Ezt olvasta már?


Tonnaszám találtak gyanús élelmiszert

A Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT), a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vettek részt az INTERPOL és az EUROPOL szervezte élelmiszerhamisítás elleni nemzetközi műveletben.

Az idei volt a hetedik akció, amelyben az INTERPOL és az EUROPOL irányítása mellett közösen vettek részt az országok vámhatóságai, kiegészülve az élelmiszerlánc biztonságáért felelős szakemberekkel, illetve a hamisítás megakadályozásáért felelős szervezetekkel. Az eredményeket ismertető sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a magyar szervezetek fellépése nyomán az elmúlt 4 hónapban több mint 7 ezer liter alkohol tartalmú folyadékot és megközelítőleg 105 tonna hamis, vagy ismeretlen eredetű élelmiszert (például zöldség, hús és gyümölcs) vontak ki a piacról.

„Az emberi élet és egészség védelme kiemelt fontosságú minden hatóság számára, ugyanakkor fontos a vásárlói tudatosság ösztönzése is. Az ismeretlen helyről származó, gyanúsan olcsó ételek és italok megvásárlása és elfogyasztása egészségkárosodást okozhat, ezért ezeket kerülni kell. Ezzel a szemlélettel megelőzhető, hogy a jövőben megismétlődjenek a közelmúltban történt alkoholmérgezéses esetek” – ismertette Leopold Róbert pénzügyőr őrnagy, a NAV vám- és jövedéki szóvivője.

A Nébih csalások, hamisítások felderítésére szakosodott szervezeti egysége, összesen 16 esetet tárt fel az OPSON VII. akcióban. Az intézkedéssel érintett termékek mennyisége meghaladta a 71 tonnát, a bírságok és eljárási költségek teljes összege pedig több mint 28 millió forint volt.

Dr. Helik Ferenc, a Nébih Kiemelt Ügyek Igazgatóságának vezetője elmondta, hogy „az eljárások komplexen felölelik az élelmiszerlánc teljes vertikumát. Az állattartástól az élelmiszer-előállításon át egészen a forgalmazásig, szinte minden szegmensben előfordultak súlyos és kevésbé súlyos szabálytalanságok.

Több esetben akadt probléma hústermékeket előállító üzemekben. Januárban például egy Baranya megyei charolais szarvasmarha termékeket előállító egységben kellett intézkednie a Nébih ellenőreinek, ahol végül csaknem 1 tonna hús forgalomba hozatalát tiltotta meg, valamint annak megsemmisítését rendelte el a hatóság.

Szintén többször tapasztaltak szabálytalanságot a méztermékek piacán az élelmiszerlánc-biztonsági ellenőrök. Többek között tavaly decemberben, előzetes adatgyűjtés révén, többszöri – mintavétellel egybekötött – hatósági vizsgálatot végeztek egy Bács-Kiskun megyei méztermelőnél a Nébih szakemberei. Az ellenőrzéseken kiderült, hogy 13 hordónyi (kb. 2200 kg) összsúlyú tétel eredete nem volt igazolható, de idegen cukorral hamisított mézet is találtak a termelőnél.

A Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) megbízásából a Tárki 2009 óta évente végez országos felmérést a magyar lakosság vásárlási szokásairól a hamis termékek megítélését vizsgálva. A tavalyi adatokból kiderült, hogy a nem megbízható forrásból származó élelmiszerek csaknem kétharmadát a piacokon, közel egynegyedét pedig az utcán szerezték be a magyar fogyasztók 2017-ben. A válaszadók 85 százaléka vélte úgy, hogy akkor sem venne kétes eredetű enni- vagy innivalót, ha az lényegesen olcsóbb lenne a szabályosan forgalmazott termékeknél.

”A hazai vásárlók döntő többsége ugyan elutasítja a nem megbízható forrásból származó élelmiszerek és italok fogyasztását, mégis jelentős azok aránya, akiket egy kis árkülönbség könnyen kísértésbe ejtene és akár a bizonytalan forrásból származó terméket is megvásárolnák az eredeti helyett„ - hívta fel figyelmet a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) titkára. Németh Mónika hozzátette: a hatóságoknak és a nyomozó szerveknek továbbra is komoly erőfeszítést kell fordítaniuk a piacokon és az utcán elérhető termékek felkutatására.

A hamis, illetve ellenőrizetlen forrásból származó termékek a fogyasztók megkárosítása mellett súlyos anyagi és gazdasági károkat okoznak az érintett iparágaknak, amelyek munkahelyek elvesztéséhez és kieső állami bevételekhez vezetnek. A HENT ezért különösen fontosnak tartja a fogyasztók tudatos vásárlásra való ösztönzését, amelyet a jövőben is különböző felvilágosító és tájékoztató kampányok, valamint kutatások bevonásával kíván elősegíteni.







0
0
0

hírek innen, onnan

Ez az a mozgásforma a szakemberek szerint, amitől évekkel fiatalabbnak tűnhetsz

A rendszeresen jógát gyakorlók az életkorukat meghazudtolva frissek, tevékenyek, mozgékonyak. Mi a titkuk? Nem csak rugalmasság. Nem csak...

Dudás Miki özvegye mégsem tudta megvenni az álomházat, nem költözik a gyerekekkel

Dudás Miki tragikus halála után az özvegye, Szigligeti Ivett egyedül maradt a gyermekeikkel, és mindent megpróbált megtenni annak...

Folyadékbevitel diéta alatt: ezeket az italokat is ihatod, ha unod a vizet

Egy kétéves követési időszakos kutatásban a diétás üdítők mellett az alanyok megfelelő életmód mellett szinte ugyanannyit fogytak,...

„Újra boldog férj leszek” – Müller Péter 90 évesen esküvőre készül

Alig egy évvel szeretett felesége halála után ismét rátalált a szerelem Müller Péterre. A Kossuth- és József Attila-díjas író...

Fényes nappal, fegyverrel raboltak ki egy pénzszállítót Nyíregyházán

A támadó legalább tízmillió forintot zsákmányolhatott.

Már 2800 éve is füvezhettek az emberek? Meglepő bizonyítékokat találtak egy szibériai sírban

Kannabiszmagok és megőrződött hajszálak utalnak a legősibb, 2800 évvel ezelőtti bódító kannabiszhasználatra.

Ide menekítették a gyászoló Harryt Diana halála után

Diana hercegné tragikus halála után a királyi család a nyilvánosság elől elvonulva igyekezett feldolgozni a veszteséget, Károly herceg...

Letartóztattak egy férfit, akinek hangok szóltak a fejében: ölje meg Donald Trumpot.

Miután viselkedése az autóban felkeltette a bűnüldöző szervek gyanúját, elkaptak egy illegális bevándorlót Washingtonban, akit...

Két magyar is milliomos lett szombatra virradóra: jókora összeget kaszáltak az európai szuperlottón

Két magyar is milliós nyereménynek örülhet, azonban nem volt telitalálat a 45. heti, pénteki Eurojackpot sorsoláson.

Az HBO Max is nagy bejelentést tett – jön az időutazós sci-fi thriller

A J. J. Abrams produceri munkájával készült sci-fi thriller november 13-án érkezik az HBO Max kínálatába.

Senki sem tudta, min megy keresztül: Ádám Szofi most elárulta, mi történt a Sztárban Sztár színpadán

Betegen, komoly bizonytalanságok között érkezett a Sztárban Sztár elődöntőjébe Ádám Szofi, aki az utolsó pillanatig nem lehetett...

Kiakadt az RMDSZ

Nyilatkozatban tiltakoznak a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen. 

0

Sport

Borbély Balázs a Milan legyőzése után: Őszintén szólva nem tudom, miben múltuk felül az ellenfelünket

A Ferencváros idegenben, a San Siróban győzte le az AC Milant. A csapat edzője, Borbély Balázs elmondta többek között, hogy mit kért a játékosaitól az első félidőben.

Vlagyimir Putyin: Ez a nemzetközi gyakorlat súlyos megsértése

A botrányra a Nemzetközi Sportdöntőbíróság is reagált.

0
0

Bulvár

Nagy Attila Tibor: Magyar Péter példátlan lépést tett, megbosszulta magát a sietség

A történelmi igazságtétel politikai küzdelemmé változott.

Ebben a pillanatban jött a rendőrség bejelentése

Küzdelem, acélos felkészültség és kőkemény bajtársiasság – a rendvédelmi hivatás legfontosabb értékei ezúttal nem a hivatali szobákban vagy az utcákon, hanem a tatamin és a ringben mutatkoznak meg! A Magyar Ren

Előbb érkezik a decemberi nyugdíj, de van egy komoly bökkenő, akár 41 napot is várni kell a következő utalásra

Már december elején megérkezik a nyugdíj a bankszámlákra, de a korai utalás miatt a januári kifizetésig akár 41 nap is eltelhet. Mutatjuk a 2026-os változás részleteit és a buktatókat.

Fának csapódott reggel a diákokat szállító busz – két gyerek meghalt

Súlyos buszbaleset történt péntek reggel. A diákokat szállító jármű letért az útról, árokba zuhant, majd egy fának ütközött a francia Lent közelében. Hetven ember sérült meg. Két gyermek életét vesztette,

Magyar Péter reagált a lemondására irányuló követelésre

Álszentség, farizeusság, Fidesz a neved – reagált pénteki Facebook-bejegyzésében Magyar Péter arra, hogy a Fidesz és a KDNP csütörtökön a távozását követelte, mert több, egykoron megfigyelt személy neve is nyi

Balog Zoltán volt protokollfőnöke: Volt bőven jelzés arra, hogy Vásárhelyi János nem érdemes a kitüntetésre

Ülést tartott a kegyelmi botrány felelőseit feltáró vizsgálóbizottság.

Nagy lehet a baj, ha ilyen értesítést kaptál a telefonodra: 99 ország érintett

Idén már másodjára küldött riasztást az Apple, miután célzott kémprogramok támadhatták meg az iPhone-okostelefonokat.

Hivatalosan bejelentették, hogy Magyarországon november 30-ig kell lecserélni a plug-in hibrid járművek zöld rendszámát

A plug-in hibrid autók tulajdonosainak legkésőbb 2026. november 30-áig le kell cserélniük járművük zöld rendszámát, ezt követően ezek az autók már nem vehetnek részt a közúti forgalomban a korábbi rendszámtáb

Vége a kényelemnek: azonnali hatállyal törli a távmunkát ez a népszerű bank

Azonnali hatállyal megszüntette a távmunkát a felsővezetők számára az UniCredit, a szigorítást pedig 2027 elejétől a teljes dolgozói állományra kiterjesztik. A döntés teljesen váratlanul érte a dolgozókat és a

Gondatlanság vagy alpesi válás? Mínusz 12 fokban hagyta magára a 17 éves lányt partnere Németország legmagasabb hegyén

Napfelkeltét akart nézni a Zugspitze csúcsán két német fiatal. Ez lett belőle.

0