Ezt olvasta már?

Az atomenergia is segít mérsékelni az éghajlatváltozás hatásait

A magyar álláspont szerint valamennyi alacsony szén-dioxid-kibocsátású energiaforrás alkalmazására szükség van, mivel csak a kellőképpen változatos energiamix lesz...

0

Újabb fajta időteória: Egyszerre létezik a múlt, a jelen és a jövő

Egy új időorientált teória szerint egyszerre létezik a jelen és a jövő idősíkja. Az elmélet elég ellentmondásos és paradoxonba futó, de mégis azt feltételezi, hogy minden minket körülvevő dolog és esemény bonyolultan “meg van tervezve”, ha úgy tetszik mindenki sorsa előre elrendeltetett.


hirdetés

Az új elmélet szerint az idő igazából nem is múlik vagy telik, hanem konstans, állandó. Bár azt a feltételezést már korábbi filozófiai elgondolásokból és különböző fizikai és metafizikai elméletekből is ismerhetjük, hogy az idő nem lineáris, hanem például egy lapos kör. Ez az elmélet azonban azt mondja ki, hogy minden, ami körül vesz bennünket, a jelenben történő dolgok és a még be nem következett jövőbeni események, történések már most is jelen vannak, mikor még meg sem történtek. Mintha minden kőbe lenne vésve.

Persze a laikusok és a szkeptikusok zsigerből elutasítják az elméletet és minden más olyan feltételezést, amelyet azon nyomban nem tudnak bizonyítani ott helyben. Azért szögezzük le, itt nem egy almát kellene leejteni, hogy bizonyítsuk: hopp létezik gravitáció, amihez azért tegyük hozzá, hogy Newton-nak sem volt könnyű dolga. Az egész pikantériáját az adja, hogy ha nem lehet rácáfolni sem az elméletre, akkor tulajdonképpen nem tudjuk, hogy így van-e vagy sem. Isten létezését sem tudjuk feltétlen bizonyítani, de megcáfolni sem.

A kutatók azt mondják, hogy az időt a téridő egy dimenziójának kell tekintenünk ahogyan az általános relativitáselmélet is tartja, szóval nem múlthat el relatíve fölöttünk, hiszen a téridő sem tűnik tova, hanem állandóan jelen van. Ehelyett inkább úgy foghatnánk fel az időt, mint az univerzumnak egy nagyobb állandó szerkezeti egységét, amely nem mozog össze-vissza az univerzumon belül. Egy tudós szerint minden, ami már megtörtént és minden, ami történni fog valójában jelenlegi is éppen zajlik mivel a téridő szerkezet alapján az idő a térben van pozícionálva, azzal együtt alkotva egy egészet.


Egy négydimenziós hiperkocka ábrázolása

A téridő szerkezet egy matematikai modell, amely a kozmológia alapja lett a relativitáselmélettel együtt. Ez a két alappillér lehetőséget biztosít arra, hogy minél jobban megértsük a minket körülvevő Világegyetemet, így nem valami hókuszpókuszról van szó, vagy levegőbe ellebegtetett amatőr feltételezésről, amelyet egy sör mellett talált ki néhány ragyogó elme. Ez a modell egy sokaságban egyesíti a tér három dimenzióját és az idő dimenzióját egy négydimenziójú kontinuumba vagy koordináta-rendszerbe.

A téridő görbületének háromdimenziós analógiája.

A Massachusettsi Műszaki Egyetem filozófia professzora, Dr. Bradford Skow által javasolt elmélet szerint, ha ténylegesen rátekinthetnénk kvázi lenézhetnénk az univerzumra, akkor az idő és a különböző események minden irányba való terjedését figyelhetnénk meg. Mit is jelent ez valójában? Nos, ez az elmélet felborítja az általunk ismert idő-képet. Azt mondja, hogy az idő nem lineáris, tehát nem egy egyenes vonalon mozgó dolog, bár ezt a feltételezést már korábbi teóriák is megfogalmazták. Minden körülöttünk állandóan jelen van, a jövő is, csak mi nem úgy éljük meg, ettől még teljesen elképzelhető, hogy valóban a téridő kontinuum szerkezete alapján az idő egyes síkjai egyszerre vannak jelen egy dimenzióban.

Az új teória Dr. Skow könyvében, az Objective Becoming-ban van részletesebben kibontva, ahol azt írja, hogy: “Amikor az embereket az idő múlásáról kérdezed, akkor általában valamilyen metaforával írják azt le.”

Dr. Bradford Skow könyve, az Objective Becoming

“Azt mondják az idő úgy áramlik tova, akár a folyó. Vagy úgy fogalmaznak, hogy haladunk keresztül az időn, akár egy hajó halad a tengeren.” A szerző hozzátette, hogy: “nem akartam hinni benne, hacsak nem látok nyomós és jó érveket, amelyek meggyőzhetnek.”

Az Objective Becoming-ban, Skow erősen törekszik arra, hogy minél jobban meggyőzze az olvasókat arról, hogy nem lehet másképp, mint ahogy az elmélet feltételezi. Ehhez könyvében nagyrészt különböző, egymással versengő időfelfogásokat és elképzeléseket vesz figyelembe és boncolgat, mint például azokat, amelyek az idő számunkra valamilyen módon történő múlását és mozgását írják le vagy foglalják magukba. Elmondta, hogy kíváncsi volt arra, ha nagyon-nagyon komolyan veszi ezeket az idő múlásával kapcsolatban megfogalmazott metaforákat, milyen képe alakul ki az univerzumról ezek függvényében.

Confucius idézet az idő múlásáról / Forrás: AZ Quotes

Dr. Skow az úgynevezett blokk univerzumban hisz, amely teória szerint egyidejűleg létezik a múlt, a jelen és a jövő. Ez azt jelenti, hogy ha egy esemény bekövetkezett vagy megtörtént már, az ugyanúgy létezik tovább valahol a téridőben. Emellett az elmélet alapjául szolgál és támogatja azt Albert Einstein relativitáselmélete is, amely szerint a tér három dimenziója és az idő egy dimenziója egy négydimenziós struktúra részét képezik.

A felső ábra azt feltételezi, hogy csak a jelen idősíkja valós, ezek vagyunk mi emberek a Földről, ez a prezentista, "jelenista" nézet. Az alsó ábra szerint a blokkon belül egyszerre van jelen a múlt, a jelen, és a jövő.

A blokk univerzum-elmélet szerint mi magunk szét vagyunk szóródva az időben, valahogy úgy, ahogy a térben is. Nem egy adott időben vagyunk elhelyezkedve. Ezt így bonyolult lehet elsőre interpretálni és elképzelni, de sok igazság lehet a blokk univerzum-elméletben. Dr. Skow abban egyetért, hogy amíg a dolgok változnak körülöttünk, ahogy telnek a napok és a múlt eseményeit magunk mögött hagyjuk, úgy érzékelhetjük, hogy az idő valóban múlik, azonban úgy véli, hogy egyfajta “szétszóródott, szórványos körülmény” határoz meg bennünket, és az idő különböző darabjai vagy részei a végtelen univerzum körül rajzolódnak ki pontokban.

 

 

lockkerdee







0
0

hírek innen, onnan

Unokát és nagymamát gyászolnak, mert a demens sofőr a legfontosabb dolgot tévesztette el - felkavaró videó

Felvétel sokkolja az angol közvéleményt, amely nem tud napirendre térni a coventry-i baleset felett. Egy 80 éves buszsofőr ugyanis...

Megmutatta súlyos beteg ikertestvérét Ashton Kutcher

Csak kevesen tudják, ám a világ egyik legnépszerűbb színészének bizony van egy ikertestvére, igaz, csak ritkán mutatkozik vele.

Forgalomelterelés és útlezárás lesz a Kálvária sugárúton ivóvíz-hálózati munka miatt

A tervek szerint - ideiglenes helyreállítás mellett - 1 napon belül, szeptember 21., péntek reggelre visszaállhat a közlekedésben a...

A migráció megfékezése érdekében Marshall-segélyt kell nyújtani Afrikának

A problémákat a gyökereknél, tehát Afrikában kellene kezelni.

A tudósokkal is kibabrálnak az eszközhasználó papagájok

Egy nemrégiben megjelent tanulmány szerint az Új-Zélandon élő hegyvidéki papagájok maoir nyelven kea képesek az eszközhasználatra. Ez...

A darazsakat utálják, a méheket szeretik az emberek, bár egyformán hasznosak

Noha egyformán hasznosak, a darazsakat utálja, a méheket szereti az emberek többsége - állapította meg egy brit tanulmány.

A Vidinél ismerik a BATE gyengepontjait

Marko Nikolics és Pátkai Máté sajtótájékoztatón beszélt az magyar bajnok első Európa-liga meccse előtt.

Magyarul köszöntötte édesanyját a friss Emmy-díjas - videó

Alex Borstein nemcsak ezzel hívta fel magára a figyelmet a tévés díjkiosztón.

Teljes a káosz, mégsem függesztik fel a Serie B-t

A Lega Serie B szerint nincs olyan szabály, ami erre kötelezné őket.

Sofía Vergara elég ütős mondattal szerelte le az arcát kritizáló kommentelőt

Nem magyarázta túl a dolgokat, és ezzel gyorsan meg is ölte a beszélgetést szépen.

Lecsaptak az egyik legnagyobb moszkvai bűnszövetkezetre

A hatósági razziák során száznál is több embert vettek őrizetbe.

Egy álom valóra vált: Jack Black megkapta saját hollywoodi csillagát

Csillagot kapott a hollywoodi Hírességek sétányán Jack Black, akinek A végzet órája című kalandfilmjét péntektől játsszák az...

0

Sport

Óriási bajban vannak Nagy Ádámék

Gólképtelen Bologna, duplázó Ronaldo, változatlanul botladozó nagycsapatok a Serie A negyedik fordulójából.

18 év után válik a feleségétől Lisztes Krisztián, de nem csak tőle kell búcsúznia

Budapest Eljött a szomorú pillanat Lisztes Krisztián (42) életében: a 49-szeres egykori válogatott labdarúgó árulja a főváros IV. kerületében található Külvárosi kávéházat.

Távozik a Viditől a csapat egyik legnagyobb sztárja: ez állhat a váratlan döntés hátterében?

Székesfehérvár Bombaként robbant a hír: a Mol Vidi labdarúgócsapatának rutinos szerb támadója, Danko Lazovics (35) néhány nappal az Európa-liga-szereplés, a fehérorosz BATE Boriszov elleni összecsapás előtt távozik a klubtól és befejezi pályafutását. A 47-szeres jugoszláv és szerb válogatott focista a Nemzeti Sport értesülései szerint már az edzéseken sem vesz részt. Ez igencsak meglepő annak fényében, amit a Sport1 vasárnap adásba került El-magazinjában nyilatkozott.

BL: Messi mesterhármassal kezdett, a Barca kiütötte a PSV-t

A halálcsoport másik mérkőzésén az Inter a 92. percben csikarta ki a győzelmet a Tottenham ellen.

Fucsovicsék újabb nyílt levele: egyre hosszabb a szövetség bűnlajstroma

Egyre többen állnak Fucsovics Mártonék mellé, a közgyűlésen szeretnének válaszokat kapni.

Mbappét teljesen lenyűgözte Klopp, meggyőzte, hogy igazoljon Liverpoolba

A Chelsea 2012-ben, a Liverpool 2017-ben maradt le Kylian Mbappéról.

Messi BL-triplája után örökös Aranylabdát adnának a Barca-sztárnak

Az argentin nyolcadik mesterhármasát lőtte a BL-ben. A Liverpool őrült meccsen intézte el a PSG-t.

Dárdai hónapokra eltiltaná a Bayer játékosát a brutális belépője után

Bellarabinak négy meccset kell kihagynia és le kell pengetnie 10 ezer eurót.

Bizarr fordulat: felfüggesztették az olasz másodosztály küzdelmeit

Négy forduló eltelt, mégis bővíthetik a Serie B mezőnyét.

A Barca-elnök egyáltalán nem örül Ronaldo távozásának

Mondjuk nem a klubja miatt bánja, egy el Clásicóról azért nem fog hiányozni CR.

Ramos helyretette Griezmannt, miután a francia Messihez és Ronaldóhoz hasonlította magát

A Real Madrid csapatkapitánya szerint Griezmann tudatlansága vakmerővé teszi a franciát.

0

Bulvár

Belepisilt a gejzírbe az idióta turista

Aztán még ennél is furcsább dolgot tett.

Kósz Zoltán volt felesége is megszólalt

Kósz Zoltán és Petőváry Zsolt esete kapcsán már többen is megszólaltak, most előbbi volt feleségén a sor, aki megvédte ex férjét.

Sokkolták Máltát a meztelenül fürdőző magyar celebek - fotó

Anyaszült meztelenül fürdőztek Máltán a magyar hírességek, a helyiek nem voltak felkészülve Till Attila és Majka villantására.

Rettenetes állatot talált zuhanyzójában a Pest megyei anyuka - fotó

Hatalmas pókot fogott a zuhanyzóban egy zagyvarékasi kismama, aki ahelyett, hogy agyonütötte volna a kéretlen látogatót, helyette lefotózta és elküldte nekünk, hogy együtt szörnyülködjünk.

Eperjes Károlyt fel sem ismerni - A 64 éves színész nagyon megváltozott

A szakállas Eperjes Károly mellett elmentünk volna az utcán.

Megtört a csengeri örökösnő: elismerte, hogy több száz millós kölcsönt kapott

Sz. Gábornét 368 millió forintos károkozással gyanúsítják. Az asszony azt állítja, hogy azért kérte kölcsön a pénzt, hogy hozzájusson a hagyatékhoz, és fedezni tudja a kiadásait.

Menesztették a Barátok közt főszereplőjét és párját - Senki nem állt ki mellettük

Solti Ádám és Berni nem kapott szavazatot, ők estek ki a Nyerő Párosból.

Tragikus körülmények között halt meg Mia Farrow három örökbe fogadott gyereke

Mia Farrow 10 örökbefogadott gyermeke közöl három tragikus hirtelenséggel halt meg. A még élő testvérek egyike szerint nevelőanyjuknak nagy szerepe volt abban, hogy testvérei öngyilkosok lettek.

Valami embertelenül gusztustalan topban érkezett a sztárfodrász az Emmy gálára

A Queer Eye reality sztárja, Jonathan Van Ness egyszerűen nevetséges ebben a szettben

Kísértetiesen hasonlít a fiatalkori Harrison Ford a TV2 műsorvezetőjére.

Szerinted is hasonlít az ifjúkori színészlegenda fotójára a FEM3 Café műsorvezetője, Kadlecsek Krisztián? Nézd meg a képeket, és mondd el a véleményed szavazat formájában!

Nem bírta abbahagyni a röhögést az anya, amikor felpróbálta a netről rendelt ruhát - videó

Egy vagány pink overallt rendelt, szándékosan eggyel nagyobb méretben. Nem egészen erre számított.

blogmorzsák

8 érdekesség a szexről

Tudtad, hogy a magas sarkú cipő viselése javítja a szexuális életet?

Mindenki rémálma: az autótűz

Összeszedtük, miért gyulladhat ki egy autó, és ha már ég, mi a teendő.

Zuckerberg nem bír veszíteni

A Facebook ura még akkor is nyerni akar, ha egy gyerekkel játszik. Egy vetélytársa szerint „ha úgy dönt, utánad megy, abból verés lesz”.

Megvan nap geográfiai paradoxona!

A Vodafone Világjegy érvényes az USÁ-ban, de Floridában nem.

Orbán és a moszkvai operett

Putyin kénytelen volt kiigazítani a magyar kormányfőt Paks miatt.

Eredményhirdetés: harcolnál-e az országodért?

Szerinted tízezer Index-olvasó hány százaléka harcolna Magyarországért?

Tényleg felgyújtották ennek a nőnek a mellét?

Szó szerint tűzrőlpattant videó.

Babgulyás füstölt csülökkel

Füstölt csülökkel és marhaoldalassal. Brutális.

Parlament egy kicsit másként

Megint sikerült egy kicsit más ol­daláról bemutatni egy unal­mas­sá fotózott budapesti épületet.

Hogyan tovább, magyar papság?

A katolikus klérus, avagy plé­bá­ni­ai szerkezet jelenlegi rend­szere fenntarthatatlannak tűnik.

Helyes-e megtapsolni valakit egy templomban?

Szabad-e egyáltalán ezt tenni? Íme, néhány eligazító idézet.

Készíts otthon barbecue szószt!

Ha szereted ezt a kicsit füstös, kicsit édes, fűszeres szószt, próbáld ki ezt a házi verziót!

0