Elfogták a pécsi madámot
Hoteltulajdonos és taxis segítette a pécsi madámot
Az egyik pécsi éjszakai bár üzemeltetője, egy 67 éves helyi nő márciustól prostitúciós tevékenység céljából, anyagi ellenszolgáltatásért hotelekben biztosított szobát, illetve helyiséget.
hirdetés
Prostituáltakat közvetített ki a vendégei számára. Az asszony továbbá pénzért szervezett, majd szállíttatott prostituáltakat az ismeretségi körébe tartozó férfiak számára lakásokra és rendezvényekre.
A szexmunkásokat egy 48 éves taxis vitte a különböző címekre, ahol megvárta őket, majd a prostitúciós tevékenységért kapott összeget a fuvardíján felül átvette, végül átadta a madámnak. A rendőrök elfogtak egy 36 éves kozármislenyi férfit is, aki pécsi hoteljében biztosított helyet a prostitúciós tevékenységnek.
Az összesen négy helyszínen megtartott kutatás során a rendőrök a vagyonvisszaszerzés érdekében – feltehetően a bűncselekménnyel összefüggésben szerzett – autót, készpénzt, valamint nagyértékű porcelánokat találtak és foglaltak le – számolt be a police.hu.
A baranyai rendőrök szeptember 29-én reggel fogták el a két férfit és a nőt Pécsett, illetve Kozármislenyben. A nő ellen kerítés, míg két társa ellen prostitúció elősegítése miatt nyomoz a rendőrség.
blikk.hu
hírek innen, onnan
Megszólalt az utolsó üzletlánc is, itt a Tesco döntése a karácsonyi boltzárról
Az Aldit és az Auchant követi a sorban.
Donald Tuskot megválasztották Lengyelország miniszterelnökének
A 460 fős szejmben 248 képviselő szavazott Tusk jelöltségére.
NATO-titkok után kutathattak orosz hackerek a tagoroszágok gépein
Az orosz Apt28 hackerei egy e-mailes hibát kihasználva férkőzhettek hozzá a NATO-országok katonai titkaihoz.
Pintér Sándorék megint a Kréta-rendszerben akcióznak
Kérdőívet küldenének a szülőknek és a pedagógusoknak is.
Hosszú távra tervez az UEFA regnáló elnöke
Az Európai Labdarúgó Szövetséget (UEFA) vezető Aleksander Ceferin 2027 után is hivatalában maradna annak a szabálynak a...
Varga Zsolt: Egy világverseny folyamatos stresszterhelést és fizikai leépülést hoz
Varga Zsolt a jövő heti E.ON Kupán már az Európa-bajnokságra készül a férfi vízilabda-válogatottal.
Költői kérdés, hogy mire volt jó ma a forint
A forint hétfői bizonyítványa egész biztosan nem jeles.
A magyar felnőttek mindössze 15 százaléka olvas hetente
Az országos átlagnál nagyobb arányban olvasnak rendszeresen a nők, a fiatal felnőttek és a 60 évnél idősebbek, valamint a budapestiek –...
Az oroszok háborús győzelme a NATO számára is katasztrófa lenne
Európa nem teljesíti az Ukrajnának tett ígéretét, miközben a saját sorsa forog kockán. A kilátásba helyezett segítség a háború...
Ottó Csaba: bértárgyalási alap lett a minimálbér
Ottó Csaba: „Minden kölcsönzött munkavállalónk esetében megvizsgáljuk a változásokat.”
Donald Tuskot a lengyel parlament megválasztotta miniszterelnöknek
De hivatalba lépéséhez még a köztársasági elnök aláírására is szükség van. Az esküt várhatóan szerdán teheti le.
A 24.hu volt főszerkesztője Donáth Anna tanácsadójaként dolgozik
Kustánczi egyik közösségi médiás felületén sem tünteti fel, hogy politikai munkát végez.
Sport
Mindenki Dárdai Pálon nevetett, most egész Berlin róla beszél
A magyar fociedző visszatért a hős szerepébe.
Kubatov Gábor üzent, miután a Fradi kikapott a Pakstól
Közösségi oldalán fogalmazta meg rövid üzenetét a Ferencváros elnöke, Kubatov Gábor, miután a zöld-fehérek pont nélkül maradtak a Paks ellen vasárnap.
A paksi vereség után Bognár György keményen odaszúrt a Fradi játékosainak
Kubatov Gábor a közösségi oldalán üzent a vereséget követően.
Óriási botrány Németországban: őrjöngő huligánok miatt szakadt félbe a sztárcsapat meccse - videó
A bírónak az első félidőben be kellett küldenie az öltözőbe a focistákat.
Dejan Sztankovics: Azért fizetnek, hogy kemény döntéseket hozzak
A Fradi edzője nem hibáztatja a játékosait a Paks elleni vereség miatt.
Magyarországra látogat minden idők egyik leghíresebb sportolója
Aláírást és közös fotót is lehet majd tőle kérni.
Új seriff van Katalóniában: a Barca felnégyelésével élre állt a Girona
Két pont az előny a Real Madriddal szemben.
Kilenc év után elzavarja sztárfocistáját a Manchester United
Kifejezetten gyenge formában futballozik a mostani idényben.
Ezt mondta Dibusz Dénes a Fradi rangadója után
A magyar válogatott kapusa reálisan értékelte csapata teljesítményét.
Miért nem örültek a Fradi-drukkerek Lisztes góljánál? Ajándék tizenegyeseket hozott a Mikulás? Íme, a válaszok...
A Sportál hétfőnként jelentkező rovatában minden NB I-es forduló után keressük a válaszokat azokat a kérdésekre, amelyek a hétvégi magyar bajnoki mérkőzések után fogalmazódnak meg a drukkerekben, a játékosokba
Bognár György: Magyar játékosokkal állunk az első helyen, és magyar edzővel"
A Paks vezetőedzője szerint harmincnégy ponttal már most megvan a bennmaradás, de a folytatásban nehezebb mérkőzésekre számít.
Ritkán látható magyar sportsiker született Ausztriában
Tóth Zita kiválóan szerepelt az Európa Kupában.
Bulvár
A fél ország egy Várkonyi Andrea mémen röhög, Mészáros Lőrinc felesége leiskolázta a Város királynőit
Régen volt már ekkora találat a magyar poéntengerben, fogjuk a hasunkat a nevetéstől.
A népszerű édesítőszer, ami széttöri a DNS-ünket
Bár a média fősodrában nem kapott helyet, a tudományos publikumot megdöbbentette az a nemrégiben bizonyítást nyert megállapítás, miszerint egy széleskörben használt édesítőszerünk komoly veszélyt jelent az emb
Orbán Viktor kezet csókolt, majd pofára esett az argentin elnök beiktatásán – videó
Nagyot mennek Orbán Viktor válogatott sutaságai a médiában, miután kénytelen volt összefutni Argentínában a magyar kormányzati sajtótermékeken keresztül agyba-főbe gyalázott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. F
Megvan a végső dátum! – Az EU betiltja a gázkazánokat
Megállapodásra jutottak az épületek energiateljesítményéről szóló irányelv felülvizsgálatával kapcsolatban.
31 évesen lett nagymama a magyar énekesnő - Ma már dédunokája is van
Képeken a magyar sztárok, akikről kevesen tudják, hogy fiatalon lettek nagyszülők.
Vadon Jani a távozásáról: Rohadtul cserben hagytak
Két-három ember kivételével a legnehezebb pillanataiban nem kapott senkitől érzelmi támogatást, nyilatkozta Vadon Jani azután, hogy kiderült, abbahagyja a rádiózást. Ugyanakkor közölte: nem azért távozik, mert meg
Két fiatal focista okozhatta anya és lánya halálát
A rendőrség nyomoz az 1. FC Köln két fiatal játékosa ellen, akik állítólag autóikkal érintettek a Wesseling-elágazás közelében történt halálos balesetnek – írja az Express.de. Az Express.de cikke. Képernyőfo
Kijött a friss rangsor az európai életszínvonalról: itt tart most Magyarország
Az EBRD (Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank) minden évben elkészíti azon 37 felzárkózó ország alkalmazkodási elemzését, amelyek fenntarthatósági felzárkózását hiteleivel támogatja.
Ha így főzöd a tarhonyát, olyan finom lesz, mint még soha
A tarhonya a magyarok egyik legkedveltebb körete, ami jól passzol húsos és zöldséges ragukhoz, de akár levesbetétként is megállja a helyét. Előfordul azonban, hogy valami oknál fogva mindig összeragad a végén, ezze
Eszébe ne jusson ez az álomnyaralás. Bűnözők paradicsoma lett a világhírű tengerpart
A francia Riviéra mellett a másik leghíresebb tengerpart Rió de Janeiro ikonikus strandja, a Copacabana. Az álom uticél azonban mára életveszélyessé vált, az erőszakos bűncselekmények elszaporodása miatt.
Ez a betegség enyhe köhögéssel kezdődik, végül a tüdő merevvé válik
A betegek olyan tüneteket tapasztalnak, amelyek idővel fokozatosan romlanak, gyakran olyannyira, hogy még nyugalmi állapotban is megnehezítik a légzést.
Így nézett ki, amikor a mai Magyarországot egykor a Pannon-tenger borította
Utolsó maradványai mintegy 600 ezer éve tűntek el.
blogmorzsák
Az olasz karácsonyi kuglóf sikersztorija
Minden olasz eszi és világszerte is egyre többen majszolják. Elmeséljük, hogy hódította meg a Panettone Itáliát, majd a világot.
A munkahelyi autonómia motivál
Hogyan függ össze a szabadság és a munkahelyi motiváció?
Német rapperrel kollaborál Fred Durst
Olyan sokan azért nem tippeltünk volna erre az együttműködésre.


- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Szekszárdi? Az alábbi időpontokban tartózkodjon a zajkeltéstől!
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!