatával mindent elárult saját magáról, az elemzők rájöttek a valódi személyiségére

A gyanútlan nosztalgiázás közben kicsúszott egy olyan félmondat, amely rávilágít a miniszterelnök elrejtett énjére.

3 csillagjegy, akinek élete legszerencsésebb időszaka köszönt be

Fordul a szerencse kereke: az asztrológia szerint most három csillagjegy számára minden adott ahhoz, hogy az életük egyik legsikeresebb,...

Döntött a bíróság: közel 50 millió forint jár vissza egy devizahiteles családnak

Egy nyolc éve húzódó devizahiteles perben hirdetett ítéletet pénteken a Fővárosi Törvényszék.

Hogyan változnak az adalékanyagok együttes alkalmazásának szabályai?

A Bizottság hét széles körben használt adalékanyag – köztük a karragén és a guargumi – felhasználási feltételeit és tisztasági...

Ez lehet Fico végzete: összegyűlt a szükséges aláírás az előrehozott választások kiírásához Szlovákiában

Szlovákiában a parlamenten kívüli Demokraták párt szerint összegyűlt a szükséges 350 ezer aláírás ahhoz, hogy az államfő kiírhassa...

Ha beválik a kutatók új módszere, a szén-dioxid többé nemcsak probléma lesz, hanem értékes nyersanyag

A repülés az egyik legmakacsabb károsanyag-kibocsátó, most viszont jöhet egy technológia, ami megoldhatja ezt a problémát.

Két vonat is belehajtott egy üresen álló autóba Isaszeg és Pécel között

Emiatt pótlóbuszos közlekedésre és felborult menetrendre kell készülni a vonalon. 

Soha ne önts forralt vizet a lefolyóba. Megszólalt a szakértő, mindenkit figyelmeztet

Frissen főtt tészta, blansírozott zöldség, egy fazéknyi lobogó víz, és jön a reflex: irány a konyhai lefolyó. Gyorsnak tűnik,...

0

Sport

Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó

Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.

Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról

A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.

Üzent a magyar teniszezőt megalázó ukrán Olijnyikova: „A seregben büszkék rám”

Az ukrán teniszező korábban nem fogott kezet Bondár Annával.

Szoboszlai követelése megosztó az angolok szerint – dupla fizetés, speciális záradék

Zajlanak a tárgyalások a magyar középpályás új szerződéséről, ezt véleményezik a liverpooli sajtóban.

Ronaldo nem viccel, folytatja a sztrájkot, kenyértörésre viszi a dolgot munkaadóival

Hétfő után pénteken sem játszott a portugál sztár.

Ritkán látható módon végezte ki magát a nyerési esélyt elszalasztó, lesajnált újonc

Kuttor Attila együttese saját magát verte meg a 21. forduló nyitó mérkőzésén.

Meglepő részlet derült ki Szoboszlai Dominik liverpooli karrierjének kezdetéről

A magyar válogatott csapatkapitánya nem minden téren bízott új klubjában.

Ha tényleg megcsinálja, az egész olimpia legnagyobb szenzációja lesz

Lindsey Vonn első edzése jól sikerült Cortinában, remekül szuperál a bekrepált bal térd.

A Liverpoolt eláruló edző lökte a távozás szélére Guardiolát, akinek a céljai még mindig nem világosak

Pep Guardiola és Pepjin Lijnders nyár óta dolgozik együtt a Manchester City kispadján, a közös munka viszont lehet már az idény végén befejeződik.

Világrekord közeli ajánlatért távozhat a ManCity sztárja, meglepő fordulat jöhet Lewandowski jövőjében - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb péntek hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Nem csak a románoknak öröm és elégtétel a történelmi siker Kolozsváron

Emma Raducanu öt év után ismét WTA-torna döntőjébe jutott:

0
0

Bulvár

Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle

A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.

Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől

Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.

„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.

„Állandóan orális szexet akart” – állítja exe a híres színészről, akitől már a válasz is megérkezett

Perrie Kap modell-online rádiós kiteregette a szennyest, és azt állította a This One Friend című podcastjában, hogy az egyik ismerőse korábban különleges élményeket élt át a színésszel.

Szörnyű tragédia: Holtan találták az otthonában a 21 éves modellt

Cristina Pérez Galcenco fiatal kora dacára már komoly szakmai tapasztalatokat gyűjtött, halála az egész divatvilágot megrázta. 

Vége a WC papír idejének, tömegesen állnak át az emberek

A vécépapír sokáig megkérdőjelezhetetlen alapdarab volt, most mégis egyre többen keresnek alternatívákat. A háttérben a növekvő erőforrás-felhasználás, az időnkénti hiányhelyzetek és a környezetvédelmi vit

Orbán Viktor: Eddig úgy szereztünk kétharmadot, hogy a választásokon a különbség nem volt ekkora

A miniszterelnök szerint szorosabb az állás, mint szeptemberben volt.

Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak

A gazdasági stagnálás és Magyar Péter felemelkedése veszélyes elegyet alkot a magyar kormány számára - írja az egyik legolvasottabb lengyel hírportál.

Az elátkozott Pokrovszk, ahová láncra verve rángatják az orosz katonákat a frontra

Pokrovszkban a városi húsdaráló és az ellátási káosz miatt az orosz katonák közt úgy terjed a hír, mintha a város egyszerűen elátkozottan elnyelné az egységeket.

Rákkeltő anyagot találtak ebben az étolajban: azonnal visszahívta a hatóság

A magyar hatóságok azonnali termékvisszahívást rendeltek el.

Ennyi partnerrel bújunk ágyba 50 éves korunkig

A társadalmi normák változásával folyton változik az is, hány partner számít „ideálisnak” fiatal és késői felnőttkorunkban.

0