Ezt olvasta már?


Sokszínű programok Pécsett a magyar kultúra napján

Az ország legnagyobb kulturális holdingja, a Zsolnay Örökségkezelő NKft. egész évben változatos programokat kínál, a magyar kultúra napján pedig igazi csemegékkel várja a látogatókat.

- Összesen a ZsÖK helyszínein a tavalyi évben 2640 esemény zajlott, amit nem lehetne pusztán feladatként megoldani; ez számunkra valódi küldetés. Pont ez az elhivatottság az, ami nélkül nem lehetne autentikusan részt venni a kultúra terjesztésében – mondta el Vincze Balázs, a ZsÖK ügyvezetője.

Ahogy az ügyvezető ismertette, a magyar kultúra napján ajándék tárlatvezetésekkel, valamint két különleges programmal várják a látogatókat. Ezek közül az egyik elsősorban a gyerekeknek szól, hiszen kiemelten fontos a minőségi kultúrára való nyitottság megteremtése már fiatal korban, míg a másik program egyfajta tisztelgés nemzetünk egyik legnagyobb költője, a 200 éve született Arany János előtt.

A magyar kultúra napja alkalmából január 21-én a látogatók ajándék idegenvezetés keretében közelebbről is megismerhetik a legkedveltebb látnivalókat. A Zsolnay Negyedben 11 órakor indul A Zsolnay Aranykora – Gyugyi-gyűjtemény felfedező sétája, 14 órakor pedig a Zsolnay család- és gyártörténeti kiállítás tekinthető meg vezetéssel. A Cella Septichora Látogatóközpontot és az Ókeresztény Mauzóleumot 11 órától mutatják be az idegenvezetők. A programokon az adott helyszínre érvényes jeggyel lehet részt venni, a tárlatvezetés ezúttal ingyenes, a ZsÖK ajándéka a látogatóknak.

Január 22-én 14 órakor kezdődik a Házhoz megy a Zenede című előadás a Zsolnay Negyed E78-as koncerttermében. Célja, hogy bemutassa az általános iskolás és középiskolás diákoknak a könnyűzene fejlődését az 1920-as évektől napjainkig. Az országjáró turné a Nemzeti Kulturális Alap szakmai, illetve anyagi támogatásával jön létre. Az elmúlt három évben 45 településen 115 előadás valósult meg, amin közel 20000 gyermek vehetett részt. Bordás Józsefnek, a zenei misszió vezetőjének célja a felnövekvő generáció számára ablakot nyitni a zene sokszínűségére, és ösztönözni a gyermekeket a hangszeren való tanulásra az élőzene és a play-back-mentes muzsikálás reményében. Az előadásban közreműködik Bordás József, a Magyar Jazz Szövetség elnökségi tagja, dobművész; Farkas Zsolt, az Ének iskolája című műsor nyertese; Balogh Roland, Príma-díjas gitárművész, Balogh Zoltán, Ablakos Lakatos Állami ösztöndíjas zongoraművész, illetve Fonyó Sebastián és Farkas Ágnes táncművészek. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, melyet a kacsanyi.eva@zsn.hu e-mail címen lehet megtenni.

Ugyancsak az E78-as koncertteremben látható este 19 órától az Arany 200 lemezbemutató verses koncert. Az előadás 12 tagú nagyzenekar, 2 színművész, és 2 balett táncművész közreműködésével jön létre. A hangszeres kiosztásban a klasszikus zenei hangzás és a mai populáris filmzenei hatások egyaránt érvényesülnek. A zongora, nagybőgő, dob mellett vonósnégyes és dallamjátszó ütőhangszerek (üstdobok, vibrafon, marimba, csőharangjáték) szólalnak meg. Az előadáson dobokon játszik Bordás József, a Magyar Jazz Szövetség elnökségi tagja, a mű szerzője, és közreműködik Borbély Mihály Kossuth-díjas művész, aki tárogatón és csángó furulyán játszik.

Az előadás egy nyolcvan perces utazás a múltból a jelenbe hazánk nagy költője, Arany János versein keresztül Bordás József nagyzenekari művével interpretálva.

Az Arany 200 országos lemezbemutató koncert Magyarország Köztársasági Elnöke által vezetett Arany-év Emlékbizottság, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jött létre.

 

Részletek és jegyvásárlás:

http://www.pecsprogram.hu/program/Arany_200_lemezbemutato_verses_koncert/2018-01-22/19:00







0
0
0

hírek innen, onnan

Fordulat zajlik a céges autóvásárlásoknál 

A KIA felmérésében a megkérdezettek 55 százaléka nyitottnak mutatkozott az autóipar új megoldásaira, ők a következő öt évre már nem...

A színpadon kezdődött a rémálom: a fiatal magyar színésznőnek mindent újra kellett tanulnia

Egy fiatal magyar színésznő élete a színpadon, egy előadás közben fordult fel fenekestül. A nézőtéren szinte senki sem érzékelte,...

Medveczky Ilona most elárulta: olyan papírt tettek elé, amely egész életét megváltoztathatta

Medveczky Ilona neve felbukkant a nyilvánosságra hozott állambiztonsági nyilvántartásban, a művésznő pedig úgy döntött, elmeséli, mi...

Száraz és töredezett a hajad? Ez a 3 házi hajpakolás új életet lehelhet a tincseidbe

A száraz, fénytelen és töredezésre hajlamos haj sokak számára okoz bosszúságot, különösen a hidegebb hónapokban. A jó hír azonban...

Kamera rögzítette: a 450-es sebességtesztnél szenvedett balesetet a világ leggyorsabb elektromos autója

Nagy sebességű teszt során szenvedett balesetet Kínában a BYD csúcsmodellje, a csaknem 3000 lóerős Yangwang U9 Xtreme elektromos szuperautó.

Nemzetközi nyomozás indulhat a cukorkákba rejtett éles fémtárgyak ügyében

Magyarország mellett Ausztriában és Németországban is hasonló esetről számoltak be.

Szoros a verseny, ott liheg a Google nyakában a ChatGPT

A chatbotot üzemeltető OpenAI adatai szerint az ő szoftverük már a Google keresőforgalmának húsz százalékát bonyolítja, azonban pár...

Ennek a fekete pickupnak a sofőrjét keresi a rendőrség

Balesetet okozott, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott annak a pickupnak a sofőrje, akit most nagy erőkkel keres a rendőrség. Az...

Harmadannyi orvos jut a nógrádiakra, mint a budapestiekre

A magyar orvosok csaknem negyede 65 év feletti.

Egy államtitkár és négy helyettes államtitkár távozását jelentette be a kormány

Vannak, akik lemondtak a tisztségükről, míg másokat a miniszter vagy Magyar Péter kormányfő javaslatára mentettek fel. A Magyar...

Új kártyával érkezhet pluszpénz a nyugdíjasoknak: már azt is elárulták, mire lehetne elkölteni

Új juttatás bevezetésére készül a kormány 2027-ben, amely több mint kétmillió magyar nyugdíjast érinthet. A nyugdíjas Szép-kártya a...

0

Sport

Borbély Balázs a Milan legyőzése után: Őszintén szólva nem tudom, miben múltuk felül az ellenfelünket

A Ferencváros idegenben, a San Siróban győzte le az AC Milant. A csapat edzője, Borbély Balázs elmondta többek között, hogy mit kért a játékosaitól az első félidőben.

Vlagyimir Putyin: Ez a nemzetközi gyakorlat súlyos megsértése

A botrányra a Nemzetközi Sportdöntőbíróság is reagált.

0
0

Bulvár

Nagy Attila Tibor: Magyar Péter példátlan lépést tett, megbosszulta magát a sietség

A történelmi igazságtétel politikai küzdelemmé változott.

Ebben a pillanatban jött a rendőrség bejelentése

Küzdelem, acélos felkészültség és kőkemény bajtársiasság – a rendvédelmi hivatás legfontosabb értékei ezúttal nem a hivatali szobákban vagy az utcákon, hanem a tatamin és a ringben mutatkoznak meg! A Magyar Ren

Halálba vitte a feleségét egy férfi Vácnál, két gyerek is ült a kocsiban

Vádat emeltek a gyorshajtásával tragédiát okozó sofőr ellen.

Ismert jogász mondta el: Szintet lépett Matolcsy Ádám üldözése, Dubajban sincs biztonságban

Matolcsy Ádám továbbra sem jelentkezett a hatóságoknál, miközben már külön erre szakosodott nyomozói egység keresi. Egy büntetőjogász szerint a külföldi tartózkodás sem jelent feltétlenül védelmet.

Itt van Trump nagy bejelentése a háborúról: egész Európát érintheti, amiről Putyin emberével tárgyalt

Az ukrán delegációval nem, Putyin küldöttével viszont leült az amerikai elnök. Szerinte közel a háború vége.

Előbb érkezik a decemberi nyugdíj, de van egy komoly bökkenő, akár 41 napot is várni kell a következő utalásra

Már december elején megérkezik a nyugdíj a bankszámlákra, de a korai utalás miatt a januári kifizetésig akár 41 nap is eltelhet. Mutatjuk a 2026-os változás részleteit és a buktatókat.

Fának csapódott reggel a diákokat szállító busz – két gyerek meghalt

Súlyos buszbaleset történt péntek reggel. A diákokat szállító jármű letért az útról, árokba zuhant, majd egy fának ütközött a francia Lent közelében. Hetven ember sérült meg. Két gyermek életét vesztette,

Magyar Péter reagált a lemondására irányuló követelésre

Álszentség, farizeusság, Fidesz a neved – reagált pénteki Facebook-bejegyzésében Magyar Péter arra, hogy a Fidesz és a KDNP csütörtökön a távozását követelte, mert több, egykoron megfigyelt személy neve is nyi

Balog Zoltán volt protokollfőnöke: Volt bőven jelzés arra, hogy Vásárhelyi János nem érdemes a kitüntetésre

Ülést tartott a kegyelmi botrány felelőseit feltáró vizsgálóbizottság.

Nagy lehet a baj, ha ilyen értesítést kaptál a telefonodra: 99 ország érintett

Idén már másodjára küldött riasztást az Apple, miután célzott kémprogramok támadhatták meg az iPhone-okostelefonokat.

0