Ezt olvasta már?


Újabb hét műtárggyal gazdagodott a Gyugyi-gyűjtemény

Dr. Gyugyi László újabb – hét tárgyból álló – adományozásának köszönhetően szeptember 7-től már 692 darabot számlál a Zsolnay Kulturális Negyed ékkövének számító A Zsolnay Aranykora – Gyugyi-gyűjtemény című kiállítás.

A Zsolnay gyár aranykorának legszebb darabjait bemutató tárlat 2010-es megnyitása óta kilencedik alkalommal bővült. Az új műtárgyakban közös, hogy mindegyik aranybrokát technikával készült fali dísztál. Az aranybrokát eljárás a Zsolnay gyárban az 1880-as évektől terjedt el, a műtárgyak különböző technikával előkészített felületére színarany mázat vittek fel, így a rajzolt minták az arany háttér előtt tűnnek fel.

A tálak közül négy kifejezetten nagy méretű, 37-38 cm-es. A tárgyak közül ötöt Klein Ármin tervezett és rajzolt saját kezével, ezek többségében mitologikus motívumúak, többek között nimfával, amorettel és antik jelenettel díszítve. Egy tál Kaldeway Kelemen, egy pedig Zsolnay Júlia tervezői munkáját dicséri. Előbbi egy ónémet katona portréját ábrázolja, míg Zsolnay Júlia tálja népies díszítésű, tulipános virágdekorral.

 

- Az új tárgyak méretükben és kivitelükben egyedülállónak tűnnek. A több mint 50 éves gyűjtői pályafutásom során sem én, sem más nem találkozott ilyen méretű Klein-tálakkal ilyen tökéletes kivitelben – emelte ki dr. Gyugyi László műgyűjtő.

- Fantasztikus látni azt az elhivatottságot, ahogyan dr. Gyugyi László energiát nem kímélve kutatja az újabb Zsolnay darabokat a világ minden táján. Az ő lelkesedésének köszönhetjük, hogy bár állandó kiállításról van szó, a visszatérő látogatóinknak is tudunk újat mutatni időről időre – mondta Vincze Balázs, a Zsolnay Örökségkezelő NKft. ügyvezetője.

 

Az új tárgyak már megtekinthetők a Zsolnay Kulturális Negyedben, A Zsolnay Aranykora – Gyugyi-gyűjteményben.

Információ a kiállításról: http://www.zsolnaynegyed.hu/lista/Zsolnay_negyed_gyugyi_gyujtemeny







0
0
0

hírek innen, onnan

Fordulat zajlik a céges autóvásárlásoknál 

A KIA felmérésében a megkérdezettek 55 százaléka nyitottnak mutatkozott az autóipar új megoldásaira, ők a következő öt évre már nem...

A színpadon kezdődött a rémálom: a fiatal magyar színésznőnek mindent újra kellett tanulnia

Egy fiatal magyar színésznő élete a színpadon, egy előadás közben fordult fel fenekestül. A nézőtéren szinte senki sem érzékelte,...

Medveczky Ilona most elárulta: olyan papírt tettek elé, amely egész életét megváltoztathatta

Medveczky Ilona neve felbukkant a nyilvánosságra hozott állambiztonsági nyilvántartásban, a művésznő pedig úgy döntött, elmeséli, mi...

Száraz és töredezett a hajad? Ez a 3 házi hajpakolás új életet lehelhet a tincseidbe

A száraz, fénytelen és töredezésre hajlamos haj sokak számára okoz bosszúságot, különösen a hidegebb hónapokban. A jó hír azonban...

Kamera rögzítette: a 450-es sebességtesztnél szenvedett balesetet a világ leggyorsabb elektromos autója

Nagy sebességű teszt során szenvedett balesetet Kínában a BYD csúcsmodellje, a csaknem 3000 lóerős Yangwang U9 Xtreme elektromos szuperautó.

Nemzetközi nyomozás indulhat a cukorkákba rejtett éles fémtárgyak ügyében

Magyarország mellett Ausztriában és Németországban is hasonló esetről számoltak be.

Szoros a verseny, ott liheg a Google nyakában a ChatGPT

A chatbotot üzemeltető OpenAI adatai szerint az ő szoftverük már a Google keresőforgalmának húsz százalékát bonyolítja, azonban pár...

Ennek a fekete pickupnak a sofőrjét keresi a rendőrség

Balesetet okozott, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott annak a pickupnak a sofőrje, akit most nagy erőkkel keres a rendőrség. Az...

Harmadannyi orvos jut a nógrádiakra, mint a budapestiekre

A magyar orvosok csaknem negyede 65 év feletti.

Egy államtitkár és négy helyettes államtitkár távozását jelentette be a kormány

Vannak, akik lemondtak a tisztségükről, míg másokat a miniszter vagy Magyar Péter kormányfő javaslatára mentettek fel. A Magyar...

Új kártyával érkezhet pluszpénz a nyugdíjasoknak: már azt is elárulták, mire lehetne elkölteni

Új juttatás bevezetésére készül a kormány 2027-ben, amely több mint kétmillió magyar nyugdíjast érinthet. A nyugdíjas Szép-kártya a...

0

Sport

Borbély Balázs a Milan legyőzése után: Őszintén szólva nem tudom, miben múltuk felül az ellenfelünket

A Ferencváros idegenben, a San Siróban győzte le az AC Milant. A csapat edzője, Borbély Balázs elmondta többek között, hogy mit kért a játékosaitól az első félidőben.

Vlagyimir Putyin: Ez a nemzetközi gyakorlat súlyos megsértése

A botrányra a Nemzetközi Sportdöntőbíróság is reagált.

0
0

Bulvár

Nagy Attila Tibor: Magyar Péter példátlan lépést tett, megbosszulta magát a sietség

A történelmi igazságtétel politikai küzdelemmé változott.

Ebben a pillanatban jött a rendőrség bejelentése

Küzdelem, acélos felkészültség és kőkemény bajtársiasság – a rendvédelmi hivatás legfontosabb értékei ezúttal nem a hivatali szobákban vagy az utcákon, hanem a tatamin és a ringben mutatkoznak meg! A Magyar Ren

Halálba vitte a feleségét egy férfi Vácnál, két gyerek is ült a kocsiban

Vádat emeltek a gyorshajtásával tragédiát okozó sofőr ellen.

Ismert jogász mondta el: Szintet lépett Matolcsy Ádám üldözése, Dubajban sincs biztonságban

Matolcsy Ádám továbbra sem jelentkezett a hatóságoknál, miközben már külön erre szakosodott nyomozói egység keresi. Egy büntetőjogász szerint a külföldi tartózkodás sem jelent feltétlenül védelmet.

Itt van Trump nagy bejelentése a háborúról: egész Európát érintheti, amiről Putyin emberével tárgyalt

Az ukrán delegációval nem, Putyin küldöttével viszont leült az amerikai elnök. Szerinte közel a háború vége.

Előbb érkezik a decemberi nyugdíj, de van egy komoly bökkenő, akár 41 napot is várni kell a következő utalásra

Már december elején megérkezik a nyugdíj a bankszámlákra, de a korai utalás miatt a januári kifizetésig akár 41 nap is eltelhet. Mutatjuk a 2026-os változás részleteit és a buktatókat.

Fának csapódott reggel a diákokat szállító busz – két gyerek meghalt

Súlyos buszbaleset történt péntek reggel. A diákokat szállító jármű letért az útról, árokba zuhant, majd egy fának ütközött a francia Lent közelében. Hetven ember sérült meg. Két gyermek életét vesztette,

Magyar Péter reagált a lemondására irányuló követelésre

Álszentség, farizeusság, Fidesz a neved – reagált pénteki Facebook-bejegyzésében Magyar Péter arra, hogy a Fidesz és a KDNP csütörtökön a távozását követelte, mert több, egykoron megfigyelt személy neve is nyi

Balog Zoltán volt protokollfőnöke: Volt bőven jelzés arra, hogy Vásárhelyi János nem érdemes a kitüntetésre

Ülést tartott a kegyelmi botrány felelőseit feltáró vizsgálóbizottság.

Nagy lehet a baj, ha ilyen értesítést kaptál a telefonodra: 99 ország érintett

Idén már másodjára küldött riasztást az Apple, miután célzott kémprogramok támadhatták meg az iPhone-okostelefonokat.

0