Több település nem csatlakozna a tolnai járáshoz

Több Tolna megyei település ellenzi, hogy a tervek szerint 2013-tól létrejövő tolnai járáshoz tartozzon, Dunaszentgyörgy és Harc a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnak (KIM) hivatalosan is jelezte álláspontját.


Hencze Sándor, Dunaszentgyörgy független polgármestere kedden az MTI-nek elmondta: Szabó Erika területi közigazgatásért felelős államtitkárnak elküldték a képviselő-testület határozatát.

Dunaszentgyörgy korábban is a paksi járáshoz tartozott, a helyiek többsége Pakson dolgozik, és a paksi többcélú társulás tagjaként sok szociális, oktatási feladatot közösen látnak el a környező településekkel - tette hozzá a 2500 lakosú község vezetője.

Hasonlóan nyilatkozott Siposné Csajbók Gabriella, Harc független polgármestere; a Szekszárd melletti falu önkormányzata írásban jelezte a tárcának, hogy a szekszárdi járáshoz szeretne tartozni.

A Tolna megyében 13 településsel, 33 ezres lélekszámmal tervezett hatodik, tolnai járáshoz más települések sem szívesen csatlakoznának. Berényi István (független) Kölesd polgármestere arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a napokban nyolc önkormányzat közös nyilatkozatot juttat el a KIM-hez; e szerint Dunaszentgyörgy, Gerjen, Tengelic a paksi, Kölesd, Medina, Kistormás, Sióagárd, Szedres a szekszárdi járáshoz tartozna.

 

 

mti











Mire számít, milyen év vár Önre 2012-ben?





0