Szekszárdi Advent 2018. – megnyitó
A vasárnap délutáni megnyitóval kezdetét vette a december 23-ig tartó Szekszárdi Advent rendezvénysorozat.
A jelmezekbe öltözött kisdiákok hangulatos műsorral mutatták be a kis Jézus világrajövetelét, segítve az ünnepi időszakra való ráhangolódást.
Ács Rezső, Szekszárd polgármesterének szavai szerint a katolikus iskola műsora segít abban, hogy túllépjünk a hétköznapokon és úgy éljük meg az adventet, ahogy azt valóban meg kell élni. Mint mondta, az advent első vasárnapja egy olyan időszak kezdete, amikor felkészülünk a karácsonyra, várjuk az Úr eljövetelét. Hozzátette, a hétköznapokon általában mindenki siet, de kellenek olyan időszakok, amikor egy kicsit megállunk, magunkba nézünk és lelkileg megpróbálunk feltöltődni. Az advent pedig lehetőséget biztosít erre.
A városvezető kiemelte, fontos, hogy a családoknak lehetősége legyen együtt töltekezni, jól érezni magukat, ezért az adventi rendezvénysorozattal szeretnének számukra erre alkalmas programokat, kikapcsolódási lehetőséget biztosítani. Hozzáfűzte, a következő hetekben a Béla király téren és a Babits Mihály Kulturális központban rengeteg olyan esemény, program lesz, melyet a családokra, főként gyermekekre gondolva állítottak össze. Mint a polgármester fogalmazott, ezek a programok lehetőséget biztosítanak az advent megélésére.
Ács Rezső azt kívánta, hogy a következő három hétben mindenki legyen többet családjával és kicsit jobban figyeljen oda embertársaira, kiváltképp azokra,akiknek ebben az időszakban még nehezebb. Hozzátette, az önkormányzat is sok olyan ajándékozási akciót szervez, mellyel a nélkülözők számára szeretné szebbé tenni ezt az időszakot.
Zárásként arról szólt, miként az önkormányzat számára fontos ez az időszak, úgy a családok számára is, amit a megnyitón résztvevők száma is jelez.
A városvezető köszöntője után a Szent József Iskolaközpont tanulói együtt számoltak vissza a polgármesterrel, majd felgyúltak az ünnepi fények a színpad mellett álló méretes karácsonyfán, melyet a szokásokhoz híven az idén is egy helyi polgár ajánlott fel.
Kovács Ferenc római katolikus lelkész köszöntőjében elmondta, advent első vasárnapján megkezdődik az új egyházi év és a templomokban, otthonokban elhelyezik az adventit koszorút, melyen meggyújtják az első gyertyát. Tudatta, az advent a latin „adventus domini” kifejezésből származik, jelentése az Úr eljövetele, maga az adventi időszak pedig az Úr kegyelemhozó eljövetelére való felkészülés időszaka. Hozzátette, fontos, hogy emlékezzünk az ünnep igazi jelentőségére, hogy amikor majd beköszönt a karácsony ünnepe, akkor tiszta szívvel tudjunk örülni egymásnak és annak, hogy Istenhez tartozunk, hiszen a karácsony Jézus születéséről szól.
A lelkész arra biztatott, hogy foglalkozzunk többet Isten dolgaival, ismerjük meg azt, akit várunk, vagyis Jézust. Szintén arra biztatott, törekedjünk arra, hogy az adventi időszak meghozza a lelki békét, a megújulást és éreztessük embertársainkkal, hogy szeretjük őket, illetve Istennel, hogy hozzá tartozunk.
A megnyitó után a Buborék Együttes adott gyermekkoncertet a Béla király téren, ahol ezt követően fényfestést tartottak, melynek részeként animációkat vetítettek ki a városháza homlokzatára.
A december 23-ig tartó Szekszárdi Advent rendezvénysorozat részletes programleírása:
2018. december 02. (vasárnap) | Béla király téri színpad
17:00 Szekszárdi Advent 2018. – Ünnepi megnyitó
❆ Szent József Iskolaközpont diákjainak pásztorjátéka
❆ Ács Rezső Szekszárd Megyei Jogú Város polgármesterének adventi köszöntője
❆ Béla király tér ünnepi díszkivilágításának felkapcsolása
❆ Kovács Ferenc római katolikus lelkész egyházi köszöntője
17:30 Buborék Együttes gyermekkoncert
A Buborék Együttes interaktív koncertje, pörgős előadás, melyben a gyerekek számára folyamatosan van játék és feladat. A jó zenén, kedves dallamokon kívül, varázslatos hóeséssel lepik meg a gyerekeket. Építenek egy hatalmas hóembert is, mely a gyerekek szeme előtt kel életre. A Buborék Együttes koncertje óriási élmény minden korosztály számára.
A koncertet a Night Projection adventi fényfestése követi.
Fényfestés a Polgármesteri Hivatalra ünnepi állóképekkel és animációval.
2018 december 02. (vasárnap) | Babits Mihály Kulturális Központ, Színházterem
19:00 Advent a Hargitán
A Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház előadása. Jegyárak: 3.300,- Ft; 3.600,- Ft; 3.900,- Ft
2018. december 03. (hétfő) | Béla király tér
17:00 Karácsonyi műsor
Garay Cinkék karácsonyváró műsora. Felkészítő tanár: Hefner Edit – Garay János Általános Iskola
2018. december 04. (kedd) | Béla király tér
17:00 Bukovinai Székelyek Szekszárdi Egyesülete – karácsonyi műsor
2018. december 05. (szerda) | Béla király tér
17:00 Szekszárdi Muslinca Férfikórus – Bordalok
2018. december 06. (csütörtök) | Béla király téri színpad
16:00 – 19:00 Érkezik a Mikulás!
17:00 Holló Együttes Ajándék című műsora
A 34 éves Prima-díjas Holló együttes téli ünnepekre készített Ajándék című jelmezes, interaktív gyermekkoncertje.
18:00 Mikulásfutás
2018. december 07. (péntek) | Béla király tér
17:00 Élő szeretet embertársainknak
❆ „Télapó segítői” – a Szekszárdi Babits Mihály Általános Iskola műsora
❆ Adventi és karácsonyi kórusműveket, népénekeket énekel a Tolnai Katolikus templom Énekkara
❆ „Karácsonyi üdvözlet” – az „Ifjú szív” Magyarországi Német Nemzetiségi Néptáncegyüttes előadása
❆ „Karácsonyra hangolódás” – a Tolna Megyei Gyermekvédelmi Központ és TEGYESZ 1. számú Gyermekotthon lakóinak zenés összeállítása
❆ „A Mikulás szánja” – a Tücsök Zenés Színpad Gyermekcsoport műsora
❆ A Mozduljunk Együtt Szekszárdért Egyesület ovis-, sióagárdi- és a paksi csoportjának adventi műsora
❆ Karácsonyi Szívküldi Szolgálat indítása – Szeretet üzenetek elhelyezése és átvétele a szeretetfalnál
2018. december 08. (szombat) | Béla király tér
17:00 Danubia Tamburazenekar
A Danubia Tamburazenekar alapító tagjai a méltán híres Bátmonostori Tamburazenekar adatközlőinek unokái (4. generáció). A többi zenekari tag a bajai Danubia Alalpfokú Művészeti Iskola volt tanulója. A Bátmonostori Tamburazenekar már 1920. előtt működött. Az alapító tagok célul tűzték ki, hogy nagyapáik tambura zenei hagyományait továbbörökítsék és megmutathassák.
Élő szeretet embertársainknak
❆ Angyallánc készítése az Eszterlánc Alapítvány közreműködésével
❆ Karácsonyi Szívküldi Szolgálat – Szeretet üzenetek elhelyezése és átvétele a szeretetfalnál
2018. december 09. (vasárnap) | Béla király tér
Egyházi köszöntőt mond a 17:00 órai koncert előtt Sefcsik Zoltán, evangélikus lelkész.
17:00 Suba Attila & The SoulFool Band koncert
A SoulFool Band egy New Orleans swing zenekar Budapestről. E fiatalokból álló zenekar hitelesen prezentálja a ’40-es ’50-es évek egyedi hangzását New Orleans swing és jazz&gospel stílusában. Feldolgozásaikban megszólalnak a New Orleans swing nagyjai mint Louis Armstrong, Lou Rawls, Ray Charles, Cab Calloway valamint Louis Jordan. A SoulFool Band energikus és fiatalos lendülettel robban s színpadra és egyedi hangzásvilággal varázsolja el a közönséget visszarepítve őket a ’40-es ’50-es évek Amerikájába.
A koncertet a Night Projection adventi fényfestése követi.
Fényfestés a Polgármesteri Hivatalra ünnepi állóképekkel és animációval.
Élő szeretet embertársainknak
❆ Angyallánc készítése az Eszterlánc Alapítvány közreműködésével
❆ Karácsonyi Szívküldi Szolgálat – Szeretet üzenetek elhelyezése és átvétele a szeretetfalnál
2018. december 09. (vasárnap) | Babits Mihály Kulturális Központ, Színházterem
14:30 és 19:00 Dés László – Geszti Péter – Grecsó Krisztián: A Pál utcai fiúk zenés játék
Molnár Ferenc azonos című regénye nyomán. A veszprémi Pannon Várszínház előadása.
Jegyárak: 3.300,- Ft; 3.600,- Ft; 3.900,- Ft
2018. december 10. (hétfő) | Béla király tér
17:00 Élő szeretet embertársainknak
❆ „Táncos karácsony” – a PTE IGY Gyakorlóiskola, AMI és Gyakorlóóvoda műsora
❆ Karácsonyi dalok a Szívküldi Dalkör és Mallerné Virányi Piroska előadásában
❆ Az Iberican Táncegyesület adventi műsora
❆ „Karácsonyi dallamok” – a Szekszárdi Gyermeklánc Óvoda óvónőinek előadása
❆ „A versen, zenén át a lélekig” – a „Csizmazia Alapítvány a jövő ígéretes gyermekeiért” adventi köszöntője
❆ I. Béla Gimnázium diákjainak zenés műsora, élőzene kísérettel
❆ A Mozduljunk Együtt Szekszárdért Egyesület tolnai és szedresi csapatainak adventi műsora
❆ Kutyás játszóház a Csiga-Biga Alapítvány terápiás kutyái és önkéntesei közreműködésével
2018. december 11. (kedd) | Béla király tér
17:00 Élő szeretet embertársainknak
❆ A Szekszárdi Baka István Általános Iskola ünnepi összeállítása
❆ „Várjuk a karácsonyt” – táncos karácsonyváróváró a Szekszárdi Mozgásművészeti Stúdióval
❆ „Tiha noč-Csendes éj” – horvát karácsonyi énekeket ad elő a Dušenici Horvát Gyermekénekkar (Dusnok)
❆ Takács Zsuzsanna saját verse a szeretetről
❆ „Tűztündér” – a Tücsök Zenés Színpad Gyermekcsoportjának műsora
❆ Zumba Karácsony Sági Ildikó vezetésével (FITT Lesz Sportegyesület)
2018. december 12. (szerda) | Béla király tér
17:00 Élő szeretet embertársainknak
❆ Adventi Ajándékcsokor Medinától:
❅ „Adventi várakozás” – zenés-verses műsor a medinai óvoda és a Nyugdíjas Érdekszövetség előadásában
❅ „Melyiket a kilenc közül?” című népmesét előadják a medinai iskolások
❅ Karácsonyi dalokat énekel a Miss-Sió Református Kórus (Medina)
❅ Sumadiai szerb táncokat mutat be a Medinski Dukati Szerb Tánccsoport
❆ „A szeretet hangjai” – a Tücsök Zenés Színpad szólistáinak műsora
2018. december 13. (csütörtök) | Béla király téri színpad
17:00 Csurgó gyerekkoncert
Egy meghitt, ugyanakkor vidám karácsonyi koncert a Csurgó zenekartól és Gryllus Vilmostól. Személyük garancia egy lelket melengető szórakozásra, ünnepvárásra. Felcsendülnek Vilmos bácsi ismert dalai, s a Csurgó zenekar mindenkit megmozgató játékai.
18:00 Élő szeretet embertársainknak
❆ „Hóban ébred majd az ünnep” – dalos ünnepvárás a Szekszárdi Szakképzési Centrum diákjai előadásában
❆ Az Iberican Táncegyesület boszorkánytánca (Flashmob)
❆ Karácsonyi népi dallamok a kölesdi Zönge Népdalkör előadásában (Kölesd)
2018. december 14. (péntek) | Béla király tér
17:00 Élő szeretet embertársainknak
❆ „Karácsonyra várva” – a Tolna Megyei Gyermekvédelmi Központ és TEGYESZ IV. számú Gyermekotthon (Hőgyész) gyermekeinek és a PTE KPVK hallgatóinak közös műsora
❆ Német adventi és karácsonyi dalokat énekel a „Mondschein” Szekszárdi Német Nemzetiség Kórus
❆ Pintér Zsolt ünnepi énekes-gitáros műsora (Vakok és Gyengénlátók Tolna Megyei Egyesülete)
❆ Adventi énekeket ad elő Antalné Bíró Jolán és a harci Rozmaring Dalkör
❆ A Mozduljunk Együtt Szekszárdért Egyesület Szekszárdi Versenyző és Haladó Csapatának adventi műsora
2018. december 15. (szombat) | Béla király tér
17:00 Harmónia – Rend-Band Gyermekkórus
A Harmónia – Rend-Band Gyermekkórus a gyönki általános iskola és a gyönki Tolnai Lajos Gimnázium tanulóiból álló könnyűzenei formáció. Az énekkar vezetője: Häuszer Beáta ének-zene, szolfézs tanár a gyönki általános iskolában. Repertoárjukban német nemzetiségi zene, magyar népzene és főképp könnyűzene szerepel.
Élő szeretet embertársainknak
❆ Angyallánc készítése az Eszterlánc Alapítvány közreműködésével
❆ Karácsonyi Szívküldi Szolgálat – Szeretet üzenetek elhelyezése és átvétele a szeretetfalnál
2018. december 16. (vasárnap) | Babits Mihály Kulturális Központ, Márványterem
09:00 – 13:00 Karácsonyi Kincsesház | kézműves játszóház az adventi készülődésben
A hagyományokhoz híven a Babits Mihály Kulturális Központ ebben az évben is szeretettel várja a gyerekeket és családjukat egy közös karácsonyi készülődésre. Gyerekműsorok mellett, a résztvevők színes és izgalmas karácsonyi ajándékokat és díszeket készíthetnek, és idén sem maradhat el a mézeskalácssütés sem.
Jegyár: 1.000,- Ft; 4 éves kor alatt 500 Ft
2018. december 16. (vasárnap) | Béla király tér
A koncert előtt köszöntőt mond Dr. Kaszó Gyula, református lelkipásztor.
17:00 Pom Pom Együttes karácsonyi gyermekkoncert
Nagy a munka a manók földjén. Sok-sok ajándékot kell még elkészíteniük, hiszen lassan közeledik Mikulás napja és a Karácsony. Télapó hamarosan megérkezik, hogy ismét megtöltse puttonyát. Tomi manó igyekszik, hogy a babák is elkészüljenek, Peti manó egy játékautót szerel éppen. Telik múlik az idő és Télapó hamarosan megérkezik… Vajon sikerül elkészíteni az összes ajándékot?
A koncertet a Night Projection adventi fényfestése követi.
Fényfestés a Polgármesteri Hivatalra ünnepi állóképekkel és animációval.
Élő szeretet embertársainknak
❆ Angyallánc készítése az Eszterlánc Alapítvány közreműködésével
❆ Karácsonyi Szívküldi Szolgálat – Szeretet üzenetek elhelyezése és átvétele a szeretetfalnál
2018. december 16. (vasárnap) | Babits Mihály Kulturális Központ, Színházterem
19:00 Hooligans Symphonic
Közreműködik a Szolnoki Szimfonikus Zenekar. Jegyárak: 4.900,- Ft; 5.400,- Ft; 5.900,- Ft
2018. december 17. (hétfő) | Béla király tér
17:00 Élő szeretet embertársainknak
❆ A Tolna Megyei Gyermekvédelmi Központ és TEGYESZ 8. számú Gyermekotthon lakóinak adventi műsora
❆ „Karácsonyi üzenet” című jelenet a PTE IGY Gyakorló általános Iskola, AMI és Gyakorlóóvoda tanulóinak előadásában
❆ „Lass uns Weihnacten!” – a Magyarországi Német Színház (DBU) zenés műsora
❆ „Várjuk a karácsonyt” – táncos karácsonyváró a Szekszárdi Mozgásművészeti Stúdióval
❆ „Halleluja!” – a Tücsök Zenés Színpad szólistáinak műsora
❆ Adventi mozgáspercek az Iberican Táncegyesülettel
2018. december 18. (kedd) | Béla király tér
17:00 Élő szeretet embertársainknak
❆ Mikulást, karácsonyt váró énekek kicsiknek, nagyoknak a Városi Bölcsőde kisgyermeknevelői előadásába
❆ „Comenius Karácsony” – a Comenius Általános Iskola adventi bemutatója
❆ „A kis Jézus megszületett!” – a Szekszárdi Magyarnóta Klub műsora
❆ A „Segíts Rajtam!” Hátrányos Helyzetűekért Alapítvány adventi zenés-verses összeállítása
❆ „Lelkedben él a karácsony” – Bognár Cecil interaktív karácsonyvárója kicsikkel és nagyokkal
❆ Aerobik Karácsony Horváth Beáta vezetésével (FITT Lesz Sportegyesület)
2018. december 19. (szerda) | Béla király tér
17:00 Élő szeretet embertársainknak
❆ Versek és énekek karácsonyra – a Tolna Megyei Gyermekvédelmi Központ és TEGYESZ 3. számú Gyermekotthon lakóinak műsora
❆ Betlehemes játék a Szent József Katolikus Általános Iskola előadásában
❆ „Karácsony küszöbén” – a Kajdacsi Gyermekekért és Ifjúságért Alapítvány ünnepi összeállítása
❆ „Égnek a gyertyák” – a Tücsök Zenés Színpad szólistáinak műsora
❆ Karácsonyi mozgáspercek az Iberican Táncegyesülettel
2018. december 20. (csütörtök) | Béla király tér
17:00 Élő szeretet embertársainknak
❆ „Várjuk a karácsonyt” – a Szekszárdi Mozgásművészeti Stúdió műsora
❆ „A szívek szabója” című verses mese a Polip Tanoda előadásában
❆ Karácsonyi népénekeket ad elő a „Maroknyi Székely Népdalkör” (Bukovinai Székelyek Szekszárdi Egyesülete)
❆ „Angyalok szárnyán” – a Tücsök Zenés Színpad Gyermekcsoportjának műsora
❆ Pecze István és vendégei nemzetközi zenevarázsa adventi hangulatban
2018. december 21. (péntek) | Béla király tér
17:00 Élő szeretet embertársainknak
❆ „Karácsonyi álom” – Kovács Gergő zenés műsora
❆ A Mozduljunk Együtt Szekszárdért Egyesület Teveli és Szekszárdi Csapatainak karácsonyi tánca
❆ A Tücsök Zenés Színpad záró koncertje
❆ Interaktív kutyás karácsonyváró meglepetésekkel a Szekszárdi Kutyamenhely lakói és önkéntesei közreműködésével
2018. december 22. (szombat) | Babits Mihály Kulturális Központ, Rendezvényterem
16:00 – 18:30 A Tücsök Zenés Színpad Karácsonyi koncertje
Szeretettel várjuk barátainkat, ismerőseinket és minden kedves érdeklődőt a Tücsök Zenés Színpad Karácsonyi műsorára! Idén új helyszínen tartjuk koncertünket, miután évről-évre kicsinek bizonyult a gyönyörű Művészetek Háza nézőtere! Ennek egyrészt örülünk, de fáj is a szívünk, hogy el kell köszönjünk e csodálatosan szép helyszíntől! Új lehetőségként a Babits Mihály Kulturális Központ Rendezvénytermét kaptuk, ide várjuk zenés-prózai műsorunkra közönségünket nagy szeretettel! Az előadás időtartama kb. 2 óra, amelynek szünetében, szokásunkhoz híven, szerény fogadással kedveskedünk Önöknek. A koncert ingyenes! Az együttes működését támogató adományaikat köszönettel fogadjuk a helyszínen!
2018. december 22. (szombat) | Béla király tér
17:00 Langaléta Garabonciás Gólyalábasok műsora
Langaléta Pásztorok címmel a Langaléta Garabonciások hosszúléptű pásztorai hozzák a karácsonyi örömhírt, s azzal a sok derűvel, kacagással próbálják lelkünk pislákoló gyertyalángját szikrázó fényességgé szítani, hogy karácsony estére mindannyiunkban a szeretet legyen a legerősebb érzés.
Élő szeretet embertársainknak
❆ Angyallánc készítése az Eszterlánc Alapítvány közreműködésével
❆ Karácsonyi Szívküldi Szolgálat – Szeretet üzenetek elhelyezése és átvétele a szeretetfalnál.
2018. december 23. (vasárnap) | Béla király tér
A koncert előtt köszöntőt mond Gyurkó Donát Sámuel, metodista lelkész.
Daniel Speer Brass – „Swing Karácsony”
Legyen kicsit vidámabb az adventi koncert? Legyen idén „Swing Karácsony”! Öt rézfúvós és egy dobos izgalmas találkozása, amely nélkülözi a zenei műfajok megkötöttségét. Zenei találós kérdések a felcsendülő dalokról (Santa Claus Coming to town, Frostyt he snowman, Rudol a piros orrú rénszarvas..) s röpül a szaloncukor. Interaktív családias koncert.
A koncertet a Night Projection adventi fényfestése követi.
Fényfestés a Polgármesteri Hivatalra ünnepi állóképekkel és animációval.
Élő szeretet embertársainknak
❆ Angyallánc készítése az Eszterlánc Alapítvány közreműködésével
❆ Karácsonyi Szívküldi Szolgálat – Szeretet üzenetek elhelyezése és átvétele a szeretetfalnál.
2018. december 23. (vasárnap) | Babits Mihály Kulturális Központ, Színházterem
19:00 CSÍK 30 – 30 ÉV BOLDOGSÁG
Vendég: Karácsony János – James (LGT). Jegyárak: 4.900,- Ft; 5.400,- Ft; 5.900,- Ft
ÉLŐ SZERETET EMBERTÁRSAINKNAK program szervezője és háziasszonya Pócs Margit, a Mentálhigiénés Műhely elnöke, a Magyar Kultúra Lovagja, közművelődési és civil kapcsolatok referense
❆ December 7–21-ig minden nap 17:00 – 19:00 óráig szeretet üzenetek elhelyezése és átvétele a szeretetfalnál.
❆ Hétköznapokon a program ideje alatt a téren a kicsik és nagyok találkozhatnak a Mikulással.
❆ Minden csütörtökön, pénteken és szombaton 16–20 óráig tea és forralt boros jótékonysági program a Rotary Club Szekszárd önkénteseivel.
❆ A Mentálhigiénés Műhely pavilonjában naponta 15:00 órától 18:30 óráig adományt gyűjtünk a Lelkiegészségünkért Szekszárd Alapítvány számára.
forrás: kadarka.net
hírek innen, onnan
Magyar írást fedeztek fel az ősi piramisban, végig rosszul tudtuk a származásunk eredetét?
Több tízezer éves titok derült ki egy piramis felkutatása során, amit kihagytak a történelemből, ami megkérdőjelezi a származásunk...
Napsütötte hétvégére készülhetünk: mutatjuk, hogy merre – aztán jön sok eső, hó
Az átlagosnál továbbra is enyhébb idő várható, szombaton kevesebb, vasárnap általában több napsütéssel.
Brad Pitt régi fotója láttán leesett az állunk: ráismersz? Tuti nem
Az utolsók rajtunk is kifogtak, annyira megtévesztőek voltak.
Mikor láttad őket utoljára? Így élnek ma Audrey Hepburn gyerekei és unokái - fotók
Audrey Hepburn 1929. május 4-én látta meg a napvilágot Audrey Kathleen Ruston néven Belgiumban, Joseph Victor Anthony Ruston és Ella van...
Innováció nyomás alatt: hogyan marad versenyképes a bankszektor 2026-ban?
A bankolás egyszerre kell, hogy stabil, szabályozott és élményszerű legyen egy olyan környezetben, ahol a neobankok, fintech szereplők és...
„Fél éve nem voltam otthon, de most már hazamegyek” – jó hír jött az Omega kórházban lévő legendájáról, Molnár György Elefántól
Még a kórházban van, de ha minden jól megy, másfél-két hét múlva mehet haza, fél éves kórházi kezelés után. A Kossuth-díjas és...
Ezek az élelmiszerek akár 60%-kal növelhetik a rákhalálozás kockázatát
Egy friss, nagyszabású olasz vizsgálat szerint a daganatos betegek, akik nagy mennyiségben fogyasztanak ultrafeldolgozott élelmiszereket...
7 év után végre befut a Vaják utódjának szánt sorozat a Netflixen
Jön a Netflix következő nagy dobása, ami a Vaják utódja lehet.
Nagyon ígéretes a PS Plus új játékfelhozatala
A PlayStation Plus számára furcsán indult a 2026-os év.
Eladtad az autódat? Vigyázz, nehogy veled fizettessék meg a súlyadót.
Eladott gépjármű és gépjárműadó: mikortól szűnik meg az adófizetési kötelezettség?
Grönland: lépett az egyik hitelminősítő, erre számítanak
Megerősítette változatlan stabil kilátással Dánia hosszú és rövid lejáratú hazai és külső szuverén kötelezettségeinek lehetséges...
Chris Hemsworth új filmje az év egyik legnagyobb durranása lehet
A Crime 101 című bűnügyi thriller még meg sem érkezett a mozikba, de máris az év egyik legjobb filmjeként emlegetik.
Sport
A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után
Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.
Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó
Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.
Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról
A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.
Kiütötte ellenfelét az Atléti, kialakult az elődöntős mezőny a Király-kupában
Már a félidőben háromgólos előnyben volt.
Keszthelyi Rita vigasztalhatatlan, nem kárpótolja a nagy elismerés sem
A magyar női vízilabda-válogatott tíz éve vár egy újabb aranyéremre, de fényes a jövőképe.
Meglepő részlet derült ki Szoboszlai Dominik liverpooli karrierjének kezdetéről
A magyar válogatott csapatkapitánya nem minden téren bízott új klubjában.
Akár húszéves börtönbüntetést is kaphat a 18 esztendős hokitehetség
Egyetlen ütés miatt.
Szoboszlai ellophatja a koronát a Liverpool legnagyobb királyától
Ezt várják tőle a Manchester City elleni rangadón.
Ronaldo nem viccel, folytatja a sztrájkot, kenyértörésre viszi a dolgot munkaadóival
Hétfő után pénteken sem játszott a portugál sztár.
Ritkán látható módon végezte ki magát a nyerési esélyt elszalasztó, lesajnált újonc
Kuttor Attila együttese saját magát verte meg a 21. forduló nyitó mérkőzésén.
Ha tényleg megcsinálja, az egész olimpia legnagyobb szenzációja lesz
Lindsey Vonn első edzése jól sikerült Cortinában, remekül szuperál a bekrepált bal térd.
Littler nem fogta vissza magát, csattanós választ adott a váratlan kiesése után + fotó
Luke Littler címvédőként már az első meccsén kikapott a darts Premier League első állomásán.
Bulvár
Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle
A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.
Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok
A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.
Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől
Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.
Gyurcsány Ferenc új szerelméről vallott, ilyen személyes dolgot még sohasem mondott
Gyurcsány Ferenc őszintén vallott a szerelméről.
3 csillagjegy, akiknek a közeljövőben szinte minden sikerülni fog
Nem mindig a nagy fordulatok hozzák el a sikert. Néha az a legfeltűnőbb, amikor minden egyszerűen a helyére kerül. A közeljövőben három csillagjegy olyan időszakba lép, ahol a döntések könnyebbek, az eredmények gy
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.
Furcsán viselkednek az orosz kémműholdak, és ez nem jelent jót
A közelmúltban különös tevékenységet folytatnak az orosz kémműholdak.
Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint
Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy
Dráma a horvátoknál, megindult a tenger, 8 méteres hullámok elmosták a várost
Több helyen is kiöntött a tenger Horvátország dalmáciai térségében, a dagály elérte a 95 centimétert. Kastelában több tengerparti vendéglátóhelyet és üzletet is elárasztott a víz , a tűzoltóság mintegy 200
A NATO tehetetlenül nézné végig az orosz inváziót, napok alatt omlana össze a védelme
Egy szimuláció szerint elég annyi, hogy Németország tétovázzon.
Váratlan visszatérés az ATV képernyőjén
Alig több mint egy évvel harmadik gyermeke születése után ismét munkába állt az ATV népszerű arca, akit kedden már a képernyőn is viszontláthattak a nézők.
A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után
Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Szekszárdi? Az alábbi időpontokban tartózkodjon a zajkeltéstől!
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!


