Ezt olvasta már?

Harminchatan voltak közel a hatoshoz

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 22. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:

0

További Európa-bajnoki mérkőzésekre pályázna az MLSZ

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) további Európa-bajnoki mérkőzésekre pályázna, amennyiben néhány házigazda visszamondaná a rendezést a jövő évi torna előtt.


hirdetés

"Bőven lesznek jelentkezők a rendezést lemondó városok helyett, de ha lehet pályázni további meccsekre, akkor az MLSZ pályázni fog" - mondta Csányi Sándor elnök pénteken, az M4 Sportnak adott interjújában.

A kontinensviadalra idén június 12. és július 12. között került volna sor Budapesten, Londonban, Bakuban, Münchenben, Rómában, Szentpéterváron, Amszterdamban, Bukarestben, Bilbaóban, Dublinban, Glasgow-ban és Koppenhágában. Az európai szövetség (UEFA) március közepén úgy döntött, hogy a koronavírus-járvány miatt csak jövőre, június 11-től július 11-ig rendezi meg a tornát, ám a hírek szerint anyagi okok miatt több házigazda is a visszalépést fontolgatja. A magyar fővárosban három csoportmérkőzés és egy nyolcaddöntő lesz az eredeti tervek szerint.

Az UEFA alelnökeként is tevékenykedő Csányi Sándor közölte, június 17-én születik döntés az Európa-bajnokságról, és az európai kupasorozatok befejezéséről. Hozzátette, jelenleg az a szándék, hogy a csapatok a pályán fejezzék be a szezont a Bajnokok Ligájában és az Európa-ligában is, és mivel erre pillanatnyilag minden lehetőség adott, reálisnak tartja, hogy augusztus végére lezárul mindkét sorozat.

Az MLSZ-elnök meglátása szerint a környező országok klubjaihoz képest sokkal stabilabb a magyar élvonal csapatainak pénzügyi helyzete, vagyis nem fenyeget az a veszély, hogy a járvány miatt valamelyik klub csődbe jut. Ebből következik, hogy remélhetőleg ugyanolyan vagy kisebb költséggel még jobb játékosokat lehet majd Magyarországra hozni, hiszen kevesebb versenytárs lesz a térségben.

Az MLSZ május 4-én úgy döntött, hogy csak a nemzetközi kupaindulás szempontjából fontos hazai sorozatokat - férfi és női felnőtt nagypályás NB I, férfi felnőtt nagypályás Magyar Kupa - lehet folytatni, minden más szakágban és versenysorozatban befejezettnek nyilvánították az idényt.

"Rendkívül sokat gondolkodtunk rajta, hogy mit csináljunk. A legnagyobb gond számomra, személyesen az NB II volt. Úgy éreztem, azt is kellene folytatni" - nyilatkozta Csányi.

A sportvezető rávilágított, hogy ma talán enyhébbnek tűnik a járványhelyzet, mint hetekkel ezelőtt, amikor a döntés megszületett, de minden lehetőséget mérlegeltek.

"Figyelembe kellett venni, hogyan tudjuk betartani a járványszabályokat, és ki hogyan tudja fedezni a járvánnyal kapcsolatos költségeket" - magyarázta. Hozzáfűzte, messzemenően figyelembe veszik az egészségügyi szempontokat a szezon folytatásában, nagyon sok tesztet végeznek el, ami nagyon sok pénzbe kerül, ezért is döntöttek úgy, hogy csak a nemzetközi kupák szempontjából fontos sorozatokat indítják újra.

Csányi megerősítette, hogy megbetegedés esetén csak a fertőzött játékosok kerülnek karanténba, nem az egész csapatuk.

"Bízom benne, hogy a játékosok a civil életben is fegyelmezettek lesznek, és így meg tudjuk úszni fertőzött nélkül" - mondta.

Az elnök arról is beszélt, hogy a Magyar Kupa-döntőt annak ellenére a Puskás Arénában rendezik, hogy a mérkőzés zárt kapus lesz.

"A kupadöntő rangjának ez felel meg, és ez arra is jó lesz, hogy még több tapasztalatot szerezzünk a stadion működésével kapcsolatban. Fontos, hogy az Európa-bajnokság kezdetéig az esetleges hiányosságokat ki tudjuk küszöbölni" - magyarázta.

A teljes interjút az OTP Bank Liga újraindítása, a szombat délutáni Ferencváros-Debrecen mérkőzés előtt, 15.15-től sugározza az M4 Sport.

 







0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0
0

hírek innen, onnan

Íme a magyar vetémenyesek legfőbb ellenségei: így szabadulj meg a falánk kártevőktől

A napokban már országszerte hullott némi csapadék, de az aszály nem kedvez a kórokozók terjedésének, a rovarkártevők egy része viszont...

Ételek, melyek jók magas vérnyomásra

A kálium nagyon fontos szerepet játszik a vérnyomás alakulásában, ezért a magas vérnyomással küzdőknek, magas vérnyomásra...

Anglia: ekkor játszhat újra bajnokit Nagy Ádám

A szigetországban is folytatják.

Letartóztatták a szigethalmi férfit, aki eltörte egy rendőr kezét intézkedés közben

A 42 éves férfi nem akarta beengedni a kertkapun a csendháborítás miatt kiérkező rendőröket.

Beindult a belföldi turizmus a hosszú hétvégén

Naponta több mint 2000 foglalás érkezik, jellemzően júliusra és augusztusra.

Spiró György: Több tucat kulturális minisztert túléltem, értelmes ember kevés akadt köztük

A génjeinkben van kódolva, hogy a legnagyobb hülyeségekhez is idomulnunk kell mondja Spiró György, akit a mai napig kiráz a hideg a...

Kerüljük el a kiberchondriát: tájékozódjunk okosan egészségi állapotunkról

A mai világban, mióta majd mindenki otthonába beköltözött az internet, egyre gyakoribbá vált az a szokás, hogy ha valaki valamilyen...

A kutató szerint a koronavírus-járvány nem tűnik el teljesen

Szórványos esetek nagy valószínűséggel továbbra is lesznek.

Már biztos: David Alaba nem kér se a Barcából se a Real Madridból

David Alaba nem igazol át sem az FC Barcelonához, sem a Real Madridhoz, hanem marad továbbra is a Bayern München labdarúgója, bár új...

Azt hitte, kutyát vett, de kiderült: vérszomjas fenevaddal élt együtt

A kínai nő abban a hitben élt, egy aranyos kutyát vásárolt magának két évvel ezelőtt. Most már tudja: egy medvével élt egy fedél...

Júniusi nagy előrejelzés: erősebb kapcsolatok, új munkák, szorosabb barátságok

Kíváncsi vagy rá, mit tartogat neked a június szívügyek, anyagiak és egészség terén? Akkor olvass tovább, jönnek a havi horoszkópok -...

Sport

Ijesztően néz ki a UFC gálán vereséget szenvedett harcosnő - fotó

A szombati rendezvényen Antonina Shevchenko hatalmas verést kapott három meneten keresztül.

Bombaigazolás: ősztől a világ egyik legjobb szélsőjének passzolgathat a fiatal magyar átlövő.

A világklasszis francia szélső szeretne ott lenni a jövő évi olimpián, s hogy ezt elérje, új kihívást keresett klubszinten.

Klasszis gólt szerzett a Fradi szélsője

A Fradinak nem szokott menni a Puskás ellen, most viszont egy zseni góllal szerzett vezetést.

Visszavonul az olimpiai- és világbajnok kézilabdázó

Közel 500 gólt dobott a Bajnokok Ligájában, a BL-győztes csapat segédedzőjeként folytatja.

Megvan, mikor játssza első meccsét a Barca és a Real az újrainduló bajnokságban

A katalánok a Real Mallorca vendégei lesznek, a fővárosiakra pedig az Eibar elleni hazai összecsapás vár.

Veszélyben az Újpest, de mi kell a bennmaradáshoz?

Az egy hét alatt összeszedett két egygólos vereség után valós veszély az első osztályból való kiesés egy olyan csapat számára, ami ezt már több, mint 100 éve nem tette.

Újabb két legendás mérkőzéssel jelentkezünk hétfő este mindkét csatornánkon!

Kövesd a Spíler 1-en a West Brom és a Tottenham 2004/05-ös szezonbeli, valamint a Spíler 2-n a Real Madrid és a Barcelona 2008/09-es idénybeli emlékezetes párharcát.

Sir Alex Ferguson nem látott nála jobbat, karrierje óriási csalódás lett

Nem volt olyan csapat, ahol harmincnál többször pályára lépett volna.

"Választhatnátok egy kissé férfiasabb színt is" - ilyen volt az első Giro, ahol kiosztották a rózsas...

Ki viselte a történelem első rózsaszín trikóját, és mi lett az 1931-es győztes által évekig őrzött darabokkal?

A Honvéd győzelmével a kiesés szélére sodródott a DVSC - videó

A fővárosi csapat 3-1-re nyert az NB I 26. fordulójában.

Egervári Sándor felrúgta Pelét, az Oscar-díjas rendező tapsolni kezdett

40 éve érkezett először hazánkba a futball háromszoros világbajnoka. Andy Vajna rengeteg sztárt hozott Budapestre.

A regnáló távolugró világbajnok a kilencszeres olimpiai aranyérmes Carl Lewis tanítványa lett

Carl Lewis lett a női távolugrásban világbajnoki címvédő Malaika Mihambo edzője.

0

Bulvár

Három szexszabály, amit nyugodtan megtörhetsz: az orvosok is rábólintottak

Mindenki tud róluk, mindenki hallotta őket az anyukájától, a szomszédjától, a barátnőjétől, de tényleg olyan szigorúan be kell tartanod őket? Nem mindegyiket! Mondjuk, mi az, ami az orvosok szerint sem feltétlenül úgy működik, ahogy azt a legtöbben gondolják.

Borbás Marcsi így él őrségi otthonában: megmutatta csodaszép kertjét

Borbás Marcsi kertjében minden van, mi szem-szájnak ingere.

Ledobta a textilt a jó testű szupermodell, meztelen testét követői is megcsodálhatják

Vigyázat, tűzforró! Semmi sem takarja a szupermodell hibátlan alakját.

Az alagútszindróma nem válogat - itt is fájhat, ott is fájhat

Az alagútszindróma az idegi érintettségtől függően, a test különböző pontjain okozhat kínzó panaszokat.

Meglepő, de valóban új elmélet a Tunguszka-esemény magyarázatára

1908 június 30-a reggel hét óra után valamivel, egy ember ül a szibériai Vanavarai postahivatal tornácán. Nem valószínű, hogy gondolna bármi ilyesmire, de néhány pillanat múlva, hirtelen kirepül majd a székéből, és a hőség olyan hatalmasra nő, mintha kigyulladt volna a ruha amit visel. Mindez a robbanástól 65 kilométerre történik, ami nagyjából Tatabánya vagy Székesfehérvár távolsága a fővárostól. A Tunguszka-robbanás okozója talán még ma is itt kering a nap körül.

Sztárok, akik sorsukra hagyták az alkalmazottaikat a járvány idején

Volt, aki ötszáz embert rúgott ki, más egy hónapig nem adott a csapatának semmi tájékoztatást.

Szívszaggató lett ez a reklám, de nem ezért tiltották be

Az Iceland nevű angol áruházlánc úgy döntött, hogy 2018 karácsonyának nem valami hagyományosan gejl kampánnyal megy neki, hanem egy fontos ügy mellé áll. A pr-osztály emberei fogták magukat, összeültek a Greenpeace-szel, és csináltak egy klipet, amitől egészen biztosan átértékeled a fogyasztási szokásaidat.

5 hatalmas hiba a fürdőszoba felújításakor, amit a legtöbben elkövetnek

A fürdőszoba felújításakor sokaknak van megkötve a keze, hiszen az alapterület általában adott, azon csak szerencsés esetben lehet változtatni. Mégis, ha már pénzt tesztek bele, akkor bizony nem árt alaposan körbejárni, milyen lehetőségeitek vannak, és pontosan milyen eredményre vágytok. Első körben ne kövessétek el ezeket az óriási bakikat!

Van fotód a kivilágított Eiffel-toronyról? Akkor lehet, hogy nagy bajban vagy

Tudtodon kívül ugyanis egy illegális dolgot követtél el.

Óriási meglepetés: bővül Erős Antóniáék családja.

Közösségi oldalán osztotta meg a jó hírt az RTL Klub híradósa.

blogmorzsák

Boszorkányos túra a Medves-fennsíkon

Szaggatott bazaltcsúcsok, várak, zölden hullámzó füves fennsík, hegyi tó és folyóforrás - minden szinten szinte minden.

Így szúrod el a társkeresőn

5 szarvashiba a társkereső oldalakon, ami miatt menekülnek az őzek...

A rasszizmus megosztja a keresztényeket?

Rendőri intézkedés közben meghalt egy színes bőrű férfi Amerikában - a fehér életvédők és keresztények hallgatnak.

Bármikor beköltöznénk ebbe a lakókamionba!

Hálószobák, komplett fürdőszoba, konyha - mi kell még? Ja, hát egy kis műhely hűtővel.

A zsarnokság home office-a

Válasz egy vádiratra, amely az álladó home office ellen íródott.

Júniustól igényelhető az alapjövedelem Spanyolországban

23 és 65 év közötti rászorulók igényelhetik.

Nagy Katalin cárnőnek nevezi egy brit magazin Katalin hercegnőt

A palota nem repes örömében a bennfentesek állításai miatt - egyikük szerint Katalin kimerült és dühös.

„Gyertám két végén égetem” – biszexualitás a történelemben

Híres biszexuális (vagy annak vélt) emberek a történelemből.

Deák-téri "bulizás"

Tudod, hogy áll a kormány a deák-téri eseményekhez? És a körülményeihez?

Konzílium a bocsánatról

„Gyógyszert kínálni, szánva nézni - S titokban sűrűn nyögni fel: Az ördög már mikor visz el?”

Zsidai Zoltán Roy levelét megírta

Az éttermek jótékony főzési akciói szerinte igazságtalanok és irracionálisak.

Négyből az egyik fotó világhírű lett

Ám nem a véletlenen múlott - nagyon is tudatos tervezés ered­ménye ez a James Dean-kép.

0