Ezt olvasta már?

Egy évvel az olimpia előtt bizakodóak a magyar triatlonosok

Az olimpiai kvalifikációs pontverseny jelenlegi állása szerint a férfiaknál és a nőknél is két-két magyar triatlonos indulhatna, így a váltó is rajthoz állhatna T...

0

Újabb védett épületeket újítanak fel Závodon

A népi építészeti program támogatásával újabb védett épületeket újítanak fel az építészeti örökség őrzéséért többször díjazott Tolna megyei Závodon.


hirdetés

A 300 lakosú, völgységi településen kilenc épület felújítására nyertek el támogatást az ingatlanok tulajdonosai, a munkákat ez év végéig kell befejezni - mondta Szász Gábor, a Závod Értékeiért Közalapítvány elnöke az MTI-nek.

Az épületek többsége lakóház, amelyek közül néhányon átfogó rekonstrukciót végeznek, másokon a homlokzatot, nyílászárókat, egy-egy épületrészt újítanak fel - tette hozzá. Az ingatlanok között egy ipari épület, az egykori závodi malom egy cselédlakása is szerepel.

A felújítandó házak az 1800-as évek végétől 1935-ig terjedő időszakban épültek, arculatukat archív fotók segítségével állítják vissza.

Závodra 1718-ban települtek be Fulda környéki svábok, a 18-19. század fordulóján ők alakították ki a község építészeti megjelenését, amelyet a széles ganggal, sok lakószobával rendelkező épületek jellemeznek.

A faluban az 1980-as évektől kezdve fordítottak kiemelt figyelmet az egységes falukép megőrzésére, 2002-től helyi rendelet is védi a tradicionális sváb építészeti értékeket. A védett objektumok listáján jelenleg 91 lakóház, kápolna, feszület szerepel. Az utóbbi évtizedekben a községben álló mintegy 120 épület közül több mint ötvenet állítottak helyre.

Az alapítvány 2010-től háromszor nyújtott - a jelenleginél szerényebb mértékű - támogatást az eredeti arculatot visszaállító felújításokhoz. A községben 2014-ben korabeli módon újra felépítettek egy, a közeli Lengyelen az 1700-as évek végén készült favázas - fachwerk - házat is. A magántulajdonban lévő épület jelenleg bemutató házként helytörténeti kiállításnak ad helyet, és gyorsan népszerűvé vált az iskolák körében.

Závod több elismerésben részesült az örökségvédelemért tett erőfeszítéseiért: 2004-ben Podmaniczky-díjat, 2007-ben örökségvédelmi nívódíjat, 2017-ben az ICOMOS - az UNESCO műemlékvédelmi szervezete - nemzeti bizottságának példaadó műemlékgondozásért díját kapta meg.

 

 

 

 

forrás: mti







0
0


Az önkormányzati választásokon szerencsés lenne-e, ha a megyei listákon is közösen szerepelne az ellenzék?









0

hírek innen, onnan

A debreceni balosok szerint a Fidesz az ő kottájukból játszik. Fülsértően hamisan.

Úgy vélik, a fideszes városvezetés közgyűlési előterjesztése porhintés.

Három lövöldözést akadályoztak meg az amerikai rendőrök

Az utóbbi pár napban három olyan embert tartóztattak le, akiknél felmerült a gyanú, hogy tömeggyilkosságot terveznek.

Kovács Zoltán üzeni: minden készen áll a nemzeti ünnephez

Minden eszköz, képesség és tudás a rendelkezésre áll az államalapítás ünnepének biztonságos, mindenki megelégedésére történő...

Ötre duzzadt a pszichiátrián rohamot kapott mészáros áldozatainak száma: újabb részletek derültek ki

Ötre emelkedett a sapocai neuropszichiátriai kórház egyik páciense által rendezett vérfürdő halálos áldozatainak száma Romániában,...

Ilyen még nem volt: debreceni gól is ott van a legjobbak között

Debrecen Az év góljáért járó Puskás-díj történetében először magyar labdarúgó is szerepel a 10-es jelöltlistán: Zsóri Dániel...

Festőt, írót, színészt is kitüntettek nemzeti ünnepünk alkalmából

Debrecen Díjazták ezeket a debrecenieket és hajdú-bihariakat: büszkék lehetünk rájuk.

280 km/h-val tekert egy bringás - videó

A rekorder nem állna itt meg a cél a 300 feletti tempó.

5 divatszabály, amelyet a lakberendezésben is alkalmazhatsz

Van néhány örök érvényű divatszabály, amelyet nem csak az öltözködés, a dekoráció tekintetében is érdemes észben tartani.

A DVSC legendás edzője arany érdemkeresztet kapott

Herczeg András állami kitüntetésben részesült.

Ebben a játékban minden feladatot drifteléssel kell megoldani

Két profi drifter, két új Supra, egy nagy placc és egy jó adag kreativitás kell ehhez a játékhoz, ahol minden egyes feladatot drifteléssel...

0

Sport

Mutatjuk minden idők leghiggadtabb tizenegyesét

Pimasz, flegma, nagyarcú. De legalább berúgta.

Trónfosztásra készül Katinka riválisával Shane Tusup: Együtt üldözzük az olimpiai bajnoki címet.

Budapest Shane Tusup (31) hadat üzent volt feleségének, a háromszoros olimpiai aranyérmes úszónak, Hosszú Katinkának (30). Az amerikai edző átvette az olasz Ilara Cusinato (19) felkészítését, aki a magyar klasszis egyik legnagyobb riválisa. Együtt üldözzük az olimpiai bajnoki címet! jelentette ki videóblogjában az egyesült államokbeli szakember.

Zseni cselsorozattal bizonyította, miért fizettek 126 millió eurót érte

Joao Félix már az első hivatalos meccsén bebizonyította, mekkora tehetség.

Nem is akkora bukó a Barcelonának a Coutinho-transzfer - megvannak az összegek

A Barcelona kénytelen volt elpasszolnia a klub történetének legdrágább játékosát. Óriási bukásnak tűnik, de a számokat átnézve nem annyira drámaian nagy baki Coutinho kölcsönadása.

Hatalmas meglepetés: Bale gólpasszt adott és marad a Realban

Vigo Hatalmas meglepetésre kezdőként kapott szerepet Gareth Bale (elöl) a Real Madrid első spanyol bajnoki mérkőzésén az új idényben. A walesi labdarúgó távozása néhány héttel ezelőtt biztosnak tűnt, minderről Zinédine Zidane vezetőedző beszélt korábban. A focista mindenesetre a mezőny legjobbja volt a Celta Vigo ellen, gólpasszal járult hozzá csapata 3-1-es idegenbeli diadalához. Zidane a találkozó követően azt mondta, a jövőben is számol a szélsővel.

Elkezdődött: Olaszországban van Shane Tusup és legújabb magyar versenyzője

Az Instagramon jelentkezett be az úszó és edzője is, hogy Olaszország felé vették az irányt.

Nem várt pofont kapott a PSG, már a második fordulóban elveszítette veretlenségét

Hiába vezetett, a Rennes otthonában kikapott a Paris Saint-Germain.

Sima lipcsei győzelem Gulácsi századik meccsén

Az RB Leipzig 4-0-ra győzött az abszolút újonc 1. FC Union Berlin vendégeként.

Csoda Cincinattiban: nem Federer vagy Djokovics nyert

Nem ezt szoktuk meg az elmúlt 15 évben: a két klasszis kiesett a döntő előtt, Daniil Medvegyev lett a cincinatti 1000-es teniszverseny győztese.

0

Bulvár

Sokkoló fotók kerültek elő Marilyn Monroe meztelen holttestéről

Egy legendás fotós a színésznő halála után néhány órával jutott be a hullaházba. Akkor készítette a felkavaró képeket.

Fogyás könnyedén? Ha ezt az 5 esti szokást betartod, menni fog.

Mindössze néhány egyszerű tippet kell megfogadnod az esti lefekvés előtt, és máris beindulhat a fogyás!

Gyurcsányék meggyalázták augusztus 20-át, Szent István ünnepét

A körmenet?  Gyurcsányék szerint szoknyás férfiak felvonulása, a katolikus homoszexuálisok parádéja, a keresztény Pride.  Szent István mumifikálódott jobbkezét pedig azért viszik körbe, mert a király valaha azzal maszturbált és segget törölt.

Különös hátizsákkal járt iskolába a kisfiú: az osztályfőnöknek tűnt fel a dolog

Méregdrága iskolatáska helyett az édesapa saját kezűleg készített egyet a fiának.

Fordul az időjárás, kiadták a veszélyjelzést, mutatjuk, mikor lesz a legrosszabb

Már hétfőn is nagyon meleg lesz. Kedden északnyugat felől jön a változás, Győr-Moson-Sopron megyére a hőség és a zivatarok miatt is figyelmeztetést adtak ki. Szerdára az egész ország besárgul a kánikula miatt.

Megvetően néztek a reptéri mosdóban az anyukára azért, amit csinált

Az anyuka a neten osztotta meg a történetét.

Ejha: Hunyadi Donatella meseszép ruhában pompázik

Kiszel Tünde egyetlen kislánya már nem is olyan kicsi!

A rendőr kiállt bírságolni az út mellé, kész téboly, amit ezután csinált

Egy világ találgatja, hogy vajon mit is látni ezen a videón.

D. Tóth Kriszta: Csak egy kutya

A gyászból nincs gyógyulás, akkor sem, ha nem embert gyászolsz. Hanem csak egy kutyát. Csak.

Ezek a helikopterek is úgy szálltak fel, hogy nem forgott a rotorjuk

Láttunk már ilyet, de azóta sem lett kevésbé menő.

blogmorzsák

Ami nélkül nincs nyár: csíkos póló!

A felső, amit James Deantől Madonnáig mindenki imádott. Ikonikus darabokat mutatok, és elmesélem a történetét is!

Ezek voltak a legelső papírfényképek

A dagerrotípia felfedezése után pár évvel Talbot már olyan papírfényképet készített, amit sokszorosítani is lehetett.

Augusztus 20 története

Szent Jobb körmenet, István király, új kenyér - íme legrégebbi nemzeti ünnepünk kalandjai, amit először augusztus 15-én tartottak meg.

8 csodás hely Barcelonában

A katalán fővárosban az estéknek különös hangulata van, hiszen ez az a hely, ahol a nap vége egy új "nap" kezdete is egyben.

Egy katolikus fiú, félelem nélkül

A plocki Pride a "melegjogok" helyett egy katolikus fiúra hívta fel a figyelmet.

Hogyan egyél a hüvelygomba ellen?

Vissza-visszatérő váratlan „barátnőnk” Candida-Ida, akiről márpedig beszélni kell, és a pasik is figyeljenek!

Meglepő anyagok a kenyérben

Míg az EU-ban betiltották a rákkel­tőnek tartott anyagokat, máshol még megtalálhatók a pékárukban. Például Amerikában.

Mit csinálnak a svájciak a szabadidejükben?

Nyilván beállítják a pontos időt és porszívóznak, nem? Nos, ha nem is egészen, de majdnem…

A Szent Korona LEGO kockákból!

Egy magyar LEGO rajongó a koronát, a jogart és az országalmát is megépítette.

A 80-as évek nyugati autói

A holland turisták álomverdái, a dinnyés Merci és rallye-klasszikusok.

Organikus cipők, bioszandálok a fenntartható fejlődés jegyében

A talphoz kókuszdió-bőrt és ananász­leveleket tartalmazó nyomtatószálakat használtak.

Se voucher, se pénz, aztán mégis

Helló, visszatérítés nincs, akkor sem, ha mi hibáztunk, üdv: Ryanair

0