Ezt olvasta már?


Szeretünk ajándékozni

Legalábbis ez derült ki egy kutatásból

Születésnapra, karácsonykor és esküvőre csaknem minden magyar vesz ajándékot - derül ki a Bónusz Brigád és a GKI Digital ajándékozási szokásokat vizsgáló közös felméréséből, amelyben a 18 évesnél idősebb internetezőket kérdezték.

A felmérés szerint a születésnap a legfontosabb ünnep a válaszadók szerint, fontosabb a karácsonynál is. Névnapon 61 százalék szerint szintén kötelező az ajándékozás, az anyák/apák napja a nőnapnál őszintébb ünnep: a válaszadók közel 80 százaléka szerint ilyenkor kötelező megajándékozni szüleit, párját. Valentin-napra a válaszadók közel fele nem ad semmit.

Húsvétkor a megkérdezettek 35 százaléka szerint nem kell ajándékozni, mikuláskor pedig több mint 60 százalék szerint kötelező megajándékozni főként a gyerekeket. Karácsonykor mindössze 1 százalék nem tartja kötelezőnek az ajándékozást, 6 százalék illendőségből ad, a többiek úgy vélik, ezen az ünnepen kötelező ajándékot adni egymásnak.

A nászajándék elterjedt a kutatás szerint: esküvőre a válaszadók 85 százaléka szerint mindenképpen kell ajándékozni, eljegyzéskor 41 százalék, házassági évfordulón 60 százalék érzi kötelezőnek, hogy meglepetést szerezzen.

A gyermekszületéskor 69 százalék szerint nem lehet üres kézzel érkezni a kisgyerekes házhoz. Tejfakasztó bulira a megkérdezettek fele szerint nem kell ajándék, a másik fele vagy illemből vagy őszinte örömmel ad ajándékot. A keresztelő kötelezően ajándékozós esemény.

A pedagógusnap a megkérdezettek fele szerint illendőségről szól, ballagásra és diplomaosztóra 78 százalék szerint kötelező ajándékozni, míg érettségire kevesebben érzik fontosnak, hogy ajándékot adjanak. Új munkahely és munkahelyi jubileum esetén szinte senki nem érzi úgy, hogy ajándékoznia kellene, de a nyugdíjba vonulás már a válaszadók közel fele szerint egy tipikus ajándékozási helyzet.

A választ adók 64 és 63 százaléka a párjának és a gyerekeinek vesz ajándékot, a harmadik helyen a szülők állnak. A válaszadók közel fele legtöbbször a gyerekeit lepi meg valamivel, a 30 év alattiak inkább a párjuknak szoktak ajándékkal kedveskedni. A megkérdezettek közel fele 4-7 embert lep meg évről évre születésnapja alkalmából.

A kutatásából az is kiderült, hogy sokszor sablonos az ajándék: például nőnapkor, névnapkor, az anyák/apák napján, a lakásavatón, húsvétkor és mikuláskor is. Az egyedi ajándékok a születésnapra, a karácsonyra, a ballagásra, az eljegyzésre, az esküvőre, a házassági évfordulóra, a gyermekszületésre, és a keresztőre jellemzőek.

A kutatásban részt vevők közel 100 százaléka vásárolt online az elmúlt 12 hónapban, közel 80 százalékuk legalább 3 alkalommal.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

A Heti Hetes sztárja volt a 2000-es években: 58 évesen Jáksó László így néz ki újra a tévében

Jáksó László ugyanazzal a laza, mégis figyelemfelkeltő stílussal létezik a képernyőn, mint a 2000-es években.

Itt vannak Nostradamus jóslatai 2027-re, sok jóra ne számítsunk

Pusztító tüzek, gazdasági összeomlás, újabb katonai és politikai konfliktusok: tragikus évet ígérhet 2027-re Nostradamus. Olvasd...

Videó: kilőtt gumikkal, forgalommal szemben menekült egy autós az M0-n, több rendőrautó üldözte 60 km-en keresztül

A rendőrök Dányban akarták megállítani a sofőrt, aki a kerekeire leadott lövések ellenére is továbbhajtott. A hajszának végül akkor...

Elveszíti az ízét, ha így tárolod otthon a paradicsomot: ezt a hibát sokan elkövetik

Nem mindegy, hol tárolod a paradicsomot, a hideg ugyanis ronthatja az ízét, az illatát és az állagát is. Mutatjuk, hol a helye!

„Építettek egy kis légvédelmi rendszert, amit mi kiütöttünk 15 perc alatt” – jelentette Trump, miután ismét csapárt mértek Iránra

Közben az amerikai hadsereg közölte, 20 millió dollár jutalmat ad bárkinek, aki információkat szolgáltat Irán nukleáris programjáról.

Ötezer éves kenyerekre bukkantak egy bronzkori lelőhelyen

A régészek összesen nyolc vekni ötezer éves kenyeret fedeztek fel Törökországban, amelyek ritka betekintést engednek a bronzkori...

Villámgyors nutellás gofri

Villámgyors nutellás gofri

Ez a mai angyalszámod: olyan üzenetet kaphatsz, amire már régóta szükséged volt

November 7-e különleges jelentést hordoz a számmisztika szerint, mert a dátumhoz a 117-es angyalszám üzenetét kapcsolják. Az 1-es szám...

A Fidesz váratlanul az önkormányzatok nagy támogatója lett

Összegyűltek Orbán és Navracsics vezetésével, és országgyűlési határozati javaslatot készítettek arról, hogy meg kell erősíteni az...

320 ezer fájlt szivárogtattak ki a hackerek, 39 iskola és óvoda érintett: figyelmeztetést adott ki a bristoli önkormányzat

Iskolák és óvodák, köztük speciális intézmények is érintettek lehetnek abban a szeptember végi adatszivárgásban, melynek elkövetőit...

Klónozással próbálják megmenteni a Partium kincsét

Szegedi és nagyváradi szakemberek közös kutatással próbálják megmenteni a püspökfürdői hévízi tündérrózsát.

Fehér Viktória lehet az X-Faktor következő nagy felfedezettje?

Fehér Krisztián után most a húga, Fehér Viktória kapott esélyt arra, hogy bizonyítson az X-Faktorban. A 19 éves énekesnő már a...

0

Sport

Borbély Balázs a Milan legyőzése után: Őszintén szólva nem tudom, miben múltuk felül az ellenfelünket

A Ferencváros idegenben, a San Siróban győzte le az AC Milant. A csapat edzője, Borbély Balázs elmondta többek között, hogy mit kért a játékosaitól az első félidőben.

Vlagyimir Putyin: Ez a nemzetközi gyakorlat súlyos megsértése

A botrányra a Nemzetközi Sportdöntőbíróság is reagált.

0
0

Bulvár

Nagy Attila Tibor: Magyar Péter példátlan lépést tett, megbosszulta magát a sietség

A történelmi igazságtétel politikai küzdelemmé változott.

Ebben a pillanatban jött a rendőrség bejelentése

Küzdelem, acélos felkészültség és kőkemény bajtársiasság – a rendvédelmi hivatás legfontosabb értékei ezúttal nem a hivatali szobákban vagy az utcákon, hanem a tatamin és a ringben mutatkoznak meg! A Magyar Ren

Ismert jogász mondta el: Szintet lépett Matolcsy Ádám üldözése, Dubajban sincs biztonságban

Matolcsy Ádám továbbra sem jelentkezett a hatóságoknál, miközben már külön erre szakosodott nyomozói egység keresi. Egy büntetőjogász szerint a külföldi tartózkodás sem jelent feltétlenül védelmet.

Itt van Trump nagy bejelentése a háborúról: egész Európát érintheti, amiről Putyin emberével tárgyalt

Az ukrán delegációval nem, Putyin küldöttével viszont leült az amerikai elnök. Szerinte közel a háború vége.

Előbb érkezik a decemberi nyugdíj, de van egy komoly bökkenő, akár 41 napot is várni kell a következő utalásra

Már december elején megérkezik a nyugdíj a bankszámlákra, de a korai utalás miatt a januári kifizetésig akár 41 nap is eltelhet. Mutatjuk a 2026-os változás részleteit és a buktatókat.

Fának csapódott reggel a diákokat szállító busz – két gyerek meghalt

Súlyos buszbaleset történt péntek reggel. A diákokat szállító jármű letért az útról, árokba zuhant, majd egy fának ütközött a francia Lent közelében. Hetven ember sérült meg. Két gyermek életét vesztette,

Magyar Péter reagált a lemondására irányuló követelésre

Álszentség, farizeusság, Fidesz a neved – reagált pénteki Facebook-bejegyzésében Magyar Péter arra, hogy a Fidesz és a KDNP csütörtökön a távozását követelte, mert több, egykoron megfigyelt személy neve is nyi

Balog Zoltán volt protokollfőnöke: Volt bőven jelzés arra, hogy Vásárhelyi János nem érdemes a kitüntetésre

Ülést tartott a kegyelmi botrány felelőseit feltáró vizsgálóbizottság.

Nagy lehet a baj, ha ilyen értesítést kaptál a telefonodra: 99 ország érintett

Idén már másodjára küldött riasztást az Apple, miután célzott kémprogramok támadhatták meg az iPhone-okostelefonokat.

Vége a kényelemnek: azonnali hatállyal törli a távmunkát ez a népszerű bank

Azonnali hatállyal megszüntette a távmunkát a felsővezetők számára az UniCredit, a szigorítást pedig 2027 elejétől a teljes dolgozói állományra kiterjesztik. A döntés teljesen váratlanul érte a dolgozókat és a

0