Ezt olvasta már?


Új helyszínen az Everness Fesztivál

Idén új helyszínen várja a feltöltődni vágyókat az ország legnagyobb spirituális életmódfesztiválja, az Everness Fesztivál. Június végén közel háromszáz hazai és külföldi előadó érkezik, hogy a fesztivál hagyományai szerint a legkülönbözőbb területeken hirdesse a tudatos életformát. - Pécsi Napilap

- Nagyon szerettük, de kinőttük az akarattyai kempinget, ezért döntöttünk úgy, hogy idén új, tágasabb, modernebb környezetbe költöztetjük az Evernesst – mondja Klein Csaba, fesztiváligazgató. - A családias hangulatot természetesen megőrizzük, de azt reméljük, több szempontból is sikerül kényelmesebbé tennünk a fesztiválozók szórakozását. Alsóörsön közel háromszor akkora terület áll rendelkezésünkre, mint eddig, így könnyebben szervezhető a parkolás, zsúfoltság nélkül elférnek a sátrak, és 200 hűtővel, mikróval, klímával felszerelt, teraszos mobilház is várja ideiglenes lakóit. A 4-6 személyes házak kisgyermekesek és baráti társaságok számára nyújthatnak otthonos megoldást. A kempinghez kiépített füves strandrész tartozik, ahol klasszikus balatoni életérzéssel lehet, napozni, fürdeni vagy akár jógázni.

 

A MOL Nagyon Balaton programsorozat részeként idén ötödször bemutatkozó Everness Fesztivál a lényegét tekintve azonban továbbra sem változik: a szervezők közel 300 hazai és nemzetközi spirituális tanítót, szellemi vezetőt, zenei előadót hívtak meg, hogy a legkülönbözőbb programokkal segítsék a fesztiválozókat saját útjuk megtalálásában. Alsóörsre látogat majd Jakupcsek Gabriella és Vámos Miklós író, újra a színpadon Isten tudjázik Rába Géza természetgyógyász, újságíró, Bedő Imre a Férfiak Klubját hozza elérhető közelségbe, de előadást tart még Hevesi Tamás, Gyuri bácsi a füvesember, Takács Tamás, Kereszty András, Gánti Bence, Kriston Andrea és Egedi-Kovács Melinda is. Külön helyszínt kapnak idén a hazai és külföldi jógaoktatók, és egyéb mozgásformák képviselői. A zenei paletta hasonlóan színes lesz: fellép a Samsara Boulevard, az Anna RF, Bársony Bálint hangterápiás koncertet ad, Tücsök Szabi a gyerekek fülébe muzsikál.

 

Az Everness idén is a gyermekbarát rendezvények sorát gazdagítja, 14 éves korig a belépés és a szállás is ingyenes, valamint számtalan zenei program, kézműves foglalkozás, jóga várja a fiatal fesztiválozókat. Idén sem kell megválniuk a gazdiknak a házikedvencektől, a jólnevelt, közösséghez szokott kutyákat örömmel látják a szervezők.

 

Továbbra is kiemelt téma a környezettudatosság, a vendéglátóhelyek lebomló evőeszközökkel dolgoznak, és a szelektív hulladékgyűjtésre is nagy hangsúlyt fordítanak.

 

Ami az étkezést illeti, nem kell majd önmegtartóztatást gyakorolnia egyetlen látogatónak sem, az ételudvarban a húsevők, a vegetáriánusok és a vegán étrendűek is megtalálhatják kedvenc falatjaikat.

 

A fesztivál ideje: 2017. június 20 - 25., Alsóörs, Pelso Camping

 

Kedvezményes jegyvásárlás március 15-ig: http://www.everness.hu/hu/jegyek

 

Csatlakozz az Everness Fesztivál Facebook oldalához: https://www.facebook.com/everness/

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Búcsút inthet Magyarországnak a BYD? Kiszemelték az új helyszínt, itt épülhet az európai gigagyár

Miközben Magyarországon bizonytalanság övezi a BYD szegedi beruházását, a kínai vállalat már egy új európai bázis, egy portugáliai...

Jaj a lengyeleknek

Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.

Trump miniszterek leváltását tervezi, a kabinetfőnökét már kirúgta a súlyos vereség után

A félidős választásokon elszenvedett súlyos vereség után Donald Trump elnök a kormányában is személyi változásokat tervez.

Egészségesebbé váltak Magyarországon az üdítőitalok

Kevesebb mint felére csökkent az üdítőitalok cukor- és kalóriatartalma Magyarországon.

A vezetői koncepciók alapján döntöttek a tankerületi igazgatókról

A hatvan tankerületi központból 55 élére választott új vezetőt Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter. A Klebelsberg Központ...

Trump szerint az Egyesült Államok percek alatt kiiktatott egy kisebb légvédelmi rendszert Iránban

Az amerikai hadsereg először mért csapásokat Iránra azóta, hogy a republikánusok súlyos vereséget szenvedtek a félidős választásokon.

Okos drónokkal ellenőrzi ezentúl a MÁV az üzemi területeit

Hegyi Zsolt, a MÁV vezérigazgatójának szombati bejegyzése szerint a vonatok tetejére való életveszélyes felmászásokat is igyekeznek...

A fejében hallott hangok buzdították Trump megölésére, merénylet készült az amerikai elnök ellen

Merényletet tervezhetett Donald Trump ellen egy venezuelai férfi, közben amerikai csapás érte Iránt.

Dagad a Fradi pénztárcája: százmilliós bevételt hozott a milánói meccs

Anyagilag is nagyon jól jár a Ferencváros a csütörtöki UEFA-meccsel, de ha a csapat egyenes ágon továbbjutna, az újabb biztos 1,75 millió...

Orosz rakétatámadás érte Kijevet szombatra virradóra

Orosz rakétatámadás érte Kijevet szombatra virradóra, a lehulló törmelékek megrongáltak egy lakóházat - jelentette be az ukrán...

Az RTL keresi a nemzet hülyéjét – Ez a 12 magyar híresség vállalta a megmérettetést

A rendhagyó versenyben 12 ismert szereplő ül vissza az iskolapadba.

Véget ért Mészáros Zsófia megbízása a közmédiánál

Október 31-én véget ért Mészáros Zsófia megbízatása a közmédiánál, amelyet júliusban vállalt el az intézmény átalakításának...

0

Sport

Borbély Balázs a Milan legyőzése után: Őszintén szólva nem tudom, miben múltuk felül az ellenfelünket

A Ferencváros idegenben, a San Siróban győzte le az AC Milant. A csapat edzője, Borbély Balázs elmondta többek között, hogy mit kért a játékosaitól az első félidőben.

Vlagyimir Putyin: Ez a nemzetközi gyakorlat súlyos megsértése

A botrányra a Nemzetközi Sportdöntőbíróság is reagált.

0
0

Bulvár

Nagy Attila Tibor: Magyar Péter példátlan lépést tett, megbosszulta magát a sietség

A történelmi igazságtétel politikai küzdelemmé változott.

Ebben a pillanatban jött a rendőrség bejelentése

Küzdelem, acélos felkészültség és kőkemény bajtársiasság – a rendvédelmi hivatás legfontosabb értékei ezúttal nem a hivatali szobákban vagy az utcákon, hanem a tatamin és a ringben mutatkoznak meg! A Magyar Ren

Előbb érkezik a decemberi nyugdíj, de van egy komoly bökkenő, akár 41 napot is várni kell a következő utalásra

Már december elején megérkezik a nyugdíj a bankszámlákra, de a korai utalás miatt a januári kifizetésig akár 41 nap is eltelhet. Mutatjuk a 2026-os változás részleteit és a buktatókat.

Fának csapódott reggel a diákokat szállító busz – két gyerek meghalt

Súlyos buszbaleset történt péntek reggel. A diákokat szállító jármű letért az útról, árokba zuhant, majd egy fának ütközött a francia Lent közelében. Hetven ember sérült meg. Két gyermek életét vesztette,

Magyar Péter reagált a lemondására irányuló követelésre

Álszentség, farizeusság, Fidesz a neved – reagált pénteki Facebook-bejegyzésében Magyar Péter arra, hogy a Fidesz és a KDNP csütörtökön a távozását követelte, mert több, egykoron megfigyelt személy neve is nyi

Balog Zoltán volt protokollfőnöke: Volt bőven jelzés arra, hogy Vásárhelyi János nem érdemes a kitüntetésre

Ülést tartott a kegyelmi botrány felelőseit feltáró vizsgálóbizottság.

Nagy lehet a baj, ha ilyen értesítést kaptál a telefonodra: 99 ország érintett

Idén már másodjára küldött riasztást az Apple, miután célzott kémprogramok támadhatták meg az iPhone-okostelefonokat.

Hivatalosan bejelentették, hogy Magyarországon november 30-ig kell lecserélni a plug-in hibrid járművek zöld rendszámát

A plug-in hibrid autók tulajdonosainak legkésőbb 2026. november 30-áig le kell cserélniük járművük zöld rendszámát, ezt követően ezek az autók már nem vehetnek részt a közúti forgalomban a korábbi rendszámtáb

Vége a kényelemnek: azonnali hatállyal törli a távmunkát ez a népszerű bank

Azonnali hatállyal megszüntette a távmunkát a felsővezetők számára az UniCredit, a szigorítást pedig 2027 elejétől a teljes dolgozói állományra kiterjesztik. A döntés teljesen váratlanul érte a dolgozókat és a

Gondatlanság vagy alpesi válás? Mínusz 12 fokban hagyta magára a 17 éves lányt partnere Németország legmagasabb hegyén

Napfelkeltét akart nézni a Zugspitze csúcsán két német fiatal. Ez lett belőle.

0