Ezt olvasta már?


Tájékoztatás az omikron variánsról és az oltási akcióról

Az omikron vírusvariáns már Magyarországon is erőteljesen terjed, várhatóan tovább emelkedik a fertőzöttek száma. Ez a vírusvariáns rendkívül fertőzőképes, ugyanakkor általában enyhébb tüneteket okoz.


hirdetés

 

Az oltatlanok továbbra is nagy veszélyben vannak. A 4 hónapnál régebben oltottaknak is érdemes megerősíteniük védettségüket a harmadik oltás felvételével, mert az jelentősen csökkenti a betegség súlyos lefolyásának kockázatát.

Annak érdekében, hogy minél többen éljenek a lehetőséggel, a kormány januárban is oltási akciót szervez. Ennek keretében előzetes időpontfoglalás nélkül is meg lehet kapni a vakcinát.

 

 







0
0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0

hírek innen, onnan

Pénztárosok és eladók kitálaltak: hihetetlen dolgok, amiket vásárlók közöltek velük

Van, aki kifejezetten macskának keresett rágógumit, és olyan is, aki elvárta, hogy mindenkit megelőzhessen a kasszánál.

Megkérdezte a nevét, majd háromszor fejbe lőtte egy férfi - 12 elképesztő női történet a múltból

Vessünk egy pillantást a történelem legáttörőbb és leginspirálóbb nőire!

A hely, ahol egy nap alatt újjászülethetünk

A munkával teli hétköznapok után jólesett a pihenés Sárváron.

Háromnapos munkahetet vezetnek be egy német autógyárban

Beszállítói nehézségek miatt háromnapos munkahetet vezetnek be az egyik legrégebbi németországi autógyárban, a Ford kölni üzemében -...

Ne hagyja veszni adója 1%-át, megindult a visszaszámlálás!

Az Ipsos felmérése szerint az emberek 72 százaléka veszni hagyja adója 1%-át, pedig csak két kattintás az egész, amiből ukrajnai riport,...

Bitang kemény lett Lil G feneke, még Tolvai Reni is megtapsolta

A híres rapper folyamatosan formában tartja magát, és mint azt a fotón is látszik, a fenékedzésem sem maradnak ki nála.

Hawaii, dizsi, napfény – 32 fokos strandidővel köszönt be a péntek

Május van, de már meg is érkezett az igazi tengerparti hangulat: akár 32 fokig is felkúszhat a hőmérő higanyszála pénteken.

Nőtt az euróövezet és az EU építőipari termelése márciusban éves szinten

Nőtt az építőipari termelés márciusban az euróövezetben és az Európai Unióban éves bázison.v

Egy brutálisan kemény kulisszák mögötti fotó Dwayne Johnsonról szuperhősként

Egyre többet láthatunk a Black Adam kulisszái mögül, és nem kizárt, hogy minden idők egyik legnézettebb szuperhősfilmje lesz.

5+1 frizura, amitől optikailag magasabbnak tűnnek az alacsony nők

Csakúgy, mint a ruhák és cipők, amelyek magasabbá tehetnek optikailag, úgy egyes frizurák is segíthetnek minket abban, hogy optikailag...

Az UBM Holding Nyrt. és a Hiventures Zrt. 5 milliárd forintos tőkeemelési tervezetről állapodott meg

Tőkeemelési tervezetről szóló megállapodást írt alá az UBM Holding Nyrt. és a Hiventures Zrt.; e szerint tőkebefektető 5 milliárd...

Sport

Meghalt a világbajnok magyar kézilabdázó

Guricsnél Pásztor Erzsébet a történelmi sikert elérő válogatott csapatkapitánya volt.

Az óriási hiba is belefért, tizenegyesek után a Frankfurt nyerte az Európa-ligát

Az Eintracht Frankfurt az Európa-liga döntőjében tizenegyesrúgások után legyőzte a Rangerst.

Csak fogyni akart néhány kilót, a legviccesebb angol focibíró lett

Mike Dean rengeteg mulatságos pillanatot okozott, például akkor, amikor látványosan ünnepelte az egyik csapat gólját. Ezt is meg tudta magyarázni.

Sallói rúgott két gólt, majd felrúgta az ellenfelét, erre meglökték, végül pirosat kapott

Futballközhellyel élve: elszabadultak az indulatok az MLS-ben.

Súlyosan megsérült a Győri Audi ETO nyári sztárigazolása

A dán átlövő élete egyik legjobb meccsét játszotta, de egy ütközés után kiugrott a válla.

Meghalt a világbajnok magyar kézilabda-legenda

Nyolcvanhárom éves korában elhunyt Guricsné Pásztor Erzsébet, az 1965-ben világbajnok magyar női kézilabda-válogatott csapatkapitánya, kilencszeres magyar bajnok kapus.

Győzelemmel hangolódna a BL-re és búcsúzna a Bernabéutól a Real Madrid

A Real Betis lesz Ancelottiék ellenfele a La Liga zárófordulójában.

A Liverpool kegyvesztett sztárja megegyezett a Milannal

A belga támadó ingyen válthat klubot a nyáron.

Lékai Máté látványos gólja is kellett a Veszprém négyes döntőbe jutásához - videó

Már hetedik alkalommal lehet ott a kézi-BL végjátékában a magyar sztárcsapat.

Kimaradt a francia fociválogatott keretéből a világbajnok csatár

Didier Deschamps együttesébe ugyanakkor visszatérhet Karim Benzema.

0

Bulvár

Mindössze 46 éves volt: autóbalesetben vesztette életét a magyar színészlegenda

Bubik István Jászai Mari-díjas magyar színművész, érdemes művész tragikus körülmények között vesztette életét mindössze 46 évesen – halálakor két nő gyászolta.

Újabb háború robbanhat ki, ezúttal Európa nyugati felén

A brit kormány benyújtja azt a törvényjavaslatot, amely lehetővé teszi majd, hogy felfüggessze az EU-val kötött brexitegyezmény egyik fontos elemét – de nem ezen a héten. Az unió azonban szankciókkal fenyeget, ha e

Meghalt Pásztor Erzsébet

Nyolcvanhárom éves korában elhunyt Guricsné Pásztor Erzsébet, az 1965-ben világbajnok magyar női kézilabda-válogatott csapatkapitánya, kilencszeres magyar bajnok kapus.

Szabó Zsófi és Shane Tusup szakításának voltak jelei: ezt vették észre a kommentelők

Szabó Zsófi és Shane Tusup szakításának híre nem mindenkit lepett meg.

Őrjöngött a menyasszony: ilyen ruhában jelent meg a húga az esküvőn

Az ifjú ara legmerészebb álmaiban sem hitte volna, hogy épp hőn szeretett lánytestvére okoz majd botrányt az esküvőjén.

Kiderült, mennyit ér Berki Krisztián hagyatéka

Berki Krisztián halálával egy márka is távozott.

Ennyibe kerül ma Magyarországon egy szülés: mutatjuk a legolcsóbb és a legdrágább verziót

Néhány vidéki és számos fővárosi magánkórház közül választhatsz.

Soha ne edd így a banánt: nagy baj is lehet belőle, óriási hibát követsz el, ha mégis így teszel

Ez a legbanálisabb hiba, amit szinte mindenki elkövet, ám a szakértők szerint könnyen pórul járhatunk, ha nem hagyunk fel azonnal ezzel a káros szokással.

Matolcsy György: Megbomlott a költségvetés egyensúlya, az államadósság szintje fenntarthatatlan

A jegybank elnöke szerint, ha a kormány nem csinál semmit az ország elveszítheti a következő éveket.

Hegyekben áll az alma: a lengyelek megoldása úgy tűnik, működőképes

Harmadik hete folyik Lengyelországban az almakivonási program, és már egyértelműen látszanak az intézkedés jótékony hatásai.

Nyálkás, büdös mosógép, dohos ruhák: így tisztítsd ki fillérekből

A frissen mosott ruhák illata jó esetben az egész lakást betölti, de mi van akkor, ha már nem tűnnek olyan frissnek?

blogmorzsák

Füstölgő Magnum és tomboló düh

Amit Tarantino sosem merne leforgatni: nulla politikai korrektség az egyik legkeményebb zsarufilmben.

BlitzWolf okos WC ülőke a buta vécédre

Ez az a hely, ahova már a királynak sincs pofája gyalog járni.

0