Szekszárdon a sportcsarnokot és egy iskolát jelöltek ki melegedőnek
Szekszárdon a városi sportcsarnokban és az V. számú Általános iskolában jelöltek ki melegedőhelyet a hideg időben az úton elakadók és rászorulók számára - közölte a megyei katasztrófavédelmi szóvivő az MTI-vel.
A Tolna megyei védelmi bizottság szerdai ülésén arról is döntöttek, hogy az egész megyéből összegyűjtik a hajléktalanok, a rendszeres ellátást igénylő betegek és szülés előtt álló kismamák számát, illetve feljegyzik utóbbiak lakcímét, a hajléktalanoknál pedig tartózkodási helyüket - mondta Boros Brigitta.
A helyi védelmi bizottságoknak csütörtökig kell kijelölniük minden településen melegedőket, és jelenteniük kell azt is, hogy milyen, a betegek szállítására alkalmas eszközök állnak rendelkezésre - tette hozzá.
A szekszárdi hajléktalanszálló teljes kihasználtsággal működik - mondta az MTI-nek Szüts László, a Hajléktalansegítő Szolgálat szakmai vezetője. A rendkívüli hidegben megnyitották a rászorulók előtt a nappali melegedőt is, ahol matracokon biztosítanak szállást a hajléktalanoknak. A szolgálat népkonyháján naponta 30-40 ember kap egyszer ingyen meleg ételt.
A szolgálat a télen szokásos krízisvonalat is működteti, amelyre januárban 7-8 életmentő hívás érkezett - mondta Szüts László.
mti

- Mai névnapok és eredetük
- Prevenciós program Szekszárdon
- Rendben megkezdődtek a történelem írásbeli vizsgák
- A nők hajlamosabbak a Facebook-függőségre
- A szívbeteg mama legtöbbször kislányt szül
- A történelem írásbelikkel folytatódnak a vizsgák
- Kétnapos Somlói Tavasz Fesztivál a hétvégén
- Hétvégéig élvezhetjük a napos időt
- Európa legszigorúbb drog- és büntetőjogi szabályozása jöhet
- Verekedés a SOTE I. számú szülészeti klinikáján
- MSZP: több kulcsot az szja-rendszerbe!
- Összefogtak a sztárok Stohl családjáért
- Tartotta árfolyamát a forint péntek reggelre
- Megérkezett a hó! Több száz munkagép dolgozik országszerte
- Bezárt a szekszárdi mozi
- Diákokat kellett kimenteni a sötétvölgyi táborból
- Horváth István a Fidesz polgármesterjelöltje Szekszárdon
- Kulturált autópálya használat - M6-M60 - Pécsig
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Összefogás a dunakeszi családért

