Ezt olvasta már?

Megnyitották az M0-M6 csomópontját

2018. december 18. délután 15:15-től megnyitották az M6-os kihajtót az M0 autóúton, így mostantól újra használhatják a közlekedők.

0

Tervet kell kidolgozni a túlzott turistaáradat kezelésére

Magyarországra egyelőre nem jellemző a helyiek életminőségét és a természeti értékeket veszélyeztető túlzott turistaáradat (overtourism), de jelei már vannak, ezért időben fel kell készülni megelőzésére, kezelésére - hangsúlyozta a KPMG könyvvizsgáló és tanácsadó társaság tanulmányában.


hirdetés

Az overtourism az a jelenség amikor egy települést vagy térséget turisták tömegei lepik el, rontva ezzel a helyiek életminőségét vagy rombolva a természeti környezetet.

A közleményben Indra Dániel, a KPMG turisztikai tanácsadó részlegének vezetője kifejtette, Magyarországon is vannak már jelei az overtourismnak, példaként a tavalyi népszavazást említette a budapesti bulinegyedben, ahol a helyieknek gondot okoz a vendégek nagy száma. Vannak már elégedetlen hangok nyáron a Balaton környékén is - tette hozzá. A "túlzott elturistásodás" hátterében az internetes bakancslisták megjelenése, a rövid távú lakáskiadás (airbnb), valamint az olcsó repülés áll.

A túlzott turizmus egyik jele, hogy bizonyos pontokon kapacitásszűke kezd kialakulni. Az első példa erre a szakértő szerint a Liszt Ferenc repülőtér, amelynek forgalma 2013-ról 2018-ra 8,5-ről 15 millió utasra nőtt, főszezonban telített.

Ilyen jelenség a magas szállodai szobakihasználtság is - Budapesten szeptemberben is 86 százalék felett volt a mutató-, amely több magyar turisztikai célpontnál is előfordul szezonálisan.

A "túlturistásodás" legjobb ellenszere a látogatók időbeli és térbeli széthúzása, amelyben Magyarországon komoly szerep hárul a vidéki célpontokra és szállodákra. Biztató jelenség, hogy az utóbbi években a fővároson kívüli vendégéjszakák számának növekedése felzárkózott Budapest mögé (10,7 illetve 9,6 százalék), de ahhoz, hogy a térbeli széthúzás működjön, a vidéki vendégforgalomnak jobban kellene növekednie a budapestinél. Ennek egyik feltétele a működő szálláshelyek minőségi fejlesztése, illetve a szobakapacitás bővülése - tette hozzá.

Jó hírnek nevezte, hogy a következő években több mint 1300 vidéki szállodai szobát adhatnak át Magyarországon, meglepően egyenletes területi lefedettséggel. Így 100-200 szobás szállodák épülnek Nyíregyházán, Zalaegerszegen, Szántódon, Pannonhalmán, vagy Mátrafüreden, és közepes méretű beruházások zajlanak olyan településeken, mint Kisvárda, Mezőkövesd, Győr, Szentes, Szeged és Bük.

Az összehangolt cselekvés szükségességét ismerte fel a kormány is, amikor létrehozta Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Programot, amelynek kifejezett célja, hogy láncba szervezze az attrakciókat és a szálláshelyeket, és így növelje az élménypontok számát az országban. A 2030-ig szóló program költségvetési forrásokat is tartalmaz, így nem csak élménypontok, de szálláshelyek fejlesztésére is forrást biztosít - sorolta a szakértő.

 







0

hírek innen, onnan

Videó: Így telt Alonso utolsó napja a Forma-1-ben

A 2018-as szezont követően befejezte Forma-1-es pályafutását Fernando Alonso habár többször beszélt már az esetleg visszatérésről.

Az új buszstratégia fókuszában az utasok állnak

Az új buszstratégia fókuszában a közösségi közlekedést igénybe vevő utasok minél magasabb szintű kiszolgálása áll - mondta...

Nagy hírt jelentett be a meggyilkolt kisfiú, Szita Bence nevelőapja

Újabb szörnyűség után végre fellélegezhet.

Kamu a kirúgott rendőr Facebookon terjedő vallomása

A hatóságok szerint tíz évre visszamenőleg nem dolgozott náluk Kollár Attila nevű rendőr sehol az országban.

Vagyonmenekítésre biztatják gazdag ügyfeleiket a Credit Suisse bankárai

A Brexit körüli bizonytalanságok miatt a Credit Suisse privátbankárai inkább azt tanácsolják ügyfeleiknek, hogy az Egyesült...

Felfelé kapaszkodhat Európa a Fed kamatdöntése előtt

A kezdeti, jelentős emelkedés után lejjebb kerültek az amerikai tőzsdék, miután az olajár zuhanása beárnyékolta a hangulatot a nap...

Financial Times: Soros György az év embere

A brit üzleti napilap Soros György üzletembert, filantrópot, a Fidesz ellenségét választotta meg az év emberének.

Új élet felmondás után - bértárgyalás IT-s szemmel

20%-nál magasabb bérajánlatra nem szabad nemet mondani - vallja Huj Tamás szoftverfejlesztő, aki naponta átlag három érdeklődő...

Átalakul Magyarország legnagyobb iparjogvédelemmel foglalkozó cégcsoportja

2018. decemberétől hatékonyságnövelő átalakítások történnek Magyarország legnagyobb iparjogvédelemmel foglalkozó cégcsoportjánál....

Mit tehet a közalkalmazott ha csak 2 nap hiányzik a nyugdíjhoz?

Férjem 2019.március 07-én tölti be az öregségi nyugdíjkorhatárt, mint közalkalmazott. Hónapokkal ezelőtt jelezte a munkaadója felé,...

0

Sport

Így reagált Pogba Mourinho kirúgására - fotó

A francia világbajnok lehet a Special One távozásának legnagyobb nyertese.

Újragondolták az F1-es rádióbeszélgetéseket, az eredmény zseniális

Ha a futamok csak feleennyire lesznek szórakoztatóak, már érdemes lesz 2019-ben Forma-1-et nézni!

A Manchester United kirúgta José Mourinhót

A Liverpool elleni vereség és a kilátástalan játék már sok volt a vezetőknek.

Csúcsgázsik - Őrületes pénzeket keresnek a magyar sportolók: nem is gondolná, ki kaszálta idén a legtöbbet

Lipcse Továbbra is a labdarúgók keresik a legtöbbet a magyar sportolók közül.

Üzent a Vidi elleni meccsen fejbe talpalt, eszméletét vesztő Fradi-játékos

Üzent a rajongóinak az FTC labdarúgója, Varga Roland, akit fejbe talpaltak egy magyar bajnoki mérkőzésen.

Máris új munkára jelentkezett José Mourinho

Az egyik étteremlánc referenciát kér a Manchester Unitedtől.

A PSG francia válogatott focistája igent mondott a Barcelonának

A párizsi csapat szeretett volna hosszabbítani a játékossal, de nem sikerült megállapodni.

Botrány a Vidi - Cheslea-meccs körül: nem ússzák meg, vizsgálatot indított az UEFA

Botrányos viselkedés miatt indított vizsgálatot az UEFA a Chelsea drukkerei ellen.

Zsinórban harmadszor rúgják ki a semmiért nem hibás Special One-t

A Real és a Chelsea után a ManUtd-nél is elveszítette az öltözőt, és még szimpatikus vesztessé sem tudott válni.

Cora Schumacher ezzel az arctetovált bandataggal jár

Mit szól ehhez a volt Forma-1-es pilóta?

Fordulatos meccsen szerzett fontos pontot Dárdai Pál Herthája

Első vereségét szenvedte el a bajnokságban a Borussia Dortmund.

Üzent a horrorisztikus sérülést szenvedett Fradi-focista

Varga Roland semmire nem emlékszik az ütközésből.

0

Bulvár

Brutális hőmérsékletadat: olyan karácsonyunk lesz, amit évekig megemlegetünk

A fehér karácsonyról már lemondtunk, de ez azért durva.

Meghan hercegné anyukája elutasította II. Erzsébet királynő különleges felajánlását

Meghan hercegné anyukája ritka lehetőséget kapott II. Erzsébet királynőtől, ám ő végül mégis nemet mondott rá.

"Egy prostituált orálisan kielégített"

Az orális szex során is számtalan szexuális úton terjedő fertőzés adható át, tehát érdemes ilyenkor is gumi óvszert használni - hangsúlyozza Dr. Tisza Tímea.

Megkongatták a vészharangot: eltűnhet a krumpli Magyarországról

Már nem csak a jegesmedvékre jelent veszélyt a klímaváltozás, hanem a magyarországi krumplitermesztésre is. Ha így folytatódik tovább, eltűnhet a hazai burgonya a piacokról.

Bunkón parkolt az autós, a hókotrós zseniális bosszúja megunhatatlan

Így jár, aki rossz helyre teszi le a kocsiját, igazán megérdemelte.

Becsapták a magyar fogyasztókat. Az EU rendelet szentesíti a csalást?

Továbbra is másodrendűként kezelik a kelet-európai tagállamok állampolgárait az Európai Unióban. Ezt a V4-ek agrárminiszterei állapíthatták meg, miután megtudták, hogy kikerült az élelmiszerek kettős minőségének gyakorlatát megszüntető rendelkezés az EU jogalkotási programjából. 

Kisfiáért aggódik Szögeczki Ági: ˝5 és fél év alatt soha nem volt ilyen˝

Szögeczki Ági elmúlt napjai aggódással teltek, mivel kisfia nagyon beteg volt. A legbátrabb páros sztárja állítja, hogy öt év alatt még sosem volt ilyen gyermekével. Ám a friss információk szerint Patrick már sokkal jobban van: ˝Mindenkinek köszönjük a sok gyógyító üzenetet, kemény volt a múlt hét, de meggyógyultunk...˝ - kezdett bele Ágica.

A Dunába zuhant és megfulladt a 33 éves énekesnő

A búvárok már csak az holttestét húzták ki a gépkocsijából.

A szülés előtt végig gazdijával volt a segítő kutya - Amit a babával művel, azon az egész net olvadozik

A kutyus végig őrizte és nyugtatta gazdiját a szülés előtt, és a babával is különleges kapcsolatot alakított ki.

Brüsszel ezt üzente a magyar tüntetőknek...

Mindenkinek jogában áll gyakorolni a szólásszabadsághoz és a tüntetéshez való jogát - jelentette ki az Európai Bizottság egyik szóvivője kedden Brüsszelben, hozzátéve, hogy a testület általános álláspontja szerint ezt csakis békésen lehet megtenni.

Le sem szedik a narancsot

Katasztrofálisan rossznak titulálta az idei narancs- és mandarinidény első felét a spanyolországi Murcia tartomány gazdaszervezetének vezetősége, és elsősorban a déli féltekéről, főleg Dél-Afrikából érkező árut tették felelőssé a spanyol citruságazat vergődéséért.

blogmorzsák

Migránsnak lenni

A normális végzettség, a korrekt munka mellett is lehet valaki migráns. És ezt lehet szeretni is.

Így él egy milliárdos tinédzser

Saját állatkert, aminek a sztárok is csak a csodájára járnak, futballpálya és egy szobányi cipő. És ez nem minden...

Csőben sült csicsóka

A csicsóka egészségünk őre.

Gúnyolódni lehet, röhigcsélni is a tüntetéseken. De!

Csak az igazán ifjak nem tudják, miként kezdődtek a dolgok 1989-ben és 1956-ban.

Közlemény 2018 adventjén

„Itt Orbán Viktor beszél, Magyarország miniszterelnöke.“

Meghalt Grendel Lajos

A szlovákiai magyar irodalom egyik legjelentősebb képviselője 70 éves volt.

A Magánállam színre lépett!

Így foszlik szét a felépített hazugságok rozoga bástyája.

Nullák országlása

Adódik a kérdés: ki is élt vissza a hatalmával?

Így védjük az ízülete­inket a hidegben

Az ízületek védelmét a hidegben komolyan kell venni minden kor­osztálynak. Öt tipp, ami segíthet.

Ezeket használja egy igényes férfi

Vannak, akik semmit sem, vagy nagyon keveset hajlandóak tenni, a test-, és arcápolásért.

Birtokvédelem a Kunigunda utcában - Pofátlanság és cinizmus

A jog a tüntető ellenzékiek mel­lett van, akkor is, ha a hatalom ezt nem hajlandó elfogadni.

0