Ezt olvasta már?

Néhány lépéssel létrehozható az önjáró vállalat

A vállalkozói burnout, vagyis a kiégés, gyakran kíséri a cégvezetők mindennapjait.


Egyre sikeresebb a fogyatékossággal élő emberek álomnapja

Budapesten március 19-én, és a héten számos vidéki helyszíneken válthatják valóra álmaikat a fogyatékossággal élő emberek, és nyerhetnek bepillantást álommunkájukba.


hirdetés

A különleges nyílt napokat a Neked MUNKA, nekem ÁLOM! eseménysorozat keretében valósítják meg. Idén 200 résztvevő és ugyanennyi munkáltató vesz részt a programban.

A Neked MUNKA, Nekem ÁLOM!  a Salva Vita Alapítvány kezdeményezése, mely azoknak a fogyatékossággal élő embereknek szól, akik szeretnék kipróbálni álmaik munkáját és azoknak a nyitott munkáltatóknak, akik szívesen adnának nekik lehetőséget erre. A program Írországból származik, "Job Shadow Day" néven ismert, célja, hogy egy napra összehozza a fogyatékossággal élő, valamint a megváltozott munkaképességű álláskeresőket a fogadásukra nyitott vállalatokkal, cégekkel.

A program 2015-ben indult Budapesten, majd 2016-ban hat városban vált ismerté, tavaly pedig már országossá nőttek ki magát.  Az elmúlt években közel 320 fogyatékos ember és csaknem ugyanennyi munkáltató kapcsolódott be a programba. Idén a fővárosban és vidéken 15 civil szervezet közreműködésével további 200 résztvevővel rendezzük meg a nyílt napot. Meggyőződésünk, hogy az integráció és a befogadás ügyét legjobban a személyes találkozások szolgálják, és ezt hivatott elősegíteni a Neked MUNKA, nekem ÁLOM! kezdeményezés is.” – mondta el BíróVeronika a program vezetője.

Pécsett mentősként és szakácsként próbálhatták ki magukat a szerencsések, nézzd meg korábbi anyagainkat (katt a kis képekre):

Az eseménysorozat március 19-én indult Budapesten, és március 19-23. között kerül sor a nyílt napokra országszerte. Idén is számos érdekes munkát lehet kipróbálni, többek között kutyakiképző, autószerelő, csecsemőgondozó munkájába is bepillantást nyerhetnek a jelentkezők. A fogadóhelyek között szerepel az Országos Meteorológiai Szolgálat, a Remodel Stúdió, illetve SZAMOS cukrászda is. A programba bekapcsolódó munkáltatók esetében nem csak a cég mutatkozik be a fogyatékossággal élő embereknek, hanem egy-egy konkrét munkakört ellátó munkavállaló is. A cégek képviselői fogadják a fogyatékossággal élő jelentkezőket, míg a résztvevők nyomon követhetik a fogadó cég egy munkavállalójának a munkanapját.

Álmodni mindenkinek jogában és hatalmában áll. Álmaink megvalósításához azonban sok mindenre szükségünk van, nem elsősorban pénzre vagy tárgyi javakra, hanem konkrét célok kitűzésére, önbizalomra, érdekeink és igényeink érvényesítésének képességére, élettapasztalatra és bátorságra. A környezetünk, a döntéshozók, a cégvezetők részéről pedig egy kis nyitottságra, odafigyelésre, és empátiára. Én szerencsés vagyok, amiért ezeket részben megkaptam, részben önerőből elértem. Ugyanakkor tisztában vagyok azzal, hogy sok fogyatékossággal élő társamnak segítség, támogatás kell ahhoz, hogy közelebb kerülhessenek álmaik megvalósításához. Erre valók az ilyen programok, mint ez a mostani és azok a lelkes, felkészült és nyitott szakemberek, akik ilyen és hasonló kezdeményezések mögé állnak.” – Németh Orsolya, résztvevő.

A Neked MUNKA, nekem ÁLOM kezdeményezés újabb mérföldkövet jelent a fogyatékossággal élő emberek támogatásában és elfogadásában. A szervezők célja, hogy a kezdeményezés elősegítse a fogyatékossággal élők elhelyezkedését, hogy egyre többen tudjanak közülük a nyílt munkaerő-piacon elhelyezkedni.

További információ a program részleteiről: http://nekedmunka.hu

A programot az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. támogatja.







0

hírek innen, onnan

Hajmeresztő videón, ahogy egy orosz vadászgép majdnem összeütközik egy amerikai F16-ossal

Az amerikai gép egy orosz Tu–95-öst kísért Alaszka közelében, amikor hirtelen felbukkant az orosz gép. Mindössze 15 méter lehetett...

Hátborzongató fordulat jöhet a földönkívüliek keresésében

Könnyen lehet, hogy hiába kutatjuk őket, ennek pedig megvan a maga félelmetes oka.

Szalai Ádám a visszatérése után üzent a válogatott szurkolóinak

Marco Rossi edzői stábját erősíti majd az egykori játékos.

Megsérült a német fociválogatott szupersztárja

A Bayern München klasszisa kikerült a Nemzetek Ligája-keretből.

Igazából így kellene megvizsgálni a melleket

Akár jó-, akár rosszindulatú melldaganatról van szó, a korai diagnosztizálásában kiemelt szerepet játszik az önvizsgálat. A nők...

Ma van az Állatok Világnapja: felelősségteljes lépés egy négylábú örökbefogadása - Szakértő segít, hogyan döntsünk

Ma van az állatok világnapja. Életünk egyik legjobb és egyben felelősségteljesebb döntése lehet, ha elhatározzuk, hogy örökbe fogadunk...

SMA Tomika megtette az első lépéseit

Galó Tomika rengeteget erősödött, most pedig új célt tűzött ki magának: járni tanul.

Telex: Egy kiszivárgott hangfelvétel szerint vízumügyekben lobbizhatott Orbán Viktor öccse

Szavai szerint a Külgazdasági és Külügyminisztériumhoz tartozó konzulok „blokkolják” a C típusú vízumkérelmeit, de az ügy kissé...

Súlyosan fertőzhet a csapvíz, a járvány sem kizárt

Rengeteg kórokozó rejtőzhet most a csapvízben, amelyek súlyos fertőzéseket okozhatnak.

Döntött az EU: közel 40 százalékos büntetővám jöhet a kínai elektromos autókra

Véget érhet az állami támogatással dömpingárazó kínai elektromos autók korszaka. Döntött az Európai Unió. Mi történt? Megvan az...

Sokkoló videó készült a magyar utakon: centimétereken múlt a borzalmas baleset

Balesetveszélyes helyzetbe került múlt pénteken egy motoros. A Csepelen közlekedő sofőr centikre volt attól, hogy összeütközzön a...

Sallai Nóra betegségéről beszélt egy szakorvos

Sallai Nóra betegségéről beszélt egy szakorvos

Sport

FTC: az angol újságok és szakkommentárok sem gondolják, hogy Varga Barnabás lesről szerzett gólt

Sem Magyarországon, sem Angliában nem csillapodnak az indulatok a Ferencváros–Tottenham Hotspur (1–2) mérkőzés után. Méghozzá a meg nem adott Varga […] A FTC: az angol újságok és szakkommentárok sem gondolják,

Itt a behúzott vonal: ezért nem adták meg Varga Barnabás gólját - fotó

Az angol lapok azt elemzik, hogy Varga Barnabás valóban lesen volt-e, amikor a 17. percben a Tottenham kapujába fejelt a csütörtöki El-meccsen. Mint ismert, a magyar csatár gólját végül nem adták meg, s a Tottenham 2-1

Jansen kifakadt az FTC elvett gólja miatt, a Spurs edzője a magyar szurkolókat méltatta

A Ferencvárost irányító Pascal Jansen többször is felemlegette a csapatától elvett gólt a Tottenham ellen 2-1-re elveszített Európa-liga-mérkőzést követően. „Természetesen […] A Jansen kifakadt az FTC elvett g

Világbajnok lett a Veszprém!

A Veszprém hosszabbításban nyerte meg a kézilabda klubvilágbajnokság döntőjét.

Lisztes Krisztiánról nagyon rossz hír érkezett

A magyar szövetség és a Frankfurt egyeztetett a fiatal focistáról.

Súlyosan megsérült a Ferencváros védője, Zacher Gábor beszélt az állapotáról

Mint ahogy arról beszámoltunk, a Ferencváros 2-1-re kikapott a Tottenhamtől az Európa-ligában csütörtök este. FTC–Tottenham: kettőből csak egy érvényes magyar […] A Súlyosan megsérült a Ferencváros védője, Z

A tél szenzációja lehet, hogyha elhagyja a Barcelonát

A hírek szerint ugyanis többek közt a Manchester United és a Chelsea is ugrásra készen áll, hogy megszerezze a gránátvörös-kékek játékosát. A... Read More... A A tél szenzációja lehet, hogyha elhagyja a Barcelon

Meghalt a Győr hűséges szurkolója

A zöld-fehér labdarúgócsapat leghűségesebb drukkere, Végh Sándor hatvanegy éve bérletesként járt a mérkőzésekre.

FTC–Tottenham: kettőből csak egy érvényes magyar gól, pont nélküli helytállás

Cikkünk Frissül! A Tottenham 2-1-re nyert a Ferencváros ellen az Európa-ligában csütörtök este, így elvitte a három pontot a Groupama […] A FTC–Tottenham: kettőből csak egy érvényes magyar gól, pont nélküli he

Európa-liga: Szörnyű sérülést szenvedett a Fradi focistája

Hordágyon kellett levinni a pályáról, megvan a diagnózis.

Haaland csak egy feltétellel hajlandó hosszabbítani a Cityvel

Erling Haalandnak 2027-ig van szerződése a Manchester Cityvel. A norvég csatár korunk egyik legfélelmetesebb fizikumával és leghatékonyabb mutatóival rendelkező támadója. Nem véletlen,... Read More... A Haaland csak e

Bejelentést tett Hosszú Katinka

Kiderült, mit tervez a jövőben.

0

Bulvár

Ilyen Ákos vagyonokat érő solymári palotája, a Bonanza Banzai korábbi frontemberének kertje Magyarország egyik legkülönlegesebb pontja

Több tíz év munkájával valósította meg álmát, ritka felvételt készítettek a házról.

Betelt a pohár Brüsszelben: üzentek a magyar kormánynak, mehetnek a levesbe a különadók is

Az EU szerint Magyarország nem hozta összhangba a nemzeti jogszabályait az „elősegítésről” szóló uniós jogszabálycsomaggal.

Lőtt sebekkel holtan találták Putyin volt miniszterét Moszkvában, ukrán forrás közölte a hírt

Az 50 éves férfi kiemelt helyen szerepelt az EU szankciós listáján is.

„Ilyen kemény beszédet még nem hallottam” – dagad a botrány a budapesti német nagykövet kritikája miatt

Tegnap a német nagykövet szokatlanul erős kritikával illette a magyar kormányt a német egység napjának ünnepségen. Válaszul Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter bekérette a nagykövetet. Az eseménye

„A sugardaddy nem fizetett, ezért megverték” – Polgárőrök mesélnek

Minden kisvárosnak vannak meglepő titkai, ami egy éjjeli járőrözés során mindig kiderül.

Börtönbe kerülhet, aki így akar pár ezret spórolni: sokan nem gondolják, de súlyos bűncselekmény

Lakásvásárláskor sok dologra kell figyelni, mindenekelőtt arra, hogy mi kerül bele a szerződésbe.

A Telekom előfizetők ingyen jutnak hozzá ehhez a dologhoz, érdemes kihasználni

A Magyar Telekom nem olyan rég ingyen beszélgetést, vagy netet adott az ügyfeleknek, de most ismét az emberek kedvére akarnak tenni.

„Aki nem velünk szavaz, annak megvonjuk a fizetését :D”

Megnéztük Kovács Gergely első napját a XII. kerület polgármestereként. Már az alakuló ülésen összeszólalkoztak a Fidesszel, az is lehet, hogy egy darabig megszűnik a kerületben a fizetős parkolás. Videó.

Telex: Orbán Viktor öccséről szivárgott ki egy hangfelvétel, vízumügyekben próbálhatott intézkedni

„Nekem a Viktor azt mondta, hogy azért jöjjek be, hogy beszéljük meg, hogy ki fenyegetett meg.”

blogmorzsák

Mit tegyünk a reumatikus fájdalmak ellen?

Az ízületi gyulladásnak léteznek elkerülhető kockázati tényezői – reumatológus árulja el, melyek ezek.

Dallas a Molban vagy Mol a Dallasban?

A Dallas Bobbyja MOL-reklámarc lett.

0