Ezt olvasta már?

0

Fokozott kereslet mellett két éves csúcson a hazai ingatlanpiac

Februárban folytatódott az erős éveleji tendencia, ami nem csak az érdeklődés tekintetében, de már a tranzakciószámokat illetően is jelentős eredményeket hozott.


hirdetés

A tavalyi évnél drasztikusan, 72%-kal erősebb forgalommal zárt februárban a hazai ingatlanpiac, amely éppen egy éve volt mélyponton. A Duna House által becsült 10 754 tranzakció 2024 januárjához képest 29%-kal volt erősebb, és újra átlépte a 10 ezres határt, ami utoljára 20 hónapja történt meg. A Duna House várakozása szerint az első negyedévben biztosan kitart majd az otthonteremtési támogatások és a csökkenő hitelkamatok okozta fokozódó ingatlanpiaci aktivitás. A cégcsoport nemzetközi pénzügyi márkájának, a Credipass-nak a hazai adatai alapján idén februárban 70 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott, amely januárhoz képest 5%-os csökkenést jelent, viszont a tavalyi, februári mélyponthoz képest még így is több mint a duplájára nőtt, 112%-ot emelkedett. A hiteles vásárlóknál egyértelműen érezhető a csökkenő kamatok okozta bizalom, amely így az ingatlantranzakciók számában is emelkedést jelenthet.

Folytatódott az év eleji lendület az év második hónapjában is, azonban a nézelődők elkezdtek lemorzsolódni és helyükbe léptek a komoly érdeklődők, akik valós vásárlási szándékkal érkeztek a piacra. A Duna House Keresletindexe ennek megfelelően enyhe, 3 pontos enyhülést mutat az előző hónaphoz képest, azonban éppen megegyezik az elmúlt 12 év hullámzó ingatlanpiacának februári értékeiből számított átlaggal.

Az új év az erősebb kereslettel együtt az ingatlanárak országos emelkedését is meghozta. A vidéki házgyári lakások esetében lokációtól függően 1-4%-os irányárváltozás és 3-4%-os alku is társult a magasabb négyzetméterárakhoz, míg a téglaépítésűek tulajdonosai magasabb, 5-8%-os mértékben is csökkentették az árat a hirdetés során, ami mellé 6-7%-os vevői alkunak is teret hagytak. A belvárosi téglaépítésűek kivételével a fővárosi kerületek ingatlanjait illetően is áremelkedést mutatnak az adatok, az irányárváltozás 2-6, az alku mértéke 2-4% között alakult. Változás történt a minőségi preferenciát illetően is, ugyanis a fővárosban elérte a 10%-ot a megvásárolt ingatlanok között a felújítást igénylő lakások aránya, amire utoljára 2022-ben volt példa. Emellett átrendeződött a budapesti piac a kerületek népszerűségét illetően is: háttérbe szorult a befektetők által kedvelt belváros és élre törtek a saját célra vásárlók között preferált területek. Továbbra is Angyalföld vezeti a sort, azonban Újbuda, a II. kerület, valamint Zugló keresettsége az ötödik és hatodik helyre tolta az erzsébet- és terézvárosi ingatlanokat.

A fővárosi ingatlanvásárlók többsége a 40-50 év közötti korcsoporthoz tartozott, míg a 30-40 éves korosztály jelenléte felére csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva. A legfőbb vevői motiváció a befektetési célú vásárlás volt, emellett a tavalyihoz mérten 7 százalékponttal, 24%-ra növekedett az első lakásukat vásárlók aránya. Befektetési céllal 50,1 millió forintot, első lakásra 44,6 millió forintot költöttek az ügyfelek.

Vidéken azonos arányban szerepeltek az adásvételek vevői oldalán a 30-40, valamint a 40-50 év közötti korosztály képviselői. A legerősebb vevői motiváció címet ezúttal két kategória, a befektetési célú vásárlás és az első lakás szerzése adta, szorosan utánuk következett a nagyobb ingatlanba költözők csoportja. Az első lakásukat vásárlók aránya 3 százalékponttal emelkedett tavaly februárhoz képest, míg a befektetők jelenléte 9 százalékpontot enyhült. Az első lakásukat vásárlók 32,9 millió forintot fordítottak ingatlanra, befektetési célú vételekre 36,9 millió forintot, nagyobb ingatlanra 56,6 millió Ft-ot szántak az ügyfelek a vidéki területeken.

A legfőbb eladási ok a fővárosban a korábbi ingatlanbefektetés, vidéken pedig változatlanul az örökölt ingatlan értékesítése volt. A budapestiek körében jelentős volt továbbá a nagyobb ingatlanba költözők aránya is, jelenlétük 8 százalékponttal erősödött az előző év februárjában mért adatokhoz viszonyítva.

3 érdekes adat

20 hónap után újra 10 ezer tranzakció felett zárt az ingatlanpiac.

Az adásvételek felében jó állapotú ingatlanokra szerződtek az ügyfelek Kelet-Magyarországon.

Felére csökkent a 30-40 év közötti vásárlók aránya a fővárosban tavaly februárhoz képest.

A teljes elemzés ezen a linken érhető el.







0

hírek innen, onnan

Bezárja egyik kínai gyárát a Nissan

A Nissan Motor leállítja a termelést a kínai Csangcsou-i üzemében.  A döntés hátterében a működés optimalizálása áll, miután a...

Köhögve, maszk nélkül végzett ellenőrzést a járványügyes a fővárosi gyermekszívsebészeten – Most szamárköhögéssel kezelik

A fővárosi kormányhivatal egyik munkatársa maszk nélkül végzett járványügyi ellenőrzést a Gokvi gyermekintenzív osztályán, miközben...

Óriási botrány a Liszt Ferenc repülőtéren: 140 ember majdnem egy napja vár, hogy elinduljon a gépük – A rendőrség is kivonult a dühöngő tömeg miatt

Órákon át étlen, szomjan, teljes bizonytalanságban várták a hazautat a SunExpress utasai a Budapest Airport tranzit területén. Eredetileg...

Itt a bizonyíték: Szigligeti Ivett máris új életet kezdett

A modell házassága ismét mélypontra jutott Dudás Mikivel, aki megcsalással vádolja őt. Nos, úgy tűnik, Szigligeti Ivett már túl is...

Meteorológia: szombaton heves zivatarok alakulhatnak ki a délkeleti, keleti országrészben

Az időjárási helyzetre tekintettel akár a legmagasabb fokú, piros riasztást is kiadhatják.

Vegyes hazai eredmények az olimpiai selejtezőn

A BMX-es Kempf Zoltán döntőbe jutott, a sportmászó Tusnády Nimród viszont biztosan nem szerez kvótát.

Nagy a baj? Csúnyán megsérült a várandós Kulcsár Edina

Kulcsár Edina jelenleg negyedik gyermekét hordja a szíve alatt.

Most jött: jó hírünk van a nyugdíjasoknak

Erről mindenkinek tudnia kell!

Így védekezz a hőség ellen. Ezt tanácsolja a kardiológus

A globális hőmérséklet emelkedésével a hőhullámok egyre gyakoribbá és intenzívebbé válnak, és komoly egészségügyi kockázatokat...

Nagy Feró elárulta: így megy tovább a Beatrice

A rocklegenda elárulta, hogy a változások után mi lesz a Beatrice sorsa a jövőben.

Évekig mesterlövészek vadásztak rájuk, aztán a Hamász elhozta az igazi poklot

Helyszíni riport Izraelből, az elpusztított kibucokból.

Sport

Az UEFA döntött a magyarok Eb-meccsén csaló holland bíróról

Elkezdték nyilvánossá tenni az Európa-bajnoki csoportkör harmadik fordulójának játékvezetőit, így az is eldőlt, ki vezeti a magyar-skót Eb-meccset.

A csaló holland bíró kirabolta a magyar válogatottat

Két sorsdöntő ítéletet is elemez egy lap, a következtetése pedig teljesen egyértelmű.

Pocsék eredmény született a lengyel–osztrákon

Ebből a csoportból nehéz lesz megelőzni a harmadik helyezettet. Márpedig minket ez érdekel.

A legszexibb Eb-WAG-ek: a belgák focistájának bájos magyar felesége

Természetesen a focis tartalmakat is követjük az Európa-bajnokság alatt, de ezek mellett bemutatjuk az Eb legcsinosabb WAG-jeit, vagyis a tornán szereplő futballisták legszexibb barátnőit, feleségeit. A sorozatot Szabó

Shane Tusup perelné az államot a Hosszú Katinka után járó edzői életjáradékra

Nem könnyű megállapítani, jogosult-e az edző a tekintélyes összegre.

Életben maradtak

Ukrajna fordított és még továbbjuthat

Milák Kristóf kirázta a kisujjából a futamgyőzelmet

Senánszky Petra és a mix gyorsváltónk akár a győzelemre is esélyes, Milákról nem is beszélve.

"Ha ez les volt, nem fogod 4 percig a füledet, hanem gólt ítélsz"

A hollandok egyöntetűen azt gondolják, az angol játékvezetői csapat rosszul döntött a VAR-szobában.

Az Eb nyolcadik napja: amikor csalódni kell a rangadóban

Befejeződött a németországi Európa-bajnokság nyolcadik napja. Összefoglaljuk, mi történt pénteken.

Óriási meglepetésekkel folytatódott az F1-es Spanyol Nagydíj

Charles Leclerc továbbra is keresi a formáját.

0

Bulvár

Az UEFA döntött a magyarok Eb-meccsén csaló holland bíróról

Elkezdték nyilvánossá tenni az Európa-bajnoki csoportkör harmadik fordulójának játékvezetőit, így az is eldőlt, ki vezeti a magyar-skót Eb-meccset.

Orbán: Nem tudunk a mostani életszínvonalon élni, ha csak a tízmilliós piacunkra számíthatunk

Magyarország számára kulcskérdés a világgazdaság nyitottsága – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, Berlinben. Magyarország nem tud a mo

Mátyás király 13 éves felesége már a nászéjszakán megfogant, tragikus sors várt rá

Mátyás király rendkívül fiatalon lépett trónra, de utódlását sosem tudta a saját reményei szerint biztosítani.

Orbán Viktor kitalálta, kikkel fizetteti meg a Magyarországra kiszabott hatalmas uniós bírságot

A Mercedes titkos, új fejlesztéseiről, európai lakosságcseréről és Mark Rutte támogatásáról is beszélt a kormányfő a Kossuth Rádióban.

Horvátországban felrobbant egy gyerek, miután az apja ép ésszel felfoghatatlan dolgot tett

Robbanószerkezettől halt megy egy kilencéves cseh gyerek Horvátországban, az apát letartóztatták közbiztonság elleni súlyos bűncselekmény vádjával - közölte pénteken a Zára megyei rendőrség.

Mégsem a vakcináknak köszönhető, hogy több millió ember megúszta a Covidot?

Mi mentette meg emberek tömegeit a több esztendőn át tomboló világjárványtól? Tényleg az oltásoknak köszönhető, hogy egyesek elkerülték a fertőzést, vagy egészen más okok bújnak meg a háttérben?

Tóth Andi ebben a 3000 forintos ruhában gálázott: észveszejtően szexi volt a kis fekete darabban

Egy biztos: Andi bebizonyította, hogy nem csupán méregdrága ruhakölteményben lehet megjelenni egy díjátadó gálán, ugyanis egy olcsóbb darabban is éppoly szexi lehet valaki.

Óriási diplomáciai balhé van a foci-Eb-n, ennek még komoly következménye is lehet

A szerbek, a horvátok és az albánok az ügy főszereplői, amelyben uszítás, gyűlöletkeltés és rasszizmus is helyet kap. Itt a lehetőség az UEFA-nak, hogy végre rendet tegyen.

Brutális lépésre készül Magyarország - egymilliárd euróról van szó

Magyarország a legnagyobb hitelkihelyezésére készülhet a rendszerváltás óta.

Megtaláltuk a vállalkozót, akit Magyar Péter megnevezett a törölt posztjában

A politikus a dulakodás után írt bejegyzést visszavonta, de később összefoglalta, mit gondol a történtekről.

51 évesen tragikus hirtelenséggel meghalt az Operettszínház művésze

Elhunyt Vadász Zsolt, a Budapesti Operettszínház művésze. A színész, operett- és operaénekes gyors lefolyású betegség következtében pénteken, 51 évesen, tragikus hirtelenséggel halt meg – közölte a Budapesti O

0